Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-30 / 7. szám
I 1 <? f^L budavári gótikus szoborleletről A budai Várpalota északi előudvarának február 21. óta előkerült és előkerülő középkori szoborleletei joggal keltettek érdeklődést széles körben. A XIV. század második felében faragott és a XV. század első felében közös „tömegsírba” helyezett Anjou-kori kőszobrok mind mennyiségük, mind pedig minőségük — művészeti kvalitásuk — szempontjából kimagaslanak. Művészi megmunkáltságuk, mívességük pedig — már első pillantásra látható — a magyar Anjou-kor udvari művészetének ezeket az emlékeit az európai udvari szobrászat akkori élvonalába emeli. Így joggal nevezhetjük a gótikus galériát nemzeti kincsleletnek, a magyarországi művészettörténet új fejezetének. A csodálatos szépségű szoborlelet keltette érdeklődés késztet arra, hogy rövid, rendhagyó beszámolót tartsak erről a budavári szobortemetőről. Rendhagyó egy ilyen beszámoló, mert teljesen szokatlan — szakmailag kissé meg nem engedett — dolog, hogy egy be sem fejezett régészeti feltárásról munka közben tájékoztatást adjon az azzal foglalatos kutató. Ilyenkor az eredmények, a korhatározások még labilisak, a definíciók — például a mester- és műhelykapcsolatok meghatározása — bizonyos, előrelátható finomításokra, korrekciókra szorulhatnak. A régész pedig a múlt dolgok jelenlegi megállapításait fogalmazhatja meg csupán (azt, amit eddig kiásott) — nem jós, aki beláthat a földbe. Mindezt azért hangsúlyozom, mert soraim írása idején feltárásunk még tart, s a lelőhely felől bizonyosan tudom, hogy az eddigi húsznál több szobor tartozékán túl öt-hat szobrot még mindig rejteget a föld. De meglehet: ennél is többet. c4x tl5zinímjjel< 1972. március 2-án, a hajdani királyi palota északi előudvarán munkahelyem, a Budapesti Történeti Múzeum felé haladtam. A lebontott — barokk kori — királyi istállók helyén hatalmas talajszintsüllyesztési munkákat kezdtek meg e napokban. A bontás anyagából egyre-másra szebb és szebb kőemlékek kerültek elő. Az istállók átépítése idején — látnivalóan — 2—4—5 méterrel megemelték a szintet, és azt az 1686-ban szétlőtt, 1700 körül lebontott gótikus királyi palota kövei felhasználásával dombolták fel. Mivel 1972-ben az egész területet lesüllyesztették arra a szintre, amelyen a középkori emberek jártak, több értékes várostörténeti vonatkozású megfigyelésre és anyagi bizonyítékra tehettem szert. Száz méter hosszan megtaláltuk azt a márgából épített, két méter széles falat, amely Buda városának legrégibb fala volt, (most, nem végleges értékeléssel a XIV. század első felére teszem), de már ez a fal is egy XII. századi agrártelepülés házfalait, szemétvermeit vágta át. Ehhez a legrégibb várfalhoz, annak belső oldalához később nagyméretű pincét kapcsoltak, s mivel ezt a pincét a közelben élő királyi udvarnak Zsigmond kori szemétjével töltötték fel, világossá vált: a régi várfalat Zsigmond korában iktatták ki az erődrendszerből, és ezt az egész területet Zsigmond király korában nivellálták. Vagyis: Zsigmond alatt — de mindenesetre a XV. század első felében — alakították ki azt a nagy erődfalakkal övezett északi előudvart, ahol dolgozom. A kérdés már most az: mi volt ezen a területen addig? Egy lebontott — talán a XIII. században épített és Zsigmond vagy Albert korában törmelékkel betöltött — gótikus A kiásott szobrok és szobortöredékek a Budapesti Történeti Múzeum restaurátor műhelyében MTI felv. házmaradvány tisztázásakor akadtunk rá szobortemetőnk első leletére. Lelőhelyem két középkori ház és az egyik kővel kifalazott emésztőgödre és udvarrésze. A ciszterna, illetve emésztőgödör teljes feltárása után fogtunk a csatlakozó épület alaprajzi tisztázásához. Éppen az egyik sarok padlószintjének megállapítására kértem egyik munkatársamat — nőmén est omen! Szerencsés István a neve —, amikor már rá is ásott egy kőszobor jó megmunkálású kardarabjára. Sző/wttuitjelő - ŰZxuptuuidL kitáhj kotAIníl A csákánnyal és lapáttal való munka helyett azonnal a finomabb kéziszerszámokhoz nyúltunk. E munkát folytatjuk e pillanatban is. Február 21-től soraim gépeléséig 23 szoborhoz tartozó töredék került elő. Nézzük először anyagukat! A szobrokat mészkőből faragták. Dr. Bárdossv György geológus első ránézésre — eredményeink még nem véglegesek — úgy nyilatkozott: a szobrokat magyarországi mészkőből faragták. Így mint kutatási kiindulás adódnék: a nagy kvalitású műveket nem külföldről importálták — például nem szállították ide Bécsből a Dunán —, hanem nálunk, alkalmasint a Visegrádról 1355 után Budára költöző Nagy Lajosnak (vagy valamely utódának) az udvarában faragták. Léptékük, méreteik szerint szobraink — eddig úgy látom — körülbelül négyféle nagyságúak. Az embernagyságútól le a fél életnagyságig. Megtartási állapotuk: a szobrok — egyes sérüléseikből következően — már álltak valahol, mielőtt ide kerültek. (így elesik az a feltevés, hogy a szobrászműhely raktárában lennénk!) Általában három darabra törtek: a fejek leváltak a törzsről, a törzsek letörtek a lábazatról. Mivel a feltárás még nem ért véget, s még mindig vannak szobrok a földben, a feltárások végleges lezárásáig szó sem lehet arról, hogy Szakái Ernő főiskolai tanár, szobrászművész-restaurátor az összeillesztést megkezdje. A szobortemető sorsa: hogyan és miért kerültek ide ezek a szobrok? — töri a fejét a régész éppen úgy, mint az olvasó. A föld leletei eddig olyasmit sejtetnek: talán Zsigmond király idejében, aki az északi előudvart erődfalakkal körülépíttette — a XV. század első évtizedeiben, a Friss palota építésekor került sor az Anjouk házi kápolnájának és palotájának részleges lebontására, átalakítására. Zsigmond új palotát és új házi kápolnát épít. A régi — ekkor azonban alig fél évszázados — szoboranyagot kicseréli. Ám az építésvezetés (vagy maga a khály-császár) elrendeli: Nagy Lajos palotájának ezeket az ékességeit ne zúzzák össze, ne keverjék bele a Friss palota falazóanyagába! Tegyék azokat olyan kőházba — vagy annak udvarára, pincéibe — amely (az új, északi előudvaron) amúgy is hamarosan bontásra kerül. Aztán: nyugodjanak békében. Ez meg is történt. Ám a kegyeletes szándékot kevésbé kegyeletes kivitelezés követte. A szobrokat a pallér legényei úgy helyezték el, hogy néha a szobortörzshöz, tartozó fő két méterrel odébb gurult, mert a helyszínen tört el. Kik a szoboralakok? A kor legmagasabb színvonalán álló udvari szobrászok alkotásai között mind világi, mind egyházi ábrázolásokat találunk. Egy — csodálatos fenséges, de egyelőre még hiányos Madonnán kívül az egyik férfialak bizonyosan egyházi ember, főpap: hátára a püspöksüvegnek, az infulának két szalagját faragta ki a hatszáz esztendő előtti mester. A továbbiakban akadnak páncélos és köpenyes, valamint udvari férfiviseletbe öltözött alakok, pompás hajzatokkal, s műgonddal ápolt szakállakkal, b' jszokkal. Meghatározásuk, ikonográfiái feloldásuk —, hogy úgy mondjam: személyazonosításuk — évek gondos munkája lesz. Hadd ne vágjak ennek elébe! Látnivaló: a királyi prezentáció kellékei ezek a szoborremekek, ősöknek, hősöknek, esetleg védőszenteknek, heroldoknak alakjai. Tjmifk 'faládátok A szoboranyag restaurálására — annak teljes feltárása után — a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója Szakái Ernőt kérte fel. A szoboranyag művészettörténeti feldolgozását — a restaurálással párhuzamosan — dr. Marosi Ernő végzi el. A feltárástól a kiállításon való bemutatásig évek telhetnek el a megfeszített erejű restaurátori munka ellenére is. Ezért — amíg szobraink reméljük lábra kapnak, s felállnak — az eddigiekről előzetes füzetes közleményben kívánunk beszámolni. Az értékelés — legalábbis egyelőre, feltárás közben — nem az én feladatom. Bizonyos, hogy a szelíd erőszakkal befolyásolt vakszerencse ezúttal Magyarország hajdani művelődésének, művészetének egyik legnagyobb értékét adta kezünkbe. így nemcsak a régész s a munkában részt vevő munkatársak gazdagodtak egy pompás feltárás, felfedezés nagy örömével. Gazdagodott munkánkkal Magyarország is. Dr. Zolnay László
