Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-04-14 / 8. szám

I

JhK.

JáMOS VITÉZ

Petőfi Sándor költeménye és a Pannónia Filmstúdióban készülő rajzfilm nyomán.

A figuraterveket készítette és a filmet rendezte Jankovics Marcell. A filmkockákat Marsovszky Emőke, Petőfi költeményének részleteit Garami László válogatta.

trL&gifcy Jbntóia

XIII.

y/il&m tehzeniy hanem has zilálni!”

I

I

i

i

t

SS. A királylyány arcát mosta könnyhullatás, Melynek kútfeje volt bánat s szánakozás. A király e szókat intézte hozzája:

— Nem erőltetlek hát, fiam, házasságra;

SO. Tartóztatnálak, de tudom, nem maradnál, Kívánkozol lenni máris galambodnál,

Eredj tehát —, hanem társid maradjanak; Éljenek itt néhány mulatságos napnak.

S8. Hanem János vitéz nem figyelt e szóra, Feje fölött repült egy nagy sereg gólya; őszre járt az idő: ezek a madarak Bizonyosan szülőföldéről szántanak.

Szelíd epedéssel tekintett utánok,

Mintha azok neki jó hírt mondanának,

Jó hírt lluskáról, szép Iluskájáról,

S oly régen nem látott kedves hazájáról.

SO. Másnap, amint az ég alja jövendölte,

Csakugyan szél támadt, mégpedig nem gyönge. Villámok cikáznak, hullnak szanaszerte;

Egy villám a hajót ízről porrá törte.

Hát János vitéznek milyetén sors jutott? öt is elsodorták a lelketlen habok?

Hej biz a haláltól 6 sem volt már messze,

De mentő kezét az ég kiterjesztette.

Egyszer János vitéz a hajófödélen Sétált föl s alá az est szürkületében.

A kormányos ekképp szólt legényeihez: — Piros az ég alja: aligha szél nem lesz.

Ügy volt biz az, amint mondotta a király, János vitéz kívánt lenni galambjánál. Búcsúzott a királylyánytól érzékenyül; Aztán a tengerhez ment és gályára ült.

00, Ragadta őt a víz magasra, magasra, Hogy tetejét érte már a felhő rojtja; Ekkor János vitéz nagy hirtelenséggel Megkapta a felhőt mind a két kezével.

Ment tudj’ az isten hány országon keresztül; Egyszer, hogy éppen a nap az égre kerül: Hát a viradatnak legelső sugára Rásütött egyenest faluja tornyára.

Ha igaz, hogy a költő, az író műveivel akarva-akaratlanul tanít, nevel, akkor Eötvös Józsefre kétszeresen is igaz: költészetével, színműveivel és regényeivel a társadalom és benne az egyes ember formálását tűzte céljául. De nemcsak író, politikus is volt, két ízben kultuszminiszter, s nagyszerű oktatási reformokat kezdeményezett. Első miniszterségét az 1848-as első független magyar kormányban vállalta, a másodikat 1867-ben a kiegyezés után.

A két történelmi dátum is jelzi, hogy Eötvös haladó állásfoglalása elég bonyolultan alakult. A legnagyobb lépést akkor tette, amikor elfordult a Habsburg-politikától. Családja katonai-hivatalnoki arisztokrata család volt, amely mindenkor lelkesen segítette a magyarellenes Habsburg-politikát. Ö azonban anyai nagyapjánál nevelkedett, aki liberálisabb volt, s a család nőtagjaitól a szentimentális, németes műveltséget kapta. A kor főrangú szokásaitól eltérően nyilvános gimnáziumba íratták, s ott a hazafias nemesség gyermekei elfordultak tőle, mellette ülni sem akartak. A fiatal Eötvös ekkor elhatározza, hogy szakít a család udvarhű hagyományaival.

Franciaországi és németországi utazásai tárják fel előtte a társadalmi problémákat, s azok nyomán kezd tájékozódni idehaza. Felismeri, hogy Magyarországon szükséges a kapitalista átalakulás, de ugyanakkor észreveszi nyugaton a polgári társadalom belső ellentmondásait is. Bár megoldást nem lát, mégis egész irodalmi és közéleti tevékenységét a társadalom megjavításának szenteli.

Írásaiban felismerhető a német klasszicizmus, elsősorban Goethe prózájának hatása, de emellett nagy tisztelője Victor Hugo-nak, akivel személyesen is megismerkedett. Az itthoniak közül, főleg kezdetben, a Kazinczy—Kölcsey irányzatot fogadja el.

Első regényét, A Karthausit, a világfájdalom regényének tartják. Az előkelő ifjú, Gusztáv polgárlányba lesz szerelmes, és amikor megtudja, hogy a lánynak kedvese van, összeomlik. A történetet egy gátlástalan új arisztokrata alakja motiválja, aki a társadalom korruptságát testesíti meg. Gusztáv megundorodik ettől a világtól, és a némaságot fogadó szerzetesek közé áll be.

Legjelentősebb műve, A falu jegyzője bűnügyi témájú. Tengelyinek, a falu jóságos, népszerű jegyzőjének nemesi iratai eltűnnek, s ezért nem vehet részt a tisztújításon, sőt egy időre börtönbe is kerül. Az iratokat az alispán kegyetlen és irigy felesége lopatta el, néhány korrupt megyei úr segítségével. A vármegyei rend hibájából betyárrá lett Viola — akinek családját a jólelkű Tengelyiék befogadták — hálából vissza akarja szerezni az okmányokat, s ez életébe kerül. A rablás azonban kiderül, s az alispánné és segítői lelepleződnek.

Az író teremtette vármegyében a rendszer minden vétke feltalálható: a feudális urak választási visszaélései, a látszat-törvényesség, az embertelen börtön viszony ok, a vesztegetés és főleg az egyszerű nép teljes kiszolgáltatottsága.

Regényét Eötvös — mint a többit is — bevallottan társadalmi tettnek szánja. „Nem tetszeni, hanem használni” akar vele. A regény nagy visszhangot keltett három évvel a forradalom előtt. Két esztendővel ezután 1847-ben jelenik meg a Magyarország 1514- ben, amely a Dózsa-felkelést egy nemes ifjú és egy budai polgárlány szerelme köré építi. A történet azonban több, mint a történelmi események színezése, típusrajzot is ad benne. Klári, a polgárlány és Ártándi, az előkelő fiatalember kihallgatja a tanácskozó keresztes vezéreket. Lőrinc pap az egyenlősítésről beszél: „Egy új kor küszöbén állunk, az igazságtalanság kelyhe csordultig tele van, s az emberi nem le fogja rázni százados láncait. Eljött a nap, midőn a természet elleni különbség, mely embert embertől elválasztott, meg fog szűnni, kiket szeretet összevezetett, azokat üres név és haszontalan címek nem fogják többé elválasztani egymástól...” A két fiatal kétféleképen hallgatja a súlyos szavakat: „— Hallottad ezt — suttogá Klári a másik szobában Artándihoz hajolva. Az ifjú elmerülve a hallgatásban észre sem vévé az örömsugárt, mely a hölgy bájoló arcán e pillanatban átfutott.” Ártándi saját társadalmi helyzetére gondol egy forradalmi változás esetén, nem pedig szerelmük beteljesülésére.

Eötvös emelkedett felfogása a hatalomról több ízben is megnyilvánul: „kormányzásra leginkább két tulajdon szükséges: emberismeret s elég erő, hogy parancsolni tudjunk önmagunknak.” Máshol Lőrinc pap így beszél :„ ... a törvényt a szegény nem a papírosban, melyet országgyűlésről-országgyülésre összefirkálnak, hanem az emberekben látja, kikre a végrehajtást bízták. S azok nem zsarnokai-e?...” A parasztok harcáról szólva: „ ... Annak, ki emelkedni akart, legjobb támasza e hazában mindég a kard vala, s mi százszor történt, miért ne történnék most is? Mi ily vezért kívánunk. Dózsa nevét dicsőítve hangoztatják e hazában; ő életét harcok között tölté, ő öntetteinek gyermeke, s elnyomóinkkal semmi rokonságban nem áll...”

Eötvös nagy rokonszenvvel rajzolja meg Lőrinc papot, a felkelés legendás hírű alakját, magával a forradalommal azonban nem tud azonosulni. Megérti, nem is ítéli el, de a regény célja inkább riasztó figyelmeztetés, mint harcra buzdítás. Miután a felkelők sorsa ritka szörnyűséges tragikummal beteljesedett, a regény végén Lőrinc pap mégegyszer megjelenik, s utolsó szavaiban meghatóan tükröződik Eötvös reménye: „ ... Az igazság diadalát nem vak erőszak fogja kivívni. A nép szabaddá nem válhatik, míg azt lelki sötétség fogja körül. De ne hidd, hogy azért reményeimről lemondék. A magas cél, melyért e szív dobogott, azért, mivel el nem érhetém, még nem elérhetetlen. Nagy volt, azért látszék oly közeinek, de meg vagyok győződve, hogy az emberi nem, ha századok után is, el fog jutni oda: s dolgozni, hogy e pillanat mielőbb eljöjjön, ez feladata életemnek ...”

A forradalommal kapcsolatos bizonytalanság Eötvös egész további életére kihat. Az 1848-as eseményekhez ugyan lelkesen csatlakozik, de amikor a fegyverek megszólalnak, családjával együtt külföldre távozik, és csak 1851-ben tér vissza. Bár ekkor börtönbüntetést is szenvedett, helyeselte a kiegyezést, amelynek során a második miniszterségét elvállalta. Irodalmi tevékenységét is folytatta, de az említett művek színvonalát nem érte el.

Népszerűségét az is mutatja, hogy nagyon sok fordításban kiadták. Egyedül A falu jegyzője angol, dán, francia, német, olasz, román és szlovák nyelven is megjelent. Verseit kilenc különböző — közte héber és idő nyelvű — antológia és folyóirat közölte.

M. Kállai Magda

KÖNYVTÁRAK PETŐFI EMLÉKÉRE

Az elmúlt év végén hirdette meg a Petőfi Emlékbizottság és a Művelődésügyi Minisztérium a „Petőfi-emlékkönyvtár” pályázatot a falvak, községek, városrészek tanácsai, társadalmi szervei, lakosai számára. A feltételek: új könyvtár építése vagy a régi megnagyobbítása; a könyvtár állományának növelése; állandó Petőfi-emlékkiállítás rendezése. A pályázaton résztvevők jelentős

támogatást kapnak könyvtáraik fejlesztéséhez.

A siker sokkal nagyobb lett a vártnál. Alig két hónap alatt 63 kis település jelentkezett, de születtek felajánlások városi• lakótelepek önálló könyvtárainak fölépítésére is. (Győr-Nádorváros, Debrecen-Dobozi lakónegyed, Miskolc-Diósgyőr, Kaposvár északnyugati városnegyed.) Vésztőn, Füzesgyarmaton, Mezőhegyesen, Dunaszekcsőn, Verpeléten új könyvtárak épülnek. A Tolna megyei Sárszentlőrincen a költő emlékházában rendezik be bibliotékáját. Balatonlellén létesül az ország első üdülőhelyi hírlapolvasója. A cím elnyerésére azok a települések is nagy számmal pályáznak, ahol a költő egykor személyesen is megfordult, többek között Aszód, Ludányhalászi és Mezőberény.

i

I