Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-05-10 / 10. szám
GAZDASÁGI ÉLETÜNKRŐL Beszélgetés Nyers Rezsővel, az MTA Közgazdaságtudományi Intézete jubileumi ülésszakáról A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete 1974. decemberében tudományos ülésszakon emlékezett meg alapításának 20. évfordulójáról. Megvitatták a gazdasági erőforrások várható változásait, a munkaerő és társadalmi tőkebefektetés viszonyának alakulását, a szocialista életmód közgazdasági vonatkozásait, a gazdasági tényezők hatását az életmód alakulására, a beruházások hatékonyságát fokozó beruházási politikát és irányítást, a népgazdaság szerkezeti változásának szükségességét, lehetőségeit és közgazdasági feltételeit, valamint társadalmi hatását, a vállalati önállóság szerepét a népgazdaság fejlesztésében, a gazdasági verseny szerepét és lehetséges mértékét a szocialista gazdaságban, a munka szerinti elosztás elvének helyes értelmezését és gyakorlatát, és a mezőgazdaság mai jelentőségét. Nyers Rezsővel, az MSZMP Központi Bizottságának tagjával beszélgetett a konferencia eredményeiről és a fenti kérdésekről Varga György, s az alábbiakban a Gazdaság című folyóiratban megjelent beszélgetés legfontosabb részleteit idézzük. — Az intézeti tudományos tanácskozás egyik napirendi pontja a szocialista életmód témája volt, amely politikai és ideológiai életünket közvetlenül is érintő kérdés. Sikerült az intézeti ülésszakon az eddiginél pozitívabban és konkrétabban megközelíteni a szocialista életmód valamilyen normatív rendszerét? — Mindenekelőtt a társadalmi rendszerünk jellegéből fakadó, s szinte objektív ismérvnek tekinthető létbiztonságra kell utalnom, amely a tőkés társadalmakban még teljes foglalkoztatás esetén is csak feltételesen érvényesül; ami ott tartósan jellemző, az a létbizonytalanság újra és újra való jelentkezése, a társadalomban betöltött pozíció elvesztésének a lehetősége, a tömegméretű szorongás érzése. Hivatkozhatnék még társadalombiztosítási rendszerünkre, amelynek anyagi juttatásai némely vonatkozásban talán nem éritk el egy-egy gazdaságilag fejlett úgynevezett „jóléti” tőkésállam juttatásait, mégis az, hogy a mi társadalombiztosítási rendszerünk átfogó, szinte körülveszi az egyént életének minden fázisában, társadalmilag igazságosabb, és az állampolgárok számára mérhetetlenül többet nyújt. Utalni szeretnék arra, hogy a jövőben nálunk mindenki állampolgári jogként veheti igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. A társadalmi, a jövedelmi és az életmódbeli különbségek lényegesen kisebbek a szocialista társadalomban, mint a tőkés társadalomban, ahol e különbségek antagonisztikus osztályellentéteken is alapulnak. A szocialista társadalom, s a mi társadalmunk is egységesebb, mint bármely tőkés társadalom. Mindez nem jelenti azt, hogy nálunk nem lehetnek, vagy nincsenek ellentétek vagy viták az egyes osztályok, rétegek vagy társadalmi csoportok között. Ezek az ellentétek azonban az össztársadalom érdekeivel összhangban időről időre megoldódnak. — A tapasztalatok arra utalnak, hogy ennek a nagyobb létbiztonságnak jelentős szerepe van abban, hogy nálunk a dolgozó ember inkább hajlamos a társadalmi gazdaság színvonalával lépést tartani — sőt néha ezt meghaladó vágyak, igények kielégítését szorgalmazni —, mint a kapitalizmusban, ahol éppen a bizonytalan jövő lehetősége miatt az egyén óvatosabb, s jobban mérlegeli — saját lehetőségein keresztül — a társadalmi lehetőségeket is. — Ez valóban így van. Emlékezhetünk arra, hogy például amikor nálunk megjelent a hűtőszekrény vagy a televízió — s ma így vagyunk a személygépkocsival — rövid időn belül tömegigénnyé vált ezek birtoklása, mégpedig döntően nem presztizs-okokból, hanem mert szükséglet volt rá, mind többen érezték úgy, hogy joguk van rá. Az emberek ugyanis a szocialista demokrácia attribútumaként értékelték és értékelik e fogyasztási cikkek birtoklását, igazságtalannak érzik, ha csak szűk rétegek jutnak hozzá. Az állami fogyasztási politikában is tudatos a törekvés, hogy e cikkek minél előbb a tömegfogyasztás részévé váljanak. Ez szinte a politikai közérzet részévé vált. A szocialista társadalom e területen — akkor, mikor a lehetőségek megteremtődnek — gyorsabb érvényesülési lehetőséget biztosít az „átlagember” számára. — A megváltozott nemzetközi gazdasági helyzet, a külkereskedelemben a cserearányok — ebből eredően a belső gazdasági egyensúly — romlása szükségképpen ahhoz vezetett, hogy a tervszerűség biztosítása érdekében bővült bizonyos adminisztratív jellegű módszerek szerepe, fokozottan élünk a kontingensek, a kiutalások és a tiltások eszközeivel. Gazdasági terveink megvalósításához ugyanakkor nagyobb vállalati aktivitásra, kezdeményezésre és vállalkozókedvre van szükség. Hogyan egyeztethető össze ez a gyakorlatban? — Az említett központi beavatkozások kétségtelenül nem gyorsítják az ügyek intézését, de a vállalati kezdeményezéssel mindaddig összeegyeztethetők, ameddig létezik a gazdálkodás egészében az érdemleges vállalati önállóság. Érdemleges vállalati önállóság ilyesfajta korlátozás esetében is létezhet, legalábbis addig, ameddig át nem lépjük azt a kritikus pontot, amikor már a vállalati önállóság gazdasági és jogi alapjait érdemben tennénk kérdéssé. Ezt a kritikus pontot azonban mi nem léptük túl. Ilyen váratlan gazdasági változás időszakában — amit a külkereskedelmi cserearányok hirtelen romlása okoz —, amikor a bizonytalansági tényezők szerepe nagymértékben megnő, átmenetileg, éppen a gazdálkodás átállításának a könnyítése érdekében van szükség az önállóság egyes területen történő korlátozására. De hangsúlyozom: amit szükségből csinálunk, abból nem szabad erényt csinálni, s ha a gazdasági helyzet már szükségtelenné teszi az átmeneti jellegű intézkedéseket, arra is képesnek kell lennünk, hogy megszüntessük azokat. Ha a szükségből erényt "kovácsolnánk, úgy olyan irányítási módszerek alkalmazása felé csúszhatnánk el, aíffelyek ellentmondanának az ország lehetőségeinek, a gazdasági ésszerűségnek. összefoglalva: a gazdasági vezetés művészetének fontos alkotóeleme a tervszerű központi irányítás és a vállalati önállóság összekapcsolt alkalmazása, mindenkor az adott gazdasági viszonyoknak megfelelő módszerekkel. Ez a párt által elhatározott gazdaságirányítási reform eszmei magva. A reform történelmi távlatú döntés. Ennek megvalósítása során ugyan sok mindent változtathatunk, módosíthatunk, de az eszmei magnak, a jelenlegi gazdaságirányítási rendszer fundamentumának meg kell maradnia, mert az történelmileg szükségszerű. — Utolsó mondatához kapcsolódom. A gazdaságirányítás rendszere Magyarországon 1968 óta is a módszerek változatos alkalmazását mutatja. Sok mindent módosítottunk, részben azért, mert bizonyos feltételezéseink, amelyekre némely konkrét intézkedéseket és mércéket kidolgoztunk, nem valósultak meg, illetve mert előre nem látható folyamatok vették kezdetüket. Ilyesmi történik az 1975-ös terv kapcsán is. Mindebből egyesek, főleg külföldön, arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarországon a reform bevált ugyan, mégis visszalépünk tőle, vagy arra, hogy a reform nem vált be. Mi erről az ön véleménye? — Egyértelmű álláspontom az, ami a párt eddigi határozataiból is kiolvasható: a reform elveit igazolta a gyakorlat, az elvek megvalósítása azonbart^még nem kielégítő, s a gyakorlatban felmerült problémákat határozottabban kell megoldani. Az utóbbi időben hozott intézkedések nem jelentik a letérést a gazdaságirányítási rendszer reformjának útjáról. Több intézkedés éppen a reform koncepciójának és Nyers Rezső, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója MTI felv. céljának a megvalósítását szolgálja. Például ilyen a termelői árak orientáló szerepének az erősítése a tartósnak ítélt világpiaci árváltozások elismerésével. Igaz, más típusú intézkedések is születtek, de ezeket az élet kényszeríti ránk. Például ilyen bizonyos hiánytermékek kontingentálása. Általánosabban válaszolva a kérdésre: a reformnak van bizonyos elvi, institucionális alapja, váza, amelytől ha eltérnénk, akkor már a reformtól térnénk el. A Központi Bizottság kongresszusi irányelvei ismételten megerősítik azt az elhatározást, hogy a pártnak nincs szándékában megváltoztatni a szóban forgó institucionális alapokat. És éppen azt hangsúlyozzuk, hogy a gazdasági reform irányelveit következetesebben kell megvalósítani. A bevált alapelveket érvényesítve, gazdaságirányításunkat— mint a szocialista tervgazdálkodás eszközét — jobban mai és holnapi feladataink szolgálatába állitjuk. Működését javítjuk. Ezt tartalmazzák a kongresszusi irányelvek. (Részletek a Gazdaság című folyóirat 1975. I. számából) HARMINC ÉVA HAZAI EGYHÁZSZEMLÉLET ALAKULÁSÁBAN Dr. Cserháti József, pécsi római katolikus megyéspüspök nyilatkozata A Vigilia című folyóiratban jelent meg. dr. Cserháti József püspök, a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjának megállapításaiban és hangvételében újszerű cikke, amelyben visszatekint az elmúlt három évtizedre és elemzi a magyar katolikus egyház helyzetét, változásait. A háború előtti időszakról többek között elmondja, hogy Magyarországon volt egy álkeresztény réteg, amely keresztény meggyőződés nélkül ki merte írni cégtáblájára az „őskeresztény és magyar” reklámot, viselkedésével és ténykedésével azonban minden keresztény elvet megcsúfolt. A püspök külön fejezetben emlékezik viszsza az 1945-ös indulásra, s megállapítja, hogy a szocialista haza immár valóság lett. Leszögezi, hogy a magyar egyház minden vonalon, befelé is, reformegyház kíván lenni. Felkerestük dr. Cserháti József püspököt és mindenekelőtt az iránt érdeklődtünk, mi indította a cikk megírására? — A Vigilia katolikus folyóirat főszerkesztője, Rónay György kért meg, hogy felszabadulásunk 30. évfordulója kapcsán írjak egy cikket — kezdte dr. Cserháti József püspök —, s mivel a szerkesztőség kezdettől fogva püspök-szerzőre gondolt, örömmel vállaltam a cikk megírását. Ezek a gondolatok már évek óta érlelődtek bennem, hiszen egyházi életünknek és a szemléleti változásoknak nemcsak részese, hanem alakítója is vagyok. Helyzetemet megkönnyítette, hogy felszabadulásunk 30. évfordulójáról a magyar katolikus püspöki kar is megemlékezett; körlevelében hálát adott Istennek, hogy a magyar nép túlélte a második világháború szörnyű pusztításait, népünk új életre támadt, s kialakult az új államiság, a szocialista társadalmi rend, amelyben a magyar katolikus egyház is megtalálta a helyét. — Sokat töprengtem mondanivalóm címén, végül is a legmegfelelőbbnek a „Változások a magyar egyházszemléletben” címet találtam, vagyis azt, hogy miképpen látja ma a hivő, a pap és a püspök a magyar egyházat, mi a gyökere az egyházszemléletben végbement változásoknak, s a magyar egyház jelenében mit tartunk mi, magyar hívők és egyháziak a legfontosabb szemléleti változásnak, mik ennek az elemei. Ebbe nyilvánvalóan beletartozik annak a felmérése, hogy honnan indultunk, hogyan indultunk, és hová jutottunk el. Igyekeztem mindvégig tárgyilagos maradni, még akkor is, amikor bizonyos fokú szenvedélyességgel akartam eloszlatni néhány még mindig meglevő illúziót, bár helyesebb lenne irreális nézetekről beszélni. A valóságból indultam ki, amikor1 fejtegetéseimben megállapítottam, hogy a magyar egyház élő egyház, fejlődő egyház, reformegyház, amelynek ma is több millió hivője van, s lehetőségeivel, gondjaival és nehézségeivel együtt kész megtalálni helyét a szocialista társadalomban, amely marxista alapon áll és világnézetében ateista. Ebben a társadalmi valóságban természetesen, nincs helye a régi egyházszemléletnek. Az egykori hárommillió agrárproletár Magyarországán feudális állam- és egyházszemlélet uralkodott. A megváltozott állami és társadalmi viszonyok, népünk erkölcsi és anyagi felvirágzása szükségessé tették az egyházszemlélet átalakulását és megváltozását. Ezt tartja kívánatosnak a második vatikáni zsinat is. Ha pedig eljutottunk a reformegyház gondolatáig, túl kell lépnünk a régit ott, ahol ez szükséges, egyházszemléletünket meg kell szabadítani a „történelmi rárakódásoktól”. Az idézett vatikáni zsinat szellemének megfelelően olyan egyházképet óhajtottam felvázolni, amelyet az egyház világviszonylatban is kívánatosnak tart. Ennek lényege az, hogy az egyház alkalmazkodjék a történelmi realitásokhoz. — A magyar egyház életéről elmondhatom, hogy bár híveink számszerűen kevesebben vannak, hitéletünk mégis elmélyültebb, mert a kevés — ha az tiszta és mélyről fakadó — lehet több, mint a számszerűen sok, de felszínes. Dr. Cserháti József Novotta Ferenc felvétele Cserháti püspök a cikkében külön foglalkozik azzal, hogy külföldön nemegyszer ezt állítják: a magyar egyház mindenben engedelmeskedik az államnak, lemondott a szabadságáról és az egyház érdekeiről. Cikkének erre vonatkozó megállapításairól így beszélt a szerző: — Köztudott, hogy egyházunk életét külföldön egyesek megkülönböztetett és néha egyáltalán nem jóindulatú figyelemmel kísérik, elsősorban azok, akik nem örülnek sikereinknek, akiknek nem tetszenek elért eredményeink, egyházi életünk virágzása. Saját vágyaikat öntik szavakba, amikor arról írnak és szónokolnak, hogy a magyar egyház úgynevezett hallgató, engedelmeskedő egyház. Cikkemnek ebben a részében azt fejtettem ki, hogy a szocialista magyar állam természetesen elvárja az együttműködést egy olyan intézménytől is, mint az egyház. Nos, külföldön éppen ezt az együttműködést kifogásolják. Hadd szögezzem^ le ezzel kapcsolatban — úgy is, mint a magyar egyház egyik felelős vezetője —, hogy a magyar egyház marxista világnézeti kérdésekben nyilvánvalóan nem működik együtt az állammal. A cikkemben partnerségről beszélek, mert ez fejezi ki pontosan a valóságos viszonyt. Mi partnerek vagyunk akkor, amikor az államnak segítünk mindabban, amiben tudunk. Milyen területek ezek? Hadd említsek meg néhányat a sok közül. Az evangéliumok szellemében járunk el, amikor segítünk a közösségi szellem kialakításában. Fellépünk a társadalommal szemben elkövetett bűnözés ellen. Harcolunk az önzés ellen. Az egyház tehát erkölcsi segítséget nyújt, s az állam és a szocialista társadalom is ezt várja tőle. Ezeken a területeken küldetésünkből fakadóan készséges partnerek vagyunk. — Külföldön egyesek nem hajlandók tudomást venni azokról a jelentős eredményekről, amelyek egyházi életünk változását jelzik, s amelyeknek bizonysága a a magyar állam és a Szentszél^ között kötött megállapodások, az új püspökök kinevezése, a rendezett hitoktatás, az, hogy Magyarországon az egyháznak irodalma, sajtója van. Ha külföldiek jönnek hozzám, többnyire csodálkoznak azon, hogy templomainkat, istentiszteleteinket ilyen szép számmal látogatják, hogy egyházi épületeink, templomaink tiszták, restauráltak. Honnan van mindehhez a pénz, kérdezik. Kétségtelen, hogy az állam is segíti anyagilag az egyházat. De a legnagyobb segítség és támogatás a hívők áldozatkészsége, és ahol ilyen mértékű a hívők segítőkészsége, ott nyugodt lélekkel megállapítható, hogy él az egyház. A Vigilia cikkében Cserháti püspök összehasonlítja a tridenti zsinat utáni és a második vatikáni zsinat utáni egyházképet. A megállapításait a következőkkel egészítette, ki: — A tridenti zsinat után elsősorban az egyház intézményjellegét hangsúlyozták. A hierarchikus intézmények megteremtésében a magyar egyház ugyancsak kivette részét. A második vatikáni zsinat gyökeres fordulatot és változást hozott az egyházszemléletben. A világméretű történelmi változások új helyzetet teremtettek — ehhez kapcsolódik a magyar egyházszemléletben végbement változás is — az egyház a szeretet és a szolgálat egyháza kíván lenni. Fikár László 5
