Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-12-07 / 25. szám
OLVASTUK - ÉRDEKES VOLT A TUDOMÁNYOS FEJLŐDÉS ÉS A NEMZETKÖZI ENYHÜLÉS ÖSSZEFOQQÉSEI Az Országos Béketanács tudományos bizottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága október végi közös fórumán a fenti címmel megrendezett tudományos ülésszakról lapunk legutóbbi számában hírt adtunk. A konferencia napirendjének fontossága és időszerűsége indokolttá teszi, hogy az ott elhangzott előadásokból részleteket közöljünk. Az alábbiakban Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és Bognár József, az MTA Világgazdasági Intézete igazgatója, a Magyarok Világszövetsége elnöke előadásából idézünk. KÖPECZI BÉLA JC&iunk tudománya h a táuadaLmi lejládéi (Részlet) Hogy állunk a tudományos-technikai forradalom társadalmi hatásaival a szocialista országokban? Ha a fejlődésben nehézségek jelentkeznek, azok részben a termelőerők alacsonyabb fejlettségi színvonalával, részben a gazdaság tervezésének és szervezésének s ezzel együtt a munka termelékenységének, részben az új közösségi formák kialakulásának, az új világnézet, magatartás, életmód megszületésének problémáival függnek össze. Tehát tudományos-technikai és társadalmi kérdésekkel egyaránt. A termelőerők fejlesztése szempontjából a marxizmus kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonított a tudománynak és szembeszállt mindenféle nihilizmussal és szkepticizmussal ebből a szempontból. A Szovjetunióban rendkívül nehéz körülmények között is nagy erőfeszítéseket tettek a tudomány fejlesztésére. Ma a szocialista országok a termelőerők azonos színvonalán számolva többet költenek kutatásra, mint a legtöbb fejlett kapitalista ország. Elég megemlítenünk, hogy Magyarország nemzeti jövedelmének 3 százalékát fordítja kutatásra és fejlesztésre, míg nálunk gazdagabb országok 1 százalékot sem. A kutatás ugyanakkor arra törekszik, hogy valóságos társadalmi szükségleteket elégítsen ki, tehát közvetlenül kapcsolódjék a termeléshez, de más társadalmi tevékenységhez is. A szocializmusban végbemenő tudományostechnikai haladás elvileg abban különbözik a kapitalista körülmények között jelentkező hasonló folyamattól, hogy éppen a társadalmi viszonyok megváltozása miatt nem kerülhet ellentmondásba az egész társadalom érdekeivel, ellenkezőleg, ezeket szolgálja a termelésben éppúgy, mint mondjuk, a tudat alakításában. A tudományos-technikai forradalom nem önmagáért való, hanem azt a célt szolgálja. amit a marxi irodalom az ember felszabadításának nevez. A társadalmi berendezkedésből adódó különbségek a társadalmi egyenlőség érvényesülésében, a művelődésben, a tudatosság fokában és az életmódban még élesebben jelentkezhetnek, mint a termelésben. A társadalmi forradalom ugyanis nemcsak a tudományos-technikai forradalomhoz kapcsolódik szükségszerűen, hanem a kulturális forradalomhoz is, mindezekkel együtt alkot egységet, komplex, dialektikus folyamatot. A kulturális forradalom lenini céljai: az uralkodó osztályok kulturális monopóliumának megszüntetése, a nagy tömegek művelődése, szakmai felkészítése és továbbképzése, az új értelmiség megteremtése, a tudomány, az irodalom és a művészetek támogatása, a marxista világnézet terjesztése és a szocialista magatartás és életmód kialakítása — mind olyan jellegzetességek, amelyek nem csupán kulturálisak, hanem a gazdaságitársadalmi feladatok megoldását is segítik. A különbség a kulturális forradalom szempontjából a kapitalista és a szocialista társadalom között lényegi. Nem arról van szó, mintha a fejlett kapitalista országokban nem művelődnének az emberek és ne tanulnának valamilyen szakmát, de az uralkodó osztályok és a tömegek lehetőségei e téren kirívó egyenlőtlenséget szülnek, amelyek persze gazdaságiak és társadalmiak is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a művelődés terén minden problémát megoldottunk. Itt nemcsak a „fehér foltokra”, az elmaradott területekre és rétegekre gondolok, hanem arra is, hogy a kulturális forradalom még mindig nem elég szerves része a társadalmi építésnek, amelyben a nép, gazdaság, ember egységben szemléltetik. A kulturális forradalomnak van egy másik olyan aspektusa is, amelyet nem mindig veszünk figyelembe. Sokan úgy gondolják, hogy a folyamat elsősorban a műveltségi szint emelését jelenti, s másodrendűnek tartják a világnézetet, a magatartás és az életmód kérdését. Pedig fejlődésünk mai szakaszában, de a szocializmus jövője szempontjából is ezek a tényezők befolyásolják az embernek a társadalomban elfoglalt helyét, a munkához és a közösséghez való viszonyát. személyiségének fejlődését. A realista humanizmus marxi programja feltételezi, hogy ne csak a társadalmi gyakorlat, hanem a tudomány is az objektív termelőerők mellett számoljon a szubjektív termelőerővel: az emberrel. Ezért nő meg nálunk a biológiai és a társadalomtudományok jelentősége. amelyek az ember mindkét kötöttségét vizsgálják, s ezért van olyan súlya a tudatosságnak az ember és a világ közötti kapcsolatok alakításában. (Megjelent: Magyar Hírlap, 1974. november 3.) BOGNÁR JÓZSEF r lu'd tU éj bizalo m a o d ú (f (j a tula s ágha a (Részlet) Az elmúlt évtizedek története azt bizonyítja, hogy mindenütt, ahol államok között gazdasági kapcsolatok jönnek létre, közös érdekek is kialakulnak. Minimális közös érdek, hogy az egyik állam el akar adni egy terméket, a másik pedig meg akarja venni. A nemzetközi kereskedelemben ezt a kölcsönös előnyök rendszerének szokták nevezni. Ez az együttműködésnek csupán minimális formája: az ügyletben minimális az érdek és minimális a szükséges bizalom is. Ma, amikor a nemzetközi gazdasági kapcsolatok új formáit kutatjuk, továbbra is fontos szerepet játszanak a keletnyugati együttműködésben is a minimális érdekből kiinduló cserekapcsolatok, amelyekben az árucsere az elsődleges. De ehhez már vegyülnek olyan együttműködési formák is, mint például a kooperációk. Itt a két fél tudatosan megkeresi azokat a pontokat, ahol huzamosabb gazdasági érintkezés (közös előállítás, egyeztetett termelés stb.) kialakítható, s ezután a javak már megint a hagyományos külkereskedelem keretei között utaznak egyik országból a másikba. De az újfajta együttműködési formák közbeiktatása egyszersmind azt jelenti és azt kívánja meg, hogy az országok közötti gazdasági együttműködés a korábbinál sokkal szélesebb legyen. A hagyományos külkereskedelemben csak áru van. Az államok közötti bizalom minimális fokán is lehet árucserét folytatni. Ez egyszerű aktus. Közismert, hogy háború idején — igaz, különféle áttételekkel — az ellenségtől is szoktak a felek vásárolni. De a közvetlen árucsere normális körülmények között is a bizalomnak csupán minimumát kívánja meg. Egészen más természetű a kooperáció. Hosszú időre, hosszú távon fektetünk be bizonyos anyagi eszközöket és csak akkor tudunk jól előrehaladni, ha a maga vállalkozásában a másik fél is teljesíti kötelezettségét. A kétféle tevékenység tehát összefonódik. Nagyobb fokú bizalom szükséges nemcsak gazdasági, hanem politikai téren is, mégpedig hosszú távon. Az árucsere nyeresége, haszna általában egy éven belül megmutatkozik. A beruházásokat és más befektetéseket kívánó kooperációk gazdasági haszna általában öt-hat, vagy akár nyolc esztendő elteltével jelentkezik. Ennek megfelelően minél nagyobb a közös érdekek súlya, annál inkább számíthatunk arra, hogy — politikai feszültség esetén — a gazdasági élet bizonyos értelemben mérséklő szerepet játszik. Ilyen helyzetben ugyanis a politikai, illetve gazdasági érdekek ütközhetnek — márpedig mindkét érdektípust figyelembe kell venni a döntésben. Mérlegelni kell, hogy a gazdasági kapcsolatok esetleges megszakadása, befagyása milyen hátrányos következményekkel jár, és hogy a politikai téren elérhető előnyök kompenzálják-e a gazdasági hátrányokat. A döntési szférában ezek a meggondolások természetesen összefonódnak. Nagy kérdés, hogy érdekeltebb-e a Nyugat jelenleg a gazdasági együttműködésben, mint korábban volt. Eddig az együttműködés kezdeményezése túlnyomóan szocialista oldalról indult ki. Nyugati részről gyakran fordult elő bizonyos tartózkodás, az ügyletek hátráltatása, illetve annak hangsúlyozása, hogy alapjában véve mi vagyunk az érdekeltebbek a gazdasági együttműködésben. Hiszen a nyugati országok technikailag fejlettebbek, nyersanyagkészletük is elegendő. Technikailag ma is fennáll bizonyos különbség a két világrendszer között. Ennek történelmi okai ismeretesek. A helyzet azonban kezd megváltozni: a nyersanyagok terén, a piac és az ésszerű gazdaságszervezés, valamint a nemzetközi együttműködés érdekei miatt a nyugati országok érdekstruktúrájában nagyobb szerepe lesz a kelet—nyugati együttműködésnek. mint mostanáig volt. Az a körülmény, hogy a nemzetközi politikában is növekszik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok súlya, szükségképpen azt jelenti, hogy — mert a mai katonai világhelyzet kizárja az atomfegyverek alkalmazását — azoknak az eszközöknek a köre, amelyekkel államok a köztük létrejövő érdekellentéteket feloldhatják, a politikára, a tudományra és a gazdaságra korlátozódik. Ismétlem: a fegyverek alkalmazását ki kell zárnunk, mert bármifajta bevetésük atomháborús kockázattal jár. Nagyon sok a nemzetközileg egyelőre rendezetlen kérdés. Lehet, hogy az elkövetkező évek súrlódásai nagyobbak lesznek, mint a fejlődés későbbi szakaszában. Látjuk, hogy az Egyesült Államokban a kelet—nyugati együttműködés ellenzői két éve milyen elkeseredett harcot vívnak a kongresszusban a legnagyobb kedvezmény elve körül. A kedvezmény megszavazása a második világháború utáni kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok történetében fordulópontot fog jelenteni. És éppen a kiterjedt gazdasági kapcsolatokhoz szükséges, nagyfokú bizalom miatt... ... Államok és egyének egyaránt létkérdések megoldását várják a nemzetközi gazdaságtól. Minden megoldatlan gazdasági kérdésnek súlyosak a politikai konzekvenciái. Ezért úgy gondolom, hogy nekünk, akik a haladó erőket képviseljük világviszonylatban, igen nagy érdekeink fűződnek ahhoz, hogy az egész világon egyenletesen, ésszerű körülmények között folytatódjék a gazdasági fejlődés. A gazdasági növekedést nem lehet nélkülözni. Ahhoz, hogy napjaink súlyos világgazdasági kérdéseire választ tudjunk adni, az szükséges, hogy az államok közötti gazdasági kapcsolatoknak olyan formáját tudjuk javasolni, majd a többi haladó erő támogatásával fokozatosan megvalósítani, amely ebben a nagyon bonyolult korszakban a biztonságot és a gazdasági fejlődést az egész emberiség számára egyszerre szolgálja. (Megjelent: Élet és Irodalom, 1974. november 9.) 1945 f3ojár 'Sándor történelmi képeskönyve 1934-ben az Esti Kurírnál kezdte a pályáját, majd a Színházi Élet riportere lett. 1945 után a Színház, a Magyar Nap. a Magyar Távirati Iroda és az Ország-Világ munkatársa volt. Jelenleg a Szovjetunió című folyóirat főmunkatársa és a Lapkiadó Vállalat Fotóstúdiójának a vezetője. És történelemtanár — a szónak átvitt értelmében. Amikor az Ernst Múzeumban most megnyílt kiállításán végigsétálunk, mi magunk is elcsodálkozunk a témák gazdagságán és tartalmi változatosságán. Bojár Sándor kamerája a történelem elmúlt negyven évének olyan pillanatait örökítette meg. amelyeknek mi magunk is nézői, résztvevői voltunk, de az események sodrában talán nem figyeltünk fel kellőképpen arra, hogy éppen ezek a kor legjellegzetesebb mozzanatai, éppen ezek a legjelentősebb és legérdekesebb figurák, éppen ezek a legtörténelmibb pillanatok. Bojár Sándor most kiállított mintegy kétszáz felvétele: történelmi képeskönyv. Láthatjuk a hajdani szegény Magyarország elmaradottságának intő példáit. Láthatjuk mai életünknek és fejlődésünknek szép távlatait. Arcképcsarnok is ez a kiállítás: művészek, sportolók, tudósok lépnek elénk a múltból és a jelenből. Kodály Zoltántól Csák Ibolyáig, Szent- Györgyi Alberttól Bajor Giziig, Salamon Bélától Sárosi doktorig megjelennek körünkben régi ismerőseink. Kortársaink. A történelem. Mi magunk. Bojár Sándor képei nemcsak egy-egy pillanatot örökítenek meg: az eseménynek, vagy személynek látjuk szinte a múltját is, meg a jövőjét is. Dinamikusak ezek a képek. Mint maga a történelem. A. A. Hajrá! (1958)
