Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-10-26 / 22. szám
JH fH iíttuktútáH k ptoútém ái AZ ORSZÁG VÍZELLÁTÁSA Kőbánya, Budapest tizedik kerülete. Üj lakótelep a Harmat utcában. Augusztusi kánikula. Akkora a hőség, hogy még a falak is olvadni látszanak. A negyedik emelet magasából kiáltás hallatszik: — Már megint nincs víz, Juliska! Maguknál van? A földszintről érkezik a válasz: — Nálunk folyik, de gyengécskén. Délutánra már maguknál is lesz. A jóslat bevált. Jóslat? Inkább a megértés, a türelem és a bizalom szava. Mert a budapestiek ismerik a főváros megnövekedett vízgondjait, de azt is tudják, hogy víz nélkül nem maradnak. 1974. július 17: egymillió negyvenötezer köbméter vízre volt szüksége a fővárosnak. Ez még sosem fordult elő a Vízművek történetében. 1963-ban a maximális napi fogyasztás még alig haladta meg a hétszázhetvenezer köbmétert, 1971-ben kilenc- Szájnegyvenháromezer köbméter volt a csúcs, és íme, már túl vagyunk a napi egymillió köbméteren. Nem csoda, gomba módra gyarapodnak az új lakótelepek, és a fejlődő ipar is mind szomjasabb. De hát mit lehet tenni? Sokat. Tesznek is. A Fővárosi Vízművek az elmúlt esztendőben 660 millió forintot költött a fejlesztésre, az idén már 800 milliót költ. És jövőre még többet vett tervbe. Mert az igények egyre nőnek, és a cél: minden bizonytalansági tényező kiküszöbölése. Hogy a. kánikula ne okozzon gondot, hogy a Harmat utcában — és mindenütt, a magasházak legfelső emeletén is — mindig legyen víz. De hadd térjünk vissza a napi egymillió köbméter vízhez. Mindenekelőtt: ez a szám igencsak előkelő rangra emeli Budapestet az európai nagyvárosok sorában. Aztán: a mennyiség azt jelenti, hogy a főváros vízellátása biztosítva van. A kánikulai napok rekord igényével magyarázható és csupán egyes területekre vonatkozó szünetek is mind rövidebbek. És végül még egy szám: ma minden köbméter víz, amit a budapesti csőhálózatba juttatnak, 20 ezer forint beruházást takar. Márpedig amíg egy félkomfortos lakásban napi 120—150 liter vízfogyasztás esik egy főre, az összkomfortosban az igény eléri a 400 litert is. Drága mulatság hát a „pesti vízfakasztás”. Ám vita nincs. A vizet elő kell teremteni. Honnan és miként? Kilencszáz kút, két ivóvíztisztító mű, a szivattyútelepek, az éjszaka feltöltött tárolómedencék segítségével. Jelenleg. És holnap? Holnapra már új források is kellenek, Lesznek is. Mert hát a főváros vízfogyasztása ötévenként mintegy napi 300 ezer köbméterrel növekszik. A Szentendrei-szigeten már épül a kisoroszi I. vízmű, napi 86 ezer köbméter kapacitással. Jövőre készül el. A Csepel-szigeten sikerült olyan vízkészletet találni, amely a környéket is ellátja. Máris hozzálátnak a szigetújfalusi vízmű felépítéséhez. Aztán a nyomóvezetékek. Csak az épülő pesti IV. főnyomóvezeték hossza több mint 19 kilométer. Aztán a tárolómedencék. Az óbudai új lakótelepen ötezer köbméterest (létesítenek, a Gellérthegyen 80 ezer köbméterest. És a csőrendszer fokozatos felújítása, és a peremvárosok vízgondjának erőteljesebb enyhítése, és a kutatások sziszifuszi munkája, és a növekvő gépesítés. Nem lehet mindent elmondani. A fővárosi, „vízfakasztás” múltja, jelene és jövője felér egy regénnyel. De a vidéké is. Gémeskutak romantikája, hol van az már? Hiszen szépszép a messze initő kútágasok képe, de vödörszám meríteni a vizet a meggyarapodott állatseregletnek, ily csekély vízmenynyiségből ellátni az igényesebbé lett falvakat? Lehetetlen lenne. így hát a mai magyar falu jelképe már. nem a gémeskút, hanem a hidroglóbusz, a víztartály messzire látszó ezüst gömbje. Ám az átalakulás még nem teljes. Nem is lehet, mert igencsak „messziről jöttünk”. 1945-ig a falu népének 90 százaléka saját ásott kútjából elégítette ki vízigényét. E kutak tekintélyes részében volt fertőzött, vagy a szükséges kémiai alkatrészekben szegény a víz. A mélyfúrású, úgynevezett artézikutak létesítése javított a helyzeten, de a végleges megoldást a vezetékes közműves ellátás hozza meg. A falusi vízműtársulatok e gond hordozói. És jó gazdái. Az utóbbi másfél évtized alatt 600 vízműtársulat segítségével, hárommilliárdos beruházással, máris 1,7 millió falusi lakos házába már vízvezeték viszi a vizet. Ez az eredmény tehát a lakosság öntevékenységéből született. Mert hiszen állami erőforrásokból csak jóval később lehetett volna a mind nagyobb igényeket kielégíteni. De azért az állam segítsége itt sem marad el. A vízmű építésénél az építési költség negyven százaléka állami támogatás, a többit az Országos Takarékpénztár hitelezi. Ezt a tagoknak tíz év alatt kell visszafizetniük. Mindez — ha drága is a vízellátás gondjainak enyhítése — viszonylag egyszerűnek tűnik fel. Csakhogy nem az. Meri például — hogy csak a legnagyobb problémát említsük a sok közül — a vízkészletek rendszerint nem ott vannak, ahol leginkább kellenének. Ezért kezdték meg a területi, a regionális vízrendszerek építését. Ekként több víznyerőhely egyesítésével, viszonylag nagy területek ellátását tudják megoldani. Mivel a vízgazdálkodásnak a kormány által 1973-ban jóváhagyott távlati fejlesztési koncepciója szerint mindenekelőtt a települések vízellátásáról kell gondoskodni, a regionális vízrendszerek hálózatának megteremtése elengedhetetlen. Ma az ország lakosságának 85 százaléka, a falusi lakosság 29 százaléka jut vezetékes vízhez. Az elképzelések szerint 1985-ben 90 százalék, illetve 80 százalék lesz az arány. Folytatják tehát a balatoni, a tatabányai, a székesfehérvár-rákhegyi, az észak-magyarországi, az északi-nógrádi, a Mátra-vidéki, a velencei-tavi és a Duna-kanyari regionális vízrendszerek kiépítését. Pécs, Nyíregyháza, Szombathely, Debrecen és Kaposvár térségében is új vízellátóhálózatok építéséhez kezdenek hozzá. Mindez előfeltétele annak, hogy az ország vízmüvei a mai, napi 2,2 millió köbméter helyett 1985-re napi ötmillió köbméter vizet adhassanak. (Vagyis akkor, évente: a Balaton víztérfogatának hat-hétszeresét.) És a mezőgazdaság megnövekedett igényei, és az új iparvidékek végtelen vízszomja? Vizet, vizet, vizet! — hallatszik a kiáltás mindenfelől. De ennyit honnan? Az eddigiekből következtetve talán azt gondolhatná valaki: egyszerű, sok-sok kutat kell fúrni, és akkor majd végtelen mennyiségben ömlik a víz. Sajnos nem így van. Ha hihetetlennek tetszik is: a legkisebb falu kútjának és mondjuk, a főváros hatalmas kútrendszere vízhozama között összefüggés van. Nem lehet korlátlanul vizet fakasztani. Miért? Mert a teljes felszíni lefolyásnak csak négy százaléka származik a Magyarországra lehullott csapadékból. Legnagyobb hányada a szomszédos országokból érkezik hazánk területére. A folyótokat tápláló hazai forrás pedig nagyon kevés. De van három nagy folyónk — a Duna, a Tisza és a Dráva — ezek révén, a szomszédos országokkal is összefogva, megoldhatók a vízgondok. Így is cselekszünk. Az országos vízgazdálkodási keretterv, a vízügyi törvény, majd a vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának megfelelően. Mindama eredmények és tervek!, amelyekről már szóltunk, e vízügyi stratégiából erednek. Amelynek része a víznyerés, a levonuló és pangó vizek ellen való védekezés — az ár- és belvízvédelem —, az öntözés a folyókból nyerhető energia, még a hajózási lehetőségek megjavítása is. E stratégia részeként láttunk hozzá a Tisza-táj átalakításához is. Néhány adat a tiszai táj vízigényeinek dokumentálásához: hazánk lakosságának 40 százaléka él e folyó vízgyűjtő vidékén, az ország nemzeti vagyonának mintegy 42 százalékát birtokolja, a mezőgazdasági termelésnek több mint a felét, az ipari termelésnek egyharmadát adja e vidék, de a népgazdasági tervek további rohamos fejlődéssel számolnak. A kérdésre tehát, hogy miért a Tiszával kezdtük, az említett számok válaszolnak: ezért. Az első korszerű vízlépcső, évi 55 millió kilowattos energiabázissal, húsz éve készült el Tiszálöknél. Ezzel a folyó 130 kilométeres szakasza Komoróig, a Bodrog a határig hajózható lett, a környéken pedig (a keleti és nyugati főcsatorna kapcsolódik hozzá) 150 ezer hektárt öntözhetnek. Debrecen is in nen kap majd vizet. Aztán a kiskörei komplexum készült el, illetve épül tovább (duzzasztómű, 100 millió kilowattóra áram, 400 millió köbméteres víztároló, amely csatornák révén 300 ezer hektárt tesz öntözhetővé; ezenkívül vizet kap Lenin város új ipara és létesült egy 12 000 hektáros „Kis-Balaton” is. halastó, üdülők paradicsoma.). A harmadik vízlépcső Csongrádnál létesül. Aszályos nyarak, aztán meg rettegés az árvíztől : végképp eltűnik ez a változó kép. A csongrádi bázis meg - valósítását a folyó alsó szakaszán épülő novi-beéeji vízilépcső is követeli, de főként a dél-alfödi térség dinamikus fejlődése. És még egy: a harmadik vízlépcső fontos része lesz az Al- Dunát Záhonnyal összekötő nagy teljesítményű víziútnak. A számítások szerint azonban 1980 után már dunai vízátvezetést is kíván a Tisza. A majdani Duna—Tisza csatorna a megépülő 220 millió köbméteres alpári tározóba fog torkollni (és „mellékesen”: a Tiszát bekapcsolja a nyolcvanas évek elején elkészülő, 13 országot összekötő, 3500 kilométer hosszú, a Fekete-tengertől Rotterdamig vezető Duna—Majna—Rajna viziútba.) Hát igen: a Duna. Az országunkon áthaladó szakaszának hasznosítása kiemelkedő jelentőségű. A nemzetközi hajózás megjavítása, víztartalékok gyűjtése, árvízvédelem és energiabázis szempontjából is. Távlati terveink a magyar Dunaszakaszon négy vízlépcső létesítését irányozzák elő. Az első kettő, a magyar—csehszlovák együttműködésben létesülő gabcsikovói—nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezéséhez már hozzákezdtek És megindult a Dráva magyar—jugoszláv közös érdekeltségű szakasza vízhasznosítási terveinek felmérése is. De térjünk vissza mégegyszer a víztárolókhoz. Sokat építettünk már: jelenleg 600 millió köbméter térfogatú tárolónk működik. Nem számítva a halastavakat, csaknem 300 mesterséges tavat hoztunk létre vizek tárolására. Kevés. Az ötödik ötéves tervben további harminc épül. 170 millió köbméter víz számára. És még mi minden? Vízlépcsők a Sebes-Körösön, a Sión, több helyütt is, a Balaton vízvédelmét biztosító rendszer, és még sok más. És kellenek gépek és öntözőművek, hatalmas építőipari kapacitás és szakemberek ezrei. Olyanok is. mini a Mongóliától Afrikáig szerte a világon megbecsült vízfakasztóink. És rengeteg pénz. Nem is érdemes a megvalósuií elképzelések és tervek értékét milliárd forintokra átszámítani. A lényeg: nemzedékek munkájának gyümölcse e hatalmas munka. Mert nemcsak a megnövekedett igényekre, e korszak parancsára kell tettekkel felelni. Évszázados mulasztásokat kell pótolnunk. Széchenyi, Vásárhelyi Pál, Beszéde; József nagyszerű kezdeményezései, oktatásai sokáig nem foly-Vizet kap a szomjas Hajdúság: 1900 holdon öntözi a lucernát az állami gazdaság nagy teljesítményű LAUREAU—150 esőztetője Tó született a dombok között: a markazi víztároló MTI felv. tátódtak, álmaik nem váltak valóra. A latifundiumok birtokosai, a Horthy-világ, aszályba fullasztották az Alföldet, nem adtak egészséges vizet a falvak népének, az árvizeket is csak tessék-lássék fékezték meg, a nagy hangon hozsannázóit munkálatok — a szikkasztó Átok-csatorna példája szinte szimbólum — csúful végződtek. Átfogó vízgazdálkodási koncepció, tervszerűség, hatalmas alkotások, összefogás a szomszédokkal? Az urak országától mindez távolibb volt, mint a paradicsom kapuja. A megvalósítás — mert a nép, a jövő érdekei követelik — a mai Magyarországra várt. Csatár Imre Még több vizet Budapestnek: a káposztásmegyeri új vízmű építése Változó Tiszatáj: új medrében folyik már a Tisza a kiskörei vízlépcsőnél Messzire int a hidroglóbusz: hétszáz otthonba viszi már a vizet a baksi vízmű
