Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-25 / 11. szám
A váli völgyben c 4 Ufítf'ó kéréssel, hogy az egyik képet adja át a Nemzeti Múzeumnak, a másikat Válnak. Az erdészháznak, melyről így írt Vajda egy emlékezésében : „ ... volt szép nagy lakóházunk az erdőben, melyhez egy holdnyi, megette két holdnyi kert tartozott ... valóságos Kánaán, Paradicsom, Eldorado volt az a hely”. Ehhez a hajlékhoz és a csodás szépségű Ginához, Kratochwill fodrász Georgina lányához volt hű teljes életén át. A csodás Ginát egy Eszterházy elszerette, kedvesévé tette, Vajda még öregen is Ginához epekedik, Ginára gondol, a hűtlent ünnepli, köszönti költeményeiben. Kevés ilyen gyötrő szerelem volt irodalmunkban, fájdalmasabb aligha. A legszomorúbb magyar költő vidám gyerekségének váli hajlékában őrzik a megmaradt, megmentett kéziratokat, arcképét, néhány bútordarabot, s az egész Vál őrzi a Gina-versek keserűségét és őrzi a Gyermekkorom tájéka című Vajdavers minden sorát. Hogy ő leborulna a határon, s megölelne mindent, ha újra viszszatérne Válra: „A kis kertajtót, minden bokrot, / A szederfát az udvaron, / A ,Hattyút’, a hű vén komondort, / Ki nekem ugranék, tudom.” Vannak ehhez hasonló szent szövetségek magyar falvak és hazai költők közt. Széphalom egyet jelent Kazinczy Ferenccel, Csurgó Csokonait idézi föl, Nikla Berzsenyire emlékeztet, most már mindig, Cseke Kölcsey Himnuszát zengi hangtalanul is, Tét Kisfaludy Károlyt őrzi a szülőfalu ragaszkodásával, Ercsi Eötvös Józseffel parolázik, Aszód a kisdiák Petőfit ébreszti szüntelen. Az egyik váli iskola lépcsőházának a falán mai magyar költők arcmását látom, Illyését, Nagy Lászlóét, s a közelükben, a Vajda idézetek mellett a Vajda család váli történetét. Erről jegyzem le, hogy az egykori jobbágycsaládot egy Ürményi nevű földbirtokos hozatta ide. Urményi József Mária Terézia státuszminisztere, az első Nevelési Terv megszerkesztője volt, s szolgálatai jutalmául kapta Vált, környékét, a roppant erdőt, minden „csalános iharost” Mária Teréziától.. A földbirtokos hívta meg Vajda Endrét, a költő apját Válra, legyen az erdésze, a főerdésze. A költő Pesten született, egy esztendős korában került Válra, s csak a gyermekkor esztendei kötik ide. De ezeket az esztendőket, az esztendők emlékét hetven esztendeig, haláláig őrizte Vajda János és halála óta, évtizedek óta őrzi a váli nép. A postaépület előtt áll Vajda János szobra. De ápolja az emlékét a közeli Bicske is, a bicskei gimnáziumot, a bicskei könyvtárat róla nevezték el. Vál könyvtárosa Gerecze Pálné, a helyi iskolaigazgató pedagógus felesége az öt és fél ezer kötetes váli könyvtár könyvtárosa. A második osztályban tanít, bekopogtatok, abbahagyja az órát, betessékel a lakásukba, a polcok itt is könyvektől roskadoznak. A könyv és ez az ötvenhárom éves törékeny asszony egy és ugyanaz, ö a gárdonyis „lámpás”. ö az irodalomterjesztö, ö a válogató, ő az ajánló. Néha még küldönc is. Idős asszonyoknak néha este a lakásukra viszi el a kölcsönkért könyvet, ha tél van, ha esik, ha az olvasó gyengélkedik, ha messze lakik, ha öreg. Gerecze Pálné ilyenkor világít az esti úton. Világít Petőfi sorával, Ady villámlásával, Móricz lámpásával. Gerecze Pálné betűket ajánl, gondolatokat terjeszt, szépséget vetít ki. ö az irodalom váli szolgálóleánya. Ilyen emberek nélkül József Attila néma volna. Radnóti Miklós el sem olvasható és Mikszáth regényeit olyan csend fedné be, mintha egy kripta fedele takarná. A Gerecze Pálhoz, a Gerecze Pálnéhoz hasonló emberek tanítják meg a gyereket olvasni és írni. Ha nem tennék, az irodalomnak nem lenne, nem lehetne olvasója. A költészet visszhangtalanul néma volna. A fényt és a sugárt ugyan a költő lobbantja fel, de a világosság kanócát, izzószálát, gyertyavilágát, mécsvilágát Gereczéék táplálják. A magyar nyelv tanítói, az irodalom szolgái és szolgálóleányai. — Több pedagógus is van a családban? — kérdezem, mikor leülünk a könyvtára elé. Nem férjem-et, nem uram-at, nem is emberem-et mond, hanem így fogalmaz: — A párom itt született, itt is kezdett tanítani, itt tanít már negyven esztendeje. Apósom, Gerecze Ambrus is pedagógus volt, húsz esztendeje halt meg, s negyven évig tanított Válón. Ha az apósom és a párom eddigi idejét összeadom, az máris nyolcvan év. — A húgom tanító Fehérváron. Három gyermekem van, és három unokám. Gyerekeim közül a fiam a pécsi műszaki főiskola tanárképző intézetében tanul, két asszonylányom is pedagógus. Egyik tanár, a másik óvónő. Nem is egy szobamennyezet, hanem a műveltség tágas boltozata alatt ülök Válón. Most már nem egyetlen, kölcsönkönyvet vivő tanítónő világít az esti úton, hanem egy teljes család. Ez a család nem keveset tett azért, hogy olvashassuk Tolsztojt, Balzacot vagy Jókai Mórt. Ha összeszámolnánk, ami már lehetetlen lenne, több tízezer, talán még ennél is több ember köszönheti nekik, hogy olvashatja Petőfit, vagy Weöres Sándort, például a költő „Ha a világ rigó lenne” című mesekönyvét, amely talán a legnépszerűbb írás a váli völgyben, a váli olvasók előtt. — Most lesz, június 1. és 8. közt a magyar könyv hete, ebből az alkalomból beszélje el nekem, hogyan született ez az öt és fél ezer kötetes könyvtár, hogyan válogat és hogyan ajánl az olvasónak? — Negyvennyolcban jött meg a párom a hadifogságból, akkor E váli völgyet — „Lombjai a rengetegnek / méla búsan integetnek” — egyszer megérintette a költészet s a nép, amely a völgyet lakja, nemzedékről nemzedékre őrzi az érintést, a költészet testközeliségét, az irodalom fészekmelegét. E váli erdőt — „Odabenn a mély vadonban / A csalános iharosban” — a magyar irodalomba költöztette egyszer valaki, a költői szó átitatta a köztudatot, s Vál népe még a huszadik században is a tizenkilencedik századi költő verseit, sorait, citátumait idézi, ha ünnepel, s faluját köszöntve, kifejező sorokat keres az ünnepi beszédhez. A váli völgyben — „Mint nyáj, ha komondor űzi avarban / Szaladoznak a hamvas fellegek” — és a kétezerötszáz lakosú Fejér megyei faluban, de a környéken is mindenütt Vajda János emlékével, soraival, nevével, nagyon is élő valóságával találkozom. E völgybe vesző, festői ecsetre illő, dús növényzetű és tágas levegőjű falú, s a népe valósággal térdre ereszkedett, a múlt században élt, nagyon okos társadalombírálatot folytató és nagyon szomorú, nagyon magányos és nagyon boldogtalan Vajda János emléke előtt. Vannak ilyen szent kötődések, ilyen eltéphetetlen szerződések, ilyen egymásraborulások a magyar tájban és az irodalomban. Mintha a nép nem is tudná, de nem is akarná felejteni, s az emlékezés örökös hálájával akarná megfizetni azt a virágport, amelyet verssorok lepkeszárnya e tájra hintett. Olyan ez, hogy „az erdész fia”, a költő Vajda János szavai, szókincse, váli hasonlatai örökre beleitatódtak, beleégetődtek e váli völgybe, az emberek fejébe, az emlékezés szalagjára. Megyek a falusi főutcán, s föltekintve az utcatáblára, látom, hogy az utca Vajda János utca, a költőről nevezték el. Besétálunk a helyi termelőszövetkezethez, ki másról nevezték volna el, mint Vajda Jánosról. A nagy sár, meg a „mely vadon”, s a „csalános iharos” miatt nem tudunk fölsétálni az erdei erdészlakhoz, amelyben Vajda János gyermekéveit töltötte — „Szeretnék ott megnézni mindent, / A hegyet, völgyet, kis lakot” — és ezért a falu tanácsán kérdezem meg, mi van e kis lakkal. Ott Vajda János Múzeum van, s nincs vasárnap, mikor ne telne meg látogató emberekkel a kis hajlék, amelyben a gyermek Vajda eszmélkedett. Már nem élt a költő, s volt felesége, Bartos Róza is meghalt, a halála előtt két Vajda János képet hagyva az utókorra. Végakaratának végrehajtójává Krúdy Gyulát tette azzal a A váli völgy Az új erdő A váli Vajda János utca Már régen meghaltak a költő szülei, az erdei lakhoz vezető rossz úton fölborult a kocsijuk, s mind a ketten életüket vesztették. Hetvenhét esztendeje halott a költő, elment a volt feleség, eltávozott a csodás szépségű Gina, meghaltak Vajda János nőtestvérei, a „mély vadon” fái ledőltek már, elpusztult a híres váli erdő vagy új telepítésekkel újult fel a régi, s a fák, amelyeket a költő valaha köszöntött, nem élnek már. Az erdei hajlék is más, mint Vajda János gyermeksége idején. Minden megváltozott. Csak kettő nem: a váli völgy káprázata és a váli völgy fölött visszhangzó költészet. Vajda János szobra — Holló Barnabás alko tása. Tóth Mihály, tanító (Vál) felvétele Baráti Géza - Tiuföy %)éte SZÜMLW
