Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-11-08 / 23. szám
Magyarosan szókimondó, franciásan ACZÉL GYÖRGY EGY ELMARADT VITA HELYETT szellemes... (Részletek az I. fejezetből) 1972-ben Párizsban Georges Marchais vitapertnerének, Alain Peyrefitte-nek, az UDR akkori főtitkárának — a francia és a magyar televízióban egyszerre közvetített műsorban — izgalmas eszmecserét és magyar vitapartnert javasolt: Aczél Györgyöt, aki jelenleg a magyar kormány miniszterelnök-helyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A két politikus megbeszélésének ez a részlete szó szerint így hangzott: — Alain Peyrefitte: Egyenes adás lenne? Georges Marchais: Egyenes. A. P.: Szimultán tolmácsolással? G. M.: Igen. A. P.: Függetlenül attól, hogy mit mond a vitapartner? G. M.: Természetesen. A. P.: Mindent azonnal tolmácsolnak? G. M.: Az önök dolga tisztázni a jeltételeket. Elfogadja? A. P.: Elfogadom a kihívást. Az adás előkészítése megindult, megegyezés született az időpontban, a technikai feltételekben és a vita tematikájában is: „Az emberek és a társadalom Franciaországban és Magyarországon.” Aztán 1973 áprilisában Alain Peyrefitte úr visszalépett és az adást le kellett venni a már kinyomtatott műsorról. Az elmaradt vita azt az ötletet sugallta a France Nouvelle című francia haladó lap munkatársának, Jacques De Bonis-nak, hogy interjút készítsen Aczél Györggyel „Az emberek és a társadalom Magyarországon” címmel és a beszélgetésből készüljön könyv egyidejű kiadással Franciaországban és Magyarországon. Ebből az eszmecseréből adunk most és lapunk néhány következő számában rövid részleteket. * A részletek megismerése — meggyőződésünk szerint — érthetővé teszi vállalkozásunkat. Ha mégis ideiktatunk néhány előzetes megjegyzést, azért történik, mert szeretnénk felhívni a figyelmet a könyv néhány jellegzetességére. A kiemelt részek csak ízelítőt adhatnak a beszélgetés széles skálájáról, gazdagságáról és mélységeiről. Reméljük, felkeltik a könyv elolvasásának igényét. Amit pedig a könyvről elmondunk, az nem recenzió, nem műbírálat, csupán információ. A könyv megmutatja, milyen fontos az interjú, mint műfaj. Az újságíró nem ismert „kényes kérdést”, célratörően, keményen fogalmazott és így érte el, hogy a beszélgetés vitairattá nőtt. A kérdések nem egyszerűen „trambulinok”, az újságíró vitapartner lett, aki „szokatlan szögből” kérte a problémák megvilágítását. így. kapott széles, hiteles dokumentum-értékű körképet a mai Magyarországról; mégpedig olyan politikus szájából, aki „illetékes” a válaszokra, hiszen az elmúlt két évtized magyar politikájának egyik főszereplője. * A szinte zsebkönyv formátumú kis kötet 191 oldalon a szocializmust építő magyar társadalom gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális problémáinak sokaságát tárgyalja. Ilyen rövid terjedelem mellett a mélységélesség csak úgy lehetséges, hogy a könyv tömör és néhol aforisztikus rövidségű megfogalmazásai sok helyen a villanófény világosságával hatnak. Magyarosan szókimondó és franciásan szellemes riposztjait élvezet olvasni. Amikor például az újságíró kicsit gúnyosan megkérdi: „Valóban nincsenek belső ellentmondások, az önök szocialista társadalmának fejlődéséből eredő konfliktusok?” így villan a válasz: — Jóindulatú, de naiv emberek gyakran úgy képzelik, hogy a szocializmus olyan, mint a Paradicsom, nincsenek ellentmondásai, ahogy a középkor angyalainak nem volt nemük. Vagy egy másik helyen. „Amikor a jelenről beszél, gondokat sorol, de amint a jövő kerül szóba, mintha rózsaszínben látná a világot...” — mondja az újságíró. És a felelet: „Tévedés, vörösben látom. Az élet rózsaszínben unalom, vagy illúzió lenne.” A politikus világosan, egyszerű példákkal teszi érthetővé álláspontját, színes érvekkel bizonyít. Azt például, hogy a szocialista országokban senki sem érdekelt az infláció fenntartásában, így támasztja alá: — Nincs se tőzsde, se pénzügyi spekuláció; mindenkinek az az érdeke, hogy csökkentsük a világpiaci árváltozások káros következményeit. Ha ráér, látogasson el az egykori tőzsde-palotába. Ott vannak ma a magyar televízió stúdiói és műsorszerkesztőségei. őszinte és önkritikus, látszólag könynyed, de mélyen tudományos. * Jó lenne, ha minden olvasónk megismerné ezt a kis kötetet, amely szinte kézikönyve a fejlett szocializmus megalkotásának nekigyűrkőző jelen társadalmunknak. Hasznos olvasmány, amely segít elrendezni és értelmezni hazalátogató honfitársaink tapasztalatait, élményanyagát. A könyv több, mint hatásos: meggyőző és igaz. Azt hiszem, minden olvasó azzal az érzéssel fejezi be majd az olvasást, hogy kár az elmaradt vitáért. És bizonyára egyetértenek azzal is, amivel Aczél György az interjú-kötetet zárja. „Ha a békés egymás mellett élés politikájának alapján országaink vezetői találkoznak és mindent megteszünk, hogy egyetértsenek az emberiség nagy kérdéseiben, akkor az is fontos, hogy az embereket a lehető legalaposabban tájékoztassák ne csak a találkozókról, de a vitákról is. Röviden: egy ilyen vita, a megállapodott feltételek mellett, lehetővé tette volna, hogy mindkét fél ismertesse elgondolásait, eszményeit és levonja a konfrontáció eredményeit, őszintén megmondom, hogy mi ettől nem félünk. Tudjuk, nekünk igazunk van.” Sz. M. Kérdés: Tudomásom szerint a magyar nemzeti jövedelem 40 százaléka a külkereskedelemben fordul meg. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, egy ennyire külkereskedelemre orientált ország gazdaságára a tőkésországok válságjelenségei így vagy úgy, de hatnak. S az is nyilvánvaló, hogy az elszenvedett veszteségeket valahol be kell hozniuk, s hol másutt, mint a hazai piacon? Felelet: Ne felejtsük el, ennék a 40 százaléknak kétharmadát a többi szocialista országgal bonyolított kereskedelmi forgalom képezi. Az, amit félig tréfásan az „áremelkedés importjának” nevezünk, elsősorban a maradék egyharmadra vonatkozik. Azért mondom, hogy elsősorban, mert az alapanyagok világpiaci áremelkedése valamilyen formában az összes szocialista országot érinti, tehát bizonyos mértékben az egymás közötti kereskedelemben is óhatatlanul jelentkezik. Olyan ország számára, mint Magyarország, amelynek nyersanyagforrásai meglehetősen korlátozottak, ez persze nehéz helyzetet teremt. S hogy mégsem importáljuk az áremelkedéssel együtt a válságot is, abban kiemelkedő szerepe van a KGST-ban való részvételünknek. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy jelentősen csökkentsük a konjunkturális és a napi ingadozások mértékét és következményeit. A szocialista országok egymás közötti kereskedelmének tervszerűsége biztosítja, hogy a nemzetközi piac bizonytalan körülményei között is több évre előre tervezzük ne csak a forgalmat, hanem az árak nagy részét is. EGY ELMARADT VITA HELYEIT rrr ACZÉL GYÖRGY, „A.. / Mi az áremelkedések hatása a hazai piacra? Az importárak emelkedésének a hazai árakba való úgynevezett begyűrűzését különböző gazdasági és politikai intézkedésekkel a tervben előirányzott keretek között tartottuk, vagyis az importárak drágulásának hatását csökkentettük. Milyen jellegű intézkedésekről van szó? Csökkentettük például az importvámokat, felértékeltük a forintot, a konjunkturális exportárakból származó nyereség egy részét elvontuk a vállalatoktól. Számolva az új helyzettel, milyen konkrét határozatokat fogadtak el a KGST- országok? A KGST Végrehajtó Bizottságának határozata így foglalható össze: a jövőben az öt évre rögzített árak helyébe évente a megelőző öt esztendő világpiaci árai alapján megállapítandó árak lépnek. Tehát ezentúl évenként vizsgálják felül az árakat, nem úgy mint a múltban, amikor öt éven át változatlanok maradtak. Tehát 1976-ban a szocialista országok közötti kereskedelmi árak alapján az 1971. és 1975. évek világpiaci átlagárai képezik; 1977-ben az 1972 és 1976 közötti világpiaci átlagárak és így tovább ... Pontosan. Ily módon a nyersanyagvásárló szocialista országok nem annyira közvetlenül és csak több évvel késleltetve érzik meg a világpiaci áremelkedések hatását. Az alapelv elfogadása után a KGST-országok megegyeztek, hogy 1975-re az 1972 — 1974-es világpiaci átlagárakat tekintik kiindulópontnak. Kétségtelen, hogy Magyarországnak a szerződéses árak új szintje pillanatnyilag az előzőnél kevésbé kedvező. De ne felejtsük el, hogy még így is jóval kevesebbet fizetünk a szocialista országokban vásárolt nyersanyagokért és energiahordozókért, mintha a tőkés világpiacon kéllene beszereznünk ezeket. Nem is szólva arról, hogy a tőkésországok aligha lennének hajlandók ilyen óriási import ellensúlyozására ugyanilyen értékben magyar exportcikkeket vásárolni. Az előbbiekben csak a tőkés gazdaság válságának az önök gazdaságára gyakorolt hatásáról beszéltünk. Fordítva nem volna lehetséges? Arra gondolok, hogy a szocialista gazdaság segítené stabilizálódni a tőkés gazdaságot. Ezt nem tekinthetjük feladatunknak, de közvetve mégis valami hasonló történik: a nemzetközi gazdasági kapcsolatok elemzése azt bizonyítja, hogy a mi tervgazdálkodást folytató szocialista vállalatainkkal együttműködő tőkés cégek helyzete a gazdasági kapcsolat következtében bizonyos mértékben stabilizálódik. Nemcsak egyes vállalatokról van szó: a Szovjetunióval is azért kötnek hosszú lejáratú megállapodásokat nyugati kereskedelmi partnerei, hogy évekre, néha évtizedekre előre gondolkodjanak biztos nyersanyagforrásról és stabil, bővülő piacról. De nyugati partnereink nincsenek mindig felkészülve a tervszerű kapcsolatokra; megtörtént, hogy a Közös Piachoz tartozó országok zavarba is kerültek emiatt és bennünket is zavarba hoztak. Mit ért ezen? Engedjen meg egy példát: hosszabb ideje érvényben levő megállapodásunk ACZÉL GYÖRGY miniszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja ellenére az olaszok (a Közös Piac utasítása alapján, amit, ha jól tudom, a franciák kezdeményeztek), megtagadták 100 000 élő marha átvételét. A Szovjetunió felvásárolta az át nem vett árut. Persze, ha ez nem így történik, akkor sem alkalmaztunk volna olyan megoldást, amit én a világpiac ingadozásaival szembeni kapitalista magatartásinak nevezek. Pedig sok pénzébe került az államnak a parasztgazdaságoknak nyújtott támogatás, amit azért kaptak, mert az értékesítési probléma miatt a szokottnál hosszabb ideig kellett gondozniuk az olaszok által át nem vett szarvasmarhaállományt. S mit tettek volna, ha a Szovjetunió történetesen nem jelentkezik vevőként? Ha nem tudtunk volna nagyobb húsmennyiséget külföldöm eladni, jelentős deviza-veszteség érte volna az országot. Következményeit megéreztük volna a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. A tap>asztalat különben nem volt hiábavaló. Arra ösztönöz bennünket, hogy még gyorsabban fejlesszük a húsfeldolgozó ipart és olyan piacokat keressünk, ahol nemcsak élő állatot vásárolnak tőlünk jó áron, hanem húskészítményeket is. A Szovjetunióra, a szocialista országokra és a fejlődő országokra ma és a jövőben is mint biztos vevőkre számíthatunk. Mégis, mire valók a szocialista állam által elhatározott áremelések? Vannak, akik úgy gondolják, ezúttal mégiscsak válságjelenségről van szó... Korántsem. Ismét példát mondok. A kormány gondos mérlegelés után, nehéz szívvel határozta el a tej és tejtermékek árának emelését. De miért tettük? Mert serkenteni kívántuk a szarvasmarha-tenyésztést. Magyarországon régi szokás minden pjarasztháznál tehenet tartani. Ám a szokások nem örök életűek. Legyünk realisták. A paraszt este hazamegy, fáradtan, mert egész nap dolgozott a szövetkezetben vagy az állami gazdaságban. Nyilvánvaló, hogy csak akkor fog a saját istállójában tehénnel bajlódni, ha ez kifizetődő neki. De azért is fel kellett emelnünk a tej árát, mert egy liter tej olcsóbb volt a boltban, mint amennyibe a termelőnek került. A különbözetet az állam fizette. Az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben hasonló volt a probléma, így talán már érthető, miért kellett árkiigazítást végrehaj tanunk. íme, az áremelés eredete. De a történetnek itt még nincs vége. Ebben az esetben is gondoskodtunk arról, hogy akik legjobban rászorulnak, azokat ne érje kár. Fölemeltük a nyugdíjakat és a diákok meg ipari tanulók ösztöndiját. Összesen évi 2,3 milliárd forintot költöttünk erre, míg a tej és tejtermékek árának emelése a lakosságnak 1,4 milliárdnyi többletkiadást jelentett. Erre azt mondhatná, hogy az állam ráfizetett az üzletre. Szorosan vett költségvetési értelemben igen, de azóta .gyorsabban szaporodik a szarvasmarhaállomány, s végül Is mindenki megtalálja számítását, beleértve a következő évek költségvetését is. 3
