Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-10-13 / 21. szám
' try Reggelente már köd üli meg a dombhátakat, s lenn, a Balaton tükre is csendes. Elmúlt a nyár. De nem csendesek a meredek kapaszkodók. Nagy a sürgés-forgás: itt a szüret. Szigliget, Badacsony, az egész Balatonfelvidék munkában. Mint ahogy kivonult a nép Kopaszra is, mert megérett a hárslevelű, a furmint, az édes muskotály, jó termést ígérnek Tokaj szőlőskertjei. És szüretelnek az Alföldön is, a homoki szőlők hazájában. Kemény munka a szüret, mégis ünnep, évszázadok óta. A betakarítás, a nem hiába való emberi fáradozás örömünnepe. Az idén különösen van ok az örömre. Gazdag a szüret. Még ugyan nincs vége, de a szakértők már látják, érdemes volt dolgozni: hatmillió hektó borra számíthatunk. Ami tekintélyes mennyiséget, szép termést jelent, hiszen tavaly csak ötmillió hektó, tavalyelőtt meg csupán 4,3 millió hektó gyűlt a hordókba. A Balatonfelvidék, Tokaj dombhátain tőkétől-tőkéig vándorolnak a szüretelők és puttonyokba gyűlik a szőlő. Ügy mint évszázadok óta. A hegyhátakon, a meredeken kifullad a gép. Mégis, a fáradságot oldja az öröm, nem volt hiábavaló a munka. * Balra: De lenn, az Alföldön, a hegyek tövében már eltűnőben az ősi módszer, modernebb technológiára váltottak át. Széles sorközök mentén gépek dolgoznak. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok táblái e hatalmas szőlőskertek, nagyüzemi ültetvények, s a gépesített szőlőművelést, szüretet a feldolgozás gyári módszerei követik. A must, a bor hatalmas erjesztő-tárolókba kerül. A romantikus, kedves borospincék modern utódai ezek a csempézett termek, csodapaloták. Mondottuk, örömmel telítettek a szüret fáradságos napjai. Nólaszó, vigasság száll a szőlőskertek felett — „Édes kínos emlékezet, Ah Badacsony szürete!” —, és szerelem is születik, míg puttonyba, kádba kerül a termés. ősi mesterség a kádáré. Valamikor megbecsült, arany szakma volt. Kiválogatni a nemes fát, ami jól érleli majd a mustot, megmunkálni kézzel, apáról fiúra szálló, réges-régi szerszámokkal a hatalmas dongákat, háznagyságú hordókká illeszteni, valóságos művészet. Ma is van még mestere az ősi szakmának, de mind kevesebb. Az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek modern feldolgozó telepein már betonhordókban érlelődik a must, várakozik a bor. Reméljük, mind több. Mert a szőlőtermesztés felelősei felújíttatják a tokaj-hegyaljai elöregedett, lepusztult szőlőket és újra telepítik sok helyütt az alföldi szőlőskerteket is. Ártámogatással, gépekkel, pénzzel segítik e tervek valóraváltását. Tizenöt esztendős ez az országos terv. A cél az, hogy a jelenlegi, 218 ezer hektáros szőlőterület gyarapodjék, s új nemes fajtákkal gazdagodjon. (Gábor Viktor felv.) Nagyvárosi gondok LEVEGŐT...! Ha jól emlékszem, a macskaszaggal kezdődött. Valamikor az ötvenes évek elején. Budapest addig is nagyváros volt. Ipari nagyvárossá, világvárossá azonban akkor kezdett igazán fejlődni. A macskaszag ipari jmelléktermékként” került a levegőbe; kellemetlen, de nem a legveszélyesebb megrontóként. Hanem a füst. A gyárak kéményei és a lakóházaké egyre több, egyre sűrűbb füstöt bocsátottak szennyes — és mérgező! — takaróként a város fölé. Míg csendes téli délelőttökön, ha a lomha felhők megteltek koromszemekkel, s megültek a belváros tetőin, előbb a szobákban, azután az utcákon is villanyt kellett gyújtani; a smog elérte Budapestet is. A korom látható, de ami vele jár, a nehezen, a roszszul elégő szilárd tüzelőanyagok, szenek, brikettek gázterméke, a kéndioxid — nem; csak kimutatható a tüdőben, a vérben. Néhány adat: egy téli fél év átlagértékeit összehasonlítva, kiderül, hogy napjainkban Budapest levegőjének minden köbméterébe 0,30 milligramm kéndioxid kerül. Tokióban 0,33, Londonban 0,20, a Ruhr-vidéken 0,23, míg Párizsban 0,16 milligramm. A sorrend meglepő és megdöbbentő is. De nem vigasztalan. Tíz esztendővel ezelőtt Londonban is még 0,33 milligramm volt az átlagérték. Azóta, tudjuk, a füstköd ott már csak emlék. Hamarosan Budapesten is az lesz. 1965-ben a kormány létrehozta a Budapesti Levegőtisztasági Bizottságot. Tagjai minisztériumok, főhatóságok képviselői, tehát mindazok, akik gazdái és felügyelői a füstöt „termelőknek”, vagy éppen hivatalból őrei az egészségnek. A bizottság munkához látott. Először is a kémények megrendszabályozásához, mivel a széntüzelés megszüntetése nélkül eddig sehol a világon nem sikerült még a levegőszennyezettséget csökkenteni. 1968-ban látott napvilágot a fővárosi tanács rendelete, amelynek előírása szerint, a családi házakat kivéve, többé nem engedélyeznek Nagy-Budapest területén új széntüzelésű tüzelőberendezést létesíteni. A meglevőket is fokozatosan át kell alakítani úgy, hogy egy százaléknál zés, hiszen Budapest nagy gyárai — s így kazánjaik, kemencéik, kéményeik — jórészt a század első felében épültek. A bizottság ezért iparkodik szaktanáccsal, tüzeléstechnikusok beállításával arra bírni az üzemeket, hogy meglevő berendezéseiket korszerűbben és szakszerűbben használják. A szabályok és rendeletek betartására pedig a Közegészségügyi, Járványügyi Állomás, a KÖJÁL ügyel, légmintákat vesz, ellenőriz, s ha kell, bírságot szab ki. Az utóbbi esztendőkben a bizottság, illetve ennek folyamatosan dolgozó titkársága, harmincöt vállalat ötven telephelyének légszennyeződési kibocsátását vizsgálta meg, és dolgozott ki csökkentésére javaslatot. Különös figyelmet fordított az új lakótelepek környékén levő ipari üzemekre. Az eredmény? Dőreség lenne azt állítani, hogy fővárosunk levegője oly üde ismét, mint egy természetvédelmi területé. De a gyors romlás nemcsak megállt, hanem folyamatos javulásnak adta át a helyét. Egyes, különösen levegőt rontó üzemeket vidékre költöztettek, más üzemek áttértek a földgáztüzelésre. A statisztika, az egy légköbméterre eső szénmonoxid-koncentráció havi átlagértékei Budapest esetében még kedvező, a kéndioxid - aránynál mindenesetre jóval kedvezőbb képet adnak: Párizsban ez az érték 15—25, Chicagóban 15, Münchenben 8, Budapesten csak 5 milligramm. Tehát még „jól állunk”. A kérdés csak az, hogy meddig, mivel a motorizáció hazánkban is hatalmas lendületet vett, a főváros közlekedésébe évente újabb és újabb gépkocsitízezrek kapcsolódnak be. A Budapesti Levegőtisztasági Bizottság — lehetőségeihez mérten — igyekszik a kipufogógázokat is „megszűrni”. Elsősorban a Dieselgépjárművekét, mert a maguk után fekete füstöt húzó autóbuszok és teherautók látványa nem szükségszerű: a motor, a porlasztók szakszerű beállításával elkerülhető. A közlekedésrendészeti szabályok immár tartalmazzák a Diesel-gépjárművek kipufogógázaiban megengedhető koromtartalom értékét, s a bizottság harminc ellenőrző műszert vásárolt, adott át a közlekedésrendészetnek használatra, ellenőrzésre. S ami még hátra van, a forgalom jó szervezése, a porképzési lehetőségek csökkentése, a tüzelőanyagok összetételének módosítása — kutatás, felmérés, átalakítás, ellenőrzés. Mind azért, hogy a levegő, életünk alapeleme, tiszta maradhasson — tőlünk. Ha másként nem megy, büntetéssel is. A főváros évi háromszázezer forintot biztosít felmérésekre, kutatásokra. A légszennyezők 1971. június elsejétől légszennyezési alapjárulékot fizetnek, s ebből képződik a Budapesti Levegőtisztaságvédelmi Alap. A főváros a védett övezeti program teljesítésére januárban 25 millió forintot biztosított, s támogatást nyújtott néhány közintézménynek és üzemnek ahhoz, hogy korszerű energiahordozókat használhasson fel. Budapest fekvése közismerten szép, sőt, látványos: a budai hegyek karéjában fekve, a hidak koszorúzta Dunával a közepén napsütésben és esti kivilágításban egyaránt magával ragadó. E fekvés a légjárás szempontjából is előnyös; a hegyek védenek a viharokban és a völgyek jó „huzatot” adnak a levegőcseréhez. Századunk második felében azonban már nem elég a huzat. Szellőztetni is kell. Olykor egy egész nagyvárost. B. P. A Budapesti Fővárosi Közegészségügyi Járványügyi Állomás munkatársai a Népstadion mellett vizsgálják a főváros levegőjét. Lent: A gyárak ontják a füstöt (MTI felv.) nagyobb kéntartalmú tüzelőanyagot nem szabad használni bennük. Magyarán: a fővárosban záros határidőn belül át kell térni a gáz-, az olaj- vagy a távfűtésre. Első lépcsőként a Belváros területét jelölték ki védett övezetté, mert ezt a városrészt sújtotta leginkább a füst és korom. Az új városrészek, lakótelepek pedig már úgyszólván kizárólag a távfűtőhálózatból kapják melegüket. Ipari nagyüzemek esetében azonban nehezebb, bonyolultabb a helyzet, hiszen a nagy kapacitású meglevő energiatermelő és fűtőberendezések átalakítása rendkívül költséges; ugyanakkor azonban sajnos nagyon sok a régi, elavult, rossz hatásfokkal dolgozó fűtöberende-
