Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-09-13 / 19. szám

A PALETTA SZÍNEI

A politikai változások üteme az utóbbi évtizedben szinte meghaladja ' az emberi képzeletet, öt-tíz évvel ezelőtt aligha gondolhattunk olyan nagyszabású változásokra, mint amilyenek a nemzetközi politikai életben azóta végbementek. Kialudt a délkelet-ázsiai háborús tűzfészek, a Német Szövetségi Köztársaság rendezte kapcsolatait keleti szomszédjával, létrejött a nyugat-berlini megállapodás, a Szovjetunió és az Észak-Amerikai Egyesült Államok között három és fél év alatt negyven olyan megegyezés jött létre, amelyek megteremtették a szilárd és egészséges jogi állapot a kölcsönösen előnyös együttműködéshez, s a szovjet—amerikai kapcsolatokat sikerült átvezetni a tárgyalások szférájába, végül pedig az európai biztonsági értekezlet legékesebb jelképe a nemzetközi kapcsolatok új fejlődési szakaszának, az enyhülés szakaszának, amelyben a józan ész diadalmaskodik. Az utóbbi években a világ eltávolodott a nukleáris háború szakadékétól, s kialakultak az új nemzetközi kapcsolatok körvonalai. Nem szűntek meg az ideológiai és társadalmi rendszerbeli különbségek, továbbra is tekintetbe kell venni a valóság bonyolultságát és ellentmondásait, de megnyílt az út az égető problémák ésszerű rendezése és a béke, a biztonság érdekében megvalósítandó együttműködés felé.

Vannak azonban olyan megoldatlan problémák, amelyek csakis a világ minden országának az összefogásával oldhatók meg. Egyik ilyen kérdéssel az ENSZ

rendkívüli közgyűlése is foglalkozott: a fejlődésben levő országok egyre nehezebb népesedési és ellátási helyzetével.

A Világbank legfrissebb évi jelentése ijesztő számadatokat közölt. Tavaly óta megnövekedett a legszegényebbek száma, s a világon ma már 650 millió olyan ember él, aki egy évben ötven dollárnál kevesebbet keres. Sok fejlődő államban egy lakosra alig egy dollár jut — évenként! — a központi egészségügyi államkasszából. Még egy példa: ha nem történik sürgős intézkedés, tíz éven belül százmillióval növekszik a felnőtt írástudatlanok száma. A jelentés szerfölött borúlátó: írói szerint kevés esély mutatkozik arra, hogy az elkövetkező tíz évben megakadályozzák az „abszolút szegénység” térhódítását. A legszegényebb országokban az elmúlt tizenkét hónapban körülbelül egymillióid ember jövedelme nem emelkedett és ez, sajnos, tartóssá válhat. A gyarmati korból származó gondok mellett a tőkésországokban tapasztalható gazdasági pangás, az infláció és a nyersanyagárak felszökése is sújtja őket.

A kép valóban sötét, s az aggasztó adatok fölébreszthetik a kételyt, vajon egyáltalán lehet-e segíteni, és az 500—600 millió éhező száma csökkenthető-e? Való igaz, hogy a világproblémák szorosan összefüggnek, és a demográfiai grafikon meredek emelkedése nehezíti az éhség birodalmának visszaszorítását, de mint ahogyan a New York Times Magazine-ban egy neves szakértő kimutatta: az emberiség képes arra,

hogy elég élelmiszert állítson elő.

Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, a West-Ost Journal hasábjain hangsúlyozta a különleges gazdasági tanácskozások, a tengerjogi értekezletek, a demográfiai és élelmiszer-konferenciák jelentőségét, amelyek hoszszú távon befolyásolhatják az események alakulását. Az ENSZ mostani rendkívüli ülésszaka pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy csak az enyhülés nemzetközi helyzetében lehet megsegíteni a fejlődő országokat. Azzal mindenki tisztában van, hogy a helsinki értekezlet záróokmányában foglaltak megvalósítása esetén már nem lehet visszatérni a hidegháború politikájához ... Ám szűR~ látókörűségre vallana, ha a politikai palettán csak két színt látnánk: feketét és fehéret, a hidegháborús és békeszerető erőket. Hiszen Helsinki eredményei belső átrendeződésre késztették a visszahúzó erőket. A helyzet ma már sokkal összetettebb, sokkal bonyolultabb; egyes nyugati körök, amelyek korábban a nukleáris háborút is a külpolitika eszközének tekintették, ma már késznek mutatkoznak arra, hogy megtegyék az első lépéseket a feszültség enyhítésének útján.

A magyar közvélemény visszatekint a megtett útra és annak értékét nemcsak a távolság, hanem a leküzdött akadályok nagysága szerint is méri. Éppen ezért jól látja, hogy bár a béke útján még sok nehézséggel kell ímegküzdenünk, békepolitikánk, 'külpolitikánk egészében nagy eredményeket hozott.

Pethő Tibor

MARJAI JÓZSEF BESZÉDE AZ ENSZ RENDKÍVÜLI ÜLÉSSZAKÁN

Marjai József, államtitkár, a magyar delegáció vezetője felszólalt az ENSZ- közgyűlés VII. rendkívüli ülésszakán. Beszédében többek között kifejtette:

Az elmúlt években számos intézkedés történt a béke és a biztonság megszilárdítására, s ez máris érezteti jótékony hatását a nemzetközi kapcsolatokban. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet eredményes befejezése, a békés egymás mellett élés elveit tükröző záróokmány aláírása nemcsak Európa, de az egész világ békéjére és biztonságára is pozitív hatást gyakorol. Hasznos lenne erőfeszítéseket tenni kollektív biztonsági rendszer megteremtésére más kontinenseken is. Időszerű, hogy az európai biztonsági értekezlet eredményeire támaszkodva Ázsia népei

is növelnék erőfeszítéseiket az ázsiai biztonsági rendszer létrehozására.

Különösen jól támasztaná alá az új nemzetközi gazdasági kapcsolatok felépítését, ha a politikai enyhülés katonai enyhüléssel egészülne ki. A leszerelési intézkedések óriási anyagi eszközöket szabadítanának fel, amelyeknek egy részét a fejlődő országok megsegítésére lehetne fordítani. Éppen ezért fontosnak tartjuk a Biztonsági Tanács állandó tagjai katonai költségvetésének tízszázalékos csökkentésére vonatkozó, széles körű támogatást élvező szovjet javaslat megvalósítását. ‘

Hazánk gazdaságát ismertetve Marjai József államtitkár megállapította, hogy külkereskedelmünk, gazdasági

BEKEV HÁGTÁL ÁLKOZÓ

IIII. SINK I 1955 MINI US 22-29

I. Ross: A szöges vaskorona! 1940 Román Szocialista Köztársaság Művészeti Múzeuma, Bukarest

Ifj. Novotta Ferenc reprodukciói

Hans Érni: Béke Világtalálkozó Helsinki, 1955

Országos Széchényi Könyvtár, Budapest

NEMZETKÖZI ANTIFASISZTA PLAKÁTKIÁLLÍTÁS 1975

A Magyar Nemzeti Galéria rendezésében a Budavári Palotában nemzetközi antifasiszta plakátkiállítás nyílt meg. A kiállított 677 plakát közül mutatunk be néhányat

Filo: Nem! 1957

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Zala Tibor: Nem! Magántulajdon

együttműködésünk, a szocialista közösség országaival gyors ütemben fejlődik. Széleskörűek kereskedelmi-gazdasági kapcsolataink a világ nem szocialista országaival is. Az a szándékunk, hogy ezeket a kapcsolatokat az érvényben levő bilaterális és multilaterális kereskedelmi szerződéseinkben foglalt jogaink és kötelezettségeink alapján és azoknak érvényt szerezve továbbfejlesszük.

Botdauí\

luám

Zrínyi arcmása alatt

Hetedikes gimnazista korúmban megnyertem az önképzőköri pályázatot és jutalomkönyvként megkaptam Zrínyi „Szigeti veszedelem”-jének egy bibliofil kiadását. Minthogy az év 1929-es év vala, a magyar könyv barátai tudják, hogy bibliofil könyvet, főképpen pedig Zrínyit, a költőt, abban az időben más nem adhatott ki, csak Kner,

__Gyomá n. A Szigeti veszedelmet akkor

elolvastam, az első énektől az utolsóig, és azt hiszem, én voltam akkoriban az egyetlen hetedikes gimnazista Magyarországon, aki ezt a kötelező olvasmányt el is olvasta. Már akkor vágyódtam Szigetvárra, szerettem volna megnézni a várat, a színhelyet. Megkeresni azt a kaput, ahol Zrínyi kirohant, bemenni Szulejmán szultán dzsámijába, amelyet négy évszázaddal ezelőtt róla neveztek el, de ö maga sohasem látta, mert — emlékszünk rá az iskolai történetóráról — az ostrom vége előtt meghalt. Serege előtt eltitkolták — ez mindig erősen foglalkoztatta fiú-fantáziámat. Talán bebalzsamozták és úgy ültették tábori trónjára? Janicsárjai és szpáhijai csak téli szállásukra vonultukban, 'Nándorfehérvár ott tudták meg, dervisektől, hogy halott szultánt szolgáltak.

Abban is reménykedtem lángoló diákfővel, hogy osztálytársaimmal vagy cserkészbarátaimmal megyek, és valahol a vár környékén megtalálom azt a helyet, ahol Zrínyi Miklós fejetlen holttestét egykori hadifoglya, Musztafa pasa, katonai pompával eltemettette. A sírt azóta se találta meg senki, a véletlen azonban úgy hozta, hogy Csáktornyára hamarosan eljutottam és láttam a sírt, amely Zrínyi levágott fejét őrzi, mert ide temettette fia, György. Érettségi után voltam már éppen, de beleborzongtam Zrínyi fejének kegyetlen és vadul romantikus sorsába. A fejet a kirohanás után a nagyvezír karóba húzatta és két napig közszemlére tétette. Azután felküldte a budai basához, az pedig diadalmas cinizmussal és álrészvéttel továbbküldte a Habsburg király késlekedő hadvezérének Komáromba.

Mindezt ma, negyvenöt év után újra végigálmodtam. Ennyi idő után végre először eljutottam Szigetvárra. Amikor a vár kapujában a török-építette falak alatt egy pillanatra megálltam, eszembe jutott, hogy előbb láttam Dürrstein várát a Duna mellett, előbb a kufsteini várbörtönt, s előbb az inkák királyi várát az Andesekben, és egy karthagói római őrtorony romjait is, semmint azt a Szigetvárt, amelyre mindig kíváncsi voltam.

Nem csoda, hogy ma éjjel visszatértek a kora ifjúság álmai és Zrínyi fejét láttam, hiszen alatta aludtam el az új szigetvári Oroszlán szállóban, az ország egyik legszebb és legkellemesebb, modem, üvegacél-beton épületében. A szálló és a város mind a mai napig annyira Zrínyi legendájának és hírnevének igézetében él, hogy még a hotelszobák falaira is korabeli metszetek másolatait akasztották ki. Az én

ágyam fölött, az első emeleten, a hetes szobában a várvédő Zrínyi egy korabeli arcmása függ. A hatalmas szakáll nem tudja elrejteni ajkának lágy vonásait és ezt különösképpen ellensúlyozza szigorú és szilaj tekintete, éles metszésű orra. Hogy milyen ember volt, azt dédunokájának eposzából csak eszményített formában tudhatom meg. Zrínyi, a költő, Zrínyiben, a szigeti vár védőjében a középkorból ittmaradt kereszteslovagot ábrázolta, aki mélységes vallásos hitéhez újkeletű nemzeti érzést párosít, és életét áldozza föl, hogy nemzetét megmentse a pusztulástól. A Zrínyi-dédunoka is tudta, hogy az áldozat hiábavaló volt, de a maga korának kívánt benne példát mutatni.

Délután, a vármúzeumban többet tudtam meg Zrínyiről, az emberről, mert elolvastam falon függő végrendeletét. Az ostrom előtt írta, amikor szembe kellett néznie mindennel. Feljegyeztem belőle egy mondatot: „Mivel szigeti váramat ostrom fenyegeti s én ide akarok bezárkózni, ezért akarom dolgaimat elintézettnek tartani és a következőképpen rendelkezem ..Ezek az elszánt, végső szavak modernebb emberre vallanak, mint az eposzban ábrázolt hős. A jelző felesleges is: emberként áll tisztább fényben.

„Én ide akarok bezárkózni” — ebből a végrendelet-mondatból indultam ki, valóban a hely szellemének ihletében, azon az

esti író-olvasó találkozón, amely végre negyvenöt év után elhozott Szigetvárra. Ünnepi könyvhét van és új kötetemet, „A szárnyas ló”-t jöttem olvasóimnak aláírni. A történelmi várossal és közben önmagommal találkoztam olyan fiatalon, mint az esti összejövetel részvevőinek javarésze. Az író szerepéről és helyéről kérdeznek, és ezen nem csodálkozom. Itthon és külföldön az utóbbi két évtizedben újra meg újra ezt a kérdést szegezik nekem az olvasók, és erre keresünk választ, egymásnak szegezve érveinket, tapasztalatainkat, társadalmi rendszerünk és gazdasági építményeink igazát. Zrínyi Miklóssal, a várvédővel, a kirohanó hőssel kezdtem válaszomat és Zrínyi Miklóssal, más várak védőjével, a költővel, hadvezérrel, államférfival, politikussal, az ő példájával folytattam. Magyarországon az író és a költő — hányszor elmondtam és leírtam már! — nem lehet csak művész, nem töltheti idejét és kedvét míves mondatok ötvözésével, meglepő rímek keresésével, nem elég, ha új formákkal kísérletezik, és még az sem, ha új tartalommal tölti meg írását, övig, vállig, nyakig, homlokig bele kell vetnie magát a közéletbe, elsősorban írásaival, de személyével is, és ezt soha nem mondtam több meggyőződéssel és talán nagyobb hittel sem, mint a Szigeti veszedelem színhelyén, másfél órai autóútra Szekszárdtól, ahol Babits született. Ha valaki, hát ö megpróbált „csak” költő, „csak" író lenni, és íme, életének fő műve mégis a Szigeti veszedelemnek „az idő bércein, a századokon” keresztül zengő párja, a „Jónás könyve”.

Amíg ezt mondtam, észre sem vettem, hogy akaratlanul idéztem a legnagyobb példát, magát Petőfit.

3

a-tű