Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-11-09 / 23. szám

Uli

JKAI

Az üvegcsiszoló-tanulók mestere, Első Keresztély egy remekbe készült vázéval

? -A

Tolner László. Jobbra: Molnár Mária, az üzemi női focitorna gólkirálya

A tetőkön még ott a sok kémény, de már távfűtés melegíti a lakásokat. A távolban a hőerőmű és a timföldgyár

A város tovább épül

Sok a zöldterület Ajka központjában is

Ezeket az öreg Torna-parti házakat a tanács és a művelődési központ épülete előtt a jövő évben lebontják

Csillék haladnak a szénosztályozó felé és vissza a bányába

A Bakony meredélyeiről fenyőerdők vigyázzák a síneket. A bükkösök és tölgyfaligetek borította lankák között, réteket, legelőket, a falvak mellett szántókat pihentet a fennsík. Kislődnél bauxithalmok állják útját az erdőt fürkésző szemnek, behemót vöröslő testükkel felrebbentik az álmodozót. Az Ajkára utazók szedelőzködhetnek: tíz perc múlva a szerelvény befut a városba.

Az állomás előtt kopottas tér fogad. A helyi járattal egy perc alatt végiggördülünk az Alkotmány utca földszintes házai között és beérünk a városközpontba. Itt kezdődik a modem Ajka. Neonfény világít az Ajka Szálló homlokzatán. Sétáló utcát fognak közre az üzletek. Nézelődők serege az áruház hatalmas kirakatai előtt. Az üzletsor főútra néző, kétszintes frontja elé, ezt ültették a város kertészei: „Ajka város 15 éves”. Pár lépésnyire innen a Tanácsháza impozáns épülete magaslik, a szomszédos kultúrházból beatzene hallik. A barokkot utánzó, frissen renovált templomban misére harangoznak. Ez tehát a belváros. A város nem házrengeteg; harmonikus rend, tervezett szeszélyesség jellemzi. Jól esik a séta. A pesti ember irigykedhet: sehol egy eldobott buszjegy vagy almacsutka.

A lakótelepeket mintha egy hatalmas ligetbe építették volna, annyi a park, a játszótér, a fasor.

Egy valamirevaló városhoz hozzátartozik a karbantartó, szépítő munka „rendetlensége” is. Itt, Ajkán távfűtést vezetnek a régebben épült házakba, árkot ásnak a villanykábeleknek egy szökőkút felé, hogy színes világítás tegye még látványosabbá, járdát építenek, öreg házakat bontanak.

Huszonnégyezer ember lakik Ajkán. Túlnyomó többségük nem itt született. A tanács egyik munkatársának felmérése szerint kétezer településről származnak az ajkaiak. Az elmúlt 15 év alatt évente 800-al növekedett a lakosság száma, gyorsabban, mint bármelyik vidéki városunké.

Mi tette várossá Ajkát, s miért a ma sem csökkenő, lenyűgöző ütemű fejlődés? Tomózer Gyulának, az Ajkai Hőerőmű pénzügyi osztályvezetőjének üzemtörténeti dolgozatából idézek: „A Mai Nap című napilap 1933. április 3-i számában egy esemény kapcsán megjelent újsághír Enying környéki, az Újság című napilap perig egy nappal későbbi számában ugyanahhoz az eseményhez kapcsolódva, Székesfehérvár 'melletti falunak említi Ajkát.” Ma már minden kisiskolásnak tudnia kell, hogy hol van Ajka, s az előbbi kérdésre is megtanulják a választ. Ajkát a nagyipar avattá várossá, az, hogv a környékbeli szén, erőművet táplálhat, az erőmű gőzt és villamosenergiát ad a szomszédos timföldgyárnak és alumíniumkohónak, ahová a közeli bauxitbányákból érkezik a nyersanyag.

Az Ajkához tartozó csingervölgyi barnaszénteleoek feltárása 1886-ban kezdődött. A hőerőmű a Nirnsee-uradalom sertéshizlaldája helvén, a negyvenes évek eleje óta működik, s akkortájt indult meg a termelés a timföld- és alumíniumgyárban is. De csak 1945 után vált Ajka országos jelentőségű ipari központtá.

*

Nehéz vasajtók nyílnak, néha vízben csattog a gumicsizma, oldalamon akkumulátor, vállamon átvetett vezetéken bányászlámpa lóg, pásztázom a földet, nehogy elbotoljak, s olykor bele-belekoccantom fövegemet, a kobakot a vágat gerendáiba. Próbálom utánozni az Ajkai bányák igazgatójának, a főmérnöknek, s az Ármin-akna vezetőjének határozott lépteit, őket kísérhettem el bányajáró útjukra. Cél: a legközelebbi frontfejtés (mintegy másfél kilométer). Egy meredek szakaszon „lanovkára” ülünk — drótpályán libegő egyszemélyes székecskék ezek — s utazunk lefelé, úgy száz métert.

— Nemrég még itt is gyalog jártak a bányászok — mondja Horváth Gyula igazgató.

Megérkeztünk a frontfejtéshez. Hatalmas maróhengereket látok, a fekete rögök gumiszalagra hullanak. Szívlapát? Csak takarítóeszköz, a gumiszalagról lehullott szén összeszedésére használják. Bányászcsákányt is csak elvétve látni. Korszerű hidraulikus acéltámok hordozzák a hegy súlyát, nem kell már fatámokat faragnia a bányászoknak.

Hány tonna szenet kell a felszínre küldeni ahhoz, hogy a Holczinger csapat a szocialista brigád cím mellé a területi elsőséget is elnyerje? — erről beszélgetnek a bánya vezetői a frontmesterrel.

— Mennyit keresnek? — érdeklődöm.

— Aki hajt, az négy-ötezer forintot minden hónapban hazavihet — kapom a választ Holczinger Alajos frontmestertől — és ennyit meg is keres mindenki, mert a lógósokat nem tűrjük meg magunk között. Néha hétezret is leteszek az asztalra, de ebben benne van néhány külön műszak.

— Ügy tudom, a fiatalok közül manapság kevesen választják a vájár szakmát. Mi ennek az oka?

— Főként az, hogy néhány szakmában a felszínen is megkereshet ugyanennyit. De a közeljövőben emelik a bányászok bérét, ez majd biztosan lehozza a fiatalokat.

A bányajárás után bekukkantunk a fizikoterápiás kezelőbe, ahol súlyfürdővel, iszappakolással kezelik a reumát, ápolják az ízületeket, izmokat, infravörös besugárzással gyógyítanak.

Horváth Gyula az Ajkai Bányák igazgatója így foglalja össze az elmúlt 15 év változásait:

— Ez idő alatt ötven százalékkal nőtt a termelés, a termelékenység növekedése majd száz százalékos. Gépi fejtés és rakodás 15 éve még egyáltalán nem volt. ma már ez az általános.

— Milyen a bánya és a város kapcsolata?

— Felsőcsingerben hetven régi bányászlakást szanáltak, lakói a városközpontbeli modern házakba költözhettek. Tavaly május 1-én parkerdőt avattunk. Mi terveztük és mi készítettük el. Ugyanitt erdei tornapályát is kaptak a városlakók. Most fejeztük be a sí-, és ródlifelvonó, valamint a lesiklópálya építését. Ha leesik az első hó, birtokba vehetik az ajkaiak. Mi gondozzuk a Bányászati Múzeumot. Dolgozóink sok-sok régi bányászeszközzel, írásos dokumentummal gyarapították. Benn a városban egy óvoda és egy iskola tatarozását vállaltuk. Most két nagy feladatunk van: új központot építünk a több mint ötvenéves bányász sportegyesületnek, és részt veszünk a városliget építésében. Ez utóbbi a kórház előtti területen készül. Lesz csónakázó tó szigettel a közepén és a strand is itt kap helyet.

A bányából a szenet csillék szállítják az osztályozóba. A silányabb minőségű szenet az erőmű kapja. Az Ajkai Hőerőműben Tomózer Gyulát, az üzemtörténész pénzügyi osztályvezetőt kérdem:

— Mi a szerepe az erőműnek az ország villamosenergia ellátásában, és mit ad az erőmű Ajkának?

— Az ország energiaellátásának alig négy-öt százalékát szolgáltatja, de annál nagyobb a szerepe Ajka város életében. Nemcsak a szomszédos timföldgyár és alumíniumkohó miatt. Ez évben újabb kétszáz lakást kapcsolunk be a távfűtésbe és a melegvízellátásba. A forró gőz a mi kazánjainkból érkezik a fűtőtestekbe.

— És a környezetvédelem?

— A salakeltávolítás hidraulikus úton történik. A vizet azelőtt a Torna-patakba vezettük, fizettük a vízszennyezés miatt a bírságot, s a friss vizet is újra meg kellett venni. A hatvanas években, az erőmű bővítése idején, azzal az ötlettel hozakodtam elő, hogy a betonkeménnyé összeálló salakból tárolót kellene építeni a hányó tetején, s az ebben összegyűlő vizet vezessük vissza az erőműbe.

— Látja, ott a salakhegy oldalában azt a világosabb darabot? Egy svájci cég füvesítéssel kísérletezik azon a részen.

Falépcsőn kapaszkodunk fel a szürkén magasodó halomra. Tompán puffannak lépteink a repedezett anyagon.

A víztároló mintha a nyári eget őrizné kék színével az esőre hajló borongós időben.

— A magas kalciumtartalom miatt ilyen — magyarázza Tomózer Gyula. — Ha lenéz a város felé, erdősávot lát. Pár évvel ezelőtt ültettük, hogy ne a hányó szürke falát lássák a közeli házak ablakaiból.

— Ott, a timföldgyár helyén — mutat az erőmű melletti gyáróriásra — volt apám párholdas földje. Bódai-rétnek hívták azt a részt. Tehenekkel szántottak errefelé az emberek.

— Az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó új timföldgyára 1973-ban kezdett üzemelni. Nemzetközi összefogással épült. Egy versenytárgyalás eredményeképpen a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa országain kívül, francia, svájci, német szövetségi köztársaságbeli cégek is szállítottak berendezéseket. Az építkezés megindulásával egyidőben elkezdődött a munkástoborzás és a szakmunkásképzés. 312 távfűtéses lakás épült fel a városban az új gyár dolgozói részére. Négy modern munkásszállónk is van. ezek közül egy a fiatal házaspároké, végleges otthonuk elkészültéig itt kapnak garzonlakást. Vállalati beruházásból épült egy általános iskola és két óvoda.

— Alumíniumkohónk Európában egyedülálló eredménnyel büszkélkedhet — folytatja a tájékoztatást Kormarik János műszaki titkár. Két elektrolizáló kádunk megszakítás nélkül működik több mint tíz éve. Ez nemcsak a jó technológiának köszönhető, hanem a kohászoknak is. Egy jó aknász csak ránéz a lángra és tudja, rendben van-e minden Az itt dolgozó munkások azt mondják: „Együtt kell érezni a káddal, tudnunk kell. hogy mikor beteg, mikor egészséges”.

Az új timföldgyárat az irodaházból húszperces sétával érhetjük el. A formaöntödében megállunk egy kis időre.

— Ezek a lámpabúrák ostornyeles kandeláberekre készültek — mutatja Ipsics Imre csoportvezető. — Egy belga cég 16 000 darabot rendelt tőlünk. Ott. azok a ventillátorlapátok Angliában keverik majd a levegőt. Sollingenbe 300 000 darab anyacsavart küldünk.

— Pár évvel ezelőtt csak vegetált ez az üzemrész — szól közbe Kormarik János. — Tudja, olyan ez mint a műkorcsolya: amíg nincs hírnév, eredmény sincs. Most főként külföldi megrendelőknek szállítunk öntvényeket. A többletbevételből új öntöde épül.

Az új timföldgyárban találkoztam Tolner Lászlóval, aki ez évben elnyerte a Szervetlen Vegyész Szakma kiváló tanulója címet. Most, már mint szakmunkás kezeli az autóklávot. A tanulóévekről kérdezem.

— Már az általános iskolában érdekelt a kémia — mondja. — Mint ipari tanuló, hetente három nap iskolába jártam, a hét második felében itt a gyárban dolgoztam. Sokat köszönhetek a versenynek. A szakmunkás vizsgára szinte alig kellett készülnöm, mert a versenyre már átvettem a tananyagot. Még mint ipari tanulót állományba vett a gyár, a kezdő fizetés kilencven százalékával. Most is magasabb az órabérem, mint volt osztálytársaimnak. A jutalomszabadságot a Német Demokratikus Köztársaságban tölthettem.

— Hasznát látja-e mint autokláv kezelő annak a sokrétű elméleti tananyagnak, amit el kellett sajátítani?

— Ha átmegyek egy másik üzemrészbe, ott is tudom, hogy milyen munkát végeznek. Jó érzés érteni a timföld és alumíniumgyártás egész folyamatát.

— Továbbtanulásra gondolt-e?

— A Vegyipari Szakközépiskola levelező hallgatója vagyok. Mindjárt a harmadik osztályban kezdhettem, mert a szakmunkásképző iskolában emeltszintű képzést kaptam.

Ajka ipara nem is olyan régen csak a férfiakat tudta foglalkoztatni. Ma már jó néhány olyan üzeme van a városnak, amely főként nőknek ad munkát. Ezek közül a legjelentősebb a székesfehérvári VIDEOTON rádió és televízió gyár ajkai gyáregysége. 1962-ben kezdték el itt a termelést, rádióalkatrészek gyártásával. Ma már többek között egyes televízió-típusokhoz programegységeket, sőt komplett rádiókat is készítenek.

Sokat javultak a munkakörülmények és nőtt a termelékenység az új üzemcsarnok átadása óta. Két hónapja dolgozik itt nyolc brigád, többségükben lányok és asszonyok.

— Négyszáz forinttal nőtt a fizetésem, amióta ezzel az új pneumatikus szegecselővei dolgozom. Nagyobb a teljesítmény, kevesebb a selejt és a munka is könnyebb — mondja Kovács Józsefné a Bessenyei brigád tagja.

— Most, hogy a konténeres anyagszállítást bevezették, a művezető valóban irányíthat, nem kell anyag után futkosnia — ezt Varga Péter említette meg az újdonságok közül.

Az üzem dolgozóinak átlagéletkora húsz év. A gyár a női sport fellegvárának számít a városban.

Varga Péter művezető, a röplabdacsapat szakosztályvezetője sorolja az eredményeket.

— Röplabda- és kézilabda-csapatunk igen szépen szerepel. Az üzemi női foci bajnokságon kilenc csapat indult. Nálunk napi öt percet minden dolgozó „sportol”. Erre a rövid időre abbahagyjuk a munkát egy kis frissítő gimnasztika kedvéért.

*

1878-ban üveghuta költözött Ajkára, a szénbányák közelsége miatt Ürkútról. Az üveghuta pár évtized alatt világhíres gyárrá növekedett, de csak az utóbbi 25 évben vált igazán modern üzemmé. Az új üzemcsarnokok, a folyamatos üvegolvasztás, a belga és NSZK automaták jelzik a korszerűsödést, ám a kézi munka továbbra is megmarad, hiszen ez adja a finom mívű csiszolt üvegáruk értékét. Jelenleg a gyár termékeinek kétharmad részét exportálják, harminc országba.

— Kanadából kapjuk a legnagyobb megrendeléseket — mondja Fies István, gazdasági igazgató. Azután az USA, Anglia, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság következik a sorrendben. Mindenütt más a divat. A franciák modern vonalú, hosszú szárú kelyheket rendelnek. A kanadai és az angol ízlés konzervatívabb. A németeknek sörös kancsóból szállítunk a legtöbbet.

Az üveg művészei dolgoznak a gyárban. Az olvasztókemencék előtti pódiumon folyik az üvegfúvás rítusa. Másodpercre időzített itt minden mozdulat. A tanműhelyben csodálatos figurális díszítésű vázákat, tálakat emel ki a vitrinből Első Keresztély, a mester.

— Azért készítem, ezeket, hogy megmutassam növendékeimnek, mit lehet az üvegből kihozni. Huszonhárom éve, amikor kezdeményeztem, hogy lányokat is képezzenek erre a szakmára, azt hitték, elment az eszem. „Férfi munka ez”

— mondták. — Nem volt igazuk. Most az ötvenkét első osztályos túlnyomó többsége lány. Nagyön meg vagyok elégedve velük. Szeretik az üvegcsiszolást. Úgy bele tudnak feledkezni a munkába, hogy néha szinte csodálkoznak: máris véget ért a műszak?

Folytatjuk Kép és szöveg Balázs István