Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-08-02 / 17. szám
1 I A régi Nógrád (pincék, barlanglakások) Felnőttek játszótere Egy város merészsége A Nógrád megyei Tanács Rákóczi úti épületében, a megyei tanács titkárságán, visszatérve egy hosszú sétáról, jegyeztük meg. — Megyeszékhelyeink közül Salgótarjánnak van a legmodernebb városközpontja. — S mi tetszett benne a legjobban? — kérdezik. — A merészsége. Nem tudtunk más szót használni. Az a hajdani szegényes, szürke helység, amely csak 1922-ben kapott városa rangot, s csak 1949- ben vált Nógrád megye székhelyévé, 1960 és 1975 közt egyik legmodernebb városunkká vált. Ez a megye, ez a város — e városvezetőség — minden óvatos latolgatástól menten elszánt merészséggel gondolkozott és — dolgozott. A kisvárosi jellegű megyeszékhely — a városnak ma 43 ezer lakója van — vezetői még 1963-ban elhatározták, hogy ezer szakembert hívnak meg és telepítenek le itt. Határozatukat, ezt a jelentős értelmiségi „toborzást” 1970-re hajtották végre. A város „rekonstrukciója”, majdnem teljes átépítése idején, bízva abban, hogy e város lakói szeretik szülőföldjüket, meghirdették a „Húszezer napot Salgótarjánért” elnevezésű önkéntes társadalmi mozgalmat. Elgondolásaikban nem csalódtak: a salgótarjániak a mozgalom során háromezer facsemetét és 21 ezer cserjét ültettek el. Ez a hegyek közé beékelődött, a völgyben és dombokra épült város, ez a szobrokkal és új lakótelepekkel telehintett megyeszékhely ma olyan látványt nyújt, hogy a Magyar Urbanisztikai Társaság 1968- ban — és elsőnek valamennyi városunk közül — Salgótarjánnak adományozta a Hild János emlékérmet. A megyei tanács titkárságán megjegyzik, hogy nem volt vita egyetlen új* szobor, emlékmű, szoborcsoport tervének elfogadása körül sem. A megye és a város megértette a huszadik század második felének képzőművészeti formanyelvét: mennyivel más a salgótarjáni új Madáchszobor (Varga Imre alkotása), mint a régi, a balassagyarmati, amely hagyományosan formálja meg az alakot. Madách talapzaton ül, jobb kezét magasba emeli. Varga alkotása, a salgótarjáni nem a horpadt mellű, „göthös ur”-at ábrázolja, hanem — merészen — a magasan vékonyát. Madách ezen az alkotáson nem ül, hanem áll: szuggesztív erővel néz le a nógrádi tájra. A Radnóti-szobor — Varga másik alkotása — a városközpontban, a Karancs szálló előtt áll: a nemes, de megtört férfialak fakerítéshez támaszkodik. Somogyi József 1945 című szoborcsoportja, a felszabadulási emlékmű szinte röppenő, még alakjai súlyosságában is. Szárnyalás van benne és valami sohanem-volt-nak az öröme és ujjongása. S a völgy, a városközpont fölött, már a dombokon, új lakótelep szélén, vaslábakon áll Varga Imre egy harmadik alkotása, amelynek a címe egyszerű: A város. Ez az egyetlen olyan, köztéri alkotás, amelyről megoszlik a salgótarjáni utcák embereinek véleményé. A mű nyersbeton-plasztika. Tömegével, a nyersbetonelemek súlyával, a plasztika részleteivel a kőrengeteget, a városi életformát, a nagyvárost beszéli el. Salgótarján, az új megyeszékhely építése, „rekonstrukciója” 1960-ban indult meg és 1975-ben vajon befejeződik-e? — Talán sohasem fog befejeződni, Salgótarján talán sohasem lesz „kész” —■ jegyzik meg a megyei tanács titkárságán. Tizenöt éve épül, s a jövőben is épülni fog. p* tizenöt év alatt a salgótarjániak leseperték a föld színéről régi, szegényes belvárosukat, s a lerombolt régi helyére fölépítették a korszerű, a huszadik század második feléhez illő, új városközpontjukat. Olyan új megoldások születtek, mint a Csillagház, a Pécskő üzletház, a Megyei Művelődési Központ vagy a nagyon szép Bólyai János Gimnázium, az Arany János utcai lakóházak, a 15 és 18 emeletes új Garzonház. A merészség bevált: Finta József építész még nem volt harmincéves, mikor a budapesti Hotel Duna-Intercontinentál felépítésére kiírt pályázatot elnyerte; ez a még ma is fiatalembernek számító építész tervezte Salgótarján egy részét. S ha gépkocsin vagy vonaton megérkezünk a Karancs, a Salgó, a Pécskő, az 500—700 méter magas hegyek közé, egy völgyieknőben fölépült új városba, s végigsétálunk a városközpont utcáin, az első felkiáltásunk ez lesz: Madách megyéje, Mikszáth vármegyéje, az ódon-öreg Nógrád utolérte a huszadik századot. A huszadik század második felének embere kőrengetegben, házrengetegben él, s ez a fejlődés visszatarthatatlan. Hogy ez a kőrengeteg is szép legyen, oldott és esztétikus, emberhez simuló és a szemet gyönyörködtető, az lehetséges és erről Salgótarján vezetői és az új várost tervező építészek itt gondoskodtak. "KI a európai városkongresszust rendezhetnénk, vagy egy régi, kivándorolt nógrádit kellene kalauzolni egykori pátriájában, Salgótarjánt választanánk, Salgótarjánra szavaznánk, legmerészebb mai városunkra. A Mlkszátb-féle régi vármegyeháza Az új , a salgótarjáni Garzonház két tömbje _ MaSeSmm KI Sjjpt ■ HML isÉMKr« A fiatalok sétatere A jó palócok egyike... ...és az új palócok (Salgótarjánban) A Karancs szálló, előtérben az 1945-ös emlékmű Madách-szobor Salgótarjánban Varga Imre műve T
