Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-08-03 / 16. szám
Már csak a kerekeket kell fölrakni... A rajzolvasás művészete Gábor Viktor felvételei 0-&mmm0tm*'0-0->0^0:.0:0í:0,0:'0>.00:0 0 01 és tájvédelmére. A tatabányai népfrontosok a bányászokat állítják csatasorba, hogy tájrendezéssel, erdősítéssel ismét mezőgazdasági területté válhasson a meddőhányók, a bányagödrök vidéke. A budapesti levegőtisztasági bizottság társadalmi aktívákkal együtt végzi őrjáratait. A népfront fővárosi szervezete szabad fórumot teremtett „Hétfő esti párbeszéd Budapestről” címmel, ahol mindenki interpellálhat. A város lakosa egyben a város gazdája is, joga és kötelessége tehát beleszólnia Budapest sorsának alakulásába — ez a vezérelv. Dr. Schnitzler József debreceni sebészfőorvos, Berettyóújfalu országgyűlési képviselője az elmúlt esztendőben javasolta a parlamentnek, hogy alkossa meg a környezetvédelem kerettörvényét. Azóta tudományos alapossággal, az országgyűlési bizottságok segítségét is igénybe véve, elkészült a kerettörvény-tervezet, amely „Az emberi környezet védelméről" címet viseli, s amelyet parlamenti megtárgyalása előtt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium és az Igazságügy minisztérium országos vitára bocsátott. A fővárosi „beszélgetések” egy része már megtörtént. Kilenc ülésen külön tanácskoznak a vízügy, az egészségügy, a közlekedés, valamint az erdészet, a kertészet és a mezőgazdaság szakemberei. Az utóbbi három munkaterület szakmai vitáját dr. Möcsényi Mihály professzor vezette a Hazafias Népfront budapesti székházában. A vita résztvevői arra törekedtek, hogy javaslataik, szövegmódosító ajánlásaik révén a törvény minél egyértelműbbé, pontosabbá formálódjék. Egyöntetű kívánságuk volt, hogy megfogalmazása legyen szigorúbb a tervezettnél. Kifejtették, hogy komplexen és tervszerűen kell védeni az egész élővilágot, amely az embert is magában foglaló biológiai egység. Sokirányú javaslataik tehát a mikrovilág (védett növények gyűjtésének, települések védelmét szolgáló növényzet pusztításának tilalma, stb.), őrzését is szolgálja. törvénytervezet tiltja az olyan gépjárművek közlekedését, amelyek a megjelölt határértéken túl bocsátanak ki szennyező anyagokat és túlságosan nagy zajt keltenek. A társadalmi vita javaslattevői itt is továbbmennek. Szigorítást kívánnak. Nevezetesen: ki kell selejtezni az elöregedett gépkocsikat állóvizeinkről pedig ki kell tiltani a bűzt árasztó motorcsónakokat. Azt kívánják a vitázók, hogy a bányászatról, a mezőgazdasági rendeltetésű földek védelméről, az erdőkről, a vízügyről, az egészségügyről, a sugárzó anyagokról, a levegő tisztaságának megőrzéséről szóló külön jogszabályokat mielőbb hozzák összhangba a környezetvédelmi kerettörvénnyel. Lesz tehát egy jó környezetvédelmi törvényünk. S így már túl leszünk a nehezén? Illúzió lenne, ha így gondolkodnánk. Ám nem illúzió hinni abban, hogy a társadalom szemléletváltozását, a nép bölcsességét, demokratizmusra való törekvését kifejező törvény jó eszköz lesz. Eszköz ahhoz, hogy még többen megértsék, a természet védelmével, emberi környezetünk őrzésével nemcsak a jelent, egészségünket, hanem a holnap Magyarországát, gyermekeink jövőjét, hazánkat védelmezzük. Csatár Imre A János-hegy és a Hárs-hegy a fővárosiak kedvelt kirándulóhelyei. Azzá teszik az erdők, a tisztások, a háborítatlan csend, a pompás tiszta levegő. S éppen a pompás természeti környezet miatt épültek fel itt a főváros legnagyobb tüdőkórházai: az Országos Korányi TBC-Intézet és a Fodor József Állami TBC kórház. Nem is olyan régen hazánkban sok áldozatot szedett a tüdőgümőkór. De ma már olyan kevés a TBC-s megbetegedés, hogy a TBC-intézetek egy része feleslegessé vált. Ezért a Fodor József TBC-kórház vezetői 1966-ban azt a feladatot kapták az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy az intézetet — szellemi tőkéjét és anyagi lehetőségeit figyelembe véve — fokozatosan alakítsák át mozgásszervi rehabilitációs intézetté. A központi kórházépületet övező hatalmas park pavilonjaiban ma már a különféle munkahelyi és közúti balesetek következtében megrokkant, mozgássérült betegeket is gyógyítanak. A pavilonok közelében kis épületek vonják magukra a figyelmet. Nem a külsejükkel, hanem a belőlük kiszűrődő zajokkal. Reszelők csikorognak, lemezvágók csattognak, fúrógépek zümmögnek, esztergák surrognak. Szokatlan zajok egy gyógyintézet területén, de nem szokatlanok egy mechanikai műszerészműhelyben. Itt pedig éppen az van. A műhely előtt kész vagy félig kész betegszállító kocsik sorakoznak. Benn az alkatrészek, a gépek, a szerszámok fölé hajolva férfiak: fiatalok és középkorúak vegyesen. Üj szakmát tanulnak, a mechanika műszerészetet. Mindannyian mozgássérültek voltak, vagy valamilyen betegség következtében csökkent a munkaképességük. A Fodor József Állami Gyógyintézetben nemcsak orvosi, hanem foglalkozási rehabilitáció is folyik. Mi a rehabilitáció, miért van rá szükség és milyen lehetőségei vannak? A kérdésre dr. Borsay János egyetemi adjunktus, az intézet vezetője válaszol: — A „rehabilitáció” szót a XVIII. században kezdték használni. Az „eredeti állapotba” való visszahelyezést, elégtételszolgáltatást jelentett, főként jogi- és becsületbeli ügyekben. Századunkban ez a jelentés kibővült, most már orvosi, foglalkozási, szociális rehabilitációról is beszélünk, azaz az egészségükben károsodott emberek testi-lelki helyreállításáról, a munkára való alkalmassá tételről és a családba, a társadalomba való visszahelyezésről, visszavezetésről. Az orvosi és a foglalkozási rehabilitáció egyaránt abból indul ki, hogy még a súlyos és végleges egészségkárosodás esetén is sokféle képesség őrződik meg. Az orvostudomány ma már olyan fejlett, hogy a bénult beteget is meg tudjuk gyógyítani, az elveszett végtagokat művégtagokkal pótoljuk, nagyon sok betegnek teljesen, vagy bizonyos mértékben vissza lehet adni látását-hallását. Napjaink ipari-technikai forradalma pedig olyan vívmányokkal büszkélkedhet, amelyek révén lehetővé válik, hogy a sérült is képes lehet különböző munkafajták végzésére. Nincs messze az az idő, amikor — az orvostudomány és az ipari-technikai fejlődés következtében — minden mozgásában, munkavégző képességében károsodott ember az egészségesekkel egyenértékű munkát végezhet az elektronika, a programozás, a finommechanika vagy az ipar, a kereskedelem, a közigazgatás irodai, adminisztratív területein. Erre a munkára szüksége van az egyénnek, a családjának és a társadalomnak egyaránt. Az egyénnek azért, hogy visszanyerje önbizalmát, embertársai rokonszenvét, újra örömét lelje az életben, újra érezze az emberi létezés teljességét. A család érzelmi és anyagi megterhelés alól szabadul fel. A társadalom pedig értékes és hasznos munkásokat kap. A munkaerő-kereslet is arra ösztönöz, hogy a rehabilitáció során életkedvüket visszanyert embereket, képességeiknek megfelelő munkára átképezzük és munkába állítsuk. Ilyen átképzés folyik a Fodor József Gyógyintézet tanműhelyeiben. A képzés szabályszerű, mint bármely szakmunkásképző intézményben. Mindennap vannak gyakorlati és elméleti foglalkozások, vannak közismereti tantárgyak — matematika, fizika, magyar és történelem is. Két év elteltével a résztvevők szabályos — a mechanikai műszerész szakmában elnyert — szakmunkás-bizonyítvánnyal hagyják el a tanműhelyeket s a gyógyintézet közelében levő kollégiumukat. Bárány Lajost, a kollégium igazgatóját kérdezem meg: Kik lehetnek a kollégium lakói, azaz kik részesülhetnek rehabilitációs képzésben, illetve átképzésben. — Minden 18 és 40 év közötti férfi, aki baleset, vagy valamilyen betegség (TBC, szívbetegség, szilikózis, stb.), után felgyógyulva eredeti foglalkozását nem folytathatja, de a mechanikai műszerész pályára alkalmas. A 18 éven aluliak, a nők, a más pályára alkalmasak vagy a szellemi fogyatékosok különböző intézetekben vagy szakmunkásképzőben tanulhatnak eredeti, vagy új szakmát. Minden évben értesítjük a megyei pályaválasztási tanácsadók és az egészségügyi osztályok vezetőit, hogy mikor, milyen létszámmal indítjuk az átképző tanfolyamot. Ezek az intézmények kapcsolatban vannak a megyéik üzemeivel, vállalataival, így azok .tájékoztatják dolgozóikat a rehabilitációs szakmatanulás lehetőségeiről. Sajnos, sok esetben maga a sérült sem gondol arra, hogy jobban hasznosítani kellene képességeit, s nem fordul vállalata vagy a tanács illetékeseihez felvilágosításért; nem tudja, hogy milyen jogai, lehetőségei vannak. Ezért minden évben feladunk egy apróhirdetést a napilapokban, így az ország legtávolabbi részén élők is tudomást szerezhetnek rehabilitációs intézetünkről. Ezt a hirdetést elolvasta Balázs Barna, 24 éves fiatalember, egy Zalaegerszeg melletti kis faluban. Egy budapesti gyár zalaegerszegi üzemegységében dolgozott betanított szerelőként, amikor kiderült, hogy szívbeteg. — Amikor kijöttem a kórházból, könnyebb munkára osztottak be és nem csökkentették a fizetésemet — mondja. — Mégis el voltam keseredve, hogy nem végezhettem ugyanazt a munkát, amit azelőtt, úgy éreztem nem vagyok egyenértékű a társaimmal, sőt én magam is csökkent értékű embernek tartottam magam. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a könnyebb munka nem megoldás. Olyan szakmát kell tanulnom, ahol ugyanolyan jól dolgozom, mint egészséges társaim. Ekkor olvastam az újsághirdetést. Azonnal írtam Bárány tanár úrnak és 1973 őszén beköltöztem a Fürst Sándor kollégiumba. Feleségem és két kisgyermekem maradt otthon, mégsem haboztam egy percig sem. Amióta itt dolgozom, újra kiegyensúlyozott vagyok, nem szorongat a „csökkentértékűségem” tudata. Tudom, hogy egy év múlva olyan szakmám lesz, amely nem jár komoly fizikai megerőltetéssel, és egyetlen munkafolyamatnál sem kell letennem a szerszámot azzal, hogy ez nekem nehéz. Balázs Barna lelkében helyreállt az egyensúly. Üj életcélt, új hivatást talált, élete és munkája semmiben nem fog különbözni makkegészséges társaiétól. Az ő esetében az orvosi, foglalkozási rehabilitáció eredményes volt: visszatalált önmagához, ahhoz az úthoz, amelyen a társadalom bármely tagjával egyenértékűnek érezheti magát. A rehabilitáció végső célja: minden testében-lelkében sérültet rávezetni, s elindítani ezen az úton. Arató Gábor A 0 Óriási park fái között bújnak meg a gyógyintézet épületei A TELJES GYÓGYULÁSÉRT FlOlGLALKO EMBERVÉDELEM 7
