Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-03 / 5. szám
Én — mert rólam van szó —, aki Szombathelynél tovább nem utazhatott életében, boldog voltam, hogy megláthatom Budapestet, a Tudományos Akadémiát, én a Petőfi-rajongó, a Petőfi, de a Kisfaludy Társaság neves íróit, költőit is személyesen üdvözölhetem. De az örömbe üröm, is vegyült. Katona József „Bánk bán”-jából vett szavakkal idézve „Öh, istenem! Tekintenél csak egyszer házamba — élve látnád a panaszt... nekünk pedig nincs egy jó köntösünk... ki írja fel keserves könnyeinket... mi haszna? ha szorongat a szegénység ...” Nem volt egy tisztességes ruhám, amit felvehettem volna. Márpedig az urak előtt „folt hátán folt” ruhában nem jelenhetek meg. Kölcsönkért ruhában hallgattam tehát a Petőfi Társaság elnökének, Pékár Gyulának szavait: »-Az ország nyugati végvárából jött diák, a német anyanyelvű Szaufnauer Ferenc nyerte el a Petőfi társaság aranyérmét 90 megtanult Petőfi verssel « (A valóság; 100 verset tanultam meg, de egy budapesti tanuló, nevére jól emlékezem, Zsiska Vilma, szintén 100 Petőfi verssel pályázott, és őt tették az első helyre, engem 90 verssel jelöltek másodiknak.) Eddig a történet. Iván József tanárom, aki korán, 45 éves korában távozott el az élők sorából, volt az, aki Petőfi szeretetére tanított és nevelt, ö a szegény diákoknak volt a patrónusa, és ezzel a kis leírással nem a magam, de volt tanárom erényeit szándékoztam feltárni, megismertetni azokkal, akik tudják, ki volt Petőfi.” • Petőfi Sándor életének és életművének azonosulása mindazzal, ami Magyarországot, a szülőföldet, kultúrát, az ifjúságot jelenti — ez az értelme és jelentése annak a Petőfi-képnek, amelyet a távolban élők tolla a hívásra fölvázolt. Ez pályázatunk tanulsága nekünk, s azoknak, akik felhívásunkra válaszoltak. Mindebből különösebb magyarázat nélkül is megérthető, hogy miért jelentkezett viszonylag nagyabb számmal az idősebb generáció. Jóllehet kaptunk és közlünk olyan levelet is, amelynek írója külföldön született, de szülei megtanították magyarul, s amikor találkozott Petőfi költészetével, az úgy érintette meg, mintha itthon járt volna. Érdekesek voltak azok a válaszok is, amelyeknek írói, elszakadva Petőfitől, számvetést készítettek emlékezetükben, mit s mennyit őriztek meg a magyar költészet nagy kin-' csesházából. Címek és verstöredékek merültek föl, klasszikusok és alkalmiak egyaránt; megható, és szintúgy nem haszontalan számvetés volt ez is. örülünk, hogy alkalmat adhattunk reá. Végül még egyet: nagyon sok verset kaptunk.' Saját verset, azaz olyanokat, amelyeket a pályázók maguk írtak. Ezek túlnyomó többsége alkalmi munka, bár akadt közöttük néhány jól sikerült is. Némelyiknek éppen egy-egy Petőfi vers volt az ihletője, másokat e nélkül is papírra vetett volna alkotójuk. E versek közül sokat jutalmaztunk pályázatunkban, noha közlésükre egyszer sem vállalkoztunk. Megérthetik ezt: más volt pályázatunk célja. De köszönjük őket, mert becsülésre méltó és tiszteletet keltő szándékról tanúskodnak. unkánk velejárója, hogy gyűlölködő, sérült lelkű emberektől is kapuink olykor leveleket; ennek ki van téve a világ minden újságja, nyelvre és világnézetre való tekintet nélkül. Ismétlődő pályázataink sem kerülték el e majd mindig névtelen, és mindig teljesen hatástalan aknákat. De ezt most azért említjük csupán, mert nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a „Miért szép?” pályázatra támadó, becsmérlő levél egyetlenegy sem érkezett • címünkre. Ügy látszik, az új szocialista Magyarország ellenségei is megérezték: Petőfi ürügyén, Petőfi nevével és versével nem lehet a költő örököseit támadni. B. P. KÖLTŐK A KÖLTŐRŐL Aki költő, megméri a létet. A magasságot és a mélységet. A méréshez mérték kell. A költői mérték: az igazság. A költő magassági és mélységi pontokat keres, hogy a lét apályait és dagályait, egy-egy korszak poklait és mennyeit, önmaga csúcsait és mélységeit „bemérje”. A magyar költők egy évszázad óta Petőfin mérik a lét, saját koruk és önnön világuk csúcsmagasságát. Nem lehet megkerülni, nyitott szemmel kell költészetének szikrázó napjába bámulni és káprázó, könnyes szemmel vallani a világról: hová emelkedett vagy zuhant a Petőfi által megrajzolt koordináta-rendszer magassági-mélységi pontjaihoz mérve. A fénytől gyulladt szemű költők rendszerint a segesvári csatamező átszúrt szívű Petőfije mellett keresik önmaguk. Mert ha igazi költők, a legemberibb emberek; az élet szerelmesei és perelnek a halállal. Mert a halálba szédülés zuhanási pontjín mérik meg egy költészet teljes útját az égboltozaton. Petőfinél pedig mindeneké előtt azért, mert ezen a dérvert mezőn szikrázott fel a legritkább jelenségek egyike: a költői igazság és az élet igazsága, a költészet és az elvek teljes és csodálatos harmóniája, amelyet az ifjú költő életútja és komor halála forrasztott Egésszé. A költő a létet, saját korát és önmagát méri a segesvári tragédia nagy pillanatához: és aztán ítél a világ felett, felmenti vagy bűnösnek nyilvánítja. Két pont közt legrövidebb út az egyenes. Két költő között legegyenesebb út a vers. Mi egymás mellé tettük e „költői verseny” egymásutáni dalait, és sajátos kórusmű formálódott belőlük. Tekintsük az elmúlt század s századunk magassági pontjainak e ciklust! Magányos fáklyafények, amelyek világánál menetelt vagy botorkált, szárnyalt vagy kúszott előre a magyarság, a történelem bozótjain át a máig A szerpentinen elértünk oda. ahonnan jól láthatók a megtett út kacskaringói; de az is, hogy felfelé mentünk és megnünk tovább. Sz. M. (A Petőfiről írt versek a 7., 12., 14. és 15. oldalon.) 5
