Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-02 / 3. szám

Xrktoß Attila

i szép wmm

k VILÁQHÍRŰ falu

zöm átiif, örökség

bői kiderül, nem. egyszer a vőlegény is úgy megy az anyakönyvvezetö elé, hogy a másik hivatalos könyvben, a telekkönyvben a nevén áll egy három-négyszobás, vadonatúj lakóház. Ebbe a kérdésbe érdemes kissé mélyebben belebocsátkozni, mert kitudódik, hogy Vértes szőlős nemcsak az ősember, hanem a kiskorú háztulajdonosok faluja is. Hagyomány, hogy a szülők a gyermek növekedésének idején már azon kezdenek gondolkodni, hol rakjon fészket a felnövekvő utód, mert az semmiképpen sem áldásos és illendő doiog, hogy a fiatalok az öregekkel egy fedél alá húzódjanak. Még mielőtt a fiú vagy lány elérné a nagykorúságot, állnia kell az új háznak, amelyet azonmód a gyerek nevére íratnak. Az elmúlt 1973- as esztendőben ilyen úton lett egy-egy takaros, modern és kényelmes kőház gazdája a kiskorú Száraz Erzsébet, aki mindössze tizenhárom éves és a 17. életévét éppen betöltött Vuszenits Mária, de nincsen olyan esztendő, hogy ne gyarapodna kiskorú háztulajdonosok tábora, ök azután férjhez mennek, megházasodnak, gyermekükszüleiik s a folyamat kezdődik elölről.

„Akkor hát — vélekedik a krónikás — Vértesszőlősön sok új ház épül.”

„Mi vagyunk a megye, de talán az egész Dunántúl leggyorsabban épülő faluja. 1973-ban 42 családi ház épült, 1974-re már több, mint 50 építési engedélyt adtunk ki. A falu már kinőtte önmagát, mar bekerítette a temetődombot, az új házsorok lassan körülfogják a lelőhelyet, ahol Samu földi maradványait megtalálták. Ebben az evben három új utcát nyitunk s száz új házhelyet adunk el azoknak, akik építkezni akarnak.”

A látogató némi fejszámolás után úgy vélekedik, hogy eszerint Vértesszőlös a nagyobbacska falvak közé tartozik, kiderül azonban, hogy mindössze 1900 lakosa van, de ez a szám egyre emelkedik, mert sorra hazajönnek a korábban Tatabányára, Tatára, Almásfüzitőre vagy Budapestre elszármazott fiatalok — érdemes hazajönni a kész családi házra továbbá van egy bevándorlás Tatabányáról, abból a városból, ahol ezrével épülnek az új házak, háztömbök, modern városi környezetben.

„Kik jönnek Tatabányáról?”

Elsősorban sokgyermekes bányászcsaládok, akik nem érzik jól magukat a sokemeletes, modern bérházakban, s akik itt akarnak maguknak kertes családi házat építeni. A munkabíró vértesszőlősi férfiak közül igen sokan dolgoznak Tatabányán, de közülük senki se költözik oda, inkább a tősgyökeres tatabányai bennszülöttek költöznek ál Vértesszőlösre. Ez a bevándorlás tehát gyarapítja az ősember falujának lélekszámút, de nem nyújt semmiféle magyarázatot arra nézve, hogyan és miből származik a vértesszőlősi mód.

„A szorgalomból.”

Tömör válasz, könnyű megjegyezni, annál nehezebb kibogozni a tartalmat, mert szorgalmas emberek lakta faluval sűrűn találkozni Magyarországon, itt azonban még valamiféle rejtelemnek kell megbújni az egyszavas mondat mélyén. Nos, tehát nézzük csak,..

A vértesszőlősi férfiak nagyobbik része a tatabányai szénbányákban dolgozik, s köztudomású dolog, hogy a bányászok jól keresnek. Sokan járnak az almásfüzitői timföldgyárba, ugyancsak jó pénzért, de dolgoznak az asszonyok is, a munkaképes nők 83,4 százaléka kereső foglalkozást űz. A „Jószerencsét" Termelőszövetkezet, amely a jólismert bányászüdvözlést választotta nevének, kevés és sovány kis földön gazdálkodik, de ott jól fizető bogyós gyümölcsöket termel. A termelőszövetkezeti tagság 60 százaléka azonban az építőipari részlegben tevékenykedik, az egész országban építenek és hordják haza a pénzt. Ehhez még annyit kell hozzátenni, hogy a háztáji gondozásban maradt földek jobbára fedezik egy-egy család megélhetésének költségeit, a hazahordott pénzekből tehát telik három-négy — sőt öt-hat — szobás házakra, telik akkora kelengyére, amekkorát kevés faluban visznek át az új pár házába, amelyben a legújabb módi szerint központi fűtés van. Ezek után már csak egy kérdés marad nyitva a krónikás számára.

„Mit örökölnek a fiatalok ebben a gazdag faluban?”

Mindenekelőtt a munkaszeretet és a gyermekszeretet. A vagyoni örökség sem mellékes, hiszen jó dolog, ha a fiatal ember vagy aszszony vadonatúj házban kezdheti az életét, olyan stafírunggál, amelyet alig lehet az új házban élhelyezni, de a legizgalmasabb, a legjellegzetesebb örökség, hogy megöröklik a szorgalmat, az egymást kövelö nemzedékek boldogságának nemes hagyományait.TCőltj y löilt'iuz h J ZML&iéqia

Egy „férfi” kisért el a vértesszőlősi hölgyfodrászhoz, bizonyos Hamza István nevezetű úriember. Szívességét azzal tetőzte, hogy egy járművet is a rendelkezésemre bocsátott, bár a későbbiek során ez a jármű — az útviszonyok miatt — lényegében használhatatlannak bizonyult.

Az eset úgy történt, hogy a falu közepén, az enyhe domboldalon álló templom szomszédságában várakozván, egy vékonyka hangot véltem hallani. A hang — amely hasonlatos volt a széncinkék vagy a stiglicek csipogásához — kifogástalan udvariassággal így szólított meg:

— Elnézésedet kérem, mire vársz itt?

. Körülnéztem, s az egyik régi ház kapujában apró emberkét pillantottam meg. Olyan pici volt, hogy négyévesnek véltem volna, ha a vállán nem veszem észre az iskolatáskát, amelynek roppant súlya alatt csöppnyit meggörnyedt.

— A Valusek utca 41. szám alatt dolgozó hölgyfodrászt keresem — feleltem tisztelettudóan. — Szeretném rendbehozatni a frizurámat.

— Ne viccelj — mondta Hamza István —, hiszen te fiú vagy. Igazán a hölgyfodrászt keresed?

— Igazán — válaszoltam.

— Hát az jó messzire van — csóválta meg a fejét a kisfiú. — De én segítek rajtad. Várj, azonnal kihozom a szánkómat, lecsúszunk a domboldalon, így egyszerűbben odaérünk.

Azzal eltűnt egy barna kapu mögött.

— Igazán lekötelezel — mondtam, miután a szánkót maga után húzva visszatért. — Csak attól tartok, ez az út egyáltalán nem csúszik, A legjobb lesz, ha én húzom a szánkót, te meg rajta ülsz.

Hamza István első elemista tanulónak ez a megoldás is tetszett. Így hát a hamuval felhintett havas úton, némi erőlködéssel magam után húztam a szánkót, s rövidesen megérkeztünk a hölgyfodrász műhelye elé.

— Csak a lányok cicomázkodnak — mondta Hamza István, hangjában enyhe lekicsinyléssel. — Én ide nem megyek be.

— Megértem tartózkodásodat — feleltem.

— Jobb lett volna szánkózni — nézett rám élénk, értelmes szemével a kisfiú —, de ha nem, akkor hazamegyek...

A hatévesek utánozhatatlan méltóságával távozott. Én pedig — nem felejtve a cicomázkodásról elejtett szavait, beléptem a fodrászműhely ajtaján. Látogatásomnak egyetlen célja volt, azt akartam megtudni, vajon Vértesszőlős, ez a kis jelentéktelen falu, amely csupán Samuról, az előemberről nevezetes, a modern korban hogyan viszonyul a nagyvilághoz. Ezért kellett a hölgyfodrászhoz menni? — kérdezhetné most elképedve az olvasó. — Mi köze a szociológiának a frizurához?

Nos, én azt hiszem, nagyon sok köze van. A divat sok mindent elmondhat egy közösség zártságáról vagy nyíltságáról, különösen akkor, ha egy olyan közösségről van szó, amely egy emberöltővel ezelőtt minden megnyilvánulásában az ősi szokásokat őrizte, azokhoz ragaszkodott, mintegy sej-A „férfi", aki elkísért a hölgyfodrászhoz

Gábor Viktor felvételei

tetve ezzel, hogy az idő egy helyben áll. Nemcsak Vértesszőlősre, hanem általában a magyar falvakra jellemző volt, hogy bizonyos értelemben lenézték, rosszallással szemlélték mindazt, ami megítélésük szerint városi. A „nadrágos ember”, a „dauerolt dáma” megjelölések elzárkózást és elutasítást fejeztek ki; a jámbor falusi lélek a romlás képzetével kötötte össze mindazt, ami kívülről jött, ami számára idegen volt. Bizonyos idővel ezelőtt a vértesszőlősi közösség kivetette volna magából azt a parasztasszonyt, aki hölgyfodrászhoz jár, s netán — mily szörnyűség — szürkülő haját befesteti.

Kísérőm, az első elemista Hamza István viselkedésében a legteljesebb nyíltságot fedeztem fel. Pontosan ezért beszéltem találkozásunkról, mert a szemüveges, csöpp kis lurkó szívélyessége nagyon is városias volt; elfogulatlanul állt szóba velem, az idegennel, egyenrangú félként bánt velem, letegezett, szavaiban, tekintetében nem fedeztem fel semmiféle falusias álmélkodást. Azért tartom ezt figyelemre méltónak.

mert az én gyermekkorom idején falun egy idegen megjelenése szenzáció volt, a városias külső szokatlanságában vagy nevetségesnek vagy taszítónak tűnt fel. Hamza István viszont úgy állt velem szóba, mintha az iskolában egy padban ülnénk, s mindennap megosztaná velem a tízóraiját. Ez a nyíltság talán azzal függ össze, hogy az őslelet, a Samu, sok idegent vonz a faluba? Aligha. Hiszen az ország más vidékein is találkoztam gyermekekkel, tanyasi kisfiúkkal és kislányokkal — akik autóstoppal jártak iskolába —, s úgy cseverésztek a vadidegen utasokkal, mintha semmiféle különbség nem volna közöttük. A vértesszőlősi kisfiú egyetlen dologban bizonyult maradinak: megvetette a cicomázkodást. Ez a megvetés viszont „férfiúi” méltóságából fakadt.

A fodrászműhelyt egy fehérre meszelt régi falusi ház hátsó szobájában rendezte be Kertész József és felesége. A szoba barátságos és meleg, felszerelése is korszerűnek látszik. Kertész Józsefné a nagy tükör előtt egy ifjú vértesszőlősi hölgy estélyi frizuráján végzi az utolsó simításokat. A bura alatt egy másik hölgy ül, 6 — ahogy a későbbiekben kiderül — modern, görögös kontyot kíván. Így kezdődik el beszélgetésünk samponok, hajlakkok, illatszerek kellemes zamatú párolgásától körülvéve.

Kertészék 1989-ig a tatabányai fodrász szövetkezetben dolgoztak, ám úgy érezték, hogy mesterségükkel több pénzt kereshetnének, ha műhelyt nyitnának valamelyik közeli faluban. Némi utánjárás, környezetfelderítés után választásuk Vértesszőlősre esett. Most, négy év elmúltával, azt tervezik, hogy kiköltöznek az öreg parasztházból, és a falu közepén modern műhelyt rendeznek be. Ez azt jelenti, hogy megtalálták számításukat. '

Nos, miképpen látja egy hölgyfodrász a község életét a saját szemszögéből tekintve? Kertész Józsefné mindjárt beszélgetésünk legelején kimond egy mondatot, amely okot ad bizonyos tűnődésre. Ez a mondat így hangzik: „Itt, Szőlősön, a nők sokkal értelmesebbek, mint a férfiak.”

— Hogy érti ezt? — kérdezi a riporter.

— Fogékonyabbak, jobban hajlanak az újra ...

— Hát a divat, mióta világ a világ, elsősorban a nőket érdekelte ...

— Nemcsak a divatra gondolok. A nők itt jobban szeretnek olvasni, jobban érdekli őket a világ, hajlamosabbak arra, hogy továbbtanuljanak. És a divatot sem szabad lebecsülni. A mostani kor olyan, hogy a divatáramlatok kifejezik azt is, ami belül van az emberekben.

— Valóban — ért egyet a riporter —, a beatzene, a tinédzserek öltözködése, majdhogynem közös életérzéseiket fejezi ki. De miről beszél egy frizura?

— A frizura önmagában semmiről. De az, hogy a falusi nők egyre jobban adnak magukra, jólétre, megállapodottságra vall, arra. hogy van idejük és erejük önmagukkal törődni.

— Miért nem vonatkozik ez a férfiakra is?

— Az 6 figyelmük a munkára, a pénzre, a kocsira, a házra irányul. Egyébként a mai fiatalok nem járjak fodrászhoz. A lányok sima, vállra hulló haja csak mosást igényel. Az én vendégeim a 25—45 éves korosztályokból kerülnek ki. Pontosan ez az életkor az, amikor a falusi asszonyok a család, a munka gondjai közben meg szoktak feledkezni önmagukról. Betörtek és beletörődtek. Ez változott meg. A legtöbb nő innen a faluból Tatabányán dolgozik, az utóbbi időben nagyon sokan gyermekgondozási segéllyel itthon maradnak. De megismerték már a városi életet, és a hagyomáyos paraszti életforma most már nem vonzza őket. Az, hogy adnak magukra, szerintem valamifajta felszabadultságot fejez ki. A vendégeink nem igénytelenebbek, sőt igényesebbek, mint a városiak. Mindent megkívánnak, a parókát és póthajat is. A legfrissebb fodrászdivatlapokat járatjuk. A vértesszőlősi asszonyok nem akarnak vidékinek látszahi. Legtöbbször határozott kívánsággal jönnek: „Olyan frizurát szeretnék, amilyet szombaton a tévébemondó viselt.” Általában azt szeretik, amit máson láttak. De kívánságuk mindenképpen arra utal, hogy a nagyvilághoz akarnak tartozni. És ez szerintem jó dolog.

— Miről beszélgetnek a vendégek itt a fodrásznál?

— Gyermeknevelésről, könyvekről, tévéműsorokról, aztán a falu különböző gondjairól. Nagyon sok most itt Szőlősön a gyerek, különösen amióta az új gyermekgondozási segélyrendszer kialakult. Visszatérő panasz, hogy szűk az óvoda. A másik pedig az, hogy rosszak az utak. De máskülönben elégedett, gazdag falu ez.

— De arra még mindig nem felelt megnyugtatóan, miért tartja okosabbnak a vértesszőlősi nőket, mint a férfiakat?

— Azért, mert a nők előbb vették észre a jómód biztonságát és hamarabb élnek vele.

Utolsó simítások az estélyi frizurán