Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-10-26 / 22. szám
cÄ vMq y Jó lehet itt élni, ahol nem ritkaság, hogy szarvas, őz jár a kertben... Ez a völgy áttekinthető és nyugalmas, olyan mint a jó álom. A szemközti lejtőket élénkzöld fű borítja, s e zöld mezőség közepén tehéncsorda áll egyetlen tarka tömbbén, mozdulatlanul. A távolság megcsalja az embert, úgy tetszik, a kép néhány lépésnyire van tőle, elérhetné akár a kezével is; ám aprók, játékosan aprók a tehenek, nem nagyobbak egy egérnél. Látni a farkuk bojtját, rövid szarvukat, szép, meleg szemüket. Száz bors ökröcske legelészik ott a domboldalon, mese és álom képében. Talán ilyen tájakat járt be a legkisebb királyfi, amikor elindult, hogy átkeljen az üveghegyen. Talán azok a magasba nyúló kőfalak a domb karéján egy régi-régi varázsló mesevárának romjai. Álljunk meg itt és nézzük a völgyet. Jobb kéz felől, ahol világosabb és ritkásabb az erdő, meggypiros háztetők villannak a szemünkbe. Vajon miféle emberek élnek ott? Mögöttünk és köröskörül vén erdő suhog, az ősz még nem érintette meg a fák lombozatát, nem borította tűzbe, sötét a rengeteg, feketébe hajló zöld, mély és titokzatos. A Bakony középén vagyunk. A Cuha patak nyitotta szét itt ezredévek szívós, aprólékos munkájával a hegyvonulatot, míg végűi is kitárult ez a tiszta völgy a sziklákon tenyésző élénkzöld fűvel. Az út a völgy hajlatait követi, Veszprémből Győr felé tart; a történelmi idők során a vár, amelynek csipkés tornyait látjuk odafenn, a hadiút miatt épült fel valamikor a rengeteg közepén. őrszemei az itt elvonuló ellenséges csapatokat figyelték. A bástyák és lőtomyok vagy három évszázada elveszítették jelentőségüket, de a vár és tövében a falu, Csesznek megmaradt. Ügy mondhatnánk, Magyarország egyik legeldugottabb és legszebb fekvésű községe ez. Alig-alig hallani róla, kirándulóhelyként ismert, de nem maga a falu, hanem környezete kelt érdeklődést; különböző túraútvonalak érintik, ám az itt élő emberekről, sorsukról, kedvteléseikről, örömükről, gondjaikról keveset tudunk. Legfeljebb elképzelhetjük, hogy télen, amikor a hó mindent betemet, nagy a csönd itt, és nagy a magány. Arra gondolhatunk, hogy olyankor mozdulni sem lehet innen, távolra kerül a világ. A szép völgy talán csapdává válik, tehetetlenné bénítja az embert — s úgy hírlik, a Bakonyban hosszú és kemény a tél. Most a kora őszi verőfényben azonban csak azt érezzük: jó lehet itt élni, ahol az érintetlen természet eléri a házak udvarát, ahol nem ritkaság, hogy szarvas, őz jár a kertben, ahol a levegőnek tiszta és erős illata van, s valami végtelen nyugalom lebeg az erdőségek lélegzetében. Induljunk hát. nézzük meg, mivégre él itt az ember. Meg kell kerülnünk a völgyet, le kell térnünk a főútról; egy keskeny, de sima erdei úton haladunk, mígnem elérjük a falu első házalt. És itt mindjárt meg is kell állnunk egy pillanatra. Nem a holtakra vagyunk ugyan kíváncsiak, hanem az élőkre, mégis időzzünk el egy kicsit a temetőben. csupán azért, mert csodálatos a látvány és csöppet sem emlékeztet az elmúlásra. A hegyoldalban, a természet burjánzó, áradó ölelésében hófehér keresztek, márvány oszlopok állnak, a sírokat élő virág borítja, tűzvörös. kénsárga, mélykék, lila, bíbor, akvamarin, haragoszöld árnyalatokban, a régi fejfákra folyondár kúszik és a nagy ünnepélyes csöndben hallani lehet a madarak énekét. Különös temető ez, élettel, virágzással teli, pedig bizonyára itt is, mint mindenütt, fekete a gyász. Az emberben óhatatlanul feltolakszik az érzés: a holtak helyének állapota bizonyos értelemben jellemző az élőkre is; a falu első üzenete ez a majdhogynem derűs virágzás ... De ne tűnődjünk sokat, menjünk tovább. Az út hirtelen fordul, meredeken lejt, aztán emelkedik. Körös-körül nem látni egyetlen régi házat. És ami különösképpen meglepő, az új építkezési forma egyáltalán nem emlékeztet az ország más vidékein megszokottra. Nem uniformizáltak az épületek, sok a villaszerű emeletes ház, változatosak a homlokzatok; a csesznekiek úgy látszik megóvták magukat a típustervek bánatos egyhangúságától, äz idegent itt nem fogja el az a szorongás, amit más falvakban oiy gyakran érez a kocka alakú, elől kétablakos, tojásegyformaságú építmények láttán, amelyeknek formavilágából hiányzik mindenfajta népi hagyomány, de hiányzik az egyedi szépség keresése és hiányzik a nagyratörő ötlet a korszerű lelemény is. Sok magyar település az utóbbi esztendőkben a gazdagodás során magáévá tette a komfortot, de nem tette magáévá az ízlést. S íme, itt egészen, mást látunk: egy modern tosságra, igénytelenségre nevel. E2en a tájon földművelésből sohasem lehetett megélni. Az erdőt, a sziklát is használni kellett, s a cseszneki nép megtanulta, miképpen lehet használni. — A háború előtt nagyon sokan mész- és szénégetéssel foglalkoztak, értői voltak ennek a különös mesterségnek. Felhasználták az erdőadta valahány lehetőséget: fát és gombát gyűjtöttek, szamócát, epret, erdei málnát szedtek, disznóikat makkon hizlalták — akkoriban sokkal jobban, sokkal közelebbről ismerték az erdőt, mint manapság. A falu nem volt gazdag, minden lelemény és igyekvés csak a létezéshez volt elegendő. — A tulajdonképpeni változás a háború után történt. Akkor nyíltak meg a dudari szénbányák és a község férfi lakosságának jelentős része elszegődött oda. Kezdetben általában a kétlaki élet volt a jellemző, a csesznekiek földművesek és bányászok voltak. Szorgalmukból, kitartásukból futotta arra, hogy kettős terhet viseljenek. és a gazdagodás az idő tájt kezdődött, a mostani élet alapjait akkor rakták le. Később a paraszti és a bányász életforma elkülönült. A termelőszövetkezet a helvi adottságokat figyelembe véve az állattenyésztésre tért át. jobbanmondvá az állattenyésztés egyre nagyobb súlyt kapott; a rosz-A szemközti lejtőket élénkzöld fű borítja A vár, amely a hadiút miatt épült fel valamikor a rengeteg közepén villafalut, olyan építészeti megoldásokkal, törekvésekkel, amelyek illenek a környezethez, az erdőségekhez, a hatalmas, dús virágzó kertekhez, a hegyes-völgyes vidék hangulatához. Ám gyönyörködő szemlélődésünk közben feltolakszik egy kérdés is: honnan származik ez a gazdagság, amely a praktikus kényelmen túl az ízlést. a szépséget is lehetővé teszi. Ezek az emeletes, kívülről nézve hat-nyolc szobásnak látszó házak sokba kerülhetnek. Honnan veszik a csesznekiek a pénzt? Hiszen ez a sziklás, szűkén termő föld és a hallgatag erdő nem lehet a gazdagság forrása. Mit mond erről a falu egyik ismerője? — Elöljáróban meg kell említenem, hogy mindig nagyon szorgalmas emberek éltek itt. De ez a szorgalom sohasem volt magától való, inkább a környezetből származó hasznos kényszerűség. A természet — valóban a természet közelében vagyunk — nagyon kemény, még a létezést, az életbenmaradást sem adja ingyen, küzdelemre szoktat, állhataszul termő, sziklás domboldalakat fűvel, pillangósokkal telepítették be, egyszóval úgy intéztek mindent, hogy kihasználják az adott lehetőségeket. Most már a paraszti életforma is jómódot, tisztes életlehetőséget ad. A község lakosságának másik fele pedig bányász maradt, a bányászok reggelenként busszal járnak be Dudarba, és busszal térnek haza. — Ezek a dolgok, amelyeket megemlítettem, a gazdagodás alappillérei. A szokatlanul fejlett lakáskultúrának pedig az a magyarázata, hogy az emberek nincsenek elzárva a világtól, megismerték a városias életformát, ízlést, s bizonyos értelemben, legalább is előnyeiben követni akarják. Az anyagi jólét szellemiekben is megmutatkozik. Nézzenek meg néhány házat belülről; szépségre, ízlésre, kényelemre találnak. Sok épületben korszerű etázsfűtés van. sok könvvet láthatnak maid. sok kénét. szép. modern bútorokat. szép szőnyegeket, fafaragásokat. Higgyék el. ez a falu nemcsak kívülről szép, hanem belülről is . .. Baráti Qéza - Bufffo Péter -szüwita® Csesznek; az cé. ház Egy szép ház emeletén ülünk, a faragott bútorokkal berendezett hallban; arról faggatjuk a Szalai családot, a férfit, az asszonyt, és a két gyermeket, hogy mit jelent számukra ez a falu, és ez a táj, miképpen találhatja meg itt az ember kor és nem szerint hivatását, örömét, kedvteléseit. A férfi, Szalai Ferenc, foglalkozására nézve pedagógus, a községi általános iskola igazgatóhelyettese. Idézzük fel először, mit mond önmagáról. — Innen hét kilométernyire, Bakonyszentlászlón születtem, harminchét esztendővel ezelőtt. A szüleim földművesek, a családból én voltam az első, aki tanulásra adta a fejét. A pápai tanítóképzőben végeztem az ötvenes évek közepén, aztán még eléggé éretlen fejjel Somogydöröcskére kerültem tanítónak. Három esztendőt m. Mindent úgy valósítottunk meg, ahogy elképzeltük ... töltöttem ott, a testemnek és lelkemnek idegen tájon. Azt kérdezik most tőlem, mit jelent számomra ez a vidék, a Bakony, az erdők, s mit jelentenek az itteni emberek. Egyszerű a válasz: a gyermekkort jelentik, az elűnt időt, minden ízt, illatot, színt, érzést, amely emberré tett. Jótól kérdezik hát... Hiszen engem úgy vonzott ez a táj, mint bogarat a fény. Mindenképpen vissza akartam térni ide és amit nagyon akar az ember, az végül is sikerül. 1959 augusztus elejétől tanítok itt, a cseszneki általános iskolában, alsó tagozaton. Akkor öt pedagógus és egy óvónő élt a faluban, négy tanteremben folyt oktatás, összevont osztályokkal. Pici község ez, mindössze 870 lelket számiul, az iskoláskorú gyerekek száma általában 100—120 körül van. Négy esztendővel ezelőtt szaporodott meg annyira a gyermeklétszám, hogy a 7. és a 8. osztályt szét tudtuk választani. Tavaly pedig elkezdődött az iskolánk körzetesítése, a felső tagozatosok azóta Bakonyszentkirályra járnak. Szentkirály másfél kilométernyire van innen országúton, 800 méternyire az erdőn keresztül. A gyerekeket busz szállítja, de amíg tart a jó idő — főként a fiúk — gyalog ballagnak át. A körzetesítés a leglényegesebb dolog, ami az elmúlt tizenöt esztendőben történt az iskolai oktatásban. — Mi az előnye? — Teljesen osztott osztályokban, szaktanárok tanítják a gyerekeket. Most kezdik kialakítani a legkorszerűbb oktatási formát: speciális előadótermekben a legkülönbözőbb audiovizuális eszközök, magnetofonok, vetítőberendezések segítségével tanítjuk a szaktárgyakat, ha nem is városi szinten, de megközelítve azt. — Ez a mondat feltételezi, hogy azelőtt itt a Bakonyban nem „városi szintű” oktatás folyt ... — Valóban szerényebbek voltak az eszközeink. De sohasem nyugodtunk bele, hogy a tehetségek elsikkadjanak. Aki az iskolánkból gimnáziumba került, az megállta a helyét; egykori tanítványaim között van orvos, szilikát mérnök, közgazdász ... — Nézzük meg a közelmúltat. A tavaly végzett nyolcadikosok közül hányán tanultak tovább? — Tavaly tizenheten végezlek. öt ment középiskolába, a többi pedig szakmát tanul. — A lányok is? — Azok is. — Térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Beszéljen az életéről a családjáról, a kedvteléseiről. — 1962-ben nősültem meg, két gyermekünk született, a fiam tizenegy, a lányom öt éves. Amikor ide kerültem, szolgálati lakást kaptam. 1968- ban határoztuk el, hogy házat építünk. Száznegyvenezer forint pedagógus kölcsönt vettünk fel, ez volt az alap, amire a vállalkozásunk támaszkodott no, meg a saját erőnk .. 4 És elkészült, a mienk, megdolgoztunk érte. Az emeleten vannak a lakószobák, lent a földszinten a garázs, a pince, az alsókonyha és néhány mellékhelyiség. Mindent úgy valósítottunk meg, ahogy elképzeltük, nem engedtünk a vágyainkból. — És van-e valami más, amiben engedtek? — Csak a magam nevében akarok beszélni, a feleségem úgyis elmondja azt. ami rá vonatkozik. Falusi gyerek vagyok, értem, becsülöm és szeretem az itteni emberek gondolkodásmódját, az élet folyását. Itt és így akartam élni. Ebben a vonatkozásban sem kellett engednem a vágyaimból. Természetes, hogy a ház építése áldozatokkal is jár. Az utóbbi esztendőkben azt esi-
