Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-02 / 5. szám
Baráti beszélgetés A jó barát: Koós Istvánná pszicáológi írásos-rajzos teszt Izsák Márta állatorvos szeretne lenni Gábor Viktor és MTI felv. Mi legyek? — nagy kérdés. Pályát választani, legtöbbször egy életre szólót. Pályát, szakmát, mesterséget, amely örömet nyújt, a lélek nyugalmát adja. és kenyeret is, az élet biztonságát. Hazánkban kétszer dönt élete további alakulásáról az ifjú ember. Először tizennégy éves korban, az általános iskola nyolcadik osztályának befejezésekor. Határoznia kell, tovább tanul, szakmát választ, vagy pedig munkába áll és pénzt keres. A középiskolát végzőnek már négy esztendővel érettebben, a felnőtt kor kapujába érve kell határoznia ugyanerről. Talán emlékeznek még olvasóink angyalföldi kis barátainkra, a Thälmann utcai iskola növendékeire, előző lapszámunk cikkének szereplőire. A legtöbbje szabó, tanár, biológus akar lenni. Miért, honnan e vágyak? A lányok, akik a szabó mesterséget választották, így feleltek: „Divatos, jól lehet keresni!” A tanár- és biológusjelöltek úgy érzik, -„erre a pályára születtek”, és készülnek is rá. Olvasmányaikat, tevékenységüket úgy válogatják, hogy a kiválasztott szakma felé hajtson. „S a szülők mit szólnak?” — kérdeztem. A válasz majd minden esetben ez volt: „Rámhagyták, mit válasszak.” A szülők nem mindig törekednek arra, hogy gyermekeik kövessék az ő mesterségüket. Hagyják, hogy elképzeléseiket maguk formálják meg. Olvastam néhány dolgozatot az egyik belvárosi iskolában, ahol a szülők túlnyomó része hivatalnok, diplomás ember, általában szellemi foglalkozású. „Én mérnök szeretnék lenni, mert édesapa is az, s a mérnök nélkülözhetetlen az ország számára” — írja az egyik. Aztán: „Tanár akarok lenni, olyan mint Ica néni, akit nagyon szeretek. S azért is, mert tanárnak lenni nagyszerű dolog. Minden tudás tőle függ”. S a harmadik: „Én számítógép-szakember leszek, mert a jövő a számítógépeké”. Némi naivitástól eltekintve, e dolgozatok két motívumot tükröznek. A példakép — a szülő, a tanár — erejét, és a társadalom reális igényét. Az a „gyorsfénykép”, amelyet a közelmúltban készített a magyar televízió a Fővárosi Pályaválasztási Intézet várószobájában, szinte minden típusra rálelt. „Gyermekkoromtól kezdve biológus akarok lenni” — mondta a kis céltudatos. „Megbeszéltük apuval, hogy gimnáziumba megyek” — így a szófogadó. „Én rádiótechnikus leszek, szüleim is helyeselték” — mondta a harmadik. Volt olyan, aki a döntést a gimnáziumi eredményektől tette függővé. Olyan is, aki szakmunkás lesz, de elhatározta, hogy később majd továbbtanul. Mii mutat azonban — mert hiszen a döntési arányokat ez tükrözi pontosan — a statisztika, a tudományos vizsgálat? Az Országos Pályaválasztási Intézet a közelmúltban mintegy 15 ezer tanulóra és szülőre terjesztette ki ez irányú kutatását. Az értékelés még nem készült el teljesen, de a tendenciák már látszanak. Megállapítható például — mondta Nagy László, az intézet igazgatója, egy interjú kérdéseire felelve —, hogy Budapesten a nyolcadik osztályos tanulóknak 35, a városokban 22, a falvakban pedig 14 százaléka jelentkezik gimnáziumba, illetve szakközépiskolába. A fővárosban az általános iskolából kikerültek 22 százaléka, a falusiak 42 százaléka megy szakmunkásiskolába. A fizikai dolgozók fiúgyerekeinek pedig 62 százaléka kerül szakmunkásképzőbe és hét százaléka gimnáziumba. A mezőgazdasági fizikai dolgozók gyerekeinél az utóbbi kategória aránya mindössze négy százalék. Mindez sok következtetésre, tanulságok levonására késztet. Beletartozik: alaposabb pályaismeretet kell nyújtani, a szülőket is tanítani kell és meggyőzni, a tehetségeket fel kell kutatni és a társadalom teljes erejével segíteni őket,. + Mit és hogyan választanak a középiskolások? Ha a közvetlen körnvezetünkben, a családunkban, a barátaink között nézünk szét, ismét tucatnyi változatot találunk. Újra megtalálható a céltudatosan pályára igyekvő, akiben középiskolai tanulmányai csak megerősítették az elhatározást. A szülő példaképét követő, a romantikus elképzelésű, a próbálkozó, és az is, aki a középiskolában nyert új távlatokat. Mégis: az általános tapasztalat az, hogy a középiskolások pályaválasztási döntése megalapozottabb, mivel készségük már határozottabban megítélhető, és a választásban az érzelmi tényezők mellett nagyobb súlyt kap a tudatosság. A Fővárosi Pályaválasztási Intézet évek óta tudományos alapossággal figyeli a középiskolások pályaválasztási elképzeléseinek alakulását és realizálódását. Nemrég közzétették az 1969-es év vizsgálatának eredményét. Idézzük a főbb megállapításokat : 1. A középiskola megkezdésekor- 100 gyerek közül 39- nek nem volt pályaelképzelése, de a befejezéskor már csak kilenc nem tudta, milyen pályát válasszon. De ez is elég magas arány. 2. Bár azoknak a többsége, akiknek nem volt semmiféle pályaválasztási terve, beiratkozott a gimnáziumba, s mint láthattuk, nagyrészt választott is, a szaktechnikumban végzettek között a „tanácstalanok” száma magasabb, noha a technikum kész szakmát ad. Az ok: minél zártabb tudásanyagot nyújtó iskolatípusról van szó, annál „tanácstalanabbá” válhatnak azok, akik végül is nem a megkezdett szakirányban kívánják folytatni tanulmányaikat. 3. A nőket egyre inkább érdekli a műszaki, a férfiakat pedig a tanári pálya. Ez a továbbtanulás lehetőségeinek, illetve korlátainak felismerését, terelő hatásának az érvényesülését is tükrözi. 4. Az érettségi eredmények, az egyetemek magas fM wyW'b 1HI KfSGrl követelményei is befolyásolják a pályaválasztási elképzeléseket. Mivel az iskolák között — vidék, főváros Fazekas Ferenc: „Nyomdász szeretnék lenni.” Simon Ferenc igazgató cAz átlayéletk&i': tizenkiUne én A NEVES „NEVENINt Néhány hónappal ezelőtt a budapesti Kozmetikai és Háztartásvegyipari Gyár — röviden KHV — országos pályázatot hirdetett: olyan nevet keresett, amely „egyszerre kifejezi a gyár széles termékskálája jellegét, a háztartási szerektől a finomkozmetikai cikkekig”. Ám egyetlen egy igazán sikerült név sem érkezett be. Maradt tehát a KHV rövidítés; ez a három betű díszeleg a padlópasztától a szappanokon át a mosószerekig, az arcszeszekig minden dobozon, flakonon, üvegcsén, tégelyen, papírcsomagocskán. És ez olvasható a gyártelepek kapuin is. Persze mindez nem akadályozza a folyamatos termelést. Sokkal többet töprengtek a gyár vezetői azon, hogy miképpen szerezzenek még több munkást a szalagok, töltőgépek mellé. Ráadásul lassan már az új gépeket sem tudták elhelyezni: a gyártelepek szűknek bizonyultak — és köréjük építkezett a nagyváros. Új megoldást kellett keresni. Egy ötlet kellett — és az ötlet megszületett. Költözködni kell, mégpedig vidékre. Ahol van elég hely, energia, víz, munkaerő. Több vidéki város került szóba, végül a lehetőségek, a kínálat és az alkalom Zalaegerszeg felé billentette a mérleg nyelvét. Nemcsak a KHV, a város is jól járt. mind ez ideig kevés volt itt a könnyű, tiszta munkalehetőség a város és környéke aszszonyainak. lányainak. A két partner tehát egymásra talált: megegyeztek — Zalaegerszeg is áldozott a célra —, és több mint kétéves építkezés, költözködés után 1972. április negyedikén megnyílt, majd másnap munkához látott az új üzem. — A gondok java persze csak ezután következett — magyarázza a KHV zalaegerszegi gyárának igazgatója, Simon Ferenc. — Könnyű egy üzemet felépíteni és munkába állítani, ám sokkal nehezebb az első perctől fogva a régi, jó minőségű árukat termelni, hiszen dóig' - zóink nagy része nemhogy kozmetikai üzemben, hanem egyáltalán, még gyárban sem volt. Kétszázan ugyan már eltöltőitek néhány hónapot pesti '.álepeinken, de a többiek csak most ismerkedtek meg a gyári munkarenddel. Elsősorban fiatalokat vettünk fel, az átlagéletkor nálunk tizenkilenc év, ők könnyebben szoktak bele új életükbe. Az igazgató tősgyökeres pesti. Sőt: budai. A főmérnök szintén. Vajon mit jelent egy ötvenkét éves ember számára, hirtelen leköltözni az or-Lent: Az új olasz flakon-készítő automaták Déri Mária laboráns állandóan ellenőrzi a termékek minőségét
