Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-11-09 / 23. szám
S/AVIO MIKLÓS: TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK A jósdától az időgépig Hivatalos tárgyalásokat folytatott Magyarországon Sz. Radzsaratnam, a Szingapúri Köztársa* ság külügyminisztere. A vendéget fogadta Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. A képen (halról iobbra): Púja Frigyes magyar külügyminiszter, Sz. Radzsaratnam és Fock Jenő. MTI felv. Szőri(itiita hazafiuui és Uúzniíioel'édés Egerben az idén ismét országos tanácskozást rendeztek o hazafiság az ifjúság nevelése és a dolgozók műveltségével kapcsolatos kérdésekről. A mostani megbeszélés „a szocialista hazafiság és a közművelődés" témakörét ölelte fel. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkára üdvözlő beszédében kiemelte: az egri tanácskozás témáit, a társadalmi szükséglet tűzte napirendre. Általános igény ugyanis ma nálunk, hogy jól lássuk a hazafiság és a közművelődés összefüggéseit, gyarapítsák, korszerűsítsük a hazafias nevelés eszköztárát. Klaniczay Tibor vitaindító előadása MTI felvétel Általános az a felismerés is, hogy a szocializmus tovább építésének egyik alapvető feltétele a dolgozók műveltségének emelése. Klaniczay Tibor Kossuthdíjas akadémikus vitaindító előadásában azt boncolgatta, hogy a hazafiság és a közművelődés dialektikus kölcsönhatásban van. A közművelődés minden korszakban szorosan kapcsolódott a politikához. A szocialista viszonyok között ezt a kapcsolódást az jellemzi, hogy hosszú távra szabja meg a művelődés útját és módszereit és — akárcsak a gazdálkodásban — ezen a területén is a tervszerűségre törekszünk. A magyar—olasz fórum Amióta tudatosan éli életét az ember a földön, tervezi a maga létét. Minden alkotás mögött ott munkál a vágy: fennmaradni az arasznyi lét határain túl. A terv előrelátás, a mű gyakorlati eszköz az élet meghosszabbításához. Évezredeken át faggatták a sámánokat, varázslókat, jósokat, mi lesz holnap? Az emberi szellem szakadatlanul körbejárta az előtte meredező falakat, amelyek elzárták a jövőt, és kereste a rést, amelyen át az ismeretlen holnapokra láthat. Kutatta az eszközt, amely túlemelhetné a mindenkori jelen falain. Kitalált mesét, varázsszert, időgépet, hogy megtudja, mit rejteget számára a ködbe vesző holnap. A mai tudomány futurológusai, jövő kutatói eleinte abból indultak ki, hogy a ma fejlődésének vonalait kell meghosszabbítaniuk a képzeletben, és e vonalak metszéspontjaiból állították össze előrejelzéseiket, Aztán kiderült, hogy például az új találmányokat, amelyek gyökeres és gyors változásokat hozhatnak, ilyen módon nem lehet megjósolni. Később a módszert akként finomították, hogy a kutatási feladatokat határozták meg és feltételezték. hogy az emberiség előbb-utóbb megoldja, amit maga elé tűzött; megpróbálták elképzelni és leimi a teljesített „megrendelések" alapján a majdani világot. F.zeket a gondolatokat azért kellett előreboesátanom, hogy jellemezzem a lelkiállapotot, amely faggatni késztetett ismerőseimet, barátaimat. Milyen lesz a holnap magyarsága? A nyugati magyarság holnapja Sokféle választ kaptam: az ellentmondást nem tűrő, kétely nélküli részletes leírásoktól a „tudományos” találgatásokig és a bizonytalan vállvonogatásig. Nem állíthatom, hogy a válaszokból kirajzolódott előttem a pontos kép; de a teendők világosak és ezt egy kedves öreg papnak — és egy találkozásnak — köszönhetem. Amikor Clevelandben az említett idős lelkésznek feltettem kérdésem, töprengve nézett rám, majd így felelt: „A harmincas években, amikor fiatalemberként Clevelandbe kerültem, ugyanezt kérdeztem akkor már hajlott korú mesteremtől: milyen lesz egy évtized múlva az amerikai magyarság? Szeretném idézni az ő válaszát. Nem tudom, egyikünk sem tudhatja, hiszen szemünk előtt összehúzták a jövő függönyét. De tele vagyunk feladatokkal, teendőkkel, amiket gyülekezetünk tagjainak helyzete, életük válságai és örömei tőlünk, lelkigondozóiktól megkövetelnek. Ezeket meg kell tennünk — töprengés nélkül —. mert kötelességünk segíteni. És akkor olyan lesz a jövő. amivé ezek a tetteink formálják majd. Azt hiszem, igaza volt. Ha visszanézek az elmúlt időszakra, sok mindent nem láthattunk előre, sok minden történt, amiről nem is álmodhattunk. Szörnyű háború jött, amely megkínozta az embereket, földönfutók töme-A Magyarok Világszövetsége főtitkára Czidor Jánost, az MVSZ főtitkárhelyettesét, mis fontos munkaterületre történt áthelyezés miatt — érdemei elismerése mellett — felmentette eddigi beosztásából. Ezzel egyidejűleg Molnár Istvánt az MVSZ főtitkárhelyettesévé kinevezte. Évente sok ezer munkatársunk keresi fel személyesen az MVSZ Benczúr utcai otthonát; a Magyar Hírek olvasói jól ismerik az MVSZ munkatársait, akik szívesen segítenek jó tanáccsal és gyakorlati intézkedésekkel ügyes-bajos dolgaikban. Most, hogy Molnár István személyében új főtitkárhelyettes kezdte meg munkáját, arra kértük öt, mondjon néhány szót eddigi pályájáról, új beosztása előzményeiről. * Czidor Jánost, aki az ön elődje volt, sokan ismerték és szerették. Hosszú esztendők alatt szerzett tapasztalatait hasznosítja-e a jövőben is az MVSZ? Tudjuk, hogy most ismerkedik munkaterületével, hiszen egy új munkakör minden részlete csak menet közben tárul fel. Mégis felteszgei érkeztek, de a gyülekezet él, és azért él, mert mi megtettük, ami kellett. Most se mondhatok mást: tegyük a kötelességünk, és akkor a jövő alakulásában benne lesznek a mi erőfeszítéseink is.” Tettek és következmények Aztán történt valami, ami aláhúzta ennek a szerény és őszinte válasznak az egyszerű és felemelő igazságát. A New York-i Kennedy repülőtéren ültem, indulásra várva. Közvetlenül mellettem egy idősebb házaspár telefonált, magyarul. Közeli hozzátartozóiknak számoltak be arról, hogy Budapesten, ahonnan most érkeztek haza, néhány hetes tartózkodás után, milyen az ott maradt család élete. Ecsetelték a csendes örömöket, a nyugalmat és biztonságot, a közbiztonságot, a szerény jómódot, összehasonlítva saját, az amerikai magyarok által megszokott és élvezett magasabb életszínvonallal, amelyet azonban mostanában megkérdőjelez a bizonytalanság, a közbiztonság hiánya felett érzett aggodalom és az infláció keltette szorongás. Azt hiszem, nyomban láthatták rajtam, hogy értem a magyar szót, ezért a férfi megszólított, beszélgetni kezdtünk. Kicsi a világ. Beszélgető partnerem Bátki György volt, egy syracuse-i fordító iroda tulajdonosa. Olvasóink talán emlékeznek arra a nyílt levélre, amelyet Bátki úr mintegy tíz évvel ezelőtt intézett hozzánk, és amelyre a Magyarok Világa szövetsége azóta nyugalomba vonult főtitkára, Beöthy Ottó válaszolt a lap hasábjain. Bátki György, aki 1956 után hagyta el az országot családjával, köztük fiával együtt, levelében leírta, hogy azóta felnőtt fia. János, szeretne hazalátogatni és megkérdezte, vajon le kell-e töltenie katonaidejét, ha Magyarországra utazik, hiszen magyar állampolgárságát nem vesztette el. Megírtuk, hogy amerikai állampolgárként keresi fel a Magyar Népköztársaságot, így is tekintjük itthoni tartózkodása alatt, és ezt közöltük már hivatalosan is az USA külügyminisztériumának hasonló érdeklődésére. Eddig az előzmény. Mr. John Bátki (Bátki János) utazott, jól érezte magát. Meglátogatta rokonait, élvezte a magyar kultúrát, gyakorolta a magyar nyelvet, és néhány év múlva ösztöndíjasként hónapokat töltött Magyarországon. Hivatásszerűen foglalkozik irodalommal, tavaly elnyerte az Észak-amerikai Egyesült Államok O’Henry-díját. amelyet az esztendő legjobb novellájáért adnak. Hivatásának érzi, hogy megismertesse az irodalomszerető amerikaiakkal a magyar költészetet. Kiadásra készen áll egy kis József Attila kötete angolul. A tanulságot bárki levonhatja. A magyar nyelv, a magyarságtudat fenntartása érdekében tegyünk meg mindent, ami tőlünk és a nyugaton, különböző országokban, különböző életkörülmények közt élő magyaroktól telik, és amit a jelen feladatai követelnek. Sok mindent nem láthatunk előre, de remélhetjük. hogy a holnap magyarsága olyan lesz, amilyenné mai tetteink formálják. Az érvek tárháza bővül a kelet—nyugati dialógusok alkalmával. Legalább negyedszázada már, hogy megfigyelője vagy résztvevője vagyok a különféle társadalmi-politikai szervezetek rendezésében ilyen vitáknak. Felesleges most visszatérni a hidegháború éveire, amikor ezeket a konferenciákat legfeljebb „a süketek beszélgetésének” lehetett minősíteni. Jött azután az az időszak, amit a „nyugati gazdasági csoda” címszóval illettek. Ekkor — bevallom őszintén — a kelet—nyugati párbeszéd során, elsősorban az életszínvonal, a technikai-tudományos eredmények kérdésében védekező pozícióban voltunk. Nem tagadhattuk, hogy az életszínvonal akkori mutatóiban — egy főre eső nemzeti jövedelem, a keresetek vásárlóereje, a motorizáció és így tovább — a fejlett tőkés országok jobb adatokkal büszkélkedhettek, mint mi. Érvelésünk igazságához akkor sem fért kétség, csak túlságosan eszmei jellegű volt, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeire hivatkoztunk inkább, s nem a tényekre. A nyugatiak viszont kézzelfoghatóbban érveltek, a mi érveinkben sok volt még a terv, az elérendő eredmény. Egy idő óta azonban azt érezzük, hogy mind kellemesebben, könnyebben, felszabadultabban tudunk beszélgetni a kelet—nyugati kerékasztaloknál. Mindez igazán csak most vált tudatossá bennünk, hogy október közepén, három és fél napon keresztül olasz barátainkkal vitattuk meg Budapesten közös feladatainkat az európai biztonság és együttműködés továbbfejlesztésében. A több év óta rendszeresen összeülő olasz—magyar fórum 1971- ben magyar kezdeményezésre jött létre. Célja az, hogy az államközi megbeszélések mellett társadalmi oldalon is kutassuk a bilaterális együttműködés lehetőségeit. Tíztagú olasz delegáció érkezett hozzánk. Kereszténydemokrata, kommunista, szocialista, szociáldemokrata parlamenti képviselők, politikusok és gazdasági-kulturális szakemberek. A fórum négy kérdéscsoportot vitatott meg: az európai biztonság politikai kérdései, a gazdasági-kereskedelmi együttműködés, kapcsolatok a kulturális területen és a fórum jövő tevékenysége. Miért mondtam bevezetőben, hogy kellemesebben és könnyebben vitatkoztunk ma már? Nem azért, mert Olaszországban éppen a sorozatos kormányválságok egyike robbant ki. Elsősorban nem az ő gondjaik javították a mi helyzetünket, hanem a magunk igazsága lett szembetűnőbb. Egyáltalán nem voltunk kárörvendők, hiszen sok tekintetben számunkra is előnyösebb, ha partnereink helyzete is stabil. Ahhoz ugyanis, hogy terveket, programokat dolgozhassunk ki, feltétlenül kell valami szilárdság, nyugalmi helyzet. Tehát nem azért volt könnyebb a vita. A fő ok, hogy minden megvitatott kérdésben a mi álláspontunkat az érvek egész sorával lehetett bizonyítani. Sőt időnként nem is volt szükség az érvekre. Genfben például mi is a helyzet jelenleg? Az első napirendi pontnál, vagyis a biztonság elveinek megfogalmazásánál könnyű volt bebizonyítani, hogy a közös piaci Kilencek egyeztetett álláspontja sokkal negatívabb, mint a kétoldalú magyar—olasz tanácskozásokon megfogalmazott nézetek. Vagy itt van a második napirendi pont. a gazdasági-kereskedelmi, tudományos együttműködés. Az értekezlet megindulásakor az volt az általános nyugati nézet, hogy ez a nanirend elsősorban a szocialista országoknak fontos, ők akarnak hiteleket, szélesebb gazdasági kapcsolatokat. De mi a jelenlegi helyzet? A nyugat-európai országokban az inflációsoirál meredeken emelkedik. Olaszország Déldául óriási költségvetési deficittel küzd. kölcsönöket vesz fel. A kereskedelmi kaocsolatok bizonyos szűkítésére tehát érmen a szocialista országoknak állhatna érdekében, mert így kevésbé kellene számolni a nyugati infláció hatásával. Mi ezz=l szemben nem csökkentünk, hanem bővítünk új külkereskedelmi törvényünk a leg"tóbhi nélda erre De a KG1T is szervezett kancsolatokat akar a Közös Piaccal, ami — ma már tagadhatatlan — mindkét félnek előnyére válna. Mutatia ezt a két gazdasági tömörülés megfigyelői státusa az ENSZ-ben. Szóba került szarvasmarha-exportunk váratlan és egyoldalú leállítása is. Hosszú lejáratú gazdasági megállapodás rögzíti ezt a kivitelt. Ok a közös piaci szabályokra hivatkoztak. Azonnal felvetődik a kérdés, akkor viszont, hogyan iá állnak az állami függetlenséggel. A bécsi csapat- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások is szóba kerültek, ahol Magyarországnak és Olaszországnak egyaránt megfigyelői státusa van. Itt sem volt szükség részletesebb érvelésre, hiszen a jelenlevők pontosan tudták: az olasz kormány, helyesebben a NATO álláspontja miatt nem lehet Olaszország, ebből következően Magyarország teljes jogú résztvevő a tanácskozásokon. A NATO csupán a közép-európai térségben hajlandó tárgyalni a fegyverzetek és a fegyveres erők csökkentéséről, de hallani sem akar erről a szárnyakon, elsősorban a déli, mediterrán övezetben. Mi tagadás, nem volt könnyű a helyzetük. Több körülmény különösen nehézzé tette számukra, hogy akár csak a részleges haderőcsökkentés lehetőségével is foglalkozzanak. Mert mit lehet válaszolni arra a kérdésre: mi lesz Olaszország magatartása, ha a görögországi NATO-támaszpontokat az itáliai félszigetre helyezik át? Vagy: mit tehet Olaszország azért, hogy Leonyid Brezsnyev legutóbbi javaslata értelmében vonják ki az atomfegyverekkel ellátott hadihajókat a Földközi-tengerről ? A Ciprus körüli fejleményekkel összefüggésben, bár legközvetlenebbül érdekli Olaszországot, ismét nehezen megválaszolható kérdésekbe ütköztek beszélgető partnereink. Állami szuverenitás, függetlenség, belügyekbe való be nem avatkozás, népek önrendelkezési joga, a tartózkodás az erőszak alkalmazásától — és még sorolhatnánk a harmincöt küldöttség által lényegében elfogadott elveket, amelyeket NATO-segédlettel gátlástalanul félretoltak Makariosz törvényes kormányának eltávolítása céljából. Olaszország magatartását korlátozza a NATO-kötelék, az a szerződés, amely két tagállamot a fegyveres konfliktus szélére sodort, s ad calendas graecas, azaz soha napjáig, kitolta a görög—török megbékélés lehetőségét. Ezzel együtt szóba került a nacionalizmus és szupranacionalizmus kérdése, s beszélgető partnereink sem tagadhatták, hogy a nyugati ideológusok egyszerre fújnak hideget és meleget. Szupranacionalizmust ajánlanak a NATO és a Közös Piac tagjainak és nacionalizmust hirdetnek a szocialista országoknak. Csakhogy az eszméket nem lehet zárt csatornákon belül áramoltatni. A nacionalizmus hulláma éppen a NATO délkeleti szárnyát árasztotta el, és az olasz közvéleményben is fellobbantja a szenvedélyeket a trieszti B- övezet emlegetése. A leszereléssel összefüggésben kifejtettük, hogy a mi társadalmunkban egyetlen osztály, egyetlen réteg, vagy csoport sem érdekelt a harci eszközök gyártásában. Számunkra ez kényszerkiadás. Nemzeti jövedelmünk millióit másra szeretnénk fordítani. Beszéltünk természetesen a harmadik kosárról, az úgynevezett humanitárius intézkedésekről. Ezt a napirendi pontot tekintették a nyugatiak még egy évvel ezelőtt is a nagy ütőkártyának. Azóta kitűnt, hogy ez sem jelent adút a kezükben. Egvrészt például a szocialista országok éopen kétszerannyi nyugaton készült televíziós műsort sugároznak, mint a nyugati adók úgynevezett keleti anyagot, pedig a tv eszmei tömeghatása a legjelentősebb. Másrészt — éppen a bizonytalanság érzésének erősödésével — a nyugati közvéleményben nő az érdeklődés a szocialista életforma értékei iránt. Jó érzéssel zártuk a magyar—olasz fórumot. Érvrendszerünk, amelynek tényeit az élet valósága szolgáltatja, gazdagabbá, teljesebbé vált. Hasznos volt a tanácskozás azért is. mert megmutatta: az együttműködés továbbfejlesztése. a biztonság megszilárdítása ma már legalább annyira előnyös Nvugat- Európa országainak, mint amennyire fontos számukra a kontinens békéje érdekében. Pethő Tibor FELMENTÉS ÉS KINEVEZÉS szűk a kérdést, miben látja munkája fő feladatait? — Mindenekelőtt kérem, engedjék meg, hogy szeretettel üdvözöljem a Magyar Hírek olvasóinak népes táborát és megköszönjem a lap szerkesztőségének az érdeklődését és figyelmességét. — Elődöm több mint hatéves munkatapasztalatait, amelyeket a Magyarok Világszövetsége főtitkárhelyetteseként gyűjtött, nagy és fontos kincsnek tartom az MVSZ további munkája és saját tevékenységem szempontjából. Különben Czidor János az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége tagjaként folytatja tevékenységét, nem válik meg teljesen e számára olyan kedves területtől. Természetesen ezt a ,.tőkét” kamatoztatni kívánom és újabb értékekkel szeretnék hozzájárulni ehhez a kincsgyűjtéshez. — Eddigi pályafutásomról röviden: eredeti szakképzettségem gépészmérnök. 1955 óta kisebb megszakításokkal diplomáciai pályán dolgoztam Washingtonban. Londonban. Legutóbb Djakartáb an (Indonézia) voltam nagykövet, ahonnan a Maláj Szövetségben és Ausztráliában is képviseltem hazánkat. — Üj munkakörömben munkám fő feladatának tekintem annak az egészséges, jó szellemű tevékenységnek a folytatását és minél magasabb szintre való emelését, amelyet az MVSZ az utóbbi években végzett. _— Mint a fentiekből is kitűnik, nem teljesen idegen számomra a diaszpóra, a szórvány-magyarság, hiszen mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Angliában sok honfitársunkkal beszélgettem életükről, problémáikról. Ezeket az ismereteimet is hasznosítom munkámban. Molnár István, az MVSZ főtitkárhelyettese 3
