Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-09-28 / 20. szám

Bojár Sándor felvétele Ferencvárostól Új Az idei Eszperantó Világkongresszuson Új-Zéland minisz­terelnökét, közoktatásügyi miniszterét, s a turisztikai minisz­térium vezetőjét — egy magyar házaspár; Major Joe és Éva képviselte. A hamburgi nemzetközi találkozó után néhány napra hazalátogattak. Major Joe élete Mikszáth tollára kívánkozna: ezerszálú epizódfüzér. Hogyan lett a ferencvárosi fiatalember — az új­­zélandi kormány ipari szaktanácsadója, a Master of arts cím tulajdonosa, az eszperantó nyelv egyik közismert népszerű­sítője? Miképp tett szert emellett a német, francia, angol, spanyol, japán nyelv ismeretére? Major Joe ízes anekdotákkal kelti életre az elmúlt évtize­deket: — Szerencsém volt az eszperantóval. A nemzetközi nyelv „pápájától”: dr. Kalocsay Kálmántól, s a másik neves tanár­tól Bagi Gyulától sajátítottam el — már középiskolás korom­ban —, a ferencvárosi munkáskörök tanfolyamain. Érettségi után a Sorbonne tudományos karán folytattam tanulmányai­mat. Itt ismerkedtem meg új-zélandi hallgatókkal, tanárokkal, s a hat év alatt barátok lettünk. A diploma kézhezvétele után meghívásukra látogattam el országukba. A látogatás végül is — kétéves kinttartózkodásra változott. Francia nyelv- és irodalomtanári állást kínáltak Űj-Zéland egyik neves kato­likus középiskolájában; a St. Patrick’s College-ben. Két év elteltével az eszperantó és a Sorbonne-on szerzett japán barátok jóvoltából meghívást kaptam egy tokiói könyvkiadótól. Ezután négy évig szerkesztettem és írtam-Zélandig eszperantó újságot, kiadványokat. A japán nyelv csakúgy, mint a magyar, nehezen elsajátítható, zárt jelrendszer. Ezért is tartották fontosnak a könnyen tanulható nemzetközi nyelv propagálását. 1936-ban szerződésem lejártával hazalátogat­tam, de csakhamar tovább kellett állnom. Párizsba utaztam, de a világtörténelem onnan is továbbkergetett. Így tértem most már véglegesen vissza „Hitler háta mögé” — Welling­­tonba. Csaknem rögtön a Tudományos és Ipari Kutatások Minisztériumának lettem munkatársa. A munkám mellett szereztem meg a Master of arts végzettséget a wellingtoni angol nyelvű egyetemen. Ugyanakkor a minisztérium kiadásá­ban folyóiratot indítottam, amelynek én voltam a szerkesztő­je s nagyrészt valamennyi cikkének szerzője is. Lapunk a vi­lág különböző országainak technikai-ipari újdonságait nép­szerűsítette. Magyarországról is számos ismeretterjesztő írás jelent meg, s ezek hozzájárulhattak a két ország kereskedelmi kapcsolatának kialakulásához. 1969-ben harmincegy éves munkaviszony után mentem nyugdíjba, s röviddel azután sajnos megszűnt az általam alapított lap is. De térjünk vissza az eszperantóhoz, amelyhez természete­sen az elmúlt három évtizedben sem lettem hűtlen. A Japán­ban szerkesztett kiadványok, a világ eszperantistái előtt is­mertté tették nevemet. S noha hét nyelven beszélek, a har­minc év alatt csak megerősödött meggyőződésem: a nemzet­közi életben egységes nemzetközi nyelv használata szükséges. Ezért maradtam meg az eszperantó egyik legkonokabb pro­pagálójának. _ jjgs _ Santito leül a zongorá­hoz. Apjára néz, és hanyag, nemtörődöm moz­dulattal a billentyűkre te­szi a kezét. Játszani kezd. Lisztet. A keze alig éri át az oktávot, mégis, a legne­hezebb futamokat, fogáso­kat is jellegzetes nemtö­rődöm könnyedségével játssza. Közben mindun­talan szüleire néz. Az em­ber azt várná, hogy vala­mi elismerő bólintásra vá­gyik, de kisvártatva, játék közben, odasúgja „Lesz fagylalt?”. Santito tízéves. Palma de Mallorcán él. Apja, Dr. Kovács René, jónevű idegorvos. A kis Santitót hatéves korában beiratták a zongoraiskolá­ba. Három hónap múlva elvégezte az első tanév anyagát. Hétéves korában már a spanyol televízió­ban koncertezett. Csodagyereknek tartják. Nem gyakorol többet, mint napi harminc-negy­ven percet. Hihetetlen me­móriája van: három-négy­szeri lejátszás után már kívülről tudja a zongora­­darabokat. Félórai gya­korlás után már unatko­zik- Inkább menne lova­golni, dzsúdózni vagy ka­­ratézni. Az sokkal izgal­masabb számára. Santito „igazi” gyerek. Nagyon szeret számolni. Már betéve tudja a gim­názium alsóbb osztályai­nak matematika-anyagát. Három esztendő múlva, ti­zenhárom éves korában, valószínűleg beiratkozhat az egyetemre. Pedig elég sokat hiányzik az iskolá­ból. Koncerteket ad. Föllépett már többször a spanyol televízióban, járt Svédországban, Fran­ciaországban, Németor­szágban. Most Mexikóba és Berlinbe készül. A kon­certek után nagy jutalom várja: dupla adag fagy­lalt, sok tejszínhabbal. Ez a gázsi a szüleitől. Életében először most járt Magyarországon. Szülei is Spanyolország­ban születtek. Apai nagy­apja származott el a Szé­kelyföldről. Az édesapa korrektül beszél magya­rul. Santito most ismerke­dik az első szavakkal. Az óhaza mindkettőjüknek nagy élményt jelentett. Bejárták a megnézni való helyeket. Santito kis hang­versenyt adott a Mátyás­templomban, az esztergo­mi Bazilikában. Jártak Kadosa Pál tanár úrnál is, a Zeneakadémián. A mester meghallgatta a tíz­éves tehetséges nebulót, és meghívta jövő márciusra: lépjen föl a Zeneakadémia ifjúsági bérlet-sorozat egyik hangversenyén. Santito, mint már mondtuk, a zongorán és az orgonán kívül a fagy­laltot szereti a legjobban. Spanyolországban tör­tént. Az egyik templom­ban Bach: d-moll toccata és fúgáját játszotta. Előt­te, egy tálkában, a beígért fagylalt. A reflektor fé­nyétől és melegétől a gombócok olvadozni kezd­tek — Santito, mit tehe­tett mást, játék közben felállt, s mialatt ujjai szorgalmasan peregtek to­vább, nyalogatni kezdte a kincset érő fagyit. A hall­gatóság nem vett észre semmit. Santitóban nem azt cso­dálom, hogy tehetséges. Sokkal inkább, hogy nem koravén sztárjelölt, ha­nem elsősorban tízéves gyerek. Mert ez a legnehe­zebb. S. P. J. SZERETNE ÁTTEKINTENI A MAI MAGYARORSZÁG FOLYÓIRAT-TENGERÉT? Nem kell hozzá látcső! LÁTÓHATÁRT házhoz szállítjuk! Egy folyóirat, mely a többi folyóiratról, a mai magyar kulturális élet tág horizontjáról folyamatosan tájékoztatja önt — ez a LÁTÓHATÁR az első magyar reader’s digest, mely teljes terjedelemben vagy részletekben újraközli a magyar kulturális sajtóban megjelent legfrissebb, legszínvonalasabb, legizgalmasabb írásokat. Megjelenik: havonta 240 oldalon. Főszerkesztő: Szabolcsi Miklós. Kérjen mutatványszámot, vagy azonnal megrendelheti, ha az alábbi megrendelőlapot beküldi a következő címre: KULTÚRA H—1389 Budapest, P. O. B. 149. MEGRENDELÉS Megrendelem egy évre a LÁTÓHATÁR című folyóiratot. Az előfizetési árat, $ 10.00 összeget * mellékelten küldöm csekken * egyidejűleg átutaltam a Magyar Nemzeti Bank (H—1850 Budapest) a KULTÚRA 024/7. számú számlájára. Név: ............................................................................................................................... Cím: ................................................................................................................................ lotohotor 1973—1974. évi számaiban jelent meg többek között: Kisregények: Déry Tibor: Kedves bópeer ... Karinthy Ferenc: Hosszú weekend Novellák: Örkény István: Egy szerdai napon Mándy Iván: Tájak, az én tájaim Vészi Endre: Party Versek: Illyés Gyula: Falusi fölvonulás, Az ős folyam, Ráadás élet Weöres Sándor: Kodály biciniáina emlékezve Zelk Zoltán: Asszony a hófúvásban Juhász Ferenc: A megváltó kések Nagy László: Első özvegységem Művelődés — tudomány Magyar reklám 1973—74. Gyurkó László: Milyen színházat szeretnék? Vekerdi József: Eltérő vélemények a cigánykérdésben Vitacikkek az orvosokról, az orvosi etikáról, az alkoholizmusról, szexről, a mai magyar filmről, a mai magyar képzőművészetről Interjú Szent-Györgyi Albert professzorral, Breuer Marcell építésszel, Gerevich László régésszel, Bessenyei Ferenc, Psota Irén, Törőcsik Mari színművészekkel s

Next

/
Thumbnails
Contents