Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-10-27 / 22. szám
I NAQYOBB SEQlTSÉQ A QYERMEK FELNEVELÉSÉHEZ Október 14-én dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter ismertette a népesedési helyzettel és a népességpolitikai feladatokkal foglalkozó új kormányhatározatot. A gyermeknevelés családi költségeihez az állam eddig csaknem 20 milliárd forinttal járult hozzá évente — mondotta a többi közt. — A jelentős támogatás ellenére a gyermeknevelés költségeinek nagy részét a családok viselik. S ez meghatározza a több gyermekes és az egykés vagy gyermektelen családok közötti életszínvonal-különbséget. E különbséghez hozzájárul az, hogy a gyermekintézmények férőhelyei korlátozottak, e támogatásban tehát a családok egyenlőtlenül részesednek. Elsősorban a családi pótlék alkalmas arra, hogy ezt az eltérést csökkentse. Ezért a kormány úgy döntött, hogy 1974. június 1-től 100 forinttal növeli a két gyerek után járó családi pótlékot. Ugyancsak nagyobb lesz a gyermekgondozási segély is, 1974. január 1-től a bérből és fizetésből élő anya az első gyerek után 800, a második után 900, a harmadik és a többi után pedig 1000 forintot kap. Ha már két nagyobb gyereke volna és egy harmadikat hozna a világra, akkor is 1000 forint jár neki. A termelőszövetkezeti tagok gyermekgondozási segélyét is emelik 700—800, illetőleg 900 forintra. Január 1-től azok is a felemelt összeget kapják, akik már régebben töltik gyermekgondozási szabadságukat. Az anyasági segély — a gyermek születésekor — ezentúl állampolgári jog lesz (minden szülő nő részesül benne, akár keres, akár nem) és 2500 forintot tesz ki gyerekenként. Mint ismeretes, a dolgozó nő gyereke egyéves koráig veheti korlátozás nélkül igénybe a gyermekápolási táppénzt. Ez a kedvezmény továbbra is megmarad, de a táppénzjogosultságot kiterjesztik a gyermek hároméves koráig 60 napra, 6 éves koráig pedig 30 napra. Az egyedülálló apa vagy anya a gyermek hatéves koráig veheti igénybe a 60 napos ápolási táppénzkedvezményt. Családjuk ellátására a dolgozó anyáknak, illetőleg a gyermeküket egyedül nevelő apáknak havi egy nap fizetés nélküli szabadnap járt. Ez a joguk változatlanul fennmarad. Ezenkívül azonban egy 14 éven aluli gyerek után két nap, kettő után 5 nap, három 14 éven aluli gverek után pedig kilenc nap fizetett pótszabadságot kapnak. A kormány úgy döntött, hogy a szakszervezeti, vállalati üdülők fejlesztésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a több gyermekes családok üdülési lehetőségeit növeljék, a beutalások elosztásakor pedig előnyben kell részesíteni őket. dz anyák Is gij.utnek.ek. eghziígéétt Dr. Szabó Zoltán bejelentette, hogy ismét szabályozzák a terhesség művi megszakításának engedélyezését. Az abortuszbizottságok a terhesség művi megszakítását a következő esetekben engedélyezik: ha azt a szülők betegsége vagy a születendő gyermek károsodása indokolja: ha a nő nem él házasságban, vagy tartósan külön él; ha a terhesség bűncselekmény következménye; ha az asszonynak vagy férjének nincs saját tulajdonú lakása vagy önálló bérlakása; ha három vagy több gyermeke van, illetve szülése volt, vagy két élő gyermeke van és azonkívül egyszer vetélt, vagy méhen kívüli terhessége volt, vagy gyermeke halva született. Engedélyezik a terhesség művi megszakítását, ha az asszony 40 éves vagy annál idősebb, 1978 végéig azonban a korhatárt 35 évben állapítják meg. Az engedélyezett terhesség-megszakítás továbbra is az eddig meghatározott időtartamig és kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézetben végezhető el. A beavatkozás után az orvosnak tilos hálapénzt elfogadnia. A műtéti díj 600, illetve 1000 forint lesz, az anyagi körülményektől függően, indokolt esetben azonban kevesebbet állapíthatnak meg, sőt el is engedhetik. A beavatkozás után két napig kötelező a kórházi ápolás. d eiaJAdeszitmuj. kin!aktiásÁlrt A tudomány állásának megfelelőéin minden segítséget megadnak a lakosságnak a családtervezéshez — mondotta a miniszter —, hogy a gyermekáldás akkor érkezzen, amikor a szülők valóban áldásként fogják fel. A család- és nővédelmi tanácsadást folyamatosan kiterjesztik az egész lakosságra. Minden házasulandó számára kötelezővé teszik, hogy felkeresse a tanácsadást végző orvost, ahol megfelelő felvilágosításban, oktatásban és betegség esetén gyógymódban részesül. Csak a tanácsadóban kapott igazolással engedélyezik a házasságot. Dr. Szabó Zoltán hangsúlyozta: A nemzet érdeke, hogy a családok több gyermeket vállaljanak, hogy a háromgyermekes családeszmény terjedjen el. A cím talán nem is olyan meglepő, mint első olvastán tűnik. Jóval a második világháború előtt, az akkor és ma is szenvtelen statisztikai szaknyelv, még ismerte a „paraszti gazdaságok” kategóriát. Az Egységes Foglalkozási Névjegyzék a „paraszt” foglalkozást azonban nem. Esztendők, évtizedek múltával érdemes eltöprengeni azon, hogy egy közismerten agrárországban miért nem volt soha rangot adó foglalkozás a „paraszt”, csak a summásokat, cselédeket, kisgazdákat, nagygazdákat, sőt basaparasztokat közös akolba szorító gyűjtőfogalom? Kissé túlságosan is tág társadalmi kategória. Minden bizonnyal elsősorban a megfelelő szakképesítés hiánya miatt. A régi Vas megyeiek talán emlékeznek Kemenessömjénben dr. Berzsenyi Adám gazdaságára, vagy a közeli Merseváton koltai Vidos Dánielére. A két rokon földesúr birtoka együtt alig volt 1100 hektáros. Felsőfokú agrárképesítésű szakembert — a tulajdonosokat is beleértve, akik közül az előbbi jogász volt — egyet se foglalkoztattak. „Segédtiszt” minőségben egy kétéves szakiskolát végzett fiatalembert, rajta kívül két gépészkovácsot — egyben traktorost és gőzgépkezelőt — és két bognárt. Nemrégiben jártunk nagyjából ugyanezen a területen. A felsőfokú technikumi, főiskolai, egyetemi végzettségűek száma hét volt, a traktoros szakmunkásoké 23, a tehenészeké 18, a sertéstenyésztőké 16, a baromfigondozóké 6, a gépműhelyi és más szerelőké 7. Semmi ok a meghatódásra, ez az arány még mindig rosszabb a kelleténél. Az idősebbek máig emlegetik, hogy például a merseváti földbirtokos a maga idején kitűnő gazda volt (lánya, veje, unokái máig a helyi termelőszövetkezet megbecsült tagjai). Csinálta, amit az apjától, öregapjától tanult, és ez a XIX. század eleji gazdálkodási módszerek, több-kevesebb változtatás érán történő alkalmazását jelentette még a XX. század második harmada elején is. Ez ma már képtelenség. Hazai helyzetről adunk hírt, ezért ez a rövid — és a! jóval korábban fejlődésnek indult agrárkultúrájú országok lakóinak talán „őstörténelminek” tűnő — előzetes eszmefuttatás. A megváltozott magyar mezőgazdaság szakmai utánpótlásáról nemcsak a felső és középső szinten kellett gondoskodni. hanem alsón is. Az Egységes Foglalkozási Névjegyzék új kiadásaiban szintén hiába keresi bárki máig a „paraszt” szót. A növénytermesztő gépész, kertész, baromfitenyésztő, állattenyésztő és még számos más ..szakmunkás” kifejezést már megtalálja. Szaktudás nélkül az új mezőgazdasági tech-A kastélyban kapott helyet a kollégium 'V 1,, mi ,K 'jKjB «8Hkf ' IPnV r ■ (Yv jwt f nológiával a legtehetségesebb régi gazda sem boldogulhat. Mezőgazdasági szakmunkás lehet minden olyan leány vagy fiú, aki az általános iskola nyolcadik osztályának befejezése után három esztendőt megfelelő tanintézetben tölt, és ott eredményesen vizsgázik. Tolna és Ba-Az iskola könyvtárának mindig sok a látogatója (Gábor Viktor felvételei) Traktorszerelés a gépműhelyben A tantermeket audiovizuális berendezésekkel is felszerelték ranya megye határán, az előbbi területén, Lengyelben, tizenegyedik tanévét kezdte a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet. A környezet eszményi. Az intézet központja, néhai gróf Apponyi Sándor kastélya, értékes műemlék. (Az Országos Széchényi Könyvtár féltett kincse, az Apponyi alapította „hungarica”-gyűjtemény, melyet külön törvény véd.) A kastélypark természetvédelmi terület, ahonnan a műemlék épület sérelme nélkül, jóval odébb, ízléses, modern épületcsoportnak szakítottak ki helyet. Itt tavaly, az 1972—73-as tanévben, 380 parasztfiatal tanult. 111-en közülük, mint utolsó évfolyamosok, szakmunkás voltukat igazoló képesítő igazolvánnyal hagyták el az intézetet. Rajtuk kívül 41 különböző tanfolyamon 530 felnőtt lett szak-, és 780 alacsonyabb fokozatú, betanított munkás. Még hetven, már végzett szakmunkás továbbképző tanfolyamokon vett részt. Az intézethez tartozó tangazdaság területe 1650 hektár, a pedagógusok száma 28, az összes itt dolgozóké 72. Egymást váltva, két osztály állandóan az úgynevezett „szerződtető” állami gazdaságban, Tolna megye egyik legjobb ilyen üzemében, a Tamási melletti Fornádon van. Ennyi talán elég a számokból, meglehet, sok is. A múlt magyar mezőgazdaságából valamit még látott tudakozódót elsősorban az érdekli, miért jönnek ide a gyerekek? A válaszokból: — Több pénzért! — Mert nem akarok gyárban porosodni! — Mert érdekelnek a gépek! — Szeretem a kertészetet! — Szeretem az állattenyésztést, a sertést, a tehenet, a baromfit, a birkát! — Mert máshová nem vettek fel! Valamennyi válasz rejt magában némi tanulságot. A termelőszövetkezetek általában 10—15 százalékkal magasabb bért fizetnek a végzett szakmunkásoknak. A több pénz iránti ilyen igény nemcsak megbocsátható, hanem érthető és természetes is. Az iparosodó Magyarország műhelycsarnokai sem mindenkit vonzanak. A gépek azonban igen, de a növények, állatok nem kevésbé — mindez ugyancsak érthető. Hazánkban ugyan ma már csak a keresők egyötöde körül jár a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya — és ez egyelőre egészségesnek is tűnik —, de szó sincs árból, mintha eminens diákok jobban dotált elhelyezkedést nem tudnának találni. Bocsássuk meg tehát a gyatrább tanulók őszinteségét. Lengyelben tulajdonképpen — persze, némi túlzással — „paradicsomi” a helyzet. Jó lakás, a kemény munkához szabott bő koszt, sportolási lehetőség, könyvtár, színházterem, televíziók, még saját fodrász is. Az állam kötelezően előírja, hogy az évfolyamtól és tanulmányi eredménytől függően minden szakmunkásjelöltnek havi 110—650 forint ösztöndíjat kell fizetni. Csakhogy a tanulók 48 százaléka a falujából, attól a termelőszövetkezettől vagy állami gazdaságtól, amely később igényt tart munkájára, további 250— 4.50 forintot élvez havonta. Ilyen pénzt azok a gazdaságok áldoznak a gyerekek továbbtanulására, amelyeknek a vezetői valamivel tovább látnak az orruknál. Ilyesfajta ösztöndíjakat még nem ismert a magyar mezőgazdaság története. Mindezek után kissé fejbe üti az érdeklődőt,, ha arról hall. hogy év közben nyolc százalék a lemorzsolódási arány, de a végzetteknek is csak 61 százaléka helyezkedik el a mezőgazdaságban. 26 százaléka a rokon szakmákban, 13 százalék pedig egyebütt. Gyatrábban tanulók, a követelményekkel megbirkózni nem tudók minden idők minden iskolájában voltak, ök a nyolc százalék. A 26 százalékért még viszonylag kevesebb könnyet ejtenek az intézet vezetői. Hiszen ha egy növénytermesztő gépész — mondjuk — a Paksi Konzervgyárban helyezkedik el, akkor többé-kevésbé, de még a szakma közelében marad. Ha elmegy pincérnek, már aligha. A „kihullottak” sorsa még nem megoldott. Valószínű, hogy olyan ütemben oldódik meg, amilyenben az ipari és mezőgazdasági jövedelmek közeledése mellett, a falusi életkörülmények „városiasodnak”. De az eddigi eredmények sem megvetni valók. A lengveli szakiskola tíz tanéve alatt végzett, legalább ezerötszáz mezőgazdasági szakmunkás, közülük kétszázötven továbbtanult, magasabb iskolába ment. A tények már csak azért is szép dolgok, mert nem lehet vitatkozni velük. Ordas Iván TitóTM ■>VTv. i * 1|Tv\
