Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-09-28 / 20. szám
ök, hatan Iuíjlcl szolgálói kiszolgáltatottja — mondja Miklós váriné. — Ettől, az érzéstől köd! mindön öregöt mögszabadíitanS, hogy ők teljös értékű embörnek érözhössék magukat. Azit hiszem, ez mindön, öregükkel foglalkozó embörnek a legnagyobb hiiwaltása. 17 esztendeje foglalkozik az idős emberekkel. Azóta az I. kerületi szociális otthon igazgatója. S amikor öt éve, először felvetődött a nyugdíjasok házának gondolata, e hálózat megszervezésével őt bízták meg. — Mindön öregben önmagunkat köll látni! — jelentette ki 17 esztendeje, s azóta élete ennek az elvnek a jegyében zajlik. Nem nagy fizetésért, jutalmakért csinálja. Jutalma leginkább az, hogy megbíznak benne az emberei, elmondják legbensőbb, bizalmas problémáikat is, amelyeket ő azután nekiláthat megoldani. Csupán egyetlen probléma mutatóba: a nyugdíjasok háza egyemeletes. Namármost: aki a harmadik emeleti lakását cserélte el, az attól reszket, hátha a földszinti vagy alacsony emeleti ablakon bemászik valaki (!?), aki viszont földszintes házban lakott, az az egyetlen emelet, tizenhat lépcső, megmászásától fél. Aki a belvárosból költözött ide, a Füredi úti házba, annak kihalt e tájék; aki a külvárosból érkezett, az nem tud aludni a forgalomtól. Tessék igazságot tenni! — Mindig az öregök szömével köll látni a dolgokat. Ami egy negyvenéves embörnek sömmiség, az egy hetvenévest már a sírba kergethet. Csak akkor bánok jól az idősekkel, ha gondjaikat ugyanolyan nagynak látom, mint ők. Kockavilág. Lefektetett és félbevágott, kisebb-nagyobb gyufaskatulyák. Lassan áram. ük bennük az élet. Amikor A nyugdíjasok háza Kockavilág. Egy lefektetett gyufaskatulya — ez a ház: egy félbevágott gyufaskatulya — a társalgó; sok kis fél gyufaskatulya — a szobák. Merőleges síkok, vonalak; megtöretlen egyenesek, s keretükben lassú mozgással, az emamennyit használnak: a megteremtett létminimum mellett megteremtik, s naponta újjáélesztik az öregekben a kiszolgáltatottság, a másokra szorultság fájdalmas érzését. Hogyan lehet tehát úgy segíteni, hogy ez a segítség ne mosókonyha, automata mosógépekkel, barkácsműhely, könyvtár, étterem. Ápolónő törődik az öregek egészségével. Egy ebéd ára: 8 forint. — Nagyon sok öregben leküzdhetetlenül él az érzés, hogy ő tulajdonképpen kibelépünk, nem mozdul senki, csak a szempárok figyelnek merően. Idegenek a paradicsomban. Mit akarnak? Révész Sándor bácsiék meginvitálnak lakásukba, leültetnek, kínálnak. Mutatják büszkeségüket, a saját maguk nevelte, nagy levelű mediterrán virágot. Sándor bácsi hetvenkét éves. Szívbeteg. Negyven évig dolgozott a Beszkártnál és későbbi jogutódjainál. Volt villamosvezető, irodai dolgozó, ellenőr. Megjárta a Don-kanyart és a hadifogságot. — Nem volt énnékem soha panaszom a lakásra. Csakhát... hagyományos, fatüzelésű volt. Ezt, ugye, a beteg szívemmel már nem bírtam. A tüzelőt felvágni, meg felhordani. Van egy lányunokám, ő segített. Tavaly azonban befejezte az iskolát, állásba ment, hát nem kívánhatom, hogy végzett, önálló nő létére tüzelőt hordjon nekem. Itt nincsen ilyen problémám. Csak az egészség ... az már nem a régi. A társalgóban közben — talán ittjártunk hírére — hirtelen megszaporodtak az üldögélők. Még az első emelet karzatán is könyökölnek hatan. Vajon, történhet-e itt valami, ami elkerülné a figyelmüket? — Szokott-e itt veszekedés lenni? — kérdezem az egyik, kedves arcú hölgyet. — Veszekedés? — kérdez vissza méltatlankodva intelligens ember nem veszekszik. Kérem, ha a szomszédaim nem bőgetik a rádiójukat, akkor nincs semmi baj. A régi lakásomban állandóan a szomszéd televízióját hallottam, itt, azt hiszem, jobb a szigetelés. Nem volt itt még egy hangos szó, s ha valami nem tetszik, vagy nem érdekel, bevonulok a lakásomba, becsukom az előszobaajtót, és egyedül vagyok. alázza meg az életkortól eredően amúgy is túl érzékeny idős lelkeket? Budapest legújabb kísérletének neve: nyugdíjasok háza. — Ez a ház tulajdonképpen abban nem különbözik a többi lakóháztól — magyarázza kedves, „szögedies” őzéssel Miklósvári Sándorné, a nyugdíjasok házainak vezetője —, hogy mindönki, aki ide beköltözik, éppen olyan főbérlő marad, mint a régi lakásában. Tehát mikor kiköltözött otthonából, s átjött hozzánk, nem adta föl lakását, csak elcserélte. Jobbra cserélte. S miért nevezőm ezt jobbnak? Mert itt mindöne mögvan, s kis térítésért olyan ellátást kap, mint egy szanatóriumban. A térítés havonta 600 forint. A nyugdíjasok házába csak az költözhet be, aki leadja régi főbérletét, s igazolja: annyi rendszeres jövedelme van, hogy a lakbér kifizetése után marad önmaga eltartására elegendő pénze. Ez a pénz lehet nyugdíj, igazolt gyermeki eltartás, életjáradék vagy rendszeres külföldi támogatás. A havi hatszáz forintért azután a következő szolgáltatások járnak: bebútorozott főbérleti garzonlakás, hűtőszekrénnyel, rádióval-televízióval, meleg víz, rendszeres takarítás, javítás, festés. A nyugdíjasok házában van Az öregek házának minden problémáját ismeri a gondnoknő. Lassacskán mindegyiket megoldják: lesz buszmegálló, lesz telefon. S a tapasztalatok birtokában folyamatosan kialakul Budapesten a nyugdíjasok házainak rendszere. Ma még csak 130 lakás van. De már épülnek az újabb házak. És ... gyűlnek az ősz hajszálak Miklósváriné és munkatársai hajában. Megéri ? — Nézze, a mi hivatásunkban csak adni lőhet. De enynyi öregnek boldogságot adni... hiszön tudja ... szóval, mögéri. Sós Péter János riportja, Gábor Viktor felvételei „Itt, azt hiszem, jobb a szige telés.. Révész Sándorék lakásában lékezés szívós fegyverével harcol a múló idő ellen majd száz ember. Kagylófotelekben ülve, régi, megsárgult fényképeket és leveleket nézegetve, de körülvéve egy új lakótelep életvidám zajától, telnek a napok. A ház, mint védő kagylóhéj, borul lakói köré, de a védelmet nem az ablakok, falak, kerítések jelentik, hanem azok az asszonyok, akik életcéljuknak tűzték ki, hogy megédesítsék néhány tucat öregember pihenő esztendeit. Ez az írás az öregekről, a házról, a ráfordított százezrekről szól, de minden sora Miklósvári Sándornét és munkatársnőit dicséri. De nézzük a tényeket. Világszerte nagy gond az öregekkel való bánás. Hogyan lehet kellemes, nyugodt éveket teremteni a világháborúkban, ínségben, munkában és munkanélküliségben megfáradt embereknek úgy, hogy ne érezzék azt minduntalan: mások gondoskodására szorulnak? Hogyan lehet új, szép értelmet adni a pihenés korszakának? Minden országban folyik a kísérletezés. Több-kevesebb pénzzel, de sok-sok szeretettel törik a fejüket a szakemberek a legjobb megoldásokon. Régen kiderült, hogy a „szegényházak”, a szeretetotthonok, az irgalmas hajlékok több kárt okoznak, mint
