Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-02 / 3. szám
RENDHAGY Ugyan mit kaphatott a szüleitől, miféle indittatást N. Zoli? Tán az örökös veszekedést, az esték durva hangzavarát? Pedig Ö másra vágyott, békére, nyugalomra, a könyvek édes jó ízére. És M. Karcsit ki fogta kézen, hogy többre vigye, mint szülei, akik a gyárban otthonosan mozogtak, de a matematika bizony távol állt tőlük? S mind a többieket, munkásgyerekeket, akik előtt felcsillant a remény, hogy tanárok, orvosok, mérnökök lehessenek, de az otthon — hiába akart — nem tudott többet adni, mint szeretetet, őket ki istápolta? A jelentések arról szóltak, hogy — a szakközépiskolákkal szemben — kevesebb a munkásgyerek a gimnáziumban, s a tanulmányi színvonaluk sem a legjobb. S megszületett a határozat: egyengetni az utat, segíteni a munkásgyerekeket, hogy az otthonok kulturális színvonalkülönbsége ne válhasson szakadékká. És a társadalom megmozdult. Gyárak ösztöndíjakat alapítottak, egyetemisták felvételi előkészítőkre toboroztak, s milliókat adott az állam. Mert hát sok útja-módja van annak, hogy a célt megközelítsük. Az egyik út ez a kollégium itt — hetven fiú otthona — Budapesten, a Keleti Károly utcában. Táncsics Mihály nevét viseli. Rendhagyó kollégium. Hiszen nem messzi falvak, pusztaságban megbúvó tanyák gyerekeit gyűjtötte egybe. Aki itt él, akár egy villamosjeggyel is hazajuthat. Az egyetemig hosszabb, sokkal hosszabb az út. De végig lehet járni. Most már tudjuk, most már könnyű. Valóban olyan könnyű? Nem könnyű, csak könnyebb. Hat esztendő adta a bizonyítékát. Mert hat évvel ezelőtt kezdődött. — Megkérdezték — emlékezik vissza Materényi Jenő igazgató, akkor tanár egy középiskolában —, vállalnék-e egy érdekes feladatot. Elmondták, miről van szó. — Ha szabadkezet kapok, ha bátran kísérletezhetek, akkor igen — ez volt a válaszom. — Amit csak akarsz, három évig — felelték. — Megkötöttük az egyezséget. S most el kellene mondani, milyen volt a kimustrált öreg épület, amikor az újdonsült igazgató először lépett be a kapun. Szutykos falak, barátságtalan barna ajtók. „Roncstelep" — szakadt fel belőle. De aztán két hónap alatt hárommilliót adtak a „patronálók”. És a kőművesek, festők, mázolók, szerelők csodát tettek: 1967. december 11-én — Árpád napja volt — az első „honfoglalók" birtokukba vették új otthonukat. Tizenhatan. Harmadikos-negyedikes gimnazisták. A második esztendőben már hatvanan voltak. Aztán hetvenen. Mint ma is. Három év kellett hozzá, hogy diákokkal népesüljön be a kis otthon? Hát nem repültek, hogy a nyugalom szigetére érhessenek, hogy tanulhassanak? Nem, nem repültek. Előítéleteket kellett megtörni és kétségeket eloszlatni, hogy jöhessenek. „Nem nevelek urat belőle" — elhangzott ez is. „Inkább legyen szakmunkás, előbb hoz haza pénzt" — mondták ezt is. S voltak, akik örültek, de féltek a szomszédok korholásától: „Na, ezek is túladtak a gyerekükön." Mintha réges-régen történt volna, úgy hangzik mindez. — Mi az elsődleges cél? — kérdem Materényi Jenőt. — Felkelteni az igényt a kultúra és a választott szaktárgy iránt. Ideált, úgy is mondhatom, sosem látott modellt állítani eléjük. — S ehhez az eszközök? — Minden eszközt kipróbálunk, mert minden változásra felelni akarunk. Ne higgye persze senki, hogy e válasz mögött csak a tanulás-tanítás gondjai húzódnak meg. Ugyan ki a megmondhatója annak, micsoda hegyeket kell megmozgatni, amíg egy kis kamasz-csoportból harmonikus emberi közösség válik. Ö, édes-bús történetek, egy-egy fejezete a kulturált felnőtté cseperedésnek. Hogyan kell a bojlert használni? önmaguk mindennapi szükségleteit ellátni, megszervezni? A többiekhez alkalmazkodni? Kialakítani a közös igényszintet. Évek történetét kellene elmondanunk, hogy mindenre felelni tudjunk. — Vannak-e különleges módszerei az érettségire, illetve az egyetemre való előkészítésnek? — Hagyományos és újszerű módszereket egyaránt felhasználunk. Itt vannak mindjárt a klubok, ahogy a gyerekek nevezik: a BÖK (Biológusok önképző Köre), a TÖK (Történészek Klubja), a FIK (Fizikusok Klubja), a FOK (Fotó- és Filmklub), a DEK (Denevér Klub, barlangászok és geológusok klubja), a CSIK (Csillagász Klub), a LEK (Lemezklub), a RIK (Riporter Klub). Valamennyit a fiúk maguk vezetik, költségvetésükkel maguk gazdálkodnak, tagjaikat maguk toborozzák, foglalkozási idejüket önállóan állapítják meg. Lét-Ketten az „alapítók” közül: Székely Péter jogász és Bari Árpád orvostanhallgató: „Egy kis kollégiumnézőbe jöttünk, úgy is mondhatjuk, hogy haza” számuk 6—10 fő. E kis létszám is mutatja, csak azt veszik fel, aki bizonyít. A BÖK tagjának például csak jelese lehet biológiából, rendszeresen kell olvasnia a szaklapokat, részt vennie az iskolai tanulmányi versenyen biológiából és specialistának lenni egy választott területen: lehet akvarista, preparátor, boncoló. A klub különleges önképzési keret. — Előkészítő tanfolyamok is működnek, a harmadik-negyedikesek részére, matematikából, fizikából és biológiából, vigyázva természetesen a tanulmányi differenciáltságra. Az első és második osztályosok részére tantárgyi szakkörök létesültek. A negyedikesek számára példamegoldó csoportok. Kollégiumi alapszabály : mindenki köteles rendszeresen dolgozni két kollégiumi szakkörben, de háromnál többnek senki sem lehet a tagja. — Az iskolai tanulmányi versenyen, az évente háromszor meghirdetett kollégiumi pályázaton való részvétel ugyancsak az egyetemi előkészítést szolgálja. Az iskolai tanulmányi versenyeken valamennyi harmadikos-negyedikesünk ott van, a kollégium pályázatain a diákok mintegy 30 százaléka. — Üj módszer: a szakszóba, az azonos érdeklődésűek szobaközössége. Most próbálgatjuk. És különleges nevelési eszközünk, hogy érvényesítjük az anyagi érdekeltség elvét a térítési díjrendszerben. Három értékmérő kategóriánk van: az osztályzat, a közös fizikai munkák teljesítése és az egyéb „közmunkák”: korrepetálás, könyvtárrendezés, stb. Aki gyengébb a négyesnél, pótdíjjal növelve arányosan többet fizet. A jobbak a behozott összeg egyrészét megkereshetik. A különbözet takarékba kerül, s az év végén „szülői ösztöndíjként” kiosztjuk. A szülő „zsebének terhére” tettük anyagilag érdekeltté a diákokat, de a szülőket is, hogy a gyerekeik egyre jobban közelítsenek az egyetemhez. — Mert a politizálásnak sok módja van, de az igazi politikum a tett. S mi erre törekszünk. Erősíteni a belső demokratizmust, az önálló döntések körét, megszerettetni a munkát, a fizikait is. Olyan értelmiséget szeretnénk felnevelni, amely ezer szállal kötődik a munkásosztályhoz, ahonnan származott. Ezek a fiúk szabad idejükben kukoricát törtek, 15 fokos hidegben havat takarítottak, a Nagy vásártelepen dolgoztak. E kemény munkával megkeresett pénzből lesz a mi sátortáborunk, talán valahol Lengyelországban. Mert sokan segítik a kollégiumot — egyetemisták, tanács, szakszervezet —, de az igazi fokmérő: mire jutunk magunktól. — Mire jutottak eddig? — Az első esztendőben hallgatóink 56 százaléka, a másodikban 94 százaléka felelt meg az egyetemi felvételin, tavaly — egy kivételével — valamennyi előtt kinyílt a kapu. * Késő délután van. Teljes a „nagyüzem”. Az egyik szobában nyelvet tanulnak, fizikai szakkör zajlik a másikban, és valahol a külföldi felvételire készülők gyülekeznek. Még a padlástérben is klub működik. Mert szűk a hely, állandóan „a falakat kell tologatni”. Dehát nem palota teszi a csodákat, hanem az akarat, a tudás. Esti idill Klub a padláson 7
