Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-08-18 / 17. szám

;mrt t$ aurrnm-őttplwfitt* art? pitírm iroitoirí&tó fiút f jnmi Citp.m t>ufcm fairem

;ire» l»Ul*> *Mfm t*

.iiimti iso ént 4111A (rutáé .1111 oi'iiuo obit itgtJn#

iisjoísm iwimurfistiff .lbnift«ni»«lmitgt>n»iw. • iu iniuimeutr vnuiftűm ■vgmun cm* Un(Hi m KO pi: imnllimii .niMi.'tájrt' mm$mc M mnnr űirtír .uut owuui ifci* hálni«

i. i'.Vriw,) iu» mtf«nu- i*i nmn Anim* in Ali« .i«* .nimm «niíuurl*“«»'

irilliiKotmiBumt

’ »«MJ

ff I frliinodtitt bcfhttti otff • I fBUh.i «luuitmül ftuim

i" uoiiiiní OvmWiii iftiíí w.1 <r műt* *mti nlftü ÖHU *8

no itaqt mii *> ij.toáiwfk

yiimin* irpír 0mU onsr

un* IWM0 rrjjtmmw x tW fia l.tpulita .ífffpír Alaatmr Uxunurn pKMiuim fiúi no mm* toten qm irtta i*«r

oimmriiueptaffifluuiué a iso utiifoanHlr 010 (out erecim toten.forrni Uir jmunuömuo orn tumar uT qt ctntpt M rtfn uco uotuir unta <i faptetmopulntat etlae inupjau minapim Tetter iteptanuopUmmii 10 mpmmu* .iibcnfr* toflftf.fr qiumq*átneunrctt.imn' ,11mm». mmtu quotp n ca Imp), inaimmá* ecú pon

ctniá .itttem trrőtcnftamtó m

&nttxei szeretett im/na ntaiadni..

FIATALOK ISTVÁN KIRÁLYRÓL

István klrály-mlnlatúrn Káltl Márk Képes Krónikájából

AZ I. ISTVÁN QIMNÁZIUM

idén érettségizett diákjai tábort vertek a Dunakanyarban. Legtöbbjük már sikeres felvételi vizsgát is tett, s ősszel valamelyik egyetem vagy főiskola hallgatója lesz. Most a pihenésé, a játéké minden percük. Nehéz őket szóra bír. ni: István király már nem tananyag a számukra. Egy megállapítást mégis megkockáztatok:

— István királyról, a magyar állam alapítójáról nem maradt ránk hiteles képmás. Életéről és munkásságáról keveset nyújt a történelem a tudomány pontosságával, személye és környezete nélkülözi — mai kifejezéssel élve — a dokumentációt, így sok esetben még napjainkban is találgatásokra és feltételezésekre vagyunk utalva. Legendák, krónikák és a kortársak feljegyzései tudósítanak ugyan cselekedeteiről, alkotásairól, de egyénisége és életútja mégis hiányosnak vagy elrajzoltnak tűnik, nem egy tekintetben homályos a pályaképe. Milyen kép él tibennetek István királyról? Hogyan rajzolnátok meg az államalapító portréját?

— Sokan kegyetlennek tartják — szólal meg Fekete Gábor —, mert a pogány lázadókkal nagyon keményen bánt el. Mellette volt azonban a történelmi igazság. István tisztában lehetett azzal, hogy az idegen, keresztény népek gyűrűjébe zárt magyarság csak úgy kerülheti el az idevetődött pusztai népek sorsát, ha egységbe kovácsolódik és maga is kereszténnyé lesz.

— Ugyanakkor udvara valósággal menhelye az üldözötteknek — veti közbe Fischer László. — Ide menekül Beszprém lengyel herceg, akinek nevét Veszprém városa viseli, a velencei doge, a bolgár cár fia és a német-római császár elől az augsburgi püspök.

Szent István arcképe a koronázó palástról

Oláh István: — A legfőbb bíró is István király volt. Székesfehérvárott minden esztendőben augusztus 15-én törvény napot tartott. De nemcsak a törvénynapon, hanem országjárása során is ítélkezett, ahol megfordult, elébe járultak peres ügyekkel, panaszokkal. István úgy vélte, hogy a király atyja népének, az apának pedig ismernie és nevelnie kell gyermekeit, Természetesen a király személyes bíráskodása elsősorban főemberek dolgaiban történt. A vármegyékben két-két királybíró szolgáltatott igazságot a király nevében.

Tímár Karola: — Az I. István által megindított telepedési politika biztosította minden idegen érték befogadását és hazánk függetlenségét a XVI. század derekáig. Elérte azt is, hogy Magyarország jelentős tényezője lehetett Európa politikai-gazdasági életének. A németalföldről betelepített ötvösökkel veretett ezüstpénze Lengyelországból szinte teljesen kiszorította a regensburgi dénárt és egész Észak- Európában általános fizetési eszköz lett. (Svédországban, Finnországban, a Baltikumban és Oroszország északnyugati részén sok István király ezüstérmét találtak.) Érdekes jellemzője a hazai viszonyoknak, hogy ez a pénz inkább nemzetközi forgalomban volt használatos, a hazai vásárokon a szarvasmarha a szokásos fizetőeszköz, még István törvényei is tinóban szabják ki a bírságot. A telepesek egyébként a közszabadok jogállását élvezték és a földbéren felül a királyi védelemért fej adót is fizettek.

István király kardja (Prága)

— Uralkodása alatt három belső és négy külső ellenféllel kényszerült megküzdeni — mondja Juhász Károly. — Hét hadjáratának közös jellegzetessége, hogy egyikben sem volt kezdeményező, támadó; és mind a hétben győzedelmeskedett.

— Hol szép szóval, rábeszéléssel, hol erőszakkal, fenyegetéssel térítette a népet — fűzi hozzá Kispéter Árpád. — Ez a törekvése azért is érdemel figyelmet abban a korban, mert például a kievi nagyfejedelem úgy kereszteltette meg alattvalóit, hogy egyszerűen belehajtatta őket a Dnyeperbe, és a papok tutajokon állva olvasták föl a keresztelő imákat. A dézsmajövedelem hovafordításán is érdemes elgondolkozni. A papság közvetlen hasznára ennek mintegy a fele volt engedélyezve, másik felét a templomokra és a szegények gondozására kellett fordítani. Ez a rendelkezés akkor egyedülálló Európában.

— Törvényt hozott az özvegyek, árvák és elhagyottak védelmére — sorolja Lánczos Tamás —, a rabszolgák felszabadítását ajánlotta, szabad ember szolgaságba vetését megtiltotta. Persze nincs itt szó intézményes rabszolgafelszabadításról, sőt szabad ember, ha szolgát vesz feleségül, maga is szolgává válik, hanem inkább egy messzelátó, mai értelemben is sikeresen tevékenykedő politikus és államférfi próbálkozásairól, aki egy véres korban ember szeretett volna maradni.

Szirtes Gábor szerint ez az emberség akkoriban „luxusnak számított”. Az ököljog, a fogat fogért, szemet szemért-elv a kor természetes törvénye volt. Ha István nem ugyanígy lép föl, nem tanúsít kellő erélyt ellenségeivel szemben, őt törte volna meg az ellenállás, és arra kényszerítette volna, hogy feladja terveit. Ezzel az ország ebek harmincadjára kerül, s a magyarságot a belső viszály, a pártütés — még mielőtt külföld beavatkozna — megsemmisíti. A történelem határozta meg uralkodói magatartását. Amit tett, a legjobb színvonalon, a legtisztességesebben tette,

<► * v „

» - ff?

O •• Ó

a

István király elfogja a pogány Gyula vezért

(Kálti Márk Képes Krónikája)

Kocsis Demeter: — A kereszténység átvételével együtt István a feudalizmus állami és társadalmi berendezését is igyekezett meggyökereztetni. A középkori állam még nem anynyira köz-, mint inkább magánjogi jellegű volt, melynek vezetését a király önhatalmúlag végezte, s terheit és felelősségét is ő viselte. Az ország területének szinte a fele az ő birtoka volt, ennek egységeit hívták királyi vármegyének. Az állami katonai, gazdasági és közigazgatási alapját ezeknek a vármegyéknek a népei szolgáltatták. A várnépek végezték a termelő munkát, melynek eredménye jórészt a királyt illette. A várjobbágyok látták el a katonai és rendfenntartó feladatokat a vármegye területéh, s ők irányították a gazdasági munkát is. A vármegyék élén magyar és idegen származású ispánok, „comes”-ek állottak, akik beszedték a királyi jövedelmeket, vezették a katonaságot, végezték az igazságszolgáltatás és a közigazgatás munkáját. Mindebből kiviláglik, hogy István államában milyen magasfokú szervezettség volt. A nyugati mintákból ő csak azt vette át, amit hazai talajon használhatónak és továbbfejleszthetőnek ítélt.

Istvánffy Géza: — A legenda szerint az öszszeesküvők: a „négy előkelő” az öreg és beteg királyt akarták — ősi szokás alapján — eltávolítani az útból, „mert ők még a szív gonoszságában tévelyegtek”, vagyis pogányok voltak. A király azonban arra a meggyőződésre jutott

— nyilván intrikus tanácsadói hatására —, hogy az összeesküvés mögött Vászoly áll, ezért a kor bevett szokása szerint „szeme világának és füle hallásának elvesztésével” tette uralkodásra alkalmatlanná. Kiskorú fiait azonban — megint egy ellentmondás István portréjában

— futni engedte, nem is sejtve, hogy közülük András és Béla fogja megmenteni a pusztulástól nagy alkotásait, s hogy Vazul unokája

A szent Jobb

fogja szorgalmazni szentté avatását, és hogy koronáját 250 éven át Vazul leszármazottai fogják viselni.

Piros Éva: — A kortársak és a legendák megkönnyezik halálát. Reichenaui Hermann így írt: „Meghalt a magyaroknak a jámborokkal nagyon szelíden bánó királya, István.” Hartviknál pedig ez áll: „Egész Magyarország kobza siralomra fordult és az ország népe. nemesek és nemhez nem tartozók, gazdagok és szegények együtt és egyaránt sűrű könnyhullatással és jajgatással siránkoznak a szent király, az árvák kegyes atyja halálán.” Hogy ez mennyire igaz lehet, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy utána egyetlen királyunkról, még Mátyásról sem írták le ezt. Senkit így nem gyászolhatott az ország, mint őt.

Takáts Béla: — Igazat kell adnunk tehát Győrffy György történésznek, aki hangsúlyozza, hogy amikor 1083-ban a megvakított Vazul unokája, I. László, a magyar lovagkirály, pápai engedéllyel, Szent István testének „felemelését” rendelte el, nem vallásos propagandát fejtett ki, hanem egy olyan jelzőt szentesített, amelyet az európai kultúrvilág és a magyar nép szemében a nagy király még életében kiérdemelt.

A szent korona

ISTVÁN KIRÁLYRÓL ESZTERQOMBAN

a ferences gimnázium tanulóival beszélgetek. Először köztük is István keménysége, megtorlásai jelentik a kérdést: összeegyeztethető-e a szentről alkotott elképzelésünkkel? A legendák nem győzik hangoztatni szelídségét, jámborságát és türelmét. Hogyan születhetett meg ennyi kegyetlenség egy „szent” lelkében?

— Koppány felnégyelése uralkodásának úgyszólván első perceire esik, Vászoly megcsonkítása pedig csaknem az utolsókra. Egy mai történetíró — magyarázza Sipos Antal — úgy látja, hogy az állam mint az új viszonyok, az osztályrend kifejezője, szükségképpen szétzúzza a régi viszonyoknak megfelelő politikai, hatalmi berendezéseket (a törzsszövetségeket),

István király legyózi Keán bolgár fejedelmet

(Káltl Márk Képes Krónikája)

másképpen nem képes megerősödni, sőt voltaképpen létre sem jöhet. Egy másik tanulmány a felnégyelés történetét is kérdésessé teszi: ha igaz az, amit az események után egy évszázaddal a Vazul-ág krónikása jegyzett fel — hitelességhez tehát szó férhet —, akkor az ifjú fejedelem részben a nomád jogszokás szerint járt el. A frank jog a fejedelemre törőt fej- és jószág vesztésre ítélte, a magyarokkal rokon volgai bolgárok X. századi jogszokása szerint a paráználkodót négy részre .szakították — olvashatjuk Győrffy Györgynél. István király tehát éppoly összetett jellem volt, éppoly bonyolult ember, mint a kor, amelyben élt.

— Mit tudtok István király és Esztergom kapcsolatáról? — kérdeztem. A válaszok tömörek és gyorsak. Fürst Kálmán, Józsa Péter, Kiss Csaba és még többen szót kérnek. Már a neveket sem tudom pontosan jegyezni. Következzenek hát a feleletek egymás után:

— Szent István Taksonyfia Géza és Sarolt, az erdélyi Gyula lányának házasságából született az esztergomi fejedelem! szálláson.

— Géza fejedelem István fiának nőül II. Henrik bajor herceg lányát kérette meg. Gizella hercegnő 997-ben érkezett az esküvőre Esztergomba népes kísérettel.

— Innen indult el Asztrik apát Rómába, hogy II. Szilveszter pápától — a kor szokásaihoz híven — királyi koronát kérjen István számára. Amikor a pápa István működéséről értesült, állítólag így kiáltott föl: „Igaz, hogy én apostoli vagyok, de ő valóban apostol is.”

— Itt élt hosszabb ideig Adalbert püspök István közvetlen környezetében. Halála után a király Szent Adalbert tiszteletére szenteltette az esztergomi érseki székesegyházat.

— Valószínűleg itt élt az a Thancmar nevű bencés szerzetes is, a német-szász korvey-i apátság növendéke, aki 1023-ban települt át Esztergomba. A következő években — a királlyal és az egyházi és világi urakból álló tanáccsal egyetértve — ő szerkesztette meg Szent István törvénykönyvét, mely a magyarság új vallási és közrendi életformáját szabályozta. rögzítette és biztosította. Egyesek neki tulajdonították István királynak fiához, Imre herceghez intézett Intelmeit is, mások viszont ezt István legszemélyesebb vallomásának tartják, amely csakis a saját kezének alkotása lehet.

— István király ma számunkra a józan, történelemben gondolkodni tudó államférfi típusa, akinek megfontoltsága, tenniakarása, a jövőt látó s annak irányába cselekvő magatartása követendő példa. A meggyőződéséhez való ragaszkodás, az elvi következetesség szintén rokonszenves vonása: bizonyítja, hogy optimizmus nélkül, a tények felmérése és ismerete nélkül nem lehet korszakalkotó módon dolgozni és a jövőt szolgálni.

Hegyi Béla

István király temetése. Mlnlatúra Kálti Márk Képes Krónikájából

JJ