Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-12-21 / 26. szám

A LEGIDŐSEBB UNOKA

Szűcs Mária, Deák Györgyeié\ Táborfalva

Nagy Jánosné legidősebb unokája Manyika — mindössze tizenkilenc éves. Férjével Deák Györggyel közösen vezetik Táborfalva parányi presszóját. A falakon saját tervezésű díszítések, a két helyiségben — rend, tisztaság. Bejelentetlen

Az iskolapadból csöppentem az üzletvezetői állásba

Csak a szerda a szabadnap

látogatásunk meglepi az ifjú házaspárt. Mi érdekeset találhatnak életükön a Pestről iderándult érdeklődők?

Az udvaron Renault 16-os gépkocsi áll, s Manyika épp autóvezetői tanfolyamra indul, amikor betoppanunk.

— Jóformán az iskolapadból csöppentem az üzletvezetői állásba — mondja, s állításának nyomatékot ad munkaruhának befogott kék iskolaköpenye. — Másodikos koromban, szilveszter estén ismertem meg férjemet a pusztavacsi tisztiklubban. Nagynénémnél jártam látogatóban, s Gyuri ebben a faluban töltötte kötelező katonaidejét. Két évi ismeretség és a sikeres érettségi vizsga után idén nyáron tartottuk meg a lakodalmat.

— Hány meghívott volt?

— Körülbelül száz vendégre számítottunk. Az Örkényi templomi esküvő után délután öttől másnap reggelig tartott a lakodalom, ahol ismét összejött a család és a rokonság. Kora délután már indultunk az esztergomi Fürdőszállóba, nászútra.

— Nem volt fárasztó rögtön vonatra ülni?

— Kocsival mentünk, akkor még Skodával.

— A nászút után hol találtak otthonra?

— Édesanyámnál külön szobát kaptunk, s természetesen közösen használjuk a konyhát és a többi helyiséget. Nemrég vettünk harmincezer forintért egy portát Dabason. Ott épül majd fel saját házunk.

— Szeretné ha gyermekei is Dabason maradnának?

— Miért ne? Rövidesen Dabas is város lesz — búcsúzik bizakodva s kapja a kabátját, hogy le ne késsé az autóvezetői órát.

CSALÁDI KANTÁTA

Nagy Margit, Bércessy Ferencné, Szentendre

Alig félórája üldögélünk a Bércessy család szentendrei otthonában, i máris úgy érezzük, hogy egy szépen összehangolt kórust hallgatunk, amelyben minden szólam összecseng: az apa szelíd tenorja, az anya lírai szopránja, (ő Nagy Jánosné harmadik gyermeke, Margit), a 17 éves Tibor még kialakulatlan, de komoly hangja, s Gyöngyi csitrilányos csilingelőse. Ez az összhang az első élmény, s ez kísér végig, annyira, hogy meglep mikor megtudom: Bércessy Ferenc nem „törzstag” az együttesben, Margit második férje és csak Gyöngyinek az édesapja. Ha el nem mondják, nem gondolná senki, olyan összeforrott egész, olyan gyöngéden egységes a Bércessy család, amely csupán része a nagyobb családnak. És e tény meghatározó ereje folyton érzékelhető: a távolabbi családtagok jelen vannak beszélgetéseikben, életük állandó szereplői akkor is, amikor fizikailag nincsenek ott. De persze minden kisebb-nagyobb esemény fizikailag is újra és újra összehozza őket. Márpedig egy ilyen kiterjedt família nincs híján az eseményeknek. Esküvő, névnap, gyerekszülés — megannyi fontos alkalom, amikor mindnyájan találkozhatnak.

— Nyáron eltört Gyöngyike bokája. Még a levél is alig érhetett haza, amelyben megírtuk, és máris itt termett Anyu, meg Mari nővérem Örkényből — meséli Bércessyné.

— No — jegyzi meg Bércessy Ferenc — azért nem kell Gyöngyinek a lábát törnie ahhoz, hogy ideugorjanak. (Ezt a szót használja, noha Örkény—Budapest hatvan kilométer és onnan még Szentendréig is, „ugrani” kell egyet.) Ha Pityu sógororti beszerző úton van

Pesten, mindig benéz hozzánk. A múltkor egy cédulát dugott az ajtóba — nem voltunk itthon, ez állt rajta: „Látni szerettelek volna benneteket, de csak Néró nyüszített.”

Néró a neve hallatára besomfordál. Sárgabundás, bumfordi kölyökkutya, anyját ellés előtt szedték fel az utcáról Bércessyék.

— Ezt megtartottuk, kettőt levittünk Anyuhoz Örkénybe — mondja Margit a kutya fejét simogatva. Mesélni kezd az életükről. Nem szánja kerek történetnek, csapong a gyerekkora, a két házassága, s Tibi meg Gyöngyi nevelése körül. S szavai közé újra meg újra beleszövődnek a testvérek és Anyu.

— Az apám útmunkás volt, akkor régen még úgy mondták: útkaparó. Sokat dolgozott, keveset keresett. Anyunak volt a legnehezebb — felnevelni ötünket. A mi életünk milyen más! Lám, az én első férjem is ivott, néha durva volt, nem maradtam együtt vele. A kis Tibit anyunál hagytam, feljöttem Rákospalotára Jancsi bátyámhoz, s egy újpesti gyárban dolgoztam. Aztán összetalálkoztunk Ferivel. Leköltöztünk Örkény mellé, Pusztavacsra.

— Eleinte tele voltunk gondokkal — emlékszik vissza Margit. — Ferinek is volt egy kisfia az első házasságából, szerettük volna magunkhoz venni, de az anyja nem adta. Ferinek sokáig fájt a szíve a gyerek után. Aztán megszületett Gyöngyikénk. Akkoriban keveset kerestünk, nehezen éltünk. Két éve lakunk Szentendrén, itt aztán szolgálati lakást kaptunk. Láthatják szép, világos, de ahogy a gyerekek nőnek, kevés lesz a két szoba. Szeretjük az otthonunkat és vigyázunk rá. (Valóban: Tibi és Gyöngyi, amikor hazajöttek, felszólítás nélkül levették cipőjüket az előszobában.)

Margit körbevezet: barátságos otthon, a nagyszobában csinos garnitúra, televízió. A kisszobában Tibi könyvtára: a világirodalom remekei. Jack London, Flaubert, Thomas Mann, Capek, Hemingway és az összes Jókai.

— Tibi nagyon jól tanul és rengeteget olvas — magyarázza Margit. — Ha elgondolom: mi kint éltünk a tanyán, amikor első osztályos voltam két tehenet őriztem, és testvéreimmel együtt felváltva hordtuk apámnak az ebédet. Ma el sem tudnám képzelni, hogy a gyerekeknek ne legyen külön szobájuk, ahol

Egy régi fénykép a családi albumból

nyugodtan tanulhatnak. Nézzék: a két szobakonyhát hárommá ügyeskedtük. Tibi fiam egyetemre készül. Történelem—magyar szakos lesz.

Bércessy Ferenc, ez a csöndes, kevésszavú katona elmosolyodik:

— És ha mást gondol?

— Igaz is — mondja Margit —, a férjem jár el a szülői értekezletekre. Tibi is vele beszéli meg a problémáit, nem velem. (S miközben úgy tesz, mintha neheztelne, tekintetéből elismerés sugárzik a családfő felé.)

— Azt hiszem, inkább műszaki egyetemre megyek — mondja Tibi. — Anyámnak igaza van, szeretem az irodalmat, de ha életpályát választok: leginkább a híradástechnika érdekel.

Gyöngyi még ráér dönteni. Szabad idejében

Néróval játszik és lejár a művelődési klubba. Talán ápolónő lesz, talán óvónő... hogy miért? Mert Jancsi, Pityu, meg Misi bácsi gyerekeit nagyon szereti, biztosan szeretni fog minden kisgyereket.

— Ö, csak komolyan vegye a tanulást! — sóhajt Margit kicsit aggodalmasan. — A magam életén látom, mit mulasztottam. Én csak két gimnáziumot végeztem. Most betanított munkásként dolgozom a szentendrei írószergyárban, megbecsülnek, jól érzem magam, de a gyerekeim lépjenek tovább, egyetemre, főiskolára. Ezt kívánja az élet!

Sorra előkerülnek a családi képek.

— Ez Örkényben készült, középen Anyu, jobbról Misi bújik hozzá, balról Jusztina, Misi felesége. Ez a kép még a tanyáról való: Pityu öcsém a nővérem lányával Manyival és a mi Gyöngyinkkel. Ez pedig ... Anyu meg Papa. Hát igen, tíz éve élnek együtt és mi elfogadtuk papának. Anyu megkérdezte, mit szólunk hozzá. Mi, öten, összedugtuk a fejünket, megtanácskoztuk a dolgot, és úgy véltük: minket nem zavar, sőt még jobb is, ha Anyu nincs egyedül. Szeretjük a Papát.

Nem kétséges, hogy ha az öt Nagy-testvér „összedugja a fejét”, csak Anyu javára dönthet. S persze ez is jó alkalom volt, hogy együtt legyenek, megtanácskozzanak valami családi ügyet, közös gondot, örömöt. Mint ahogyan remek alkalom volt Manyinak, a legidősebb testvér lányának az esküvője, hogy nyáron mind összetalálkozzanak. És ahogyan csodálatos alkalom lesz most télen a karácsony. Valamennyien fölkerekednek s lemennek Örkénybe, Anyuhoz.

— Jancsi, Pityu, Misi, ki-ki a saját kocsiján, a maga családjával. Mi buszon. Nem mintha nem telne kocsira, de én ideges természetű vagyok — magyarázza Margit. — Hiába változott meg, fordult jóra az életem, ideges vagyok. Nem szeretem a kocsit.

— Anyunak csipkés hálóinget veszünk — csillan fel a szeme, s egy szempillantás alatt mindenkit bevon a karácsonyi ábrándozásba.

— A Papának meleg szőrmés kesztyűt — fűzi hozzá a férje. Tibi és Gyöngyi kijelenti:

— És magunkkal visszük Nérót is!

Néró a fülét hegyezi, s helyeslőén rávakkant. Semmi kétség, a családi kantátába ez a hang is beletartozik.

Az ember szinte szeretné meghallgatni az egész kórust, a teljes családi együttest, Örkényben, karácsonykor, Anyunál.

*

A riportokat készítették a Magyar Hírek munkatársai: Balázs István, Hegedűs Mária, Hernádi Magda, Soós Magda, Sós Péter János

A fényképek egy része a családi albumokból származik

Fotó: Gábor Viktor és Novotta Ferenc

9