Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-11-08 / 23. szám
iegvalósulAs útján z iparszerű állattartásig Növekvő export Évek óta több mint 200 millió dollárt és 40 millió rubelt jövedelmez a húsipar. A húsipari rekonstrukció megvalósulásával lehetővé válik a gazdaságos export a legfejlettebb országokba is. Egyik legfontosabb exportcikkünk az élőmarha és a marhahús. Az 1972-ben meghirdetett szarvasmarha-program nyomán kivitelünk emelkedett. Bár a Közös Piac országai 1974-ben szüneteltették az élőmarha- és marhahús-behozatalt, lijabb piacok felkutatásával sikerült a súlyosabb gondokat megelőzni. Jelentősen növekedtek a szocialista országok — mindenekelőtt a Szovjetunió — vásárlásai. Jelenleg már érvényben van az a megállapodás, amely szerint a Közös Piac országaiból egy kilogramm importált feldolgozott marhahúsért 4 kilogramm élő marhát exportálhatunk ugyanoda. Ez számunkra előnyös, mert feldolgozó iparunk még képtelen eleget tenni a hirtelen megnövekedett feladatoknak. Hogy a jövőben elkerülhessük a külpiac változásainak káros következményeit, előnyben részesítjük azokat a partnereket, akiknél hosszú távon is biztos kapcsolatokra számíthatunk. Vágósertés- és sertéshúskivitelünk 1970-hez viszonyítva 1974-re megkétszereződött. Baromfiexportunk a nagyüzemi tartás és feldolgozási módszerek bevezetésével lendült fel. Ma már számos országban: például a Német Szövetségi Köztársaságban, Japánban, Kuvaitban, keresett cikk a magyar baromfi. A Közel-Keletre magát a baromfitenyésztési technológiát is exportáljuk, terveink alapján építenek csirkenevelőtelepeket. Liba- és libamájexportunk, valamint Angliába irányuló pulykakivitelünk közismert. Külföldre irányuló húsexportunk további lehetőséget rejtő ága a juhkivitel. A hazai juhhúsfogyasztás igen alacsony, a felvásárolt juhok döntő többségét exportáljuk. Az elmúlt években azonban — az 1970. évi 586 ezerről 1974-re. 446 ezer darabra — csökkent az exportunk, ennek oka a juhállomány csökkenése volt. Ezzel egyidőben azonban kedvező minőségi változásnak lehettünk tanúi. Egyre több gazdaságban vezették be az intenzív hizlalást, amellyel már 3—4 hónapos korukra kiváló minőségű és a nyugat-európai, de főleg az olasz piacon keresett pecsenyebárányokat tudnak nevelni. Jelentős mennyiséget szállítunk Franciaországba és Svájcba, és egyre fontosabb piaccá válnak az arab országok is. Érdemes beszélnünk vágóló-exportunkról. Évente eladott vágó'lovaink száma 10—13 ezer körül alakul, s értük mintegy 6,5 millió dollárt kapunk. A mai piacon a ló eladási ára legalább 30°/V-kal meghaladja a jó minőségű vágómarha árát. Ezért is igyekeznek hazánkban az elkövetkező években növelni a lóállományt, hiszen ezt az exportcikket nem fenyegeti a vágómarháéhoz hasonló korlátozás. Nagy sikernek örvendenek külföldön húskészítményeink is. Legjelentősebb és legismertebb szalámiexportunk. Az NSZK-ba már körülbelül évi 2500 tonnát exportálunk, Svédországba pedig 150 tonna szalámit, csabait és gyulai kolbászt. Áruink nemzetközi hírnevéhez jelentősen hozzájárulnak azok a nemzetközi kiállítások, amelyeken évről évre részt veszünk (például francia, olasz, nyugatnémet, osztrák és svájci kiállításokon). Kiemelkedő eredményeket értünk el az amerikai piacon. A felfutás 1969-ben kezdődött és ma már mintegy 4500 tonna lapockát, dobozolt sonkát szállítunk az Egyesült Államokba, többek között a Pápai Húsüzemből. Disznótor — futószalagon A Pápai Húsüzem évente mintegy 500 ezer sertést dolgoz fel, 500 vagon exportsonkát és 4—500 vagon egyéb húskészítményt állít elő. Amikor belépünk a gyár területére, mi is megkapjuk a patyolattiszta fehér köpenyt és fehér sapkát, amelyeket minden dolgozónak és minden látogatónak kötelező hordania az üzem területén. Miközben a feldolgozóhoz vezető udvaron megyünk — hogy végre meglessük a sonkakészítés titkait — kísérőnk, Sebestyén Sándor máris figyelmeztet az elsőre: a higiéniára. Szigorú előírásokkal védik az üzemben a tisztaságot. Még az udvart is állandóan locsolják, negyedóránként eltakarítják a legkisebb szennyeződést is. A dolgozók naponta tiszta ruhát kapnak, s egyes munkahelyeken kétszer-háromszor is fürdenek naponta. Az Egyesült Államok Földművelésügyi Minisztériumának bizottsága negyedévenként megvizsgálja, hogy a higiéniai körülmények megfelelnek-e az előírásoknak. A disznóölés falun az egyik nagy ünnepi eseménynek számít. Napokig tart lázas izgalommal az előkészület, amelyben jelentős szerepet kap a hízó élő- és holt állapotának megtárgyalása a szomszédsággal, a hurkába és kolbászba kerülő fűszerek mennyisége és minősége, a pácolás és füstölés ideje és helye... s még ezernyi, fantosabbnál-fontosabb téma. Itt a gyárban egy hatalmas gázperzselő ötmásodpercenként lök ki magából egy jókora állatot. (Naponta 1400 sertést dolVillanypásztor „tereli” a jószágot a szécsényi határban MTI — Király Krisztina felvétele goznak fel; a gyár óránként három és fél tonna áru előállítására képes.) A perzselt sertést pillanatok alatt kettőbe vágják, megszabadítják belsőrészeitől és a héjától — majd osztályozzák. Mert csak a legjobb minősítésű sertések kerülnek feldolgozásra a sonkaüzemben. A pecsétet és sorszámot kapott állatok engedelmesen himbálódznak a lassan haladó futószalagon a dobogón álló hentesmesterek előtt. Késeik alatt sertéskülsejüktől megszabadulva lapockává, sertéscombbá és más ,.sertés-alkatrésszé” alakulnak, s a hűtőbe kerülnek. A már hűtött húsokról (csak ilyen állapotban lehet megszabadítani a zsíros részektől) ismét villámsebességgel mozgó kezek és kések vágják le a felesleges zsírréteget. — Ez a tétel Amerikába megy — mondja Horváth Lajos, a sonkaüzem vezetője —, ott a teljesen száraz, zsírmentes sonkát kedvelik. Azután dobozokba mérik a megfelelő darabokra vágott és műanyag fóliába burkolt húst. A tetejükre zselatin kerül és odább különböző gépek már zárják is le a dobozokat A főzőterem a végállomás, ahol a Német Szövetségi Köztársaságból származó hatalmas gépekben öt óráig fő a dobozolt hús. A főzési idő leteltével a gépekből már „kész” sonka kerül elő. Minőségellenőrzés következik és azután: irány a raktár. S ahogy haladunk teremről teremre, feltűnik: mindenütt gépek dolgoznak. Futószalag hordozza az egyik teremből a másikba az árukat; gépek vágják, légsűrítéses angol gépek préselik a húst a nagyobb dobozokba; hamburgi gépek főznek. — Valóban, amit lehetett, gépesítettünk — mondja Tátrai Antal főmérnök. — A legmodernebb gépeket szereztük be, hogy a legmagasabb igényeknek is eleget tehessünk. Ennek érdekében még saját dobozgyárat is létesítettünk, öt év alatt vállalatunk 420 millió forintot költött gépek vásárlására, a munkahelyek korszerűsítésére. A következő ötéves tervben újabb félmilliárd forintot szánunk erre a célra. — Miért olyan keresett a magyar sonka? — Elsősorban az íze miatt. Bár a legtöbb ország a saját étkezési szokásainak megfelelően rendeli az árut — például zsírosabban vagy szárazon, bőrösen vagy anélkül — mégis sajátosan hazai, egyéni íze van a nálunk gyártott sonkának. S ezt az egyéni speciális ízt a felhasznált hús minősége adja. Ez pedig elsősorban attól függ, hogy mivel etetik az állatokat. E téren is igen igényesek vagyunk. Csak olyan termelőszövetkezettel, állami gazdasággal kötünk felvásárlási szerződést (ezekkel viszont hosszú távút), amelyek a számunkra megfelelő fajtájú és export minőségű hússertéseket tenyésztik és azokat megfelelő minőségű takarmánnyal etetik. Csak így lehetséges, hogy az igen erős konkurrencia ellenére, a magas minőségi követelményeknek megfelelve, 25 országba szállíthatjuk áruinkat, évi 20 millió dollár értékben. Balázs István Pokorny István Pecsenyekacsát dolgoznak fel egy kecskeméti üzemben MTI — Fehérvári Ferenc felv. A főzőterem. A Német Szövetségi Köztársaságban gyártott, hatalmas gépekből kerül ki a kész sonka Gábor Viktor felvételei
