Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-31 / 7. szám
számukra. Egy-egy kis nyugdíj, a szövetkezetben valami kis elfoglaltság, még Lajos bácsi számára is, elperegnek, eltelnek a napok velük, mint ahogyan az a 60—65 esztendő lejárt eddigi életükből. Nem moccannak, nincs is hová. Pár kilométerre innen fiatal, kerékpáron járó ember állít meg. Elromlott az órája, az idő után tudakozódik. Én meg az élete, sorsa után. — Gyári munkás vagyok. Napi 22 kilométer kerékpárral, ha esik, ha fúj. Nehéz. Meg is Untam. Mennyivel könnyebb azoknak, akik fél hétkor megébrednek, fél nyolcra, nyolcra beérkeznek, és sétálva sem tart meg nekik az út negyedóránál tovább. Én meg innen kintről. Elég volt. Átfújja az embert a pusztai szél, veri az eső vagy a hó, bizony, gürcölés. Nem tart már sokáig. Kicsit megvidámodva folytatja. ' — Gyűjtöm a pénzt, takarékoskodók. Míg a többiek szombatonként, vasárnaponként járják a maguk útját — fiatalok, költenek —, én hazatörekszem. Itthon van még valami kiegészíteni való. Egy koca, annak szaporulata szintén a pénzt szaporítja. Városba készülök. A Fémmunkásban dolgozom, nekem a tanya nem jövő... Világosan, pontosan fogalmaz. Élete sorsát tömöríti néhány mondatba, s elképzeléseit vázolja, ahogyan szeretné. • 28 új község és település született 1945 óta Bács-Kiskun megyében. A nagy tanyás városok, Kecskemét, Kiskunhalas, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, a távoli határban új falvakat hívtak életre. így történt a megyeszékhely szomszédságában, a mátkái termelőszövetkezetben is. A kis település ma sincs még a térképen. Jó ezer ember lakja a pusztába plántált tanyákat Kecskemét, Jakabszállás, Városföld, Helvécia négyszögében. önálló közigazgatása nincs, de köves út már épült, amely Kecskeméttel összeköti. Ezt a szövetkezet építtette. Itt 143 iskolás gyerek él és nő, a tanítói, tanári kar kijár hozzájuk a pusztára. Valamenynyien Kecskemétről, de már nem gyalogszerrel, nem is a keskeny vágányú vasúttal, hozza és viszi őket a Petőfi Termelőszövetkezet kis autóbusza. Belekerül évi 90 000 forintba, de a gyerekekért, az új nemzedékért megéri. Végiggondolták ők, hogyan lesz könnyebb. Próbáljanak elszívódni az ősi határból? Nincs hozzá sem kedvük, sem igényük. Itt akarnak élni, 3000 hektár földet művelnek, sző-Nagymama és unoka löt, gyümölcsöst telepítenek, gabonát termesztenek, és az elmúlt esztendőben majdnem egymillió forint jutalmat osztottak szét az itt munkálkodó embereknek. Egy napra — 10 órás munkanapra — 115 forintot fizettek, a jutalmon kívül, természetesen. Életük, sorsuk a föld. Megkérdeztem Túri Józseftől, a termelőszövetkezet elnökétől, hogy mi a jövendő. — Matkó nem akar elvándorolni. Jó itt élni. Á szövetkezet évenként 10 családnak 50— 50 000 forint építési kölcsönt ad, hogy enyhüljön a szétszórtság, és a homoki erdők, gyümölcsösök, szőlők és szántók között egy újabb kis falu bontakozzék, ahol közelebb élnek már egymáshoz az emberek. Falu, kőházakkal, úttal, jó vízzel, s természetesen villanyfénnyel. 39 millió forint évi termelési értéket raktunk a közös asztalára a 3000 hektárról. Magunk erejéből 300 000 forintot költöttünk villamosításra. Üj transzformátort kérünk, s ezért is megajánlottunk 60 000 forintot. Az emberek azért néha úgy érzik, hogy nem segítenek eléggé bennünket, mintha nem volna gazdája ezer léleknek, ennek a szétszórt területnek. Mi községet akarunk. Egy új kis települést életrehívni, olyat, mint amilyen sok van már a megyénkben. Szívesen kapcsolódnánk a szomszédos Helvéciához, közös a gondunk, és az örömeink is közösek. Ébred ez a nép, tágul a látókör, olvasgatnak az emberek. Évi 39 milliós termelési érték még sohasem volt itt. Gyerekeink tanárai velünk elégedettek, napi meleg ételükről is mi gondoskodunk. Szövetkezet és falu egy és azonos, vágyainkban az él, hogy ittmaradhassunk, itt dolgozzunk. Nem nagyon kívánkozik el senki, csak közelebb szeretne kerülni egyik a másikához. A faluközpont már bontakozik. Osl „nádfedeles” (Pásztor Zoltán és Tóth Sándor felvételei) Ezren vagyunk, s a mi népünk szaporodik... Bács-Kiskun megyében az elmúlt 10 esztendőben majdnem 40 000-en hagyták ott a tanyát. Az elvándorlók szaporodnak, a kinn élők fogyatkoznak. A tanyák maguk is átalakulnak. Erdei Ferenc képzelte el valamikor legpontosabban, hogyan lehetne mindennel ellátni — úttal, vízzel, villannyal — az apró tanyaközpontokat, s hogyan lehetne a gazdálkodást célszerűbbé, az életet könnyebbé tenni, akkor még egymillió embernek. Az ország lakosságának egytizede élt tanyán, tízmillióból több mint egymillió ember. A tanyák háromnegyed része még 45 előtt épült olyan anyagból, hogy elég volt hozzá egy-egy vizes tavasz, s nagy próba elé állította a sárból-vályogból rakott emberi fészkeket. Elég csak Bács-Kiskun megye térképére egyetlen pillantást vetni, s kiderül, hogy az egész nagy tanyavilágnak nem egészen 60 kilométer a kiépített úthálózata, a kiépítetlen utak hossza 4100 kilométert tesz ki. A 68, ma is meglevő tanyai településből 11 jól, 16 közepesen, 21 csak gyengén ellátott, 20 település meg egyszerűen ellátatlan, 264 külterületi iskolából csak 138- ban ég a villany, 84-nek van telefonja, televízió 191, rádió 180, filmvetítő 34 iskolában található. A legelszomorítóbb adat, hogy a tanyavilágban majdnem öt százalékot elér az írni és olvasni nem tudó emberek aránya. De 40 000 tanyába jár már a Szabad Föld, a parasztok újságja, s jár más napilap vagy folyóirat. Igaz, akad még tanya, ahol a kalendáriumon kívül egyéb könyvet nem nagyon talál az ember. Mindazt, amit a szükség diktál, hogy a szomorú tegnap teljesen új valóságra változzék, nem lehet egyik napról a másikra felépíteni. Alapos, gondos munkára van szükség. 53 tanyasi iskola elhalt, kikoptak belőle a legénykék, kisdiákok, s már majdnem 1200-an diákotthonokban, úgynevezett tanyai kollégiumokban kapják meg azt a képzést, oktatást, amit minden városi gyermek. De ez még csak töredék. Mi lesz a tanyák sorsa? A megye városainak határában 6—8 új község van alakulóban. A nagy falvak közelében is egyik-másik település már bontogatja új központját, s ezeken a tájakon gyökeret ver az emberibb élet, itt már megtelepedett a nagy átváltozás. Néhány esztendővel ezelőtt még némelyek megkockáztatták azt írni, hogy bomlóban a tanyák, oszlóban a tanyai élet, mindenüvé belépett, betelepedett az új életforma. A szavak elszálltak, az emberek maradtak. Csak szívós akarattal, kemény munkával lehet utat építeni a tanyákhoz, a még itt dolgozó gonddal, bajjal élő emberekhez, a tanyasiakhoz, akik mindenképpen kevesebbet nyertek és kaptak mind ez ideig a jóból. Sarkadi Imre, a korán és tragikusan elhunyt tehetséges író, így fogalmazta drámájának címét: Űt a tanyákról. Kereste a kifelé vezető utat. Ma az alkotó emberek s a megye összefogása úgy módosítja az író igazságát: út a tanyákhoz. Megkeresni, megtalálni a módot, hogy az itt élő emberek élete is gyorsabban szebbé változzék, egy egész ország örömére. Fábián Gyula Országos mozgalom: „Televíziót minden tanyai iskolának*’ t: A legnagyobb ajándék (Matkó-pusztai iskola) A VILLANYT!
