Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-12-20 / 26. szám

Emberibb,

szebb és

gazdagabb élet

kialakításán

fáradozunk

a nyár folyamán több hetes magyar nyelvtanfolyamot rendeztek, részben hazulról meghívott, szakképzett tanárok vezetésével. Olyan kezdeményezésről van itt szó, amely a jövőben minden bizonnyal fejlesztésre vár. E munkába készséggel bekapcsolódnának a hazai magyar szakos szerzetestanárdk is.

— Őgy gondolom, főapát úr, olvasóinkat érdekelné; milyen az élet Pannonhalmán.

— Csaknem ezer esztendő óta a magyar bencéseknek fontos szerepük volt kulturális életünkben, de hadd említsem meg, hogy bencés elődeink tanították meg a földművelésre is az egykor nomád magyar népet. A bencés monostorok mindig a szellemi élet központjai voltak. E tényről levéltárunk is tanúskodik igen gazdag középkori anyagával. A Szent Márton-hegyi apátság, a mai Pannonhalma és számos egyéb monostor, fontos közjogi funkciót töltött be. Az úgynevezett „hiteles hely”ként a későbbi közjegyzői hivatalok feladatát látta el. A magyarországi bencéseknek ma elsősorban a tanítás a feladata. Ennek gyökerei visszanyúlnak a középkori iskoláig. Ezt a munkát ma a pannonhalmi és a győri gimnáziumban látjuk el. A fiatal tanárok komoly felkészülés után kerülnek a katedrára. A noviciátus, majd a kötelező két évi katonai szolgálat után a pannonhalmi főiskolán végzik három éven át teológiai tanulmányaikat. Ezt követi az öt éven át tartó budapesti egyetemi képzés. Ez idő alatt szaktárgyaikat sajátítják el, de nem szünetel a teológiai oktatás sem. A pannonhalmi Szent Gellért Főiskolán, a könyvtárban és a levéltárban rendtagok végzik az oktató, illetőleg az egyéb szakmunkákat. Évszázadok óta közismert (tény, hogy nemcsak a liturgiát végezték, hanem elismert tudományos munkát is folytattak a magyar bencések Pannonhalmán. A bencés rend és a magyar kultúra elválaszthatatlanul összeforr. Az elmúlt évszázadnak csak két nagy alakját hadd említsem. A száz esztendeje elhunyt Czuczor Gergelyt, aki bencés volt, tudós, forradalmi hangú költő a szabadságharc idején. Nevéhez fűződik a magyar nyelv első értelmező szótára. Ugyanebből a korból mindenki előtt ismert név Jedlik Ányosé, a dinamó feltalálójáé. Hosszan sorolhatnám még tudósaink nevét, akiknek munkáira rendszeresen hivatkoznak a marxista kutatók is. Az Akadémiai Kiadó jelentette meg nemrég Radó Polikárp nagy munkáját középkori kódexeinkről, és ugyanott jelent meg Csóka Lajos könyve Árpád-kori történetírásunkróL Tudományos folyóirataink rendszeresen közölnék cikkeket magyar bencések tollából.

— Kérem, szóljon Pannonhalmáról, nemzeti műkincsünkről, és a rend, valamint az állam kapcsolatáról.

— Pannonhalmáról, mint nemzeti értékről szólni hálás, de ilyen szűk keretek között nagyon nehéz feladat. Az elmúlt évek sarán magyar és több idegen nyelven jelentette meg a Corvina Kiadó képekkel gazdagon illusztrált kiadványait Pannonhalmáról. Művészettörténeti vonatkozásban tíz évszázadnak minden jelentős stílusiránya kőbe és fába faragva, képekben és műkincsekben fellelhető az ősi monostor területén. Természetesen egy ilyen „öreg” épület fenntartása, gondozása, korszerűsítése igen nagy körültekintést és komoly anyagi áldozatot követel. Meglevő erőforrásaink korlátozottak, és csak úgy tudunk e feladatnak megfelelni, hogy állami hatóságaink és külföldi segélyforrások támogatását kérjük, illetőleg vesszük igénybe. Számos sürgős műemlékvédelmi és felújítási feladatot már elvégeztünk, de a munka még óriási. Itt említem meg, hogy egyéb vonatkozásban is szoros kapcsolatot igyekszünk fenntartani a különféle állami hatóságokkal, mind községi, mind megyei, mind pedig országos szinten. E kapcsolatok az elmúlt évek során feltétlenül elmélyültek. Ez, véleményem szerint, számunkra nem csupán nyugodt légkört és jó eredményeket teremtő körülmény volt, hanem megfelelt amá törekvésünknek is, hogy nemcsak keresnünk kell helyünket a mai társadalomban, hanem meg is kell találnunk. Olyan embereket kell nevelnünk, akik valóban otthon érzik magukat e hazában. Ez csakis úgy lehetséges, ha a rend vezetősége és tagjai is valóban magukénak érzik azt, ami országunkban történik, ami eredményként könyvelhető el. Keresztények Vagyunk. Papok és szerzetesek. Világnézeti különbségek azonban nem akadályozhatják meg, hogy más világnézetűekkel együtt emberibb, szebb, gazdagabb élet kialakításán fáradozzunk. Az egyháznak szerves részeként élünk Pannonhalmán, az egyháznak pedig mindig a mában kell élnie.

— Szeretném, ha főapát úr szólna valamit saját munkásságáról is.

— Elfoglaltságom sokrétű. Ebből következik, hogy gyakran vagyok úton, részben Pannonhalma és a főváros között, részben külföldön. A fővároshoz köt püspöki kari tagságom. A Hittudományi Akadémia professzoraként az úgynevezett alapvető hittudományt adom elő, és ebben az évben a dékáni tisztet is betöltőm. Ugyancsak Budapesten van a Teológia című katolikus lap szerkesztősége, amely folyóiratot felelős szerkesztői minőségben hatodik éve gondozom. Mindeme munkámat megítélésem szerint szorosan kapcsolhatom pannonhalmi munkakörömhöz. Kétségtelen, hogy a sokirányú elfoglaltság bizonyos megosztottságot is jelent, de azt is vitathatatlannak tartom, hogy ezek a munkakörök az egyház szolgálatúiban integrálódnak. Egyházunkban a II. Vatikáni Zsinat óta — ha olykor lassúbb tempóban is, mint kívánnánk — megújulási folyamatnak lehetünk tanúi. Ezt a megújulást és megújítást szeretném magam is szolgálni.

Cs. I.

Jobb oldali kép: Harsonaszó köszönti a hagyományos parlamenti karácsonyi ünnepségen a gyerekeket

MTI — Pálfai Gábor felvétele

BESZÉLGETÉS SZENNAY ANDRÁS PANNONHALMI FÖAPÁTTAL

Messze, amerre ellát a szem, szántóföldek, legelők, erdők. És köztük apró dunántúli falvak. A páratakarón túl Győr sejlik, emitt Écs, Nyúl, Ravazd, Pázmándfalu. Népét majd ezer esztendővel ezelőtt szántani-vetni tanították a bencések. Szent Márton hegyére építettek egykor templomot, kolostort. Imádkoztak, tanítottak, harcoltak. Így teltek a századok. Az altemplom még őrzi régholt királyok lábanyomát. Fölötte magasodik, amit már új korok építettek. És kincsek mindenfelé. A porta speciosa ősi szépsége, egykor itt éltek szoborfeje; első nyelvemlékünk, a tihanyi alapítólevél, becses könyvek és okiratok garmadája. A toronyban harang konduL A kerengő kőkockáin szerzetesek lépte koppan, a gimnáziumban diáksereg zsibong. Múltról, jelenről, amerikai útja élményeiről, a ma tennivalóiról beszélgetünk Szennay Andrással, Pannonhalma főapátjával.

— Az Amerikai Egyesült Államokba kettős céllal utaztam. Hivatalból részt kellett vennem a Bencés Konföderáció elnökapátjainak a pennsylvaniai St. Vincent főapátságban szeptember közepén tartott értekezletén. A másik célom az volt, hogy meglátogassam a magyar bencések által 1958-ban alapított kaliforniai Woodside-i perjelséget. A rövid három hét alatt természetesen számos, Amerikában élő magyarral is találkoztam. Olyanokkal, akik húsz-harminc éve, sőt már régebben élnek Amerikában. Jól esett hallanom — akár folyékonyan, akár akadozva hangzott ajkukról a magyar szó —, hogy változatlanul ragaszkodnak anyanyelvükhöz. És jóleső érzéssel töltött el az is, hogy milyen szeretettel vették körül az óhazából érkező, számukra ismeretlen látogatót.

— Hadd szóljak egy kedves élményemről. A Pittsburgh közelében levő St. Elisabethben, az Isteni Megváltó Leányai kolostorában jártam. Kis temetőjükben nyugszik az 1950-ben odakünn elhúnyt Kelemen Krizosztom, pannonhalmi főapát. A barátságos főnöknő magyar nyelven üdvözölt. Majd számos nővért is bemutatott, aki mind magyarul beszélt. Meglepődve hallottam: az Egyesült Államokban születtek és legtöbbjük sosem járt szülei hazájában. Az óhazához és a magyar nyelvhez való ragaszkodás azonban gyerekkoruk óta változatlan. Legyen szabad — épp az említett epizód nyomán — utalnom arra, hogy az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége nem fölösleges energiákat pazarol, amikor az úgynevezett második és harmadik generációnak a nyelvén keresztül igyekszik elmélyíteni a kapcsolatát a magyarsággal. Meg vagyok győződve, hogy jó könyvekkel, hanglemezekkel és egyéb kulturális eszközökkel, s mindenekelőtt közös összefogással megvalósítható, hogy legalább érzelmileg ne szakadjanak el a felnövekvő generáció tagjai sem az óhazától. Ügy vélem, e téren a hazai egyházak is nyújthatnak segítséget. Gondolok most légióként a közelmúltban a Szent István Társulat gondozásában megjelent magyar nyelvű Bibliára, amellyel kapcsolatban idéznünk kell a nemrég elhunyd Bárczi Géza professzor szavait: „Irodalmunk egyik igen jelentős eseményeként üdvözölhetjük a Bibliának... korszerű magyar fordításban való megjelenését... A most előttünk levő fordítás mindenképpen újnak tekinthető... s azon felül a teljes Bibliát felöleli, nemcsak az újszövetséget, és -kínálja — Sylvester szavaival élve — a magyar népnek, ki ezt olvassa«.” Hozzá tehetném: a földkerekség számos országában élő magyar népnek.

— Hadd említsek meg egy másik kezdeményezést is, amelyet amerikai magyar lelkipásztorok indítottak útjára. A legifjabb magyar származású híveik számára

175 éve született Czuczor Gergely, a népies líra úttörője

Krisztus-fej — rajz a századfordulóból, a Munkácsy-iskola alkotása. Világ Miklós

londoni honfitársunk ajándéka

ÍAbecsit'

f 4 (

„Az egyház és az állam közötti lojális összhang”

VI. PÁL PÁPA BESZÉDE LÁZÁR GYÖRGY, MAGYAR MINISZTERELNÖK ÉS KlSÉRÉTE ELŐTT

Mint erről már hirt adtunk, Lázár György miniszterelnök olaszországi látogatása során felkereste a Vatikánt, ahol

VI. Pál pápa magánkihallgatáson fogadta. Jelen voltak még Casaroli érsek, az Egyházi Közűgyek Tanácsának titkára és Nagy János magyar külügyminiszter-helyettes. A magánbeszélgetés után VI. Pál pápa a következő beszédet mondta:

„Miniszterelnök Or!

Rendkívüli megtiszteltetés számunkra, bogy egy olyan nép miniszterelnökét fogadhatjuk, amely nép oly mélyen gyökerező kulturális értékekkel rendelkezik. Tisztelettel és szeretettel gondolunk a magyar népre. Visszaemlékezünk arra a szerencsére, hogy meglátogathattuk Magyarország szép fővárosát egy nagy nemzetközi esemény alkalmával, 1938-ban. Az említett értékek közül elsőnek tekintjük a keresztény hitet, amely már egy évezred óta megvilágítja a magyar népet, amely története folyamán a szentek annyi neves alakját adta. Ezenkívül szeretnénk emlékeztetni azokra a különleges lelki és kulturális kapcsolatokra, melyek évszázadokon át és még ma is a magyar nemzetet szorosan ehhez az apostoli székhez fűzik. Lelkünk mélyéből száll fel az óhaj, hogy ezek a kapcsolatok egyre hasznosabbak legyenek valamennyi nép számára.

Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy az egyház és állam közötti lojális összhang, amelynek szilárd alapja egymás sajátosságainak őszinte tiszteletben tartása, hasznos az egyház számára és ugyanakkor nem kevésbé hasznos a polgári társadalomnak is. Éspedig a következő okokból: a vallási béke már önmagában is értékes része az összhangnak, a nemzet életének, mindenki együttműködésének mindenki javára. Másrészt azért, mert így az egyház még hathatósabban hozzájárulhat állampolgárai, különösen pedig a fiatalok emberi neveléséhez is. Ez a nevelés a hazaszereteten és a társadalmi szolidaritáson túl a népek és a nemzetek közötti megértés és testvéri együttműködés eszköze. Annak a békének az alapja, amelyet a Szentszék éppen úgy óhajt, mint azok az államférfiak, akik tudatában vannak súlyos felelősségüknek a jelen nemzedékkel szemben; amely válaszűtra jutott: haladás vagy pusztulás. Tudatában vannak felelősségüknek az emberiség jövőjéért, és különösen is — minthogy egy nemes európai nép képviselőjéhez szólunk — ezért a kontinensért, amely a fajok és civilizációk olvasztótégelye. Az egyház önmaga számára csak azt kívánja, hogy szabadon teljesíthesse lelki szolgálatát, hogy felajánlhassa lojális segítségét az egyes embernek és a társadalomnak, vallási és erkölcsi küldetésének megfelelően.

Miniszterelnök Ür! A tisztességes és becsületes békére való törekvés jegyében örömmel fejezzük ki Önnek jókívánságainkat, melyeket kiterjesztünk kísérőire is és az egész magyar népre, amelyre szívből kérjük Isten oltalmazó áldását!”