Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-08-04 / 16. szám
Amikor megismerkedtem Schönthal Henrikkel, a Danube Travel igazgatójával elhatároztam, hogy portrét írok róla, mint a fiatal, modern üzletember típusáról. Hiszen egy új hazai korszak szülötte. 35 éves; nős. Közgazdasági egyetemet végzett és egyetemi évei már az 1956. utáni korszakra estek. Tele van lendülettel és önbizalommal. Ugyanakkor higgadt és van humora. Aztán az adatok, a tények szinte elfedik az embert. Ám csak lát- : szólag, mert a Danube Travel munkájába építette bele magát, egyéniségét, .tudását — még tréfára mindig kész pesti szellemességét is — ez az érdekes, ifjú „manager”. • * !j A vállalat svájci—magyar kooperációval létesült. Forgalma egyre nő. Különösen a hétvégi budapesti látogatásoknak van nagy sikere. 39 fontért utazhatnak a turisták repülővel a magyar fővárosba és tölthetik a hét végét ; péntektől hétfőig, szállodával, városnézéssel kombinálva. Növekszik az érdeklődés gyógyfürdőink iránt is, és népszerűek a lovaglótúrák. 1972-ben 25 ezer ember látogatott az iroda útján Magyarországra. Schönthal Henrik a tények embere: az újságíró kérdéseire rövid, szakszerű válaszokat ad; megtanulta: az idő pénz. A Magyarországra való beutazások száma örvendetesen emelkedik. Ha összehasonlítjuk az évi növekedés arányát, elégedettek lehetünk. Tudjuk azonban, hogy az idegenforgalom az egész világon fellendülőben van. Ezt is figyelembe véve, az angliai érdeklődés növekedése megfelel-e a világátlagnak vagy alatta marad? (Ez volt az első cseppet sem udvarias, ahogy Pesten mondanák „veséző” kérdés.) — Az Angliából Magyarországra való beutazás 1971-hez képest 15 százalékkal nőtt és ez az érték — bármilyen szép önmagában — a nemzetközi emelkedési arány alatt marad. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a konkurrencia nagyon erős, a verseny élesedik. Az angolok — és ezt nemzeti jellemvonásukként emlegetik — a megszokotthoz nagyon ragaszkodó emberek és Magyarország eddig sohasem tartozott a hagyományos idegenforgalmi országok közé. Nem nagyon ismerik még a magyar tájakat, ételeket, italokat, a pihenési és sportlehetőségeket, tehát mindazt, ami vonzó lehet az utazó számára. Viszont a legtöbb beutazó „ismétel”, és kedvező tapasztalataik nyomán terjed az érdeklődés. És még valamit hozzá kell tennem az eddigiekhez: a hazai fogadóhelyek kapacitása csak lassan bővül; a 15 százalékos emelkedés ennek megfelelő. Szinte azt mondhatnám, baj „ lenne, ha túl gyors lenne az emelkedés; nem győznénk férőhellyel. Árban versenyképesek vagyunk az idegenforgalmi piacon? — Nem vagyunk drágábbak, de olcsóbbak sem. Közepes pénztárcákra méretezettek az áraink. Nincs szükség dömpingkínálatra, de tudomásul vettük már, hogy nemcsak a felső tízezer utazik, hanem a közepes életszínvonalú tömegek is. Akik viszont felkerekednek, hogy Európa közepére látogassanak, szocialista országot keressenek fel, kíváncsian az újszerű élményekre, azok szeretik a kényelmet, a jó ellátást, és szívesen megfizetik, anélkül hogy luxust akarnának. Mi vonzza az angolokat Magyarországra? — A kíváncsiság erős mágnes. Ma már tudják az angolok általában, hogy nincs, nem létezik az a „vasfüggöny”, amelyet egyébként is csak a hidegháborús propaganda mesterkedett a határra. Sokan mégis úgy érzik, hogy Magyarországra utazni, egy kicsit „utazás az ismeretlenbe”. Ez az egyik típus. A másik elterjedt utazótípus az angliai magyarok rokoni, baráti köréből, ismerőseiből adódik. Az angliai magyarok többsége a fiatalabb évjáratokhoz tartozik, ápolják kiterjedt családi kapcsolataikat és sokan közülük — esztendők óta — családostól, gyermekestől hazajárnak. A magyar vendéglátásnak, kultúrának és zenének már sok híve van. Meglepően sok angol fiatal jelentkezik azzal, hogy érdeklik őket a magyar viszonyok, az emberek életmódja, a különböző szociális vívmányok. Sokan emlegetik visszafelé jövet, hogy milyen olcsó nálunk Magyarországon a kultúra, az operajegyek, a hangversenyek; hiszen egy közepes jegy itt Londonban, a színházban vagy a koncerteken 3—6 font, Magyarországon pedig 50—60 pennyért hallhatják a vezető európai énekeseket. * Portrét akartam írni egy fiatal üzletemberről. Aztán riportot a Danube Travel Vállalatról. Végül interjú lett belőle, de azt hiszem, a válaszokból kirajzolódik a felkészült modern közgazdász portréja is. ■A sárospataki vár Szabó Gabi magyar nyelvórán (Gábor Viktor felv.) Nagy a kísértés, hogy Sárospatakon az ember Sárospatakról írjon: a falak között lebegő múltról, a magyar történelemről, irodalomról, amely tapinthatóan, belélegezhetően él a pataki várfalak körül. Nagy a kísértés — és azután hirtelen valami más, valami új és eleven varázs ragadja meg az érkezőt. Fiatalok, akik farmernadrágban, tarka trikókban bukkannak fel a fák között, megtöltik a kollégium folyosóit s a Kossuth Gimnázium tantermeit. Nyáron? A szünidő kellős közepén? Igen, nyáron a szünidő kellős közepén, miközben a világ minden táján sok millió társuk pihen, élvezi a vakációt, ők, harminckilencen, a világ minden tájáról, eljöttek ide, a pataki kollégiumba — hogy egy hónapig magyarul tanuljanak. Juhász Ferenc, angol—magyar szakos tanár asztalán bekukucskálunk az ország legkülönösebb osztálykönyvébe: minden név mellett más ország áll: USA, Kanada, Venezuela, Svédország, Anglia, Franciaország, Svájc. És a diákok, országok neve mellett ilyen szokatlan bejegyzések szerepelnek: „történelem és búvárkodás” (ez utóbbi szó szerint értendő, azaz nem a múlt mélyvizeiben, hanem a tengerben); „úszás, síelés, jobban beszélni magyarul”; „vonatmodellek, matematika, jobban beszélni magyarul”; „focizás sakkozás, jobban beszélni magyarul”. A bejegyzésekből — melyeket Juhász tanár úr az első ismerkedés melegében gyorsfényképek gyanánt rögzített a maga számára, hogy közelebb kerüljön messziről jött növendékeihez — kiderül, hogy a legkülönbözőbb érdeklődésű fiatalokban is van valami közös: azért jöttek Magyarországra, azért élnek egy hónapig az Erdélyi János Kollégiumban, azért látogatják minden délelőtt a kötelező foglalkozásokat, mert „jobban akarnak beszélni magyarul”. Hogyan érik el ezt a célt? Milyen segítséget kapnak hozzá? A tanárok, akikkel találkozunk — Derda István, Kovács Dániel, Juhász Ferenc — bevisznek egy délelőtti foglalkozásra. — Két szót mondok, egészítsétek ki mondattá. Azé a pálma, aki a leghosszabb mondatot kerekíti ebből a két szóból: Pali áll... — Pali áll a Kálvin téren és vár az autóbuszra, hogy elvigyen a metróhoz. Ha az akcentuson nem érződnék némi idegenszerűség, ki mondaná, hogy ez a fiú Clevelandból jött, és nem Budapestről? Pedig — s ez a játékos feladatból sejthető — kezdő csoport nyelvóráján vagyunk. A szünetben átböngésszük az egész hónapra szóló tantervet, melyet a szakemberek rendkívül tömören, mégis világosan, áttekinthetően állítottak össze, a történelem fonalára fűzve a művészetet, irodalmat, zenét: a török hódoltság korának ismertetését összekapcsolva Balassival, a függetlenségi harcok, a kurucok, Rákóczi korát a magyar felvilágosodással, Bessenyeivel, Csokonaival, Kazinczyval, a reformkor történetét a romantikával, Magyarország XX. századi történetét Adyval, József Attilával, Bartókkal és Kodállyal. A fiatalok tehát a nyelvvel s az országgal ismerkednek, mi pedig szeretnénk megismerkedni velük. Mind a harminckilenccel természetesen képtelenség akár csak rövid kapcsolatot is teremteni. Néhányukkal azonban ebédszünetben sikerül megismerkednünk. Parker Dóri Washingtonból jött, de az első mondatban kijelenti, hogy itthon érzi magát. És rögtön sodró temperamentummal, s pergő magyar nyelven bizonyítja, hogy mennyire itthon van; nagyszülei Sárospatak mellett születtek, s tulajdonképpen az ő kívánságukra repült Washingtonból Budapestre, mert, őszintén szólva, ő maga félt kissé ettől az utazástól, az ismeretlen környezettől, idegen helyzettől. S most nevet önmagán : — Ismeretlen? Idegen? Egy idevalósi gyerek, a Kossuth Gimnázium diákja, első nap ajándékba adott egy Petőfikötetet. És én azóta azt érzepa, hogy hazajöttem, és, ha lehetséges volna, itt maradék, itt tanulnék tovább. Szabó Gabi édesanyja a torontói magyar iskolában tanít és ő segít neki. A hét végi magyar iskolában ő is magyar helyesírásra, olvasásra, szép magyar, beszédre oktatja a torontói magyar gyerekeket. — Régebben saját erőnkből adtuk, amit tudtunk, de mostanában a Magyarok Világszövetségétől kapott tankönyvek nagy segítséget jelentenek. És a sárospataki tanulás után a következő iskolaévben, remélem, személy szerint is többet tudok nyújtani. S mennyi tudást visz majd magával a New Jersey államból jött Nagy Zsuzsa, igaz, csak öt év múltán. Mert a budapesti Eötvös Loránd Tudomány Egyetem bölcsészkarán fog magyar—angol szakra járni, már az idén ősztől. A Batizy családot négy remek gyerek képviseli: Hajna, Csanád, Tas és Lehel, s mind a négy testvér külön tanulmány. Hajna közvetlen, vidám, s bevallása szerint „csak” a világgal kíván ismerkedni egyelőre. Lehel rendkívüli buzgalommal veti magát a magyar nyelvtanulásba (azt hiszem, ő szerepelt a leghosszabb mondattal a délelőtti foglalkozáson). Csanád is, Tas is okosnak készül, s tanulmányaikat itt szeretnék elvégezni, a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Beszélgettem egy olyan fiatalemberrel is, aki máris itt marad, s a mi orvostudományi egyetemünk hallgatója lesz. Hatvany Zsolt azért akar orvos lenni, hogy megismerje az embereken való segítés biológiai lehetőségeit, és azért akar segíteni rajtuk, mert hisz a testi létünket túlélő szellemi-lelki értékben. S ezt a komplikált gondolatot, ha törve is, de magyarul adta elő a sárospataki kollégium kertjében, egy terebélyes öreg fa alatt. Ha azzal kezdtem: nagy a kísértés, hogy az ember Sárospatakon Sárospatakról írjon, most viszont úgy találom, a kísértésnek nem álltam ellent. Nem is volt rá szükség. Mert vajon nem Sárospatak — a magyar történelem, irodalom, kultúra — szellemében élnek, szórakoznak, tanulnak a kollégiumban fiatal barátaink? Vajon nem ezért került ismertető jegyként, országhatárokat legyőző célként a nevük mellé; „hogy jobban beszéljen magyarul”?... Soós Magda Tollaslabdázás a parkban A négy Batizy testvér Nagy Zsuzsa Jövő terveiről beszél Parker Lóri: Itthon érzem magam Hatvány Zsolt a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója lesz Sz. M.
