Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-12-20 / 26. szám
ACZÉL GYÖRGY PETŐFI ARCKÉPE ALÁ A címlapon Petőfi Sándor fényképe látható, amelyet idén a Tükör munkatársai fedeztek fel egy hevesi magángyűjtő, Hegedűs Béla gyűjteményében. Rózsa György művészettörténészünk megállapítása szerint a kép kétségtelenül Petőfi Sándort ábrázolja. Igaz, nem eredeti fotó, hanem a korabeli divatos pesti fotográfus, Strelisky Lipót által 1848 májusában vagy júliusában készített daguerrotípiáról készült másolatnak a másolata. Ránk maradt az eredeti, ezüstfüsttel vékonyan befuttatott tenyérnyi üveglemez is, amelyet Escher Károly fotóművész 1955-ben állított helyre. Petőfi kortársa és személyes jóbarátja, Berecz Károly ezt írta, amikor 1874-ben megpillantotta a daguerrotípiát: „Az arckép... reám, megvallom, megdöbbentő hatást tőn, mintha a nyomtalanul eltűnt a maga eredeti alakjában lépett volna elém. E bánatosan lehajtott fő ... tekintetével, melyben egész lelke ki van fejezve... Igen, ez ő ... Mely a mythoszi alakot a maga eredeti minőségében mintegy elvarázsolja, nincsen ezen semmi hízelgő vonás, semmi idealizálás, de igaz, mint 5 maga volt, ez a tüskés haj, ügyetlenül álló ruha, de homlokán s szemében annak a kifejezésnek hű vissza tükrözésével, mely az élő arcán költői géniuszának harsány hirdetője volt.” % Flamingók New Budán Közismertek azok a kapcsolatok, amelyek az 1848— 49-es szabadságharc után a Kossuth emigráció és az Amerikai Egyesült Államok között kialakultak. E történeti korszak egyik legjelesebb képviselője Újházi László, akinek az életéről és a New Buda nevű amerikai magyar településről Bogáti Péter írt könyvet: ebből idézünk most részleteket több folytatásban. „Kedves gyermekeim és rokonaim! A kérlelhetetlen végzet határozott felettünk. Kettős, de nem kétes volt előttem az út: vagy lenézetten és szolgailap maradni a volt hazában —, vagy más, szabad földet és leget keresni. Lelkem az utóbbinál mást nem választhata. Megyünk tehát Amerikába, egy új életet kezdenők, hol még nagyobb korunknak is ifjodni kell. Nem sajnálom elhagyni a földet, mert kevés — az anyagi érdek felőli — fölemelkedést tapasztalhattam benne. De keservvel válók el tőletek, kik mindig hívek voltatok hozzánk. Keblem zajgó állapota nem enged most többet hozzátok írni. Csillapodni kell annak, hogy gondolatim szavakat találhassanak.. E megrendítő levél szerzője a magyar történelemnek egy kevéssé ismert, pedig jelentős alakja: történelmi szerepe rövid és drámai volt, élete azonban és nézetei bőséggel szolgálnak tanulságot az utókornak. Ü jházi László írta a fenti levelet, 1849 tragikus őszén. Felvidéki földbirtokos volt, szabadelvű, radikális politikus, akit apja szabadkőművesnek, a francia forradalom pedig republikánusnak nevelt. A szabadságharc idején előbb sárosmegyei főispán, majd a debreceni kormány idején a Radical-párt elnöke, felsőházi tag. 1849 májusában Komárom polgári kormánybiztosává nevezik ki, ahol Klapka György mellett a vár védelmének szervezője. Mint köztudomású, a világosi fegyverletétel után Komárom még két hónapig ellenállt és csak a védők sértetlenségével adták át a várat az osztrákoknak. Mindenki szabad elvonulást kapott, de a védelem vezetőinek, köztük Újházinak is, el kellett hagyniuk az országot. Újházi — olvasmányai alapján —, régi tisztelője volt az Amerikai Egyesült Államok polgári demokráciájának, ezért elhatározta, hogy családjával oda vándorol ki és egy magyar telepet létesítve, maga köré gyűjti a szabadságharc emigrációjának minél több tagját, hogy együtt készüljenek arra az időre, amikor a harcot az ország függetlenségéért újra el lehet kezdeni. Arra gondolt, hogy idővel Kossuth Lajos lesz e telep vezetője, akivel régi és szoros baráti kapcsolatot tartott fenn. Újházi ekkor ötvenöt éves ember volt, törődött testű, hosszú, fehér szakállas férfi, akit kortársai aggastyánnak tartottak, noha távolról sem volt az. Nyolc gyermek atyja volt. Két legidősebb lánya, Paula és Klementin már férjhezment: ők, és a legidősebb fiú, Sándor, Magyarországon maradtak, s apjuk úgy remélte, később követik őt. Feleségével, két lányával és három fiával, akik közül a legfiatalabb még kisgyermek volt, Komárom elhagyása után Hamburgba utazott, majd onnan, rövid angliai látogatás Aczél György miniszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja EGY ELMARADT VITA HELYETT (Részletek a III. fejezetből) 1972-ben Alain Peyrefitte úr, az UDR akkori főtitkára vállalta, hogy nyilvános vitát folytat Aczél Györggyel. A vitát azonban Alain Peyrefitte úr lemondta. Jacques de Bonis, a France Nouvelle című francia lap munkatársa a vita elmaradása után interjút készített Aczél Györggyel, s az interjú anyagából készült könyv most egyidejűleg jelent meg franciául és magyarul. Lapunk előző számában a II. fejezetből közöltünk részleteket, most a III. fejezetből adunk közre szemelvényeket. KÉRDÉS: Nincsenek belső ellentmondások, az önök szocialista társadalmának fejlődéséből eredő konfliktusok? FELELET: Ellentmondás mindenütt van, de a szocializmus talaján keletkező ellentmondások nem kibékíthetetlenek, feloldhatók. Az egyéni érdek, a csoportérdek, a társadalom érdeke a szocializmus magyarországi építésének körülményei között egyszerre konvergál is, különbözik is. Ha nem vesszük figyelembe az egyének vagy az egyes rétegek nézőpontjait, az egész társadalomnak ártunk vele. Viszont nem szabad érvényt szerezni az egyéni érdeknek a közösségi érdek rovására. A társadalomnak szünet nélkül mérlegelnie kell jelenlegi és jövőbeni szükségleteit. Ha a maiakat részesíti előnyben, feléli azt, amit létrehozott és nem tudja megalapozni a jövőjét. Ha csak a holnapra gondol, akkor arra serkenti az embereket, hogy kenyéren és vízen koplalják ki a kommunizmus mielőbbi eljövetelét. Mindkét magatartás képtelen. Magyarországon az ötvenes években az a felfogás uralkodott, hogy a mi generációnk szorítsa meg a nadrágszíjat, mert az a történelmi feladata, hogy felépítse a szocializmust a jövő nemzedékek számára. A ‘felhalmozás aránya mértéktelenül magas volt. Az volt a jelszó, hogy nem ehetjük meg az aranytojást tojó tyűkot. Az „eredmény” az lett, hogy egy idő múlva mind kevesebb lett a tyúk és persze a tojás is. Most az foglalkoztat minket, hogy a társadalmunk által megtermelt anyagi gazdagságra valóban szocialista életmód épüljön. Persze, nem ez volt a problémánk 1945- ben. Akkor az volt a feladatunk, hogy enni adjunk az embereknek. A növekvő jólét, az anyagi javak birtoklása, a társadalmi gazdagság bővülése örvendetes jelenség, mivel a kommunista társadalom, ami felé törekszünk, a bőség társadalma lesz, nem pedig aszkéták falansztere. Tizenkét évvel ezelőtt, amikor Magyarországon csak 40 000 hűtőszekrény volt, akadtak, akik arról írtak, hogy „frizsider-civilizáció” fenyeget bennünket. Most kétmillió lakásban van hűtőszekrény, és higgye el, ez nem rendítette meg a szocializmus alapjait. Magyarországon a magántulajdonban levő öröklakások, a kertes hétvégi és családi házak, az üdülőtelkek száma százalékos arányban nagyobb, mint Franciaországban. Nálunk 3 millió családból 2 millió 200 ezernek van ilyen vagy olyan ingatlantulajdona. Ezt a tulajdont törvényeink úgy szabályozzák, hogy megakadályozzák a felhalmozást, a spekulációt. Nehezebb a helyzet, amikor a fogyasztásnak szocialista emberhez méltó fogyasztássá való átalakításáról van szó; azaz például presztízs-kultúra helyett a kultúra presztízséről. Mégis, most, hogy éppen kiláboltunk egy viszonylag elmaradt állapotból, a haladás esetenként negatív módon is hathat a szocialista életmódra és mentalitásra; kedvezhet az önzésnek, a kispolgári hiúságnak, a pénz és az anyagi javak iránti túlzott vonzódásnak. KÉRDÉS: ön újra meg újra nehézségeket, gondokat sorol. Van olyan terület, ahol megoldottak minden problémát? FELELET: Ilyen terület természetesen nincs és nem is lesz az idők végeztéig. Sorolhatnám a példákat olyan területekről, ahol már-már azt hittük, a nehezén túl vagyunk, holott akkor kerültünk igazán a gondok, igaz más, ha tetszik: magasabb rendű, bonyolultabb gondok közepébe. Amikor az emberek kezdtek jobban élni, többet törődni saját jólétükkel, egyszeriben kevesebb lett a gyerek, sok család megelégedett az egykével. Amikor emiatt aggasztóan csökkent a születési arányszám, hoztunk egy sor intézkedést; megkönnyítettük azoknak a házaspároknak a helyzetét, akik szívesen hoznának több gyereket a világra, segítséget kaptak, hogy nagyobb nehézség nélkül felneveljék őket. Az intézkedések eredménnyel jártak, a születések száma emelkedett. A bölcsődék és óvodák fejlesztése azonban nem tartott lépést a növekvő szaporulattal, & ha nem oldjuk meg idejében a problémát, 5—6 éven belül az általános iskolákban is nehéz lesz a helyzet. Azután majd újra át kell gondolnunk a középiskolás problémát és felülvizsgálni lakásépítési terveinket. Folytassam? Minden megoldott gond újakat szül és mindegyik követeli a megoldást. KÉRDÉS: ön csak objektív nehézségeket említ, de vajon nincsenek-e olyan melléfogások, amelyeket saját maguknak köszönhetnek? Hibák, tévedések, vitatható határozatok, amelyekről a kormány, az állam, az MSZMP tehet? FELELET: Tévedéseink, hibáink egyik részét a tapasztalat hiánya vagy a felkészületlenség okozza, a másikat a jól kitűzött feladatok rossz megoldása. Nincs súlyosabb veszély, mint az a jelenség, amit politikai szubjektivizmusnak nevezünk. Félelmetes betegség ez. Elhomályosítja a tisztánlátást, elkeni a hibákat s így megakadályozza a tisztázást és kijavításukat. Oda vezet, hogy a valóságot olyannak látják, amilyennek szeretnék, az illúziót tényként kezelik. A mi pártunk sok nehéz tapasztalatot szerzett és tudja, milyen súlyos veszély ez, s mit kell tenni ellene, és cselekszik is. Az ötvenes évek elején azt hittük, az a jó, ha minél túlzottabb torzképet festünk a kapitalizmusról, mintha nem lettek volna elegendőek meglevő hibái. Most állampolgáraink közül sokan utaznak nyugatra, személyesen tehetnek összehasonlítást, és ez nem a mi hátrányunkra, hanem előnyünkre üt ki. Nagyobb azoknak a magyaroknak a száma, akik 1956-ban távoztak és most visszajönnek hazájukba, mint azoké, akik manapság választják a burzsoá demokráciát a szocializmus helyett. Ennek az éremnek van egy másik oldala. A kapitalista országokban olyan képet festenek Magyarországról, hogy számos nyugati turista átlépve a magyar határt, kellemesen csalódik, néha még olyasmi is tetszik neki, amivel mi magunk nem vagyunk megelégedve. Olyannyira, hogy szinte nekünk kell megmagyarázni: nem minden olyan szép, mint ahogy elképzelik! Ügy látszik, a szocializmus elleni propaganda néha szerzői ellen fordul... után, átkelt az Óceánon és 1850 első napjaiban már az Unióba érkezett, ahol őt és társait a szabadság hőseként ünnepelték. Újházi menten Washingtonba utazott, ahol Zachary Taylor elnök fogadta. Két kérését adta elő: az Egyesült Államok szorgalmazza Kossuth Lajos kiszabadítását törökországi fogságából és a Kongresszus ajándékozzon a kezén levő, úgynevezett Congress Hand földekből annyit a magyar bevándorlóknak, hogy azon megtelepedhessenek. Mindkét kérésre, bár nem határozott de támogató választ kapott. Tevékenységéről azonnal levélben számolt be Kossuthnak: „Most már a szabadság földjéről intézem hozzád z soraimat... Teendőimnek legfőbbike volt rólad, s társaidról gondoskodni... Mert azon remény táplálja keblemet, hogy minden magyarnak itt kell egyesülniük... Mi itten, a Komáromi Várbeli sereghez tartozók, jelenleg 15-en vagyunk, kik előre egy gőzösön jövénk... Pénzünk nincs, de New Yorkban és másutt választmányok alakultak felsegélyezésünkre ... A magyarok földbeli ellátásuk iránt egy senator áltál az indítványkép])eni határozat a Senátus asztalára már le van téve ...Mi semmit sem kértünk, annál kevésbé kódultunk, s így, ha valamit kapunk, annál becsesebb lesz az adomány, mivel önkéntesen az amerikaiak szívéből származik ... Saját mezei gazdasági tapasztalataimnál fogva jó választásról fogok gondoskodni, s e végett be is járandom elsődlegesen az illető tartományokat ... Nyugat felé fogunk menni, hol egyedül táláltatik a termékeny föld, melyhez mi magyarok hozzá vagyunk szokva." A kongresszus ajándékozhatott, máskülönben földhöz legfeljebb olcsón, de ingyen hozzájutni nem lehetett. Pedig föld hihetetlen bőséggel állott rendelkezésre. Iowában például, hová Újházi készült, hatmillió hold fölmért, de lakatlan föld volt eladó, más államokban 11—17 millió is. Az őserdőket vegyesen négyszög alakú őrületekre (county) osztották, amelyeket további, 6 angol négyzetmérföldes városterületekre (township) bontottak. A townshipekből pedig 320 holdas telkeket alakítottak ki. Az így feltérképezett és parcellázott területeket azután 40—60 ezer holdas részletekben, évenként árverésre bocsátották, a föld minőségétől függetlenül egy és negyed dolláros kikiáltási egységáron. Az árveréssel folyamatosan haladtak keletről nyugatra, vagy északról délre, de minden tizenhatodik townshipet, és minden townshipben a tizenhatodik telket kihagyták az árverésből, fenntartva a későbbi népszaporulat biztosító szelepéül. Ha valamely terület nem talált gazdára, kihagyták azt is, és az árverés vonult tovább, újabb területekre. Csak, ha már valamennyi kijelölt földet felkínálták, akkor tértek vissza a kimaradt, gazdátlan területek másodszori árverésére, egy-két évtizeddel később. Ez az eljárás adott lehetőséget arra, hogy valaki kiválasszon magának egy ilyen eladatlan telket, s azon ingyen és háborítatlanul gazdálkodjék, még adót se kelljen fizetnie. Ha azután elkövetkezett a második árverés ideje, a megtelepedettnek jogában állott elsőbbségi alapon a művelt telket egy és negyed dolláros alapáron megváltani és azt részletekben fizetni. Ez a telepítési politika elősegítette, hogy a jó minőségű földeket kereső telepesek által meghagyott gyengébb minőségű, vagy nehezebben megközelíthető földek is gazdára találjanak. Ugyanakkor nagy lehetőségeket nyújtott a földspekulációra is. Újházi több lehetőséget is megpendített. Hajlandó lett volna az említett kimaradt földek valamelyikére vonulni. Szerencsés esetben a Kongresszus elfogadja Dániel Webster javaslatát és ajándékba ad földet a bevándorlóknak. De kidolgozott Újházi több, átmeneti javaslatot is. A kongresszus barátságosan kezelte az ügyet, de más, számára fontosabb események, elsősorban az akkor az Unióba felveendő Kalifornia kérdése miatt —, amely körül nagy politikai harc dúlt —, folytonosan halogatta a döntést. Mígnem Újházi megúnta a várakozást, pénze is fogytán volt, s elhatározta, hogy nem várja ki a döntést, hanem útrakel. Helyesen cselekedett, mert később, az általa és társai által lefoglalt földet sohasem kapták meg ajándékba. Az ügyet az idő levette a napirendről, s az elnök csak annyit tudott tenni, hogy elhalasztotta az esedékes újabb árverést. Végül, 1858-ban a még ottlevő magyar birtokosok az egy és negyed dolláros alapáron megválthatták közel egy évtizede müveit földjeiket... Ottlévő ...de hol? (Folytatjuk) Bogáti Péter 4
