Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-31 / 7. szám
bölcs mértéktartással s a legteljesebb szakmai elismeréssel beszélt a nagy konkurensekről : Petráss Sáriról, Lábass Juciról és a többiekről. E beszélgetések során a nagy primadonnát nem támogatta a színpadi masinéria: a fényszóró, s a primadonnák számára kötelező „bevonuló” márványlépcső, a káprázatos kosztüm és a még káprázatosabb frizura... E négyszemközti beszélgetések során Hanna szelleme, ötletessége, páratlan elbeszélő művészete képviselte a reflektort és a hozsannázó operettkórust. És mégis ezek voltak a legcsodálatosabb előadások, amelyeket valaha is megértem. Mert Hanna nemcsak kortársait idézte fel, hanem több mint fél évszázad történetét is: milyen volt a régi balettiskola... és milyen a „színészpiac”, ágenseivel, igazgatóival, színpadi isteneivel és rabszolgáival egyetemben... Milyen volt a hajdani Váci utca, a Zserbó — és a szegényszagú Csikágó mélye — a Nefelejcs utca. Hát így csodálatos Hanna nyolcvan esztendeje. Ahogy mesél, aztán elúnva a drámai narrátor szerepét, egyszeriben átcsap a tréfába, oly módon röpítve, nyilazva a poént, ahogy csak egy olimpiai céllövő teheti. A minap nálunk vacsorázott. Ügy gondoltuk, hogy egy nyolcvanéves hölgyet látunk vendégül, a könnyű ételek közül is csajc a legkönynyebbeket tálalhatjuk. Sorra nézi a tálakat, végül felhúzza a vállát: — Mi ez a babazsúr? Adjatok valami emberhez méltó táplálékot! — Este, lefekvés előtt?! — Mire én lefekszem, lesz abból éjfél is, ha nem több! Feleségem szerénykedik: — Délről maradt egy kis kolozsvári káposzta. Félek, zsíros lesz... — Azt hozzátok! — ragyog fel Hanna arca. — Ez nálam babona: ha káposztát vacsorázom, nyugodt éjszakám lesz! Hát így szép a nyolcvan esztendő. Szívből kívánjuk: adjon a sors jócskán ráadást is! Gál György Sándor (Megjelent a Magyar Hírlapban) Nyolcvanadik születése napján Honthy Hanna megajándékozta szeretett közönségét: az oly sok sikert látott színpadon, az Operettszínházban újra szerepelt a Csárdáskirálynőben (MTI felv.) Honthy Hanna nyolcvanéves. A nézőtér távlatából nincs ezen semmi csodálatos. Egy nagy színész, jelentős egyéniség, örökkön nyilvánosság előtt forgolódó primadonna, akinek minden életszakaszát ismerjük, elérkezett e szép dátumhoz. Tudjuk, hogy Pozsonyban és Debrecenben kezdte, hogy a Blaha Lujza Színházban, majd a Király Színházban, a Fővárosi Operettszínházban s ami mindezeknél meglepőbb: a Vígszínházban és a Belvárosiban folytatta meredeken felívelő pályáját. Tudjuk, hogy hódított, mint díva és szubrett, mint drámai szende és mint pompás vígjátéki jellemszínésznő egyaránt. Nos, ez a nagy művész, a mi Honthy Hannánk — nyolcvanesztendős! De ez így, önmagában, még csak egy adat. A valóság több ennél. A mélyebben járó igazság az, hogy Honthy Hanna jelképpé lett: á törhetetlen szorgalom, a színház iránti szenvedélyes szerelem, a pálya mélységes, hódoló tisztelete, a közönség megbecsülése, az írói-zeneszerzői szándék alapos kutatása, az egyszerűség és a franciás charme, a tündöklőén tiszta intonálás és az odavetett rögtönzés, a plasztikus szövegmondás és a gaminos kacsintás, vagy, ha úgy tetszik: a klaszszikus „félre” — élő szimbólumává magasodott. Nyolcvanéves. De hát az ember sokféleképpen érheti el ezt a tiszteletre méltó életkort. A fontosabb itt az, hogy Honthy Hanna hogyan érte meg ezt a születésnapot. Együtt voltam vele heteken át. Könyvet írtam róla. Vallattam, kérdeztem. Színdarabokra, személyekre, dátumokra, emberi és művészi kapcsolatokra vonatkozóan kaptam tőle ezernyi felvilágosítást. Mondom, a nyolcvan esztendő a zsöllye, a zárt szék vagy az erkély távlatából egyáltalán nem különös. De egyenesen fantasztikus, ha az embert csak egy kis dohányzóasztal választja el Hannától. Micsoda felejthetetlen arcképeket rajzolt fel Hegedűs Gyuláról és Törzs Jenőről, Fedák Sáriról és Lehár Ferencről, Karinthy Fri-Honthy dedikálja a róla írt könyvet gyesről és Csortos Gyuláról, Kálmán Imréről, Molnár Ferencről, Beöthy Lászlóról, P. Rejtő Howardról és még száz meg száz szereplőről, akik ott éltek, alkottak, játszottak nemcsak az ő, hanem a mi életünk színpadán is. Milyen Mindenki öt akarja látni (Nádor Ilona felv.) rÚ4 (jißy^izällßdiL üálJidiLt: cl rD(mulmu Magyarország gyógyvizekben Európa leggazdagabb országa, 447 forrásból tör fel a gyógyító víz. Mégis kevés az olyan szálloda és gyógyüdülő, ahol orvosi ellátásban is részesítik az erre rászoruló vendégeket. Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy megalakult a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat. Feladata a hazai és külföldi gyógyidegenforgalom szervezése és ellátása, természetesen a hagyományos magyar vendéglátóipari szolgáltatások mellett. Az új vállalat közeli és távlati terveiről Pável Jánosné — a Margitszigeti Nagyszálló volt igazgatója, olvasóink jól ismerik — vezérigazgatót kérdeztük meg. — Cégünk ma már 66 különböző üzlettel rendelkezik, hálózatunkhoz tartozik Budapest egyik legrégibb és legjobb szállodája, a ma 100 éves, s öt éve újjáépített Margitszigeti Nagyszálló. További üzleteink a Balaton mellett találhatók: többek között Keszthelyen a Helikon Szálló, amely az egyetlen télen-nyáron nyitvatartó szálloda a Balaton partján, számos csárda, eszpresszó, étterem. Hévizén szintén éttermeink, eszpresszóink vannak és néhány kis szálloda. Badacsonyban miénk a Kisfaludy-ház és a Bormúzeum. Fejlesztési terveink már elkészültek. Tavasszal lerakjuk az alapkövét a „Thermál hotel-lánc” két új szállodájának, a jelenlegi Nagyszálló szomszédságában épülő 400 ágyas és a híres hévízi tó mellett létesülő szintén 400 ágyas gyógyszállónak. Ugyancsak az idén indul meg az építése a budai Várban a Hilton Szállónak, amelynek magyar tulajdonosa a Danubius Vállalat. Mind a három szállodánk 1975—76-ban készül el, de közben már folynak az előkészületek a harkányi, hajdúszoboszlói gyógyszállók építése érdekében is. Minden új szállodánkban lesz hidro- fiziko- és elektroterápia s a kiegészítő egyéb orvosi rendelők, természetesen megfelelő egészségügyi szakszemélyzet irányításával. Valamennyi szállodánkban lesz szauna és úszómedence is. — Milyen gondot jelent ennyi új szálloda egyidejű építése? — Kettős problémával állunk szemben. Megfelelően kell egyeztetni az építkezéseket és időben biztosítani a szakszemélyzetet. A személyzetet nagy részben a közép- és felsőfokú vendéglátóipari szakiskolák növendékei közül nyerjük, egészségügyi személyzetünket pedig az Egészségügyi Minisztérium képezi ki. — Az új szállodák felépítéséig is tudnak-e gyógykezelési lehetőséget biztosítani? — Igen. Budapesten a Margitszigeti Nagyszálló vendégei részére a nemzetközi viszonylatban is jól ismert Lukács, Gellért, Széchenyi és Rudas fürdőkben, a keszthelyi Helikon vendégei számára pedig a hévízi Állami Kórházban, ahol a balneo-terápióban neves szakorvosok irányításával folyik a gyógykezelés. — A gyógyszállodák törődnek-e a vendégek gyógykezelésen kívüli szabad idejének eltöltésével is? — Minden szállodánkban működik hostess-szolgálat. Gondoskodunk vendégeink részére színház- és hangversenyjegyekről. Szállodáinkban található könyvtár- és televízió-szoba. Szervezünk múzeumlátogatásokat és saját mikrobuszainkkal városnéző, valamint kiránduló programokat. — Előbb szó esett a Hilton-céggel való kapcsolatról. Milyen egyéb külföldi kapcsolatok alakultak már ki? — Februárban és márciusban Koppenhágában és Stockholmban a Sheraton szállodákban mutatkoztunk be magyar hetek keretében, márciusban Kuwaitban a Hilton szállóban, áprilisban Zürichben szintén a Hiltonban tartunk magyar heteket. Szívesen állunk minden érdeklődő cég rendelkezésére — fejezte be nyilatkozatát a vezérigazgatónő. Murányi Péter Az építendő margitszigeti Thermál Szálló makettja ffElkészült az új „Lila akác Minden szakmának megvan a maga, gyakran nemzetközi „tolvajnyelve”, sajátos szótára. Természetesen a film sem kivétel e szabály alól, s e szakmai nyelven a „remake" kifejezés egy, egykor már megvalósult, többnyire sikeres film újra elkészítését jelenti. A hírneves Larousse kiadó kis filmlexikona szükségesnek érzi hozzáfűzni a kifejezés tényszerű magyarázatához, hogy „az eredmény majdnem mindig csalódást okoz”. Indoklást is fűz hozzá, amelyből kiderül: e csalódás egyben bizonyítéka annak, hogy a film létrejöttében a rendező személyiségének milyen meghatározó ereje van. A balsiker oka többnyire az — véli —, hogy ugyanazt, ugyanolyan erővel másvalaki nem tudja már elmondani, mint ahogyan az eredeti mű alkotójának sikerült. Ám a „Lila ákác” remake-je — talán emlékeznek egy korábbi tudósításunkra — minden szempontból rendhagyó eset, unikum a filmtörténetben. Ez alkalommal ugyanis nem valaki más nyúlt, három és fél évtized múltán, Székely István egykori sikeres munkájához, hanem ő maga ... De ennek már története van, kezdjük az elejéről. Amikor, a harmincas években, Magyarországon is neki akartak kezdeni a hangos filmek készítésének, nem volt egyetlen olyan hazai rendező sem, aki ismerte volna ennek az új eljárásnak a technikáját. Volt viszont Berlinben egy fiatal filmcsináló, aki az egyik legsikeresebb német hangosfilm elkészítésével bizonyította be felkészültségét. Ügy hívták: Székely István. A vállalkozók azt gondolták: benne megtalálják az alkalmas embert a hazai hangosfilm-gyártás elindítására. Székely vállalta is a megbízást és elkészítette a „Hyppolit, a lakáj” című, azóta is példátlan sikerű filmkomédiát. Ezt követően, alig több mint fél évtized alatt, további huszonhárom filmet, köztük a „Lila ákác”-ot. A forgatókönyv alapjául Szép Ernő regénye szolgált, és Székely, az író elképzeléseihez híven, happy end nélkül fejezte be Csacsinszky Pali, a költő és Tóth Manci, a kis táncosnő érzelmes szerelmi históriáját. A filmet Budapesten így is mutatták be, de nem sokkal utána a forgalmazó kétségbeesetten követelte Székelytől, hogy készítsen — a vidéki bemutatásra — egy másik, olyan befejezést, ahol a szerelmesek egymásra találnak. No, ez, kényszerűen, meg is történt, s a film az ország különböző részeiben két, különböző verzióban került a nézők elé. A harmincas évek második felében Székely elhagyta Magyarországot, Hollywoodban telepedett le. Itt dolgozott harmincegynéhány éven át. A hatvanas években látogatott viszsza először szülőhazájába, ekkor Nemeskürty István, a Budapest Stúdió igazgatója azzal az ajánlattal állt elő, hogy Székely készítse él, magyar filmként, valamelyik egykori sikeres munkáját. A választás a „Lila ákác”-ra esett. Az első tennivaló ilyen esetben — megpróbálni elfelejteni a hajdani művet, s mindent újra, az alapoktól elkezdeni. Ez történt most is. Visszanyúlva Szép Ernő munkáihoz, Müller Péter, a tehetséges fiatal író társaságában készítette el a forgatókönyvet, amely egyfelől hűséges maradt az író szelleméhez, másrészt viszont igyekezett a történetet a mai néző igényeihez, ízléséhez alkalmazni. Ez a kettős szándék érvényesült azután a megvalósításban is. Így módosult, a színészi karaktereknek megfelelően a szereplők alakja, például Lezsi, a táncmester, amely hajdan Kabos Gyula sajátos komikumához alkalmazkodott, most viszont Rádai Imrében talált életrekeltőre. (Rádai az egyetlen, aki természetesen még más szerepkörben — közreműködője volt a régi változatnak is ...) Az egyetlen reminiszcencia, amely utal a hajdani filmre, Abrahám Pál nagysikerű dalának felvillantása. Minden egyébben — bátran mondhatjuk — új, más film született most az idős mester kezéből, bizonyítva alkotói vitalitását, újrateremtő készségét. Bán Róbert
