Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-05-10 / 10. szám
Táncház A táncház fogalmát Budapesten 1973 nyaráig csak a néprajz szakemberei ismerték, de számos faluban ma is élő hagyomány: a táncházban eredeti néptáncot járnak, s a hangszeres kíséret nem cigányzene, hanem úgynevezett parasztzenekar. Első ízben Budapesten a Jókai téri Könyvklubban rendeztek táncházat: a táncegyüttes tagjai elvegyültek a fiatalok között és néhány próba után velük együtt táncoltak. S a fiatalok kérésére ezután a főváros leglátogatottabb művelődési házaiban, klubjaiban rendeztek újabb néptáncmulatságokat, s a budapesti sikerek láttán hamarosan bekapcsolódtak a vidéki városok is, a környező tájak hagyományaival gazdagítva a táncházak műsorát. A fiatalokat az is vonzotta, hogy a szünetekben különféle népi játékokat játszanak, sőt egyéni, vagy csoportos bemutatókat tartanak, amelyeken bárki fölléphet ritka népi hangszerrel, mesével, vagy énekkel. A táncházak persze zenekarokat is kívántak: sorra alakultak az együttesek, s mind több fiatal tanult meg bánat a régi hangszerekkel, megszerették az eredeti népzenét. Kezdetben erdélyi népzenét és táncokat tanultak, aztan áttértek más vidékek hagyományaira is. A táncházmozgalom központja a Fővárosi Művelődési Ház lett, s az időközönként megjelenő híradóját a Népművelési Intézet szerkeszti, amely tavaly nyáron országos találkozót tartott a táncházvezetők részére. A táncházak szerepét és térhódításuk titkát így foglalja össze Gál Iván, a Fővárosi Művelődési Ház igazgatója: „Nem célunk a vetélkedés sem a beatzenével, sem az ifjúságunkat lekötő egyéb időtöltési formákkal. Egy nemesebb szórakozási forma kialakítására törekszünk, amely ugyan a többivel párhuzamosan is gyakorolható, de mindennél inkább alkalmas a közösségteremtésre.” Ábrahám Ferenc A Táncház közönsége Brassnyó Klára felvétele Töredékek egy naplóból A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa megalakulásának huszadik évfordulójára vékony, rajzmappa alakú, fényképes napló készült. A gondosan megszerkesztett emlékalbum felidézi, s évről évre nyomon követi az elmúlt két évtized eseményeit, azaz 1954 őszétől, amikor a Rádió Ifjúsági Osztályának két zenei munkatársa, Botka Valéria és dr. Csányi László karnagyok megkezdték egy 100 tagú gyermekkórus szervezését. 1955 februárjában hallhattuk a kórus első rádióműsorát, s olvashattuk Péterfi István zenekritikus róluk szóló első méltatását: „... A rádión keresztül 20 percig napsugaras tavaszi hangulatot varázsoltak a tisztán csilingelő gyermekhangok ...” A zenei képzés elősegítésére még ez év őszén önálló zeneiskolát nyitott a Rádió, a hangszeroktatás ingyenes. 1956-ban először indult a kórus vidékre, Békéscsabán vendégszerepeitek. 1957-ben megoldódott a kóruspróbák egységesítésének gondja: a kisfiúk és kislányok mind egy iskolába, a szomszédos Rökk Szilárd utcai általánosba járnak. 1958. május 13-án volt az első önálló hangversenyük a Zeneakadémia nagytermében, 1959: az első külföldi turné Csehszlovákiában, 1960: ötéves „jubileumi" hangverseny és gyermekkórus-találkozó, 1961: a gyermekdalpályázat díjnyertes dalait mutatják be a rádióban és a Zeneakadémián, s Szőnyi Erzsébet és Ránki György gyermekoperái után ismét új gyermekoperát tanulnak be. 1962: Britten A kis kéményseprő című gyermekoperájának felvételeit készítik velük, és decemberben, az Erkel Színházban dallal köszöntik a nyolcvanéves Kodály Zoltánt. 1963: a Zenei Hetek ifjúsági hangversenyén szereplő gyermekkórusról a zsűriben helyet foglaló Maurice Eisenberg professzor, Pablo Casals tanítványa és barátja így nyilatkozik: „... Ha ezt hallanák Londonban, New Yorkban, Moszkvában vagy Párizsban, azt hiszem, éppúgy csodálkoznának és el lennének ragadtatva, mint én...” 1964: az Országos Széchényi Könyvtárban felkutatott, eredeti kézirat alapján magyar és német nyelven betanult 10 tételes Süssmayr-kantáta nyilvános bemutatóján tapsol a gyerekeknek a Zeneakadémia közönsége. 1965: a nagy utazások éve. Nyáron, két hónapig Japánban vendégszerepeinek; 500 újságcikk dicséri a kórus „makulátlan tisztaságát”, ősszel turnén vesznek részt az Amerikai Egyesült Államokban, műsorukat egyenes adásban közvetíti a New York-i televízió, a Carnegie Hallban megtartott hangversenyükről hanglemezfelvétel készül. A New York Times, a Washington Post és más lapok kritikusai az „elragadó és természetes”, a „legjobb”, a „meglepően tökéletes”, a „ragyogó”, az „elképesztően jó" gyermekkórust méltatja. 1966: irány — Szekszárd, Salgótarján, Kecskemét, 1967: TV-felvétel Helsinkiben. A Finn Rádió és TV elnöke nyilatkozatából: „... A feleségem, aki pedig nem érzelgős, mert hat gyermeket nevel odahaza, elsírta magát, amikor egy finn népdalt énekeltek...” Kétszer jár ebben az évben a kórus a Szovjetunió városaiban. 1968: hazai fellépések, majd Berlin, Potsdam, Magdeburg, ősszel Franciaország. 1970: a 15 éves gyermekkórus 35 hangversenyt ad Svédországban... 1971: országjárás itthon, 76 bemutató vidéki iskolákban, falvakban, városokban, 1972: TV-film készül a gyermekkórusról, 1973: gyermekkórus-találkozón vesznek részt Pozsonyban, 1974: Jugoszláviában és Olaszországban turnéznak. Egy olasz lap így ír: „... Orlando Lassótól Verdiig, Palestrinától Bartókig, a nemzeti hagyománytól az olasz vagy angolszász népdalokig, csodálatra méltó lelkesedéssel és derűvel énekelnek, játszanak. Fehér-világoskék öltözetükben a tisztaság és őszinteség benyomását keltik ...” H. M. — Korán kelnek, korán fekszenek a mi embereink. Többnyire ennek megfelelően alakul a munka utáni programjuk is. De nem csak ezért kevés közöttük a színházba járó — tűnődik Tóth Éva, Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalata kulturális ügyeinek intézője. — A mozi sokkal népszerűbb, egy jó filmnek hamar terjed a híre, s oda nem kell ünneplőben menniük. Bár a színészek azt mondják, a színházba sem kell... De hiába, a szokás nagy úr, úgy érzik a mieink, kinéznék őket, ha utcai ruhában mennének, s ide a munkásszállóba a sötét öltönyt csak kevesen hozzák magukkal. — Tóth Éva arról beszél, hogyan tölti szabad idejét a gondjaira bízott nyolcszáz munkás. A modern Szeged panellházait építik, családjuktól távol dolgoznak, a munkásszálló második otthonuk. — Azon igyekszem, hogy ne tengéssel-lengéssel teljenek el a délutánjaik, hogy kihasználják azokat az értékes lehetőségeket, amit a város, Szeged nyújthat a számukra: ne csak a felületes, olcsóhatású filmeket nézzék meg, a könyvtárban a krimik mellett a klasszikusokat is vegyék észre. S azon munkálkodom, hogy kedveljék meg a színházat is. Segítőtársaim a leghivatottabbak: a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Pár éve már hogy havonta találkoznak dolgozóinkkal, a munkásszálló könyvtártermében. Kezdetben nagyon félszegek voltak a szállólakók, alig merészkedtek be, jó, ha tízen összegyűltek. Ma már számon tartják ezeket a programokat, sokszor nem is fémek be a tágas helyiségbe. Művészvendégeink a leendő közönséget tisztelik bennük, közvetlenségük hamar oldottá teszi a hangulatot. Meg is van az eredmény. A fiatalok közül járnak a legtöbben színházba, talán azért, mert így partnernőjüknek eldicsekedhetnek: „Ó, én ezzel a színésszel beszélgettem a múltkor ... az a magas szikár ... tegeződöm vele.” Egy ideje kitűnő házigazdánk van, Melis Gábor, fiatal színművész. — Gábornak megvan ehhez a stílusa — mondta egy fiatal munkás. — Múltkor Tömörkény-estet tartott, egyedül jött egy magnóval, mégis sokan összejöttünk, szívesen hallgattuk, majd késő estig beszélgettünk. Melis Gábor, színművész: — Elhatároztam, hogy feltérképezem Szeged és környéke irodalmi-népművészeti hagyományait, s amit találok, azt ide a munkásszállóba is elhozom. Én azt vallom, a közönséget nem elég csak a színpadról ismemi. Azt sem árt tudni, hogy miért tapsolnak vagy miért nem. Elébe kell menni a közönségnek, találkozni akarok azokkal is, akik elkerülik a színházat. Meggyőződtem, hogy meg lehet nyerni őket. A munkásszálló előcsarnokában plakát hirdeti: „Bemutatjuk a Móra Ferenc regényéből készült Arany koporsó című új operát. Vendégeink: Vántus István, zeneszerző, Horváth Zoltán, Liszt-díjas főrendező, Berdál Valéria, érdemes művész, Réti Csaba, Liszt-díjas operaénekesek. A házigazda: Melis Gábor.” Mai opera, modern zene... Vajon milyen lesz a fogadtatása? A könyvtárszoba sarkában zongora áll, mellette asztal, fotelek: a pódium. Előtte vagy negyven ember, az ősbemutató előtti előadás közönsége. — Az egész opera most nem énekelhető el. Csak egy kis ízelítőt adunk, ha tetszik, legyenek ott a színházban is — vezeti be a műsort Melis Gábor. — Bemutatom a zeneszerzőt — cigarettát vesz elő, valaki az első sorból nyújtja az öngyújtóját. — Kérlek, beszélj nekünk arról, hogyan született a darab, hogyan komponáltad a zenéjét és írtad a szövegét. — Levitettem egy zongorát a Dóm tér alá, a szabadtéri játékok egyik öltözőjébe, hogy este, amikor dolgozom, ne zavarjam a szomszédokat. — Az alkotás folyamata...? Egy példával illusztrálnám. A tenger körülmossa a szigetet, ősz van... Ezt a hangulatot kellett a zenével érzékeltetnem. El is zongorázom, képzeljék el, hogy a színházban majd nagyon halk vonószene adja ugyanezeket a dallamokat. A közönség bólogat: „Igen, ilyen lehet ősszel a tenger ...” — Móra regényét csak alapul használtam, a szövegkönyvben nincsenek szó szerinti Móra-idézetek. Az egyik ária szövegéül például a híres görög költőnő Sappho versét emeltem ki. — Csabám, elénekelnéd? Meghallgatjuk az áriát, majd a főrendező az opera meséjét mondja el. Beszél a római birodalomról, Diocletianus koráról, a pogányság és a kereszténység harcáról, a két főhős Titanilla és Quintipor szerelméről. Közben megérkeznek az esti iskolások, percnyi szünet, kis széktologatás ... ott tartottam tehát, hogy a szerelmesek Bajae szigetén találkoznak ... — Hadd énekeljünk el egy részletet, ebből a jelenetből — szól közbe Titanilla alakítója, Berdál Valéria. A kettős után Horváth Zoltán főrendező tovább fűzi a történetet, Vántus István fölidézi a zongorán Quintipor álmának szomorkás dallamait. A teremben a színház meghitt csendje, az arcokon odaadó figyelem. De végül is nem színházban vagyunk, egyegy halk szót lehet a szomszéddal váltani. „Beleéli magát az ember .. „Jó ez a magyarázat... az operák szövegét sokszor nem lehet érteni, csak a zenét hallom.” „Én még csak az operettnél tartok, de ez mégis tetszik ...” „Kár, hogy ilyen keveset mutatnak be.. „Persze, hogy keveset, így csigázzák fel az érdeklődést ...” öreg este van már, amikor a művészek nevében elköszön a házigazda, Melis Gábor. — ... Hátha kedvük kerekedik az operára. Nem ördöngösség az... Mesevilág! Jegyek Évánál kaphatók. Balázs István Egy hónappal később az ősbemutató (jobbra) MTI — Ilovszki Béla* felv. A munkásszálló pódiumán Balázs István felvétele
