Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-11-09 / 23. szám
földbe, lassan, évszázadok alatt egyre közelebb hajolnak azokhoz, akiknek életét s holtát hirdették a kegyelethozók előtt. Míg végül maguk is a földbe buknak. Néhány kilométerrel arrébb, a szelíd Túr partján régi-régi épület áll. Kis tornyai, erkélyei szerint elhagyott kúria lehetne — víz felőli oldalán azonban hatalmas lapátkerekek forognak. Vízimalom. Közép-Európa egyetlen háromkerekes vízimalma dolgozgat itt. Túristvándibav. Ha dolgozik. Az öreg molnár Bak Sándor. Maga is, mint malma, már visszafelé számolja az időt. Itt kezdte, gyerekként, ebben a malomban. — Azután inas, majd segéd lettem. Elkerültem máshová, mindig visszajöttem. A harmincas években már én őröltem. — A háború? — Nem rajtunk ment át a front. De mink vigyáztunk is. A szerkezetet elástuk. S utána, békeidőben rögtön őrleni kezdtünk. Még egy-két évig. — S azután? — Azután megtiltották az őrlést. A tsz takarmányraktárnak használta. így volt egy évtizedig. Meg is sülylyedt. A hatvanas években a Műemléki Felügyelőség meg a Malomipar helyrehozatta, fölújították a kerekeket, a szerkezetet, s azóta újra dolgozunk. Ha van mit... — Hát nincs? — Nem nagyon akad. Kenyérnekvalót már nem őrölhetek, csak takarmányt. De mióta a világ megbolondult ezekkel a mesterséges tápokkal, már csak néha darálgatok itten. Van úgy, ha látogatók jönnek, én megyek át egy-egy komához: szomszéd, adj már egy zsáknyi magot, hadd daráljam le... Lássák az emberek, hogy él a malom ... amíg én Ainjj ieg. alább... Megyünk tovább az esőszitált úton. A mezők végén feltűnik az új elektromos malomüzem betontornya. Jobbra almáskertek, s mögöttük hosszú-hosszú marhaistállók. Két camion viszi a tejet. Reflektorok, motorzakatolás, gépek. Valaki fütyörész. A jelenbe érkeztünk. márt, Szabolcsot? A városokban? A falvak végén? Kocsmában, eszpresszóban, bárban? Gyárba menjünk vagy a földekre? Sokfelé látogassunk vagy kevés helyen faggatózzunk? Hol fúj legerősebben a változás szele? megyünk az öregharanghoz, körbenézünk a tájon. Itt is, ott is új épületek. Egy iskola, egy óvoda, egy szakmunkásképző otthon, egy áruház, egy gyár... Még a templom is új életre kelt. Minden esztendőben itt rendezik meg, a csodálatos gótikus boltozat alatt, a Zenei Napokat. Az ország legnagyobb művészei és leglelkesebb zenepártolói zarándokolnak el a Nyírségbe, hogy meghallgassák Kodály Psalmusát, Bartók műveit. Ahogy Simándy József mondta egyszer: „Ügy érzem, ezek a művek most érkeztek haza...” Ellátogattunk Szatmárcsekére, Kölcsey Ferenc falujába. Itt született meg a magyar Himnusz. A régi temető díszsírhelyén áll Kölcsey neve és oszlopok között egyetlen hatalmas kehely: egy minden szenvedést, minden örömet, minden reményt és bűnhődést magába gyűjtő kehely. Körülötte nincsenek keresztek. Véges-végig kopjafák. Egyazon íratlan hagyomány szerint faragva, csak a nevek változnak. És a magasságok. Az öregebb kopjafák belesüllyednek a Egyelőre úgy döntünk, hogy úton maradunk. Bejárjuk a híressé vált helyeket, megnézzük a turistacsalogató műemlékeket és elbeszélgetünk a köröttük élő emberekkel. S azután, de csak azután, megkeressük az iparosodás, a nagyüzemi mezőgazdaság, a városiasodás emberekben élő mozgatórugóit. Megnézzük Nyírbátort, a Báthory-család sasfészkét. A katolikus templom és szembe vele a református ugyanúgy áll, mint régen. Nem változott a világhírű fa harangláb sem. Amikor építették, nem volt benne egyetlen vasszög sem, színtiszta fa volt — ma már a korhadás miatt, néhol acélpántokkal kell megerősíteni. Föl-Itt tartják a Nyírbátori Zenei Napok hangversenyeit A Báthory-család címere a márvány síremléken. Jobbra: A nyírbátori múzeum legértékesebb kincse a faragott stallum Folytatjuk Sós Péter János Gábor Viktor felvételei Ezt a teret látta Móricz Zsigmond negyvenhat évvel ezelőtt porlepte piacnak LENT: Fák és vízfodrok között csendben darál az évszázados vízimalom
