Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-07-06 / 14. szám
Természetesen itt már nyoma sincs a hajdani házépítés mondhatnánk vidéki, vagy családias hagyományának, de lassúságának sem: a korszerű nagyipar új módszereket teremtett, talán kevésbé poétikusakat, de mindenképpen célszerűbbeket. Erre a — kockákra, vonalakra, statikai és dinamikai számításokra szerkesztett — világra illik a házgyár kifejezés. A parancsoló szükség hozta létre az újat. Ha valaki tamáskodna a szükség parancsoló voltát illetően, nem árt emlékeztetni a vidéki vályogviskókra, a Budapesten, a századfordulón gombamódra elszaporodott proletárlakásokra, a Mária Valéria-telepre, az óbudai nyomortanyákra — és a világháború rombolásaira. Ha csupán a régi állapotot állítottuk volna helyre az újjáépítés során, akkor ma Budapest lakosságának több mint a fele elavult lakásokban lakna. Korántsem állíthatjuk, hogy mindent megtettünk. Az újjáépítés után nem indult meg olyan méretű lakásépítkezés, amilyent a hirtelenül növekvő főváros megkövetelt, amit dolgos polgárai megérdemeltek volna. Sok minden hiányzott hozzá, többek között átfogó, tíz-húsz évre előrelátó koncepció is. Amikor jó évtizeddel később megindult a csakugyan nagyarányú, úgy is mondhatnánk: koncepciózus lakásépítkezés, az örökségen kívül meg kellett küzdenünk saját lemaradásunkkal is. Ebben a helyzetben, az átfogó, több évtizedes koncepció megvalósításaképpen épült föl az első házgyár. Természetesen, még átesett az összes létező gyermekbetegségen. A „gyári” házak egyhangúak, unalmasak voltak, parkettájuk felpúposodott, ablakuk szeleit, a vízvezetékek zajongtak a falakban — de lakóik között sokan voltak, akik addig talajvíz színezte házban laktak, parkettát csak fatelepen láttak, ablakjaikra ruhaszárító kötelek voltak szögezve, vizet az udvari vagy az utcai kútról hordtak. Adjuk át a szót, s az új házgyár bemutatásának jogát Pethő István műszaki igazgatóhelyettesnek. Miért neki? Talán nincsen senki, aki jogosabban szólhatna a házgyárak munkájáról Budapesten. ö állította munkába a főváros második, harmadik és negyedik házgyárát, az ő vezetése alatt rombolták le a hírhedt Mária Valéria-telepet. Vagy egy évtized óta „gyári” házban lakik, előbb a második, majd a harmadik házgyár építette lakásban. Tehát nemcsak mint termelő, hanem mint lakó is megismerkedett a lakótelepi élettel. Tehát: foltos-e a suszter cipője? — Bízvást állíthatom, hogy nem. Természetesen nem mondom én sem, hogy nem lehetne még szebben, még jobban elkészíteni a lakásokat, de a mai reális igényeket mindenben kielégítik a termékeink. Évről évre kevesebb hibával dolgozunk. Tudja, sokat beszélgetek a szomszédaimmal. Mindenki tudja rólam, hogy hol dolgozom, ezért minden panaszt elsősorban nékem rónak föl. A negyedik házgyár a Duna partján terül el, nem messze Budafoktól. Külön műút vezet ide. — A cementet Vácról, a Dunai Cement- és Mészműből kapjuk; a kavicsot innen a Dunából; a szigetelőanyagot a szomszédból, Budafokról; a vasanyagot Ózdról, Salgótarjánból, Dunaújvárosból. Jó az ellátásunk. Olyan a szervezeti felépítésünk, hogy vállalatunkon — a 43. Építőipari Vállalaton — belül hozzánk tartozik egy szerelő részleg, ami csak a mi házainkat szereli öszsze. Most éppen a Fehérvári úti lakótelepet építjük. — Számunkra létfontosságú a megfelelő szérianagyság. A lakásépítés sok befektetést igényel, és ez csak lassan térül meg. Nyugaton például ezért idegenkednek ettől az iparágtól. Én nagyon sok nyugat-európai kollégával beszélgettem, s kivétel nélkül mindenki elismerte megrendeléseink nagyságát. Nekünk az ezres nagyságrend a mércénk ... Sós Péter János riportja Novotta Ferenc felvételei A betonterítő kocsi vezérlőpultja Itt készítik elő a sablonokat A vasszerelő üzem
