Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-07-07 / 14. szám
Eg7 hajdani újságíró emlékei II. „MAQYARORSZÁQ NEM LÉTEZIK!?" Korábban megírtam, hogy egy hagyatékból kezembe került Székely Sámuel, a századfordulón élt és működött újságírónak, mindössze kétszáz példányban megjelent, kézirat-értékű naplója, amelyben sok érdekességet jegyzett fel a külföldön élő magyarokról is. Ö volt első szerkesztője a Párizsi Magyar Értesítőnek, amelyet francia kormánytámogatással hoztak létre, miután Tisza Kálmán, akkori magyar miniszterelnök, mint a Habsburgok lakája, a magyar érdekeket semmibe véve, a parlamentben megtámadta a francia köztársaságot. A botrányt elsimították, de az osztrák befolyást ellensúlyozni szándékozó Értesítő krónikája más, jellemző esetről is beszámolhat, amelyet Székely Sámuel szintén megír „Egy újságíró emlékei" című könyvében. Franciaország az 1889. évi párizsi világkiállításra készült, amely természetesen rengeteg külföldit vonzott a városba. A turisták és érdeklődők között azonban bűnözőkre, szélhámosokra és rendbontókra is számíthattak, mint minden hasonló esetben. Ezért a francia kormány és rendőrség fokozott óvintézkedéseket tett már jó előre a sűrű rajokban özönlő idegenek ellenőrzésére. A többi között nyilvántartásba vették a mar az országban lakó külföldieket, hogy tartózkodási engedéllyel ellátva őket, könnyen megkülönböztessék az alkalmi vendégektől. Az állam érdekét éppen úgy szolgálta ez az intézkedés, mint az ott élő külföldiek kényelmét, biztonságát. A párizsi magyarok azonban meglepetéssel tapasztalták, hogy a prefektúra nyilvántartási hivatalában nem vettek tudomást magyar állampolgárságukról, hanem sujet autrichiennek, vagyis osztrák alattvalóknak könyvelték el őket: „A törzskönyvben az öt földrész valamennyi népe a nacionálét feltüntető külön rubrika alatt szerepelt, éppen csak a magyar honpolgárságot sikkasztották el az osztrák javára. Kifelé a kettős monarchia mint egységes Autriche szerepelt, amiért is a magyarok, akár a csehek vagy lengyelek, csak mint osztrák alattvalók voltak lajstromozhatók ... — írja Székely, majd így folytatja: — A prefektúrán sorra, jelentkező magyarok nagyon fel voltak háborodva emiatt és hozzám, illetőleg a Párizsi Magyar Értesítőhöz fordultak jogorvoslásért.. Székely ezután próbát tett, s maga is elment a prefektúrára jelentkezni, de az iratokat nem volt hajlandó aláírni, mert osztrák állampolgárnak nyilvánították. A tisztviselő fölöttébb meglepődött, és hivatkozott a nyomtatványra, amely más lehetőséget nem ismert. Egyetértett Székely tiltakozásával, de a hivatalos szövegen nem változtathatott. Az újságíró ezután felkereste az Osztrák— Magyar nagykövetségen gróf Zichy Tivadar követségi tanácsost, hogy tolmácsolja a párizsi magyarok panaszát: „Gróf Zichy Tivadart kellemetlenül érintette a diplomáciai beavatkozásra való kérelmem, ö ismerte o bécsi szellemet s tudta, hogy a monarchia egységének kifelé való demonstrálása az udvari politika egyik legfőbb postulatuma." Székely azonban nem tágított. Célzott arra, hogy meg is írhatná a dolgot, de ezúttal nem szenzációhoz, hanem megoldásra szeretne jutni; a követségi tanácsos azonban így sem vállalkozott a közbelépésre. Végül Székely kijelentette, hogy „Akkor nem marad más hátra, mint hogy hírlapilag hozom nyilvánosságra ezt a dolgot!... A követségi tanácsos... megkért, hogy álljak el ebbéli tervemtől. De én megmaradtam elhatározásom mellett.” Még aznap epéshangú cikket írt a Párizsi Magyar Értesítőben az ügyről, s utalt a bejelentőhivatal főnökének arra a kijelentésére, hogy ha a dolog nem volna rendben, az osztrák-magyar nagykövetség régen tiltakozott volna már az eljárás ellen. Mivel a lapot megküldték minden magyar politikai szervnek és lapnak, a cikk eljutott Budapestre és az ellenzék kapva kapott rajta. A Pester Lloyd 1888. október 25-iki számában Fáik Miksa írt számonkérő cikket „Ungarn existiert nicht" (Magyarország nem létezik) címmel, amelyben Kálnoky gróf külügyminisztert gúnyosan felelősségre vonta. A Ballplatzon belátták, hogy engedni kell, mert az incidensből több kár származik, mint amenyit az egész megér. „Néhány nap múlva a párizsi magyar egylet rendes választmányi ülést tartott, amelyen nem kis meglepetésemre felolvasásra került a párizsi osztrák—magyar nagykövetség hivatalos értesítése, amelyben tudatta a párizsi magyarokkal, hogy ezentúl a Franciaországban tartózkodó minden magyar nem mint osztrák, hanem mint magyar alattvaló fog igazolványt kapni... — olvassuk az emlékiratban, amely még hozzáteszi: — a Párizsi Magyar Értesítő által megindított akciónak az eredménye érdekes módon érvényesült az 1891-iki év elején végbement általános népszámlálásnál, amikor a külföldiek összeírására használt összeíró lapokon már külön jegyzet figyelmeztette a magyarokat és osztrákokat, hogy a bejelentő íven pontosan állapítsák meg az aláírók, hogy magyarok-e, vagy osztrákok.” Mindez pedig elsősorban nem is a Habsburg-politikára vett jellemző fényt, amely végtére is egy — ugyan tragikusan tévesnek bizonyult, de mégis csak — konzekvens politikai koncepció alapján cselekedett, hanem arra a magát magyarnak valló arisztokráciára, amely a kormányrúdnál ülve, ezt a politikát szolgalelkűen, sőt túlbuzgóan végrehajtotta. A párizsi magyar egyesület pedig, méltányolva Székely Sámuel buzgalmát, megválasztotta őt alelnökül, a bokros teendőivel elfoglalt Munkácsy Mihály mellé: „A Munkácsy elnöklete alatt állott magyar egyesület folytatása volt az emigrációs magyarság tömörülésének. Az újjászervezett egyesületet Zichy Mihály, az utóbb Szentpétervárra került kiváló mester keltette életre. Az orosz cár magyar származású udvari festője majdnem destruktív szellemű demokrata volt, s azért főleg a magyar munkásokat tömörítetté maga köré. Ezek a munkások rajongtak érte és még évtizedekkel távozása után is szeretettel és hódolattal emlékeztek meg róla. Minden fontosabb kérdésben a távolból is kikérték a véleményét s legtöbbször követték is a tanácsát.” Lehetetlen volt ezt a pár sort még nem idéznem a naplóból, annyira kínálja magát o két Zichy: a diplomata, aki „magasabb érdekből” vállalja, hogy osztráknak írják be; s a művész, aki „majdnem destruktív szellemű demokrata volt”, s akiért rajongtak a hazájuktól meszire szakadt magyar munkások! Kell-e magyarázni, melyikük volt a „destruktív”, s melyikük élt, cselekedett — máig hatóan — konstruktívan? BogátI Péter Anyanyelvi Konferencia hírei A második Keleti Márton filmrendező, háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész 68 éves korában hirtelen elhunyt. A háború utáni filmgyártás sok sikeres alkotása fűződik a nevéhez Világszerte nagy az érdeklődés a július 29- én, Szombathelyen rendezendő konferencia iránt. Lapzártáig már mintegy százan jelentették be részvételüket a tanácskozásokon. * A konferencia kezdetére három új tankönyv jelenik meg a külföldön élő gyermekek számára. „Tarka lepke” címmel a 6—8 éveseknek, „Magyar szavak világa” címmel a 8—12 éveseknek, „Hogy mondjuk helyesen?” címmel a 12 év fölöttieknek készültek a könyvek, amelyeket a résztvevők Szombathelyen meg is vitatnak. * Augusztus 2-án Ceildömölkön rendezik meg a külföldi magyar népi táncos csoportok fesztiválját. A bemutatón amerikai, francia, osztrák , stb. csoportok lépnek fel, * A szombathelyi Savaria Ünnepi Játékok keretében július 30-án Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész tart előadóestet. Augusztus 3-án Mozart Varázsfuvoláját adják elő a szabadtéri színpadon, augusztus 5-én pedig a magyar zene estje lesz „Musica Hungarica” címmel a városi színházban. Nem mennénk semmire, csak az időt töltenénk és a szemünket rongálnánk, ha Gastrofóliát a térképen keresnénk. Pedig hogy van, létezik, mi sem bizonyítja jobb fin, mintsem az, hogy a múltkoriban ott jártunk: kényelmesen utaztunk pompás Ikarus-buszon, kedélyesen beszélgettünk egymással, néztük a tájat, amely mintha ismerősnek tűnt volna. Persze hogy ismerős, hiszen Budapesten, szép fővárosunkban haladtunk, régi és újonnan épült lakótömbök és gyárrengetegek vidékén, majd tisztes száguldozás után elértük a célt — Gastrofóliát. Ahol nem kértek sem vizurr\ot, sem útlevelet, csupán egyetlen kikötésük volt, öltsíink fehér köpenyt. Mert hát epéikül Gastrofóliába — s most már mondjuk meg végre! —, a Budapesti Konzervgyár Maglódi úti ételgyárába — lélek se be, se ki. Így kezdődött hát eme társasutazás a fehérköpenyesek országába, amit a Gasztronómiai és Borászati Újságírók Nemzetközi Szövetsége, röviden a F1PREGA magyar tagozata szervezett szoros kapcsolatban a másik, már elnevezésében is vendéglátóval, a Pest-Budai Vendéglátó Vállalat igazgatóságával. Gastrofólia egyik ura, dr. Áldor Tibor élelmiszervegyészi és főosztályvezetői szakértelme segítségével ismerkedtünk a hatalmas tárolókkal, füstölőkkel, hűtőkkel, fagyasztókkal, katlanokkal, kemencékkel, pácolókkal, adagolókkal, voltunk egy hatalmas csarnokban, ahol a mázsáiéi méretkezés után — mert ki tud az ilyesminek ellenállni! — vettük szemügyre a nagy sürgés-forgást, a bárdokkal, éles késekkel felfegyverzett tekintélyes hadsereget. amely villámgyorsan trancsírozta a húst. Bemerészkedtünk, szinte lábujjhegyen, sok más izgalmas helyiség után az ételosztóba is. Itt villámgyors gépek szeletelték, darabolták a húst, ügyes kezek rendezgették a köretet, a kötelező gézálarcból előbukkanó árgus szemek figyelték, vizsgálták a fagyasztás előtt álló s fogyasztásra kész, alufóliás tálakba ágyazott, s polyetilénnel borított húsételek rendjét. Alaposan kimerülve mások munkálkodásának láttán, nemkülönben megéhezve a sok ínycsiklandozó étel szemlélésében, vettünk búcsút Gastrofóliától, s utaztunk tovább, fel Budára, a Fortuna istenasszonyról elnevezett nagy hírű étterembe, ahol némi szíverősítőt magunkhoz véve hallgattuk másik vendéglátónk, Gellai Imre, a Pest-Budai Vendéglátó vál-Egy Gastrofól-tál a sok közül: gombás mnrhaszelet lecsóval és burgonyapürével (Lévai András felvétele) melegítés után már tálalhatják is. 36-féle Gastrofól-étel készül, mélyhűtőben fél évig is tárolható. A tavalyi két és fél millió adaggal szemben az idén hétmillió adagot gyártanak. Jut belőle a nyugatnémeteknek, franciáknak, osztrákoknak, svédeknek is. A sajtótájékoztató záróaktusa végül komoly erőpróba elé állította a megjelenteket. En finom májgaluskától hemzsegő gasztrofol ragulevessel kezdtem, lecsós sertés szelettel folytattam, azután debreceni marhatokány következett és zöldborsós szelet, a vadast sem illett viszszautasítani. Csak mire a tejfeles töltöttkáposztát jelentették, voltam kénytelen feladni, Hernádi Magda lalat igazgatója szavait. Miszerint a Gastrofóliában naponta készített 40—50 ezer, 50 fok melegről mínusz 42 fokra gyorshűtött, majd 22 fokon tárolt készétel tálból háromszáz vendéglőt szolgálnak ki, egyetemi éttermek nagyétkű diákjait, balatoni Ifjúsági kempingeket, s más közétkeztetési intézményeket is, de megtalálhatók a kitűnő ételek a hűtőszekrénnyel rendelkező csemegeboltokban, diétás kivitelben még kórházakban is. Nagy segítség az ilyesmi nyáron, a nagy népvándorlás idején, éhes turisták megszelídítésére, amikor a vendéglők lámpással keresik az anyagbeszerzőt, a szakácsot, a kuktát. Amikor a fáradt vándornak az étlapról kiválasztott ételt 18—20 perces ^wvwvwvwwwvwv PETŐFI-KIÁLLlTÁS KANADÁBAN Petőfi-kiállítást nyitott meg Bartha János, ottawai magyar nagykövetünk a kanadai főváros kultúrközpontjában. A kiállításon Szász Endre, a jelenleg Kanadában dolgozó magyar festőművész Petőfi-témákra készített olajfestményeit mutatták be. A megnyitó után dr. Christopher Levenson, az ottawai Carleton egyetem angol és irodalom szakos professzora tartott előadást Petőfi életéről és költészetéről. 7 1
