Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-03 / 5. szám
1 Tulajdonképpen meglepő, hogy a magyar filmgyártás történetében alig találunk olyan műveket, amelyek Petőfi alakjával foglalkoznának. Pedig látszólag igazán filmre kínálkozó témával szolgálnak életének regényes epizódjai, a hányatott korai évektől, a vándorszínész időszaktól, házasságának romantikus bonyodalmain keresztül a szabadságharc időszaka alatti fordulatokig, a márciusi eseményektől a máig is titokzatos pusztulás pillanatáig. És ha azt is számításba veszszük, hogy alakjának népszerűsége mindenkor ígéretes biztosítékot kínált a közönség érdeklődésére — még inkább megválaszolhatatlannak tűnik a kérdés: miért is hiányoznak a Petőfi-filmek a magyar film hét évtizedes történetéből. A jubileumi esztendő, a százötvenedik évforduló ünnepségei előtt felmerült az igény: készüljön film is ebből az alkalomból. Film, amely méltó a költő nagyságához, hiteles és mához szóló alkotás. Ám éppen ez a nagyon is kézenfekvő alkalom, e nagyon is megfogalmazott kíván.ság egyben riasztó akadályt is jelentett. Hiszen olyan filmet készíteni, amely a Duna-parti emlékműhöz hasonló régies megoldással, vagy a húsz év előtti vállalkozás, a Feltámadott a tenger monumentális látványosság-látszatának módjára közelít Petőfi alakjához — valamiféle kötelező „házi feladattá” fokozta volna le a művészi célt. Annak a filmrendezőnek, aki igaz meggyőződéssel akart közeledni a témához, valamilyen másfajta, a kézenfekvő sablonoktól eltérő módot kellett találnia. Egy fiatal művész, Kardos Ferenc vállalkozott . erre. Testvéröccsével, Kardos Istvánnal — aki éveken keresztül a magyar irodalom tanára volt egvik középiskolánkban — olyan ötletre talál.tak, amely alkalmat kínált valóban ünnepi és mégis, ízig-vérig aktuális modern hangvételű film elkészítésére. A szerzők gondolata a következő volt: a költő életének eseményeit, nem történelmileg rekonstruált, a hajdanvolt helyszínekhez hasonló díszletek között, színészekre kiosztott szerepekkel elevenítik meg, hanem összegyűjtve több száz mai közép - iskolás diákot a Petőfi nevét viselő, hagyományait ma is nagy gonddal őrző pápai gimnázium patinás épületének falai között, velük játszatják végig, támasztják életre az egykor történteket. Afféle mai misztérium-játékot, közösségi ünnepélyt képzeltek el, amely az egykori események felidézésére és a mai fiatalok világának, felfogásának, a múltról való elképzeléseinek szembesítésére egyszerre ad lehetőséget. Így valósították is meg a filmet. A játék helyszínéül — a befejező jelenetsor kivételével — mindvégig az iskola épülete szolgál. Az udvar hol a Múzeum-kertet jelenti, máskor a debreceni országgyűlést, vagy a szabadszállási képviselőválasztás népgyűlésének helyszínét. Táncsics börtöne: az iskola pincéje, a pesti egyetem bölcsészkara: az iskola könyvtára, az orvoskar: az iskola természettudományos szertára. Az osztálytermeket a képzőművészeti gimnazisták dekorálták, az akkori és a mai kor stílusát merészen vegyítő képzőművészeti elemekkel. Az ábrázolás egész módja, mindennek megfelelően, erősen jelképes marad. A résztvevő hatszáz fiatal, köztük akár a Kossuthot vagy Bemet megjelenítő fiúk is, a maguk mindennapi öltözékét hordják, csak Petőfi megszemélyesítőjén — Kovács Mihály budapesti diákon — van sötét, zsinóros attila. Persze ő is maszk nélkül, saját arcával jelenik meg. A film egész felfogása e szokatlan, de igen erőteljes hatású ötletet tükrözi, képi megoldásaiban, játékvezetésben és tömegmozgatásban éppúgy, mint a cselekmény dramaturgiai rendjének kialakításában. Ahogy a szerzők maguk fogalmazzák: „Az egyes szituációk politikaidrámai fordulatokat sűrítenek egyegy jelenetben. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy olyan szereplők is megjelenhessenek egy-egy helyzetben, akik a valóságban személyesen nem voltak jelen, de véleményük és álláspontjuk valóságos, eseményeket formáló volt és dokumentumokban fennmaradt számunkra. Ez a módszer logikusan következik a film zárt térszemléletéből, hiszen a játék valamennyi szereplője állandóan jelen van az eseményekben, hol azok cselekvő részeseként, máskor reagáló tömegként vagy csupán mint néző. Ez a módszer a szereplők különös együttélését valósítja meg .. Mint minden szokatlan, a hagyományostól eltérő felfogásnak, Kardos Ferenc Petőfi-filmjének is nyilván vannak és lesznek vitatói, ellenzői. Az azonban bizonyos, hogy a film elkészítésében résztvevő „fiatal sereg” teljes lelkesedéssel ment bele a különös játékba, és ez az egész filmnek rendkívül magával ragadó dinamikát ad. Igaz — és ez magától értetődő — a szó megszokott értelmében vett színészi-művészi alakformálásról nem beszélhetünk, de a fiúk és lányok őszintesége, még a botladozóbban elmondott dialógusoknak is erőt és valami naiv bájt ad. A film néhány jelenete pedig — amilyen például a befejező képsor, Petőfi halála a csatatéren — rendkívüli érzelmi hatást ér el. Így lesz a PETŐFI ’73, bronzba merevített történelmi emlékmű helyett vallomás, a továbbélő, a mai fiatalok szívében is elevenné váló, indulatokat és gondolatokat támasztó forradalmár költőről... Bán Róbert Kovács Mihály — a film Petőfije A debreceni országgyűlés — a pápai gimnázium udvarán [
