Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-09-28 / 20. szám
Bojár Sándor felvétele Ferencvárostól Új Az idei Eszperantó Világkongresszuson Új-Zéland miniszterelnökét, közoktatásügyi miniszterét, s a turisztikai minisztérium vezetőjét — egy magyar házaspár; Major Joe és Éva képviselte. A hamburgi nemzetközi találkozó után néhány napra hazalátogattak. Major Joe élete Mikszáth tollára kívánkozna: ezerszálú epizódfüzér. Hogyan lett a ferencvárosi fiatalember — az újzélandi kormány ipari szaktanácsadója, a Master of arts cím tulajdonosa, az eszperantó nyelv egyik közismert népszerűsítője? Miképp tett szert emellett a német, francia, angol, spanyol, japán nyelv ismeretére? Major Joe ízes anekdotákkal kelti életre az elmúlt évtizedeket: — Szerencsém volt az eszperantóval. A nemzetközi nyelv „pápájától”: dr. Kalocsay Kálmántól, s a másik neves tanártól Bagi Gyulától sajátítottam el — már középiskolás koromban —, a ferencvárosi munkáskörök tanfolyamain. Érettségi után a Sorbonne tudományos karán folytattam tanulmányaimat. Itt ismerkedtem meg új-zélandi hallgatókkal, tanárokkal, s a hat év alatt barátok lettünk. A diploma kézhezvétele után meghívásukra látogattam el országukba. A látogatás végül is — kétéves kinttartózkodásra változott. Francia nyelv- és irodalomtanári állást kínáltak Űj-Zéland egyik neves katolikus középiskolájában; a St. Patrick’s College-ben. Két év elteltével az eszperantó és a Sorbonne-on szerzett japán barátok jóvoltából meghívást kaptam egy tokiói könyvkiadótól. Ezután négy évig szerkesztettem és írtam-Zélandig eszperantó újságot, kiadványokat. A japán nyelv csakúgy, mint a magyar, nehezen elsajátítható, zárt jelrendszer. Ezért is tartották fontosnak a könnyen tanulható nemzetközi nyelv propagálását. 1936-ban szerződésem lejártával hazalátogattam, de csakhamar tovább kellett állnom. Párizsba utaztam, de a világtörténelem onnan is továbbkergetett. Így tértem most már véglegesen vissza „Hitler háta mögé” — Wellingtonba. Csaknem rögtön a Tudományos és Ipari Kutatások Minisztériumának lettem munkatársa. A munkám mellett szereztem meg a Master of arts végzettséget a wellingtoni angol nyelvű egyetemen. Ugyanakkor a minisztérium kiadásában folyóiratot indítottam, amelynek én voltam a szerkesztője s nagyrészt valamennyi cikkének szerzője is. Lapunk a világ különböző országainak technikai-ipari újdonságait népszerűsítette. Magyarországról is számos ismeretterjesztő írás jelent meg, s ezek hozzájárulhattak a két ország kereskedelmi kapcsolatának kialakulásához. 1969-ben harmincegy éves munkaviszony után mentem nyugdíjba, s röviddel azután sajnos megszűnt az általam alapított lap is. De térjünk vissza az eszperantóhoz, amelyhez természetesen az elmúlt három évtizedben sem lettem hűtlen. A Japánban szerkesztett kiadványok, a világ eszperantistái előtt ismertté tették nevemet. S noha hét nyelven beszélek, a harminc év alatt csak megerősödött meggyőződésem: a nemzetközi életben egységes nemzetközi nyelv használata szükséges. Ezért maradtam meg az eszperantó egyik legkonokabb propagálójának. _ jjgs _ Santito leül a zongorához. Apjára néz, és hanyag, nemtörődöm mozdulattal a billentyűkre teszi a kezét. Játszani kezd. Lisztet. A keze alig éri át az oktávot, mégis, a legnehezebb futamokat, fogásokat is jellegzetes nemtörődöm könnyedségével játssza. Közben minduntalan szüleire néz. Az ember azt várná, hogy valami elismerő bólintásra vágyik, de kisvártatva, játék közben, odasúgja „Lesz fagylalt?”. Santito tízéves. Palma de Mallorcán él. Apja, Dr. Kovács René, jónevű idegorvos. A kis Santitót hatéves korában beiratták a zongoraiskolába. Három hónap múlva elvégezte az első tanév anyagát. Hétéves korában már a spanyol televízióban koncertezett. Csodagyereknek tartják. Nem gyakorol többet, mint napi harminc-negyven percet. Hihetetlen memóriája van: három-négyszeri lejátszás után már kívülről tudja a zongoradarabokat. Félórai gyakorlás után már unatkozik- Inkább menne lovagolni, dzsúdózni vagy karatézni. Az sokkal izgalmasabb számára. Santito „igazi” gyerek. Nagyon szeret számolni. Már betéve tudja a gimnázium alsóbb osztályainak matematika-anyagát. Három esztendő múlva, tizenhárom éves korában, valószínűleg beiratkozhat az egyetemre. Pedig elég sokat hiányzik az iskolából. Koncerteket ad. Föllépett már többször a spanyol televízióban, járt Svédországban, Franciaországban, Németországban. Most Mexikóba és Berlinbe készül. A koncertek után nagy jutalom várja: dupla adag fagylalt, sok tejszínhabbal. Ez a gázsi a szüleitől. Életében először most járt Magyarországon. Szülei is Spanyolországban születtek. Apai nagyapja származott el a Székelyföldről. Az édesapa korrektül beszél magyarul. Santito most ismerkedik az első szavakkal. Az óhaza mindkettőjüknek nagy élményt jelentett. Bejárták a megnézni való helyeket. Santito kis hangversenyt adott a Mátyástemplomban, az esztergomi Bazilikában. Jártak Kadosa Pál tanár úrnál is, a Zeneakadémián. A mester meghallgatta a tízéves tehetséges nebulót, és meghívta jövő márciusra: lépjen föl a Zeneakadémia ifjúsági bérlet-sorozat egyik hangversenyén. Santito, mint már mondtuk, a zongorán és az orgonán kívül a fagylaltot szereti a legjobban. Spanyolországban történt. Az egyik templomban Bach: d-moll toccata és fúgáját játszotta. Előtte, egy tálkában, a beígért fagylalt. A reflektor fényétől és melegétől a gombócok olvadozni kezdtek — Santito, mit tehetett mást, játék közben felállt, s mialatt ujjai szorgalmasan peregtek tovább, nyalogatni kezdte a kincset érő fagyit. A hallgatóság nem vett észre semmit. Santitóban nem azt csodálom, hogy tehetséges. Sokkal inkább, hogy nem koravén sztárjelölt, hanem elsősorban tízéves gyerek. Mert ez a legnehezebb. S. P. J. SZERETNE ÁTTEKINTENI A MAI MAGYARORSZÁG FOLYÓIRAT-TENGERÉT? Nem kell hozzá látcső! LÁTÓHATÁRT házhoz szállítjuk! Egy folyóirat, mely a többi folyóiratról, a mai magyar kulturális élet tág horizontjáról folyamatosan tájékoztatja önt — ez a LÁTÓHATÁR az első magyar reader’s digest, mely teljes terjedelemben vagy részletekben újraközli a magyar kulturális sajtóban megjelent legfrissebb, legszínvonalasabb, legizgalmasabb írásokat. Megjelenik: havonta 240 oldalon. Főszerkesztő: Szabolcsi Miklós. Kérjen mutatványszámot, vagy azonnal megrendelheti, ha az alábbi megrendelőlapot beküldi a következő címre: KULTÚRA H—1389 Budapest, P. O. B. 149. MEGRENDELÉS Megrendelem egy évre a LÁTÓHATÁR című folyóiratot. Az előfizetési árat, $ 10.00 összeget * mellékelten küldöm csekken * egyidejűleg átutaltam a Magyar Nemzeti Bank (H—1850 Budapest) a KULTÚRA 024/7. számú számlájára. Név: ............................................................................................................................... Cím: ................................................................................................................................ lotohotor 1973—1974. évi számaiban jelent meg többek között: Kisregények: Déry Tibor: Kedves bópeer ... Karinthy Ferenc: Hosszú weekend Novellák: Örkény István: Egy szerdai napon Mándy Iván: Tájak, az én tájaim Vészi Endre: Party Versek: Illyés Gyula: Falusi fölvonulás, Az ős folyam, Ráadás élet Weöres Sándor: Kodály biciniáina emlékezve Zelk Zoltán: Asszony a hófúvásban Juhász Ferenc: A megváltó kések Nagy László: Első özvegységem Művelődés — tudomány Magyar reklám 1973—74. Gyurkó László: Milyen színházat szeretnék? Vekerdi József: Eltérő vélemények a cigánykérdésben Vitacikkek az orvosokról, az orvosi etikáról, az alkoholizmusról, szexről, a mai magyar filmről, a mai magyar képzőművészetről Interjú Szent-Györgyi Albert professzorral, Breuer Marcell építésszel, Gerevich László régésszel, Bessenyei Ferenc, Psota Irén, Törőcsik Mari színművészekkel s
