Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-11-24 / 24. szám
\ 1905 Budapest 62. 292. postafiók Egy magyar művészről Kedves, szimpatikus fiatalember. Nyílt homlok, okos, kutató tekintet — András von Tószeghi, azaz Tószeghi András, foglalkozása brácsaművész ... Londonban nemrég adott hangversenyt ezen a felemás hangszeren, amely se nem hegedű, se nem gordonka, de megszólaltatásához mindkét _ hangszer ismerété szükséges. S hogy e követelményeknek mennyire eleget tud tenni ez a fiatal művész, mutatja az, hogy Tószeghi Andrást, ma már, mint az University of North Carolina fakultásvezető professzorát üdvözölhetjük. Szívós és kemény munka előzte meg ezt a kitüntetést. De csak így tudta elérni, hogy kiemelkedő helyet szerezzen a jövő generáció művészei körében különös hangszerének. Hiszen az eredetileg brácsára írt szerzemények száma még ma is jóval kevesebb, mint a hegedűre vagy csellóra írottaké. Tószeghi András Bartók példáját követte. Nemcsak abban, hogy komolyan veszi hivatását — abban is jelentőséget lát, hogy éppen erre a hangszerre bízta legbensőbb gondolatait. „Még a szakemberek is csodálkoztak azon, hogy miért éppen ezt a különös hangszert választottam” — mondja kis mosollyal — „de Bartók hagyatéka buzdított. Ezért fordultam William Primrosehoz, akinek Bartók az utolsó szerzeményét írta.” Bartók e művét halálos ágyán vetette papírra, s nem is jutott el a befejezésig. „Szeretném, ha több brácsára írt művet találnék, amelyekkel kibővíthetném hangversenyprogramomat. Azt szeretnérri, ha ezek olyanok lennének, mint Bartók utolsó művei.” Sokat beszél a nagy géniusz Concerto-járól — amelyben oly nagy szerepe van a nosztalgikus szépségű brácsaszólamnak. „A külföldön élő magyarok mindig megilletődéssel hallgatták ezeket a részleteket, hiszen szinte emberi nyelven sóhajtanak ezek a dallamok.” Budapestre készül. „Remélem, Budapesten majd megismerkedhetem azokkal a művekkel is, amelyeket az új magyar iskola szerzői brácsára írtak." És ha keveset talál? — ' kérdezem. „Akkor magam kérek brácsadarabokat a tehetséges új magyar zeneszerzőktől. Az új komponistanemzedék egy-két tagját ismerem már müveikből — csak éppen az én hangszeremet, a brácsát nem tüntették ki hatásos, színvonalas darabokkal." Biztos vagyok benne, hogy az Edwin Fischer-dijas lelkes fiatal művésznek szívélyes budapesti fogadtatásban lesz része. Művészek, kérdések Postaládánkban egyre több újságkivágást találunk. Legtöbbjük egy-egy magyar, vagy magyar származású művész sikerét méltatja, nagy közönséget vonzó hangversenyről, tárlatról, előadásról tudósít. Ezek közül választottunk ki néhányat. Az érkező levelek nagy része valamilyen hazai eseményről, szokásról, szabályról kérdezősködik. A személyesebb jellegűekre levélben válaszolunk, de egy-kettő megérdemli a nagy nyilvánosságot. Űjra meg kell említenünk, hogy nagy számban kapunk Olvasóinktól verseket — de ezek közzétételére továbbra sem vállalkozhatunk. Bognár István „Megrendítő, lelkesítő feladatra vállalkozott Bognár István, amikor képsorozatot készített Illyés Gyula „Táncolók” című versére. Munkája túlnő a szokványosán értelmezett illusztráció műfaján” — kezdi méltatását Pogány ö. Gábor a Művészet című folyóirat 1972. márciusi számában. A festő szabad asszociációkkal, kavargó, fájdalmas és mégis mértéktartó táncjelenetekkel teremtette újjá a költő indulatos látomását. Az egyes táncok összefogják a magyar történelem különböző korszakait. Az allegorikus figurák tánclépései a magyar nép szenvedéseinek egy-egy mozzanatát jelenítik meg. A képsorozat 1968—70-ben készült. S hogy mi indokolja mostani bemutatását? A művész a II. Anyanyelvi Konferenciának ajánlotta e képsorozatát. Címe: Tragikus táncok a magyar nemzet múltjából. Most a kompozíció fő képét, a Körtánc címűt mutatjuk be Olvasóinknak. Három képzőművész Az elmúlt hetekben három magyar képzőművész sikeréről érkeztek fényképes tudósítások. Mágori Vargha Béla, Dél-Amerikában élő s dolgozó magyar festő gyűjteményes kiállítása augusztusban nyílt meg a Museu de Arte Brasileiraban. Az ottani sajtóban nagy visszhangot váltott ki a tárlat. Boszin Endre absztrakt kompozícióit Torontóban, pz RM Galleryben állították ki. Boszin Endréről már Kassák is elismerő sorokat írt az Üj idők hasábjain — és az azóta réndezett kiállításai a világ több nagy városában, egyre növelték az elismerést. Kocsis Iván Kanadában él. Fiatal művész. Elsősorban az indián őslakosság élete és művészete foglalkoztatja — stílusában is elegyedik az indián hagyomány a modern formai megoldásokkal. öreg autó John S. Weissmann (London) „Tisztelt Magyar Hírek! A minap egy társaságban vitatkoztunk: ha valaki autóval Mágori Vargha Béla kompozíciója jön Magyarországra és a kocsi a szabadság ideje alatt annyira tönkremegy, hogy nem érdemes megjavíttatni, akkor mi a teendő? A vita eldöntetlen maradt, de kérem, írják meg, ilyen esetekben mi a teendő! Tisztelettel: T. F-né, Hollandia (teljes cím)” A kérdést továbbítottuk a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának. A válasz a következő: mivel a gépkocsi behozatalát feltüntetik a vízumon, kilépéskor természetesen keresni fogják az autót. Ha annyira megrongálódott, hogy nem érdemes kijavíttatni, akkor be kell menni a területileg illetékes vámparancsnoksághoz és ott bejelenteni a történteket, valamint átadni a gépkocsi okmányait. A vámparancsnokság erre adja meg a kilépéskor szükséges igazolást — amelynek birtokában már nyugodtan haza lehet utazni vonaton vagy repülőn is. Magyar lovak -"bélyegen „Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelten küldök egy lapot, ami nagy örömöt jelentett mindnyájunknak. Mindenki el van ragadtatva, hogy szeretett hazánk bélyege került a címlapra. Nagyon sokan jöttek gratulálni. Főleg az itteni magyar hajtők büszkék az otthoni lószeretetre. Sok szerencsét kívánok úgy a lósportnak, mint a mai kiváló hajtóknak. B. S. tréner.” Gyász „Fájdalommal tudatjuk, hogy Dömös Imre, sydney-i honfitársunk június 29-én elhunyt. „Dömös bácsi” elvesztése nagy hiányt jelent. Sok levelet írt Önöknek — ezekből megismerhették régen lángoló hazaszeretetét. S. P. és családja.” Kocsis Iván: A szegény parasztasszony Bognár István: Körtánc (a Tragikus táncok a magyarság múltjából című sorozatból) Boszin Endre: Esó Chicagóban QLépeied éi p ól ifi kán knéhány kézdéle Mindenki úton volt Egy kényelmes (vagy önző?) ifjú pár így gondolkodik: ha egykét nevelünk, könnyebben élünk, tágasabb a lakás, nagyobb a csend. Ám egy ország felelős vezetői nem dönthetnek úgy, hogy a zajártalom megszüntetése érdekében csökkentik a gyerekzsivajt. Ha a kormány nem a nemzet és a társadalom jövőjét tartaná szem előtt, hanem csak az elkövetkező néhány esztendővel törődne: akkor jutna minden gyermeknek hely a bölcsődében és az óvodában, nem lenne többé zsúfolt tanterem, iskolanapközi, a fiatalok felvételi vizsga nélkül sétálnának be az egyetemre. Az új népesedéspolitikai határozat egy hoszszútávú program része. A döntés előtt a kormány tudományosan elemezte a csökkenő gyerekáldás okait. JCöltözésik A társadalmi, gazdasági szerkezet átalakulása az emberek helyváltoztatásában is megmutatkozott. Költöztek: a mezőgazdaságból az iparba, a faluból a városba, a parasztságból a munkásosztályba, a fizikai dolgozók soraiból a szellemi foglalkozásúak közé és a háztartásokból a nagy üzemekbe. A legerősebben az ipar vonzotta az embereket. A falut tömegesen hagyták ott — jobbára fiatalok — a szakma, a rövidebb munkaidő, a jobb munkakörülmények és a városi életmód kedvéért. Minthogy a földhöz csak az idősebbek maradtak hűek, megfogyatkozott a gyerekáldás. Ám nemcsak a falu elöregedése hibáztatható, hiszen ez a folyamat lelassult, majd megállt. Legfőképpen azért jön kevesebb gyerek a világra, mert megváltozott a városi és a falusi népesség aránya! 1960-ban az aktív keresők 39 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 1970-ben pedig csupán 26 százaléka. 1960-ban az ipar az aktív keresők 28 százalékának adott munkát, 1970- ben már 37 százalékának. Ez az aránymódosulás tovább tart, bár a kiváltó okok megváltoztak. Korszerű nagyüzemi mezőgazdaságunk mind kevesebb munkaerőt igényel. Azelőtt a mezőgazdasági népesség pusztán a városba áramlással válhatott ipari dolgozóvá, ma ennek más útja is van. Vidékre telepítenek gyárakat s a mezőgazdasági nagyüzemekben is igen sok ipari jellegű tevékenység folyik. A szakmát falun is megbecsülik és a látástól vakulásig tartó munka megszűnt. Ennek folytán kevesebb fiatal kacsint a városra. A szocialista iparosítás, a mezőgazdasági nagyüzemek és a mind jobban fejlődő társadalmi szolgáltatások „kiművelt emberfők sokaságát” követelik meg. Rengetegen szereztek szakmát és diplomát. 1960-ban az aktív keresők 17 százaléka, 1970-ben pedig már 23 százaléka volt szakmunkás. A két népszámlálás között a szellemi foglalkozásúak aránya 17 százalékról 26 százalékra növekedett. A társadalmi helyzet változása, az átrétegeződés, vagy egy ember életpályája során zajlott le, vagy a gyermek került más társadalmi osztályba, rétegbe, mint amelybe született. Aki új társadalmi rétegbe lépett át, az átvette az ott meghonosodott népesedési magatartást. Ha parasztból munkás, ha fizikai dolgozóból szellemi foglalkozásúvá vált, már kevesebb gyermekkel is. megelégedett. Az iparosodással együttjár az urbanizáció. A városba mind több ember tömörül és a volt vidékieknek megváltozik az életritmusa, az életmódja. (Közben vidéken is fokozatosan megteremtik a városi élet feltételeit, illetőleg meghonosítják annak egyes elemeit.) A városi körülmények gyakran nem kedveznek a több gyermek vállalásának. Kicsik a lakások, zsúfoltak a gyermekintézmények, kevés a zöldterület és a játszótér. Előbb megteremtik az új munkaalkalmakat és csak azután gondoskodnak a munkábalépők szociális-kulturális ellátásáról. Bár a lakásviszonyok javulnak és az ezer főre épülő lakások számát tekintve felzárkóztunk az európai élvonalhoz, a lakásproblémák még korántsem oldódtak meg teljesen, s leginkább ez korlátozza a születéseket. dkik. a legtöb/t náltúzáit átélték A viharos erejű gazdasági és társadalmi változások tevékeny formálói, alkotói voltak a nők is. 1960 és 1970 között 400 ezerre növekedett a kereső nők és megkétszereződött a továbbtanuló lányok száma. E rövid történelmi periódus alatt a nők mérhetetlen nagy utat tettek meg. A felszabadulásig jóformán helyhez voltak kötve akár a jobbágyok, nem volt elég munkaalkalom a számukra, nem tanulhattak, nem vehettek részt a közéletben. Hogy elmaradásukat behozhassák, a felszabadulás után igen nagy társadalmi segítséget kaptak. Talán a nők „költöztek” a legtöbbet vidékről a fővárosba, fizikai munkát vállaltak, közben tanultak, szakmát szereztek, értelmiségiek lettek, részt vettek a politikai életben — s emellett változatlanul ellátták a családjukat. Változatlanul, mert ma még nem egyszer megmerevedett, korszerűtlen szokások rejtőznek az otthon falai között. Az átalakult társadalmi körülmények a családon belüli demokratikus viszonyokat, új munkamegosztást, az anya és az apa, a szülő és a gyermek hagyományos kapcsolatának, szerepének új felfogását követelik meg. Ezt azonban még számos család nem ismeri fel, nem minden családtag vállalja új szerepét. Nem csupán a férj ragaszkodik a régihez, hogy kiszolgálják, babusgassák, meleg vacsorával várják, ha este hazatér, hanem a feleség is. ö nem szorul segítségre a háztartásban, a férje különben is ügyetlen, a gyerek pedig jobban teszi, ha tanul. Az ő főztjét mindenki megkóstolhatja, s azt is megnézhetik, hogy lakása ragyog a tisztaságtól. Az ilyen asszony túl sokat vállal. A férje félti őt, félti attól, hogy minden születendő gyerekkel nagyobb lesz a fizikai pszichikai megterhelése ... Vannak azonban olyan nők is, akik azért elé-Már négy éves vagyok! (Gábor Viktor felv.) gednek meg az egykével, mert úgy hiszik vagy tapasztalták, hogy a több gyerek gátolja az érvényesülést. Az eddig elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy aki körül, akiben megmozdult a világ, akinek a régi kapcsolatai meglazultak, de az újak még nem szilárdultak meg, aki nehezen alkalmazkodik, az már eleve óvatosabb az otthona benépesítésében. A növekvő életszínvonal a társadalmi fejlődés nem minden szakaszában és nem minden család esetében ösztönöz a több gyermek vállalására. Életszínvonal politikánk igen nagy eredménye a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer fejlődése. Ma már senki sem szül több gyereket azért, hogy legyen, aki öregségére eltartsa. A szocializmusra a munka szerinti jövedelem elosztás a jellemző, aki jobb és több munkát ad a társadalomnak, az nagyobb mértékben részesül a javaiból. A nagy családoknál azonban a szocialista elosztás elve nem érvényesül teljes mértékben, minthogy a társadalom a gyermekek felnevelési költségeinek csak egy részét képes átvállalni. Többen tehát életszínvonalukat védelmezik, amikor nem növelik a családjukat. S nem kell hozzá különösképpen nagy jövedelem, hogy sokkal jobban éljenek, mint a népes családok, minthogy ma az életszínvonalat leginkább a keresők és eltartottak aránya befolyásolja, A javuló életkörülményekkel együtt megjelent az az ártalmas szemlélet is, hogy a családot az igények felső szintjén kell anyagilag megalapozni, s ha már minden megvan, akkor jöhet a gyermek. Így néhányan belesodródnak abba a meddő versengésbe, hogy ki viszi többre a javak megszerzésében, s közben elfeledkeznek a gyermekről, vagy egykét nevelnek csupán. Majd az életük üres lesz, céltalan, s érzelmileg elszegényedik. /Ajéiziégti. ggmnek-ku/tiux. A családépítésre erkölcsi okok is hatnak. A közösségi erkölcs még nem szilárdult meg minden családban és éppen ezért sokan nem tudnak eligazodni az értékek megítélésében, rangsorolásában. A kifelé élést többre becsülik a családi élet bensőségénél, a zsibongó gyermekhadnál. A válások is korlátozhatják a születések számát. A gyermeket gondozó elvált szülő — jobbára az anya — nehezen köt ismét házasságot, aki pedig új családot alapít, több megfontolásból is kevesebb gyermeket vállal. Egyebek között az anyagiakra gondol, hiszen első házasságából született gyereke után tartásdíjat kap, de eszébe juthat az is, hogy talán a mostoha testvérek között nem lesz jó a viszony. Ott sem becsülik meg eléggé az anyát, ahol nem elég humánus a légkör. Néhány munkahelyen egyesek rossz néven veszik, hogy a gyereket váró nőt terhességének félidejében könnyebb munkakörbe kell helyezni, vagy az anya, amikor a legjobban számítanak rá, otthon marad a gyermekét ápolni. A sok terhességmegszakítás sem segíti az anyaság megbecsülését: a hatása erkölcsromboló. Táplálja a felelőtlenséget a szerelemben és a házaséletben. Mindez csökkénti az egészséges gyermekkultusz hatását. Éppen azért, mert a gyermekek okozta gondokat olykor felnagyítják és kevesebbet hallani arról a sok örömről, amelyet szereznek. Nagyjából ezek az okok játszottak közre a születések számának a csökkenésében. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az áradásszerű társadalmi átalakulás ma már szabályozott mederben folyik. A gyermek vállalásának és nevelésének a feltételei napról napra kedvezőbbek, ha ez a tudatban kissé késve is tükröződik. Továbbá: ez idő alatt nem csupán a születésszámot korlátozó hatások érvényesültek, hiszen számos szociálpolitikai intézkedést hoztunk, amelyek a legújabbakkal kiegészítve ösztönzően hatnak a gyermekvállalásra. A kedvező fordulatnak tehát létrehoztuk a feltételeit. Kovács Judit
