Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-06-07 / 12. szám
A Holt-Tisza vízlnSvényzettel beszőtt felszíne Nyárf ás-galagonyás bugaci erdő A li NEMZETI A mozgó homok sajátos felszíni alakzatokat hoz létre a ffildpházi buckásokon Az emberi környezet fokozott védelme világszerte kiemelt feladat, s ennek keretében igyekeznek az országok a még érintetlen természeti tájakat lehetőleg változatlan, emberi beavatkozástól mentes formában megőrizni. Magyarországon a természetvédelemről intézkedő jogszabályok a megoltalmazandó értékek három csoportját különböztetik meg: a természetvédelmi területet, a tájvédelmi körzetet és a nemzeti parkot A magyar természetvédelmi törzskönyvben jelenleg 298 védett értékünk szerepel, ezek közül 293 a természetvédelmi terület, 3 a tájvédelmi körzet és 2 a nemzeti park; összterületük megközelíti a százezer hektárt. A nemzeti park a legteljesebb, legsokoldalúbb természetvédelmi kategória, amely az ország legjelentősebb természeti értékeinek megőrzésére, bemutatására szolgál, de meg kell felelnie bizonyos nemzetközi előírásoknak is. Nemzeti parkot olyan ősi formában fennmaradt, s ebben az állapotban meg is tartható területből lehet alakítani, amelynek földrajzi sajátossága, élővilága különösen jellemző egy bizonyos országra. Hazánkban elsősorban a síkvidéki tájak között találunk ilyeneket, s a Nemzetközi Természetvédelmi Unió 1974-ben hivatalosan is felkérte a magyar államot, hogy gondoskodjon a Kárpát-medencében még meglevő puszták védelméről, és a mezőgazdasági területek bizonyos eltűnőben levő stádiumának a megőrzéséről. Az 1973-ban létrehozott Hortobágyi Nemzeti Park után így került megszervezésre 1975. január elsejével a Kiskunsági Nemzeti Park, hogy védelem alá helyezte a Duna— Tisza köze legjelentősebb természeti értékeit: az ősgyepes pusztát, a különböző homokbucka típusokat, a szikes tavakat, a lápokat, zsombósokat, mocsarakat, nádas réteket, a Tisza menti ártéri galériaerdők maradványait Ugyanakkor természetes körülmények között, hiteles formában őrizze meg a kiskunsági hagyományos pusztai állattartás és a jellegzetes tanyai paraszti életforma emlékeit, mint a táj kultúrtörténeti emlékeit. A Duna—Tisza köze napjainkban — elsősorban a gépesített nagyüzemi társasgazdálkodás révén — kultúrterületté vált, az ország nagy gyümölcsösíkertjévé, de egyes elszigetelt részein megmaradtak olyan foltok, amelyeken még érintetlen a hajdani pusztai jelleg, ahol még mindig mozog a homok, meg-megcsillan egy-egy nádszegélyes szikes tavacska, s az ősi növény- és állatvilág maradványai is fellelhetők. A mintegy 30 000 hektár kiterjedésű Kiskunsági Nemzeti Park különböző tájrészleteket foglal magában. Nem alkot olyan egységet, mint a Hortobágy, hanem úgynevezett „mozaikparid’, amely hat különböző tömbből áll, s ezeket az ősi állapotban megmaradt védett részeket kultúrterületek választják el egymástól. A Kiskunsági Nemzeti Park két legnagyobb tömbje Bugac és a kunszentmiklósi határban fekvő Kiskunpuszta, egyenkint 11 000—11 000 hektárnyi területen. Bugac más jellegű élményt nyújt, mint a Hortobágy. Itt nem lehet érzékelni úgy a végtelent, mint a nagy tiszántúli pusztán, Bugacon minden irányban facsoportok szabnak határt a tekintetnek, s a helyenkint vizenyős legelő füvéből itt is, ott is nádszigetek emelkednek ki. A legelő mélyebb részeit kisebb-nagy óbb mocsármaradványok színezik sötétebb zöldjükkel. Ahol pedig az ősgyep átmegy a fenyves-nyárasborókás ligeterdőbe, ott a buckák világa kezdődik; élesen felcsapó gerincsorok közt, hosszú szélbarázdák alján hullámzik ezüstös-feketén ez a ritka pusztai-homoki növénytársulásokat őrző elegyes erdő. A homok legkülönbözőbb felszíni alakzatai követik egymást — kerekded halmok, nyitott ívű parabolabuckák, pajzs alakú barkándk, karéjos öblök, kis fennsíkok —, de már nem mozognak, nem vándorolnak, megkötötte őket a növényzet, amelynek uralkodó faja a boróka, az egyetlen őshonos hazai fenyőféle. Két-három méter magas gyönyörű példányok is akadnak köztük, szabályos piramis alakúak — mintha kertművész formálta volna ki őket — vagy terebélyes bokorcsoportok. Néhol a földön feküsznék, ákár a kárpáti törpefenyő, másutt galagonyacserjékkel vegyülnek el, s fölöttük hatalmasan teríti szét lombozatát egy-egy óriásira nőtt fehérnyár. A homokfelszínen a nyerstáj első betelepülői, a zuzmók meg a mohák fehér és sárgászöld faltjai virítanak, a már begyepesedett részeken magasan leng a kunkorgó árvalányhaj, köztük a tüskéslevelű szamárkenyér emeli magasra halványkék gömbvirágját. Mintha Petőfi volna a kalauzunk, halljuk sorait a Kiskunságról: „.., Ott tenyészik a bús árvalányhaj — S kék virága a szamárkenyémek...” A Kiskunság legjellegzetesebb pusztamaradványának, Bugacnak tudományos, kultúrtörténeti és idegenforgalmi feladata a Duna—Tisza közi sajátos rideg állattartási mód és pásztorélet bemutatása. A szabadtéri néprajzi gyűjtemény az egyszerű pásztorhajlékokat, s a télen is szabadban élő jószágnak — a viliásszarvú szürke marhának és a pödrött szarvú rackajuhnak — védelmet nyújtó különböző „enyhhelyeken” csoportosítja: a juhászok kontyos nádkunyhóját, a fonott vesszőfalakból rakott, föaél nélküli tüzelőhelyet, a cserényt, s a jószág védelmére szolgáló négyszögű karámot. Nagyszerűen egészíti ki ezt a gyűjteményt az idén felépült Pásztormúzeum, amelynek régi szárazmalomra, vagy mongol jurtára emlékeztető, üvegfalú, magas nádtetejű épületében a szilaj állattartás és a rideg pásztorkodás mintegy százötven tárgyi emlékét mutatják be Bugac évi 45 000 hazai és külföldi látogatójának. S hogy a múzeum még élettelibb legyen, a nagyhatású modem épület körül ott legelészik a címeres szürke gulya, s időnkint meghajtják a gyönyörű nóniusz ménest. Bugac látványát mámorító élménynek írja le Erdei Ferenc: „Gulyát és ménest hajtanak föl, füstös nyakú bikák bámulják a kocsikaravánt, évezredes pusztai élet színeit tárják föl..." A Duna—Tisza köz másik védett pusztája, az új nemzeti park legnagyobb egysége, a Budapesthez közel eső Kiskunpuszta. Kulturális beavatkozástól mentes legelői különösen Kunszentmiklós és Dömsöd határában őriznek sok eredeti állapotban megmaradt pásztorhajlékot. Itt él a Duna— Tisza köziének legnagyobb túzoknépessége, ritka ősmadarunkból mintegy 150 darab. Az apajpusztai részen a Kiskunsági Állami Gazdaság magyartarka tehenészete, nóniusz ménese és rackajuh nyája a légi óbb érdekesség; az itt évről évre megrendezett „Kiskunsági pásztor- és lovasnapok” egyre nagyobb tömegeket vonzó idegenforgalmi látványosságot jelentenek. A Kiskunsági Nemzeti Park harmadik nagy tömbje a szikes tavak rendszere Fülöpszállás és Szabadszállás határában. A mély fekvésű laposokban szinte láncszerűen helyezkednek el a sekély vizű tavacskák, ritka vízi- és gázlómadarak rezervátumai. Mintegy 80 vadmadár faj él ezeken a tavakon, köztük az Európából lassan kifogyó hófehér nagykócsag. A negyedik védett egység a Duna-Tisza közi nádasok és zsombékos rétek megmaradt területe, Izsák és Orgovány határában. A Kolon-tó és Kargala mocsara mindmáig órai a honfoglaláskor itt talált természeti környezet képét. Nem nagy, de rendkívül értékes része a nemzeti parknak a fűlőpházai és ágasegyházi homokbuckás terület. Itt még ma is mozog a homok, s igen szép felszíni alakzatokat hoz létre. Ha felmegyünk egy szélbarázda gerincére, vad szépségű tájon tekinthetünk szét. A gyér fűtakaróval borított, vagy teljesen növényzet nélküli halmokon csak egy-két silány galagonyabokor tengődik, a laza homokfelszín mozgó garmadáin törpe borókabokrok szétszórt csoportjai küzdenek félig eltemetve a széllel. E puszta részeken kutató távolkeleti tudósok állapították meg, hogy a Góbi-sivatag koránt sem olyan kietlen, mint ezek a kiskunsági maradék homokbuckások. A nemzeti park a lenyűgözően érdekes felszíni alakzatokon kívül megvédi azt a sajátos növénytársulást is, amely több ezer év fejlődési szakaszait őrzi e „minisivatagban”. Közép-Európában egyedül itt él a sárga virágú naprózsa, ez a szétterülő alacsony félcserje, a kései szegfű és az árvalányhaj társaságában. Az eddigiektől lényegesen elütő jellegű a Kiskunsági Nemzeti Park hatodik nagy tömbje, a Lakitelek melletti Tőserdő. A Tisza ártéri gaíériaerdejének itteni ősi maradványa eredeti állapotban őrzi az erdei növénytársulások minden láncszemét, a bokorfűztől a kocsányos tölgyesig. Védetté vált a Holt-Tisza medre és víztükre, fehér tündérrózsáival, mocsári nefelejcsével, békaliliomával éppúgy, mint a történelmi hagyományt őrző alpári égeres rét. Az Árpád-kori alapítású Alpár községnél hatalmasan kiszélesedő ártér fölé magasló templomdombon állt Zalán bolgár fejedelem földvára, s Árpád hadai az alpári réten vívták meg a honfoglalás egyik döntő ütközetét. Alpámál egyébként napjainkban az Alföld új nagy üdülőterülete van kialakulóban. Az előkészítés alatt álló csongrádi vízlépcső megépítésével hatalmas mesterséges tó jön létre, amely a fürdőzőkön, horgászokon kívül a különböző vízisportok űzőit is ide vonzza majd. A mintegy 160 millió köbméternyi víz befogadására tervezett alpári tárolótó lényegesen befolyásolja a Csongrád fölötti Tisza-szakasz természeti környezetét, s meggyorsítja a folyó mente üdülőterületté válását. A nemzeti park egyes részei szigorúan védett, zárt területek, amelyeket csak tudományos kutatók látogathatnak, egyébként a többi terület nyitva áll az idegenforgalom előtt. A védelmi intézkedések és előírások biztosítékot nyújtanak arra, hogy a Duna—Tisza köze természetes arculatát legalább néhány fő vonásában meg lehet őrizni az utókornak. Antalffy Gyula A Tiszát kísérő ártéri galéria-erdő ősi maradványa Valóságos angolpark a Tőserdő nagy tisztása
