Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-08-03 / 16. szám
I~6tAorU -Belépés csak kismamáknak Három óra előtt néhány perccel kisgyermekes anyák lépnek be a Fehérvári úti Művelődési Ház kapuján. Van, aki csak egy gyerekkel érkezik, többségük azonban egy kicsit és egy picit vezet kézen fogva. A gyerekeket a földszinten egy óvónő gondjaira bízzák, és sietnek föl az emeletre. Kék fotelek, süppedő szőnyeg és zsivaj — ez az első, amit észreveszek, amikor a mamák után belépek a szobába. A második, ami föltűnik: csupa-csupa fiatal nő van együtt. Innen, vagy épp alig túl a húszon. — ... és teszek rá egy diónyi vajat, kevés sót — mondja egy várandós a másik várandósnak, amikor elmegyek mellettük. — ... a harmadik éjjel, de pontosan, hajszálpontosan negyed kettőkor arra ébredek, hogy majd meghalok az éhségtől. Pedig rendesen bevacsorázok minden este — mondja egy molett asszonyka hasonló térfogatú társának. * A Fővárosi Művelődési Házban minden hétfőn, pontpsan három órakor találkoznak a fiatal anyák. — Tavaly március 8-án alakítottuk meg a Fiatal Édesanyák Klubját — mondja Darvas Lászlóné népművelő, a klub vezetője. — A környéken nagy lakótelep van, sok a gyerek, és sok a gyermekgondozási segélyen otthon maradt kismama. Valami hasznos időtöltést kellett részükre szervezni. Ezzel hoztuk létre a klubot. Általában húszan-huszonketten jönnek össze. Hacsak az időjárás, télen a hófúvás, nyáron a zápor, zivatar közbe nem szól. Vagy pedig a kanyaró, diftéria és más egyéb gyermekbetegség. — Mi mindent csinálnak így, együtt? — kérdem a kismamákat. — Minden klubdélután magánbeszélgetéssel kezdődik: mi történt velünk egy hét alatt. A hivatalos rész: előadás, aztán kérdezgetünk. — Milyen előadások voltak az utóbbi hetekben? — Jött egy gyermekorvos, vagy egy negyed órát beszélt a beteg gyerek ápolásáról, étrendjéről. Utána válaszolt a kérdéseinkre. Én például megkérdeztem, hogy mitől fájhat olyan gyakran a kisfiam hasa, és olyankor mit tegyek. Aztán volt egy előadás a beszédről is. — Logopédus tartotta — határozza meg szakszerűen egy másik anya. — Amikor megjött, bementünk a gyerekekhez, meghallgatta, melyikünké hogy beszél, és annak alapján tartott előadást. Utána kérdezgettünk. Az enyém kétéves és még mindig nem beszél, mit tegyek? Az a szőke sovány asszonyka pedig panaszkodott, hogy a fia nem tudja kimondani a rö-hangot... Azé a kövér asszonykáé pedig selypít. A logopédus mindannyiunknak adott tanácsot. — Egy varrónő is tartott előadást. Anyagokat hozott, megmutatta, hogyan lehet szoknyát varrni a kislányoknak; hogyan kell leengedni a kinőtt nadrág szárát. Egy óvónő pedig gyerekjátékok, bábok készítésére tanított meg bennünket. A jövő héten nőgyógyász tart majd előadást. — Előre tudják, hogy legközelebb mi lesz? — Hát persze. Mindig megbeszéljük a klubvezetővel, hogy miről szeretnénk hallani. — Ma például milyen előadás lesz? — Ma semmilyen. Mozizni fogunk. Olyan kisfilmeket nézünk meg, amiket a tévében nem vetítenek. — Hivatalosan a klubfoglalkozás egy óra hosszat tart — mondja Darvasné. — A mamák ugyan szívesen maradnának tovább is. de tekintettel kell lennünk a gyerekekre. A két-három éves apróságok hamar elfáradnak, az egyik elálmosodik, a másik megéhezik, és szokatlan nekik, hogy nincs velük az anyjuk. — Tehát az előadásokért járnak ide? — kérdezem az anyákat. — Hát mi másért... ? — Csakis az előadásokért! Rengeteget tanul belőlük az ember. — Meg a sok jótanács! Hogy lehet kérdezni a gyerekorvostól mindenfélét... Nekem valahogy gyanús ez a nagy bizonygatás. Hiszen ezek a kismamák a gyermekeiket rendszeresen viszik tanácsadásra, ahol orvos, védőnő látja-ellenőrzi a kicsinyeket; akkor bármit kérdezhetnek a szakemberektől. Ismeretterjesztő előadásokat hallhatnak a rádióból, a te-W\AAAAAAAAA/\AAAAAAAA/V FÜRDŐRUHA DIVAT Egy világháborúnak kellett elviharzania — írta a korabeli divattudósító, hogy az emberek ne csak földrajzi fogalomnak, hanem fürdési lehetőségnek tekintsék a tengert, a vizeket. S valóban — az 1920-as esztendők a divatban forradalmat jelentettek a „ki a szabadba” — a napfénybe, jelszavakkal, mert hiszen addig senkinek nem jutott eszébe, hogy a tenger hús vizét, a tavak csendes hullámait fürdőzésre is lehet használni. Míg alig fél évszázada a nők — az indiszkrét pillantások ellen — tetőtől talpig felöltözve, fürdőkalapban, a vállakat, az egész testet befedő fényes fekete lüszter, az utcai ruhától alig különböző toalettekben, harisnyában, gumicipőben lubickoltak az uszodában, a fürdőhelyeken — a strandokon megjelent az „őszinte” fürdőruha, amelyben már kényelmesen lehetett úszni. Azóta a fürdőruha divat leegyszerűsödött, gyakran változott, hol tenyérnyi, éppen csak a legszükségesebbet eltakaró, parányi felső- és alsó részre zsugorodott — ám úgy tetszik, örök divat marad a napfénynek, a friss levegőnek a legtöbb felületet nyújtó színes, mintás mértéktartó egybeszabott fürdőruha. Esztendők óta a fürdőruha divatban — a bikini és a hóbortos monokini után — csak a dekoltázs mélysége, no meg a kellemes hatású műanyag jersey-k megjelenése hoz némi változást. A fiatalok természetesen továbbra is viselik a bikinit, sőt a tenyérnyi minibikinit. Képeinken két derűsen színes, szolid jersey fördüruhát mutatunk be. Külföldi modellek, s megvásárolhatók a budapesti áruházakban, kötöttáru szaküzletekben. Komlós Lili felvételeiP. J. levízioból is; tudásszomjukat könyvek, folyóiratok is kielégíthetnék. Kell itt még valaminek lennie, amiért ezek a fiatal nők alig várják, hogy hétfő legyen. De hiába kérdezgetem őket, nem kapok rá választ. * Varga Józsefné a klub „legöregebb” tagja. Már betöltötte a harmadik X-et. — Mióta jár ide? — Februárban tudtam meg a boltban, ahol vásárolok, hogy van ilyen klub. Telefonon megkérdeztem, igaz-e, hogy a gyereket is be lehet hozni. Azt mondták, igaz. A következő hétfőn már jöttem is. — Mennyi idős a gyereke? — Kati, akivel gondozásin vagyok, másfél éves. A nagylányom, Évi, tizennégy, Zoli tizenkettő. Bár már akkor is lett volna ilyen klub, amikor ők kicsik voltak! Rengeteget kínlódtam, amíg megszokták az óvodát. Évivel már nem lesz ilyen gondom, itt megtanulja, mi az, ha sok gyerek van együtt. A mamáknak hirtelen megjön a szavuk. — ... megtanulja, hogy nem minden játék az övé ... — ... hozzászokik a többi gyerekhez... — ... hogy nemcsak én lehetek vele, hanem az óvónő... — ... megszokja a közösséget. — Tehát a gyerek miatt járnak ide' — szögezem le. — Hát persze — mondják kórusban. Vargáné fölbátorodik. — Ne. szemérmeskedjünk! — veszi át a szót. — Mondjuk meg nyíltan, azért járunk ide, mert mindannyian gondozási segélyen vagyunk. Egyikünk két éve, a másik három, a harmadik már négy éve, mert megjött a második gyerek is. Egyikünk se él együtt az anyjával, anyósával, nincs kire hagynunk a Aki itt is egyedül játszik Varga Kati még cumizik Nádor Ilona felvételei kicsit. Nem mehetünk el egy moziba, presszóba, nem élhetjük azt az életet, amit dolgozó korunkban megszoktunk. Egész nap, egész héten összezárva a gyerekkel ... Itt legalább egyszer egy héten fellélegezhetünk. >1« — Mit szól a férj a kismama-klubhoz? — Amikor megmondtam neki, hogy járok a klubba, csak annyit kérdezett; aztán járnak oda férfiak is? Mondtam, nem apák klubja ez, hanem az anyáké. — Az uram örül, hogy ide járok. — Az enyém nem is tudja. Hat órára jön haza, akkor én már rég otthon vagyok. — Haragudna, , ha megtudná? — Nem hiszem. A gépész beszól a kisablakon. — Asszonyok, vége a pletykának, indítom a filmet. Sulyok Katalin Anyuka mozizik, mi mesét hallgatunk W\AAAAA/WW^VWW\AA/ Receptek. BARACKLEVES. Hozzávalók: fél kiló sárgabarack, 2 deci fehér bor, 2 kanál zsemlemorzsa, 10 deka cukor (vagy szaharin, ízlés szerint), 1 egész tojás, 1 deci tejföl. — Negyed kiló barackot meghámozunk, szeletekre vágjuk, a borban puhára pároljuk. Másfél liter vizet felforralunk, belefőzzük a zsemlemorzsát, a barack másik felét áttörjük. Ráöntjük a borban párolt barackra, hozzáadjuk a cukrot és felforraljuk. Egy tálban az egész tojást a tejföllel jól elhabarjuk és a levest kanalanként, folytonos keverés mellett hozzáöntjük. Melegen vagy hidegen tálaljuk. Tetejére pirított zsemlekockát adhatunk. VEGYES EGYTÁL. Hozzávalók: fél kiló burgonya héjában megfőzve, fél kiló zöldborsó 2 deka zsíron megpárolva, negyed kiló sárgarépa csíkokra vágva és puhára párolva, fél kiló sertéshús ledarálva és 3 deka zsíron megsütve, 3 deka lisztből, 3 deka zsírból, 2 deci tejből készült fehérmártás, 2 egész tojás, só. — Egy tűzálló tálban a burgonyát, a sárgarépát, a zöldborsót a hússal soronként összerakjuk. A fehérmártást a 2 tojással elkeverjük, leöntjük, pillával mélyedéseket fúrunk az anyagba, hogy a mártás mindenüvé behatoljon. Sütőben addig sütjük, amíg a teteje meg nem pirul. TÖKFŐZELÉK LECSÓVAL. Hozzávalók: 1 kiló tök, negyed kiló zöldpaprika, negyed kiló paradicsom, egy fej hagyma, 6 deka olaj, paprika, só, kapor, egy csésze aludttej, 2 deka liszt. — A tököt megtisztítjuk, legyaluljuk, gyengén megsózzuk, és pár csepp ecettel meglocsoljuk. A hagymát karikákra vágjuk, és a felhevített olajban megfonnyásztjuk, paprikával megszórjuk. Hozzáadjuk a megtisztított karikákra vagy hosszúkásra vágott zöldpaprikát, amit sózás nélkül a hagymás zsíron többszöri kevergetés mellett megsütünk. A paradicsomot héjától és magvától megtisztítva szeletekre vágjuk és a paprikához vegyítjük. Pár perc múlva hozzáadjuk a gyengén kicsavart tököt, jól elkeverve fedő alatt 15—20 percig főzzük, amíg a tök meg nem puhul. Apróra vágott zöld kaporral is ízesíthetjük. Így elkészítve már önálló fogás. Ha azt akarjuk, hogy több leve legyen, liszttel, aludttejjel vagy tejföllel behabarjuk, egyszer felforraljuk. Lyukas korsó ÉNEKES JÁTÉK A gyermekek kezet fogva kört alkotnak, és szélsebesen forogva énekelnek. Az utolsó szóra hirtelen leguggolnak. Ha valamelyikük ilyenkor elesik (kiesik a sorból), annak azt mondják: „Lyukas korsó." Kürthy Hanna rajza szó tn kis kér ■ te1 ker-telfem, bo zsa-ró zsái ül-lel-lem. Szí!,szét fúj-do-gól-jo, só re-re geli, hu1 REJTVÉNY GYERMEKEKNEK Csigavonal Ma az ábra betűit megfelelő irányban haladva, csigavonalban olvassátok össze, József Attila: Anyám cimü versének első két sorát kapjátok eredményül. deujys-«a KBa ?iajaisa A3n •BlSoj aqjzan j?j -Sftq v :s?ifajS»w Zala József rejtvénye FK ✓E T KTI UE F E Lz R T RN /E É ÍGS /A A E B n 0 E s p G M BGY A VY F Aú A TG 0 1 Labdarózsák szalaghorgolással Hozzávalók: 20- as horgolócérna, 13—14-es horgolótű. A virágmotívumokból tetszés szerinti nagyságban készíthetünk szettet, térítőt. A munkát a technikai ábra szerint készítjük el. Jelmagyarázat: a pontok láncszemeket, a kis vonalak rövidpálcákat jelentenek. A nyilak a kötések irányát mutatják, a mellettük levő számok a ráhajtásokat, az áthúzott kis nyilak a ráhajtás nélküli kapcsolásokat jelzik. A szalag 4 egyráhajtásos pálca és 7 láncszem váltakozásával készül. A fordulásokban hármas és négyes kapcsolások vannak. Először az A-val jelölt szalagsort horgoljuk meg. Kiszélesedő, belső részein csillagok vannak, amelyeket rövidpálcákból és láncszemekből alakítunk ki, a szalaghoz pedig 2- 2 ráhajtással kapcsolódik. Közepén ehhez hasonló csillag van, de ez 3—3 ráhajtással kötődik a virágmotívumhoz. A virágokat egymástól szintén csillagok választják el. Ennek elkészítését a technikai ábráról olvassuk le. Itt már egy pontba öltött és egyszerre befejezett egyráhajlásos pálcák vannak. A megfelelő nagyság után az egész térítőt körbehorgoljuk egy záró szalagsorral, amely 2—2 ráhajtással kapcsolódik az előzőekhöz. Minden motívum találkozásában, a külső szélén, négyes kapcsolásokkal kapjuk meg a gömbölyödő formát. Mosás és keményítős után legcélszerűbb kifeszílve szárítani. ERDEI SZEDERDZSEM. Hozzávalók: 1 kiló szeder, 60 deka cukor. — A gyümölcsöt rétegesen összerakjuk a cukorral, és egy napig hűvös helyen állni hagyjuk. Másnap gyors tűznél 20 percig forraljuk, forrón üvegekbe rakjuk, és szárazgőzben tartjuk kihűlésig. MEGGYSZÖRP. Apró, érett cigánymeggyből kiválogatjuk a romlott szemeket, és a többit jól megmossuk. Ep zománcú edényben a magjával együtt összenyomjuk, másnapig állni hagyjuk, akkor szűrőbe tesszük, hogy a leve lecsurogjon. Minden liter léhez 80 deka cukrot mérünk, ráöntjük a meggylevet és 20 percig főzzük. Ha kihűlt, üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk. A megmaradt meggy húsát áttörjük és 1 kiló gyümölcsre 60 deka cukrot számítva lekvárt főzünk belőle. Az ételeknél az adagokat négy személyre számítottuk.