Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-10-11 / 21. szám
aM ato a! É5Ü ÍS*ÍSi lü Ü ^ Müül^ky A Balaton őszi fényben Balatonalmádi — Auróra Szálló \Baráti Qéza- Ruffy Péter-dinsiói Attila sasiig®» VESZPRÉM Aranyfényű ősz Most miről beszéljek? — kérdezi önmagától a krónikás, amikor leül íróasztala mellé, hogy Veszprém megyéről megpróbálja elmondani azt, ami lényeges. Nehéz kérdés: hal időzzön el a gondolat és a tekintet; Balatanfüred nyüzsgő idegenforgalmán, vagy a Bakony erdőségeinek szélén álló magányos házak csendjén, a pápai hársak illatánál, vagy a péti iparvidék savanykás kénszagánál, Somló mézédes boráról tszámoljon be a toll, vagy Veszprém fejlődéséről, a badacsonyi nádasok misztikus világáról, vagy a herendi porcelán ezüstös csengéséről Kezdjük talán így: az ország legszebb és legváltozatosabb vidéke ez, hozzá tartozik a Kisalföld déli része, amely Pápa vonaláig nyúlik, aztán a Bakony erdőséggel borított meredélyei, ahol a gyönyörű völgyek ölén bányászfalvak rejtőznek; még délebbre terül el a Balatom-felvidék — ősi szokások őrizője, a legzamatosabb borok termőföldje — aztán maga a tópart, Balatonvilágostól Keszthelyig. A legva-A füredi Horváih-háx. Lent: Tábla a műemlék falán kítóbb fény s a leghűvösebb sötétség található meg itt egymás közvetlen közelében, a napos víz fénye, s a tárnák sötétje. A védett és érintetlen természet szomszédságában a magyar vegyipar legrégibb, s egyre fejlődő létesítményei működnék és aligha csalódunk, ha azt állítjuk, hogy ez a kettősség az itt élő emberekre is vonatkozik: a Zirc környéki bányász a hét végét erdőjárással, gombakereséssel és vadmálnaszedéssel tölti, a szigligeti szőlősgazda háza a nyári idényben idegen vendégekkel telik meg, francia, angol, holland és német beszédtől cseng a vidék, majd az ősz eljöttével — amikor tovaszállnak a fecskék — a gazda ismét visszatér régi életéhez, betakarítja a termést, présben töri meg a duzzadt szőlőszemeket, s míg csunran a must, csak önmagára figyel, a közeledő tél ezüst csengését hallja, s a tó jegének roppanásait. A Baiaitan-part életritmusát az évszakok határozzák meg; nyáron mintha gyorsain dobogó szív árasztaná az erekbe a vért, buzog és lüktet itt minden, a vendégsereg elborítja a valóságot, befedi, így hát a nyaralóvendég tulajdonképpen sohasem értheti meg, milyen is ez a táj, s az itt élő ember a maga természetes közegében — hiszen csak a nyár délibábjára figyel. Mégis, az a furcsa, mindenki, aki eltölt itt vagy két-háram hetet, úgy érzi, hogy övé a Balaton, az ő szívéhez szabták, a józamatú bort a sajátjaként ízleli, tulajdonosként szívja be a napfényt, örökösnek érzi az ünnepet. Bizony voltak idők, amikor ezért a kisajátító mohóságért a Balaton-felvidék őslakosai nem nézték túlságosain jó szemmel az idegent. Befogadták, ám nem szerették. Egyes falvak sokáig őrizték itt elzártságukat, de a modem kor ezt a zárkózottságra való hajlamot az elmúlt esztendőkben szinte nyomtalanul tovaröppentette. A nyári pezsdülés a gazdagodás forrása lett Beáramlott, ide kötődött a kívülálló nép, a telkek, szőlők, présházaik és hegyi pincék értéke ugrásszerűen megnövekedett az ország nagyvárosainak lakói közül sokan fektették 'be itt megtakarított pénzüket, jónéhányan azért, hogy öregségükre visszatérhessenek egy természetesebb életformához. Ezek nem csupán hétvégi nyaralóra áhítoztak, hanem állandóbb pihenőhelyre, így hát átépültek az öreg présházak, otthonná alakultak; fürdőszobával és frizsiderrel, a nyugalomba vonult hivatalnok átvedlett szőlősgazdává, s ismét divatba jött egy foglalkozás, amelyet vinceilérségnek nevezünk. A Balaton-felvidéken rengeteg olyan ember él, aki ért a szőlőhöz és a borhoz, ezek közül az emberek közül sokan évi alkudott bérért egy-egy kívülről jött nagyvárosi szőlősgazdához szegődnek el, gondozván az ültetvényeket, kezelvén a mustot és a bort. A Balaton-felvidék nyugati része, Badacsonytól Keszthelyig így nem csupán időszakos nyaralóhelynek számit, mível egyre több itt a letelepülő, tavasztól késő őszig itt élő, most már majdhogynem bennszülöttnek számító „vendég” vagy: „bébíró”. Ilyenkor szeptember végén különös hangulatú ez a táj. A szórt fény a búcsúzás árnyalataival telik meg; kiürültek a strandok, motelok és sátortáborok, csendeseik az országutak; hajók csak nagy ritkán szelik át az arany zöld, áttetsző vizet. Több százezer ember zsivaja után bizony nagyonis elmélyül a csend. Pedig ezek az őszbe hajló, mézízű napok talán többet érnek a nyárnál, többet jelentenek nyugalomban, tűnődő békességben. Nem véletlen, hogy a magyar irodalom és képzőművészet nagyjai közül jónéhányan a Balaton északi partját választották második otthonuknak. Sajkodon, a tihanyi félsziget nyugati felén élt Németh László, Tihanyban él és dolgozik Illyés Gyula és Borsos Miklós, Balatonfüreden Déry Tibor. Lápták Gábor füredi otthonát az utolsó magyar irodalmi szalonnak nevezhetnénk, a tehetség itt mindig szíves fogadtatásra talál, mondhatnánk, s a tehetség a mértéke a szíves fogadtatásnak. Veszprém megye pártfogolja a művészetet, legyen szó szobrászatról, irodalomról, vagy zenéről. Tihany az utóbbi esztendőkben a magyar képzőművészet egyik bensőséges otthona lett, nagyszerű tárlatokat rendeznek évről évre az apátság épületében, és csodálatos hangulatú kertjében. Híresek és látogatottak a nagytemplom orgonahangversenyei. Szigligetan az ősparkkal körülvett kastélyban működik a magyar írók alkotóháza. Mindez nem a nyár zsivajgó nyüzsgéséhez tartozik, hanem a szép csendhez, amelyet ez a vidék korunkban is őrizni tud. Csodákat rejtegetnek a falvak. A Balaton-felvidéken lépten-nyomcm a klasszikus magyar paraszti építészet remekeire bukkanunk, a községek temetőiben csodálatosan faragott sírkövek állnak, az apró templomokban évszázados freskók rejtőznek, a parasztházakból művészien faragott tárgyak, a legtisztább nemzeti motívumokat őrző cserépedények kerülnek elő. És a megye különös gonddal vigyáz a múlt értékeire, a műemlékeket restaurálták és óvják, igyekeznek megőrizni a falvak eredendő képét, hagyományos építési stílusát. Sajnos a táj értékeiből egy kevés veszendőbe ment: a vikendláz a Balaton-part egy részét megviselte. Sok helyütt elaprózottak a telkeik, s ezeken a szűkös parcellákon összezsúfoltan, kisstílű nyaralók épültek; erre a kevés szabad levegőt hagyó építkezési versenyre azt lehet mondani: kevesebb több lett volna. Budapest népe általában a közelség miatt az Almáditól Füred—Révfülöp—Badacsony vonaláig nyúló keleti részre tódul, a Keszthely környéki nyugati terület — Szigliget, Győrök, Vonyarcvashegy — egészen az utóbbi esztendőkig nyugodt és csöndes helynek számított. Ám a gazdagodó Nyugat- és Észak-Dunántúl „meghódította” ezt a vidéket is. A békés, elzárt falvak hirtelen duzzadni kezdtek, üdülőtelepek nőttek ki gombamódra a földből. Ez a változás tart mind mostanáig, s Hévízre, a leghíresebb gyógyfürdőre is vonatkozik. Természetesen nemcsak a honi nép, hanem egész Európa igényt tart a gyönyörű, tiszta vizű tóra. Magyarország idegenforgalmának alapvető tényezője a Balaton. Az elmúlt esztendőkben korszerű szállodák, motelok, kempingek épültek az északi parton is; Európa valamennyi országából érkeznek ide vendégek, olyan vendégek, akiket a Balaton-felvidék varázsa esztendőről esztendőre visszacsábít. És ez a csábítás nem a túlságosan is divatos fürdőhelyek nyüzsgése, hanem a megőrzött érintetlenség, sajátos jelleg varázsa, amelyről az előbb beszéltünk. Ezért óvjuk ennek a fájnak múltját, ennek a vidéknek a tisztaságát, s ha lehet, a csendjét is, a nyugalmat, amely a lágy víz hullámaiban ring, s a nádasok suhogásában rejtőzködik. Bauxit, mangán, nitrogén Távolodjunk el most a Balaton csöndes, őszi hangulatától, s fordítsuk figyelmünket arra, amit eddig csak távolról vettünk szemügyre, nézzük meg „a való anyag világát”, a gyárakat, bányákat, mezőgazdasági nagyüzemeket. Megállapíthatjuk: gazdag ez a föld. Veszprém megyében bányásszák az ország barnaszén- és lignittermelésének 14, illetve 18 százalékát, a bauxit 67, a mangánérc száz százalékát; a kohóalumínium 77, az ammónia 32, a nitrogénműtrágya 18 és a szuperfoszfát 25 százalékát termelik a megye üzemei. Ezzel már sok mindent el is árultunk az ipar jellegéről; a leggyorsabban fejlődő iparágak a bauxitbányászat, a vegyipar, a gépipar, a kohászat és a villamosenergiaipar. Mivel az ország timföldtermelésének közel felét Veszprém megye adja, természetes, hogy az alumíniumkohászat fejlődött a legdinamikusabban. A magyar—szovjet timföld-alumínium egyezmény, s a más országokkal kötött hosszú lejáratú szerződések fellendítették a bányászat és az alumíniumipar fejlődését. Egymás után helyezték üzembe a nagy kapacitású bányákat, az utóbbi időkben többek között Halimbán és Izamajorban. A Bakony erdőségei, ahol egykor Sobri Jóska legényei jártak, hatalmas bauxitmezöségeket rejtegettek, s a vörös, zsíros föld kincset ér. 1974-ben helyezték üzembe az Ajkai Timföldgyárat, amelynek építése kétmilliárd forintba került, évi kapacitása pedig 240 ezer tonna kalcinált timföld. A Veszprém megyei vegyipar a hetvenes esztendők elejétől évente átlagosan 8 százalékkal növelte termelését. A korszerű műtrágya és növényvédőszer termelése — az ország igényeinek megfelelően — ennél lényegesen gyorsabb tempóban növekedett. A Péti Nitrogén Müveikben jelenleg is több nagyberuházás folyik. Országos viszonylatban hatalmas vállalkozásnak számít az új péti műtrágyagyár építése, az összköltség: kilencmilliárd forint. Ez a nagyüzem a következő években nagy mértékben növeli a magyar műtrágytermelést, és így a behozatal csökkenésével jelentős deviza-megtakarításhoz juttatja az országot. Hozzájárult a Veszprém megyei műtrágyatermelés növekedéséhez a péti üzem bővítése és a Peremar-
