Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-01-20 / 2. szám

tttagya* frtéi* é^%á<t<Lo(a£' EREMYÍK ,,'Tőé(ji} (ujzőníjaink inkább nuiyijurosadjanak,..** Romantikus életút egy romantikus korban. Kisfaludy Károly a Győr megyei Téten, jó­módú középnemesi család nyolcadik gyermeke­ként jön a világra. Élete azonban anyja életébe kerül. Apja sohasem szerette, időnkint azért látogatta meg a kollégiumban, hogy alaposan elverje. A legkisebb fiú tehát rosszul indul az életbe. Rosszul szerepel az iskolában (ki is veszik el­végzése előtt), nem jeleskedik a katonaságnál. Amikor anyai örökségéhez hozzájut, mulatozá­sokkal hamarosan túl is ad rajta, s ettől kezd­ve szinte állandóan nyomorog. Nyugtalansága azonban nem léhaság, helyét keresi az életben. Bécsben festészetből próbál megélni, Olaszor­szágban jár, majd Pesten települ le. Itt ismer­kedik meg a magyar írókkal, köztük Kazinczy Ferenc pesti híveivel. Irodalmunkban ő az első, aki tollával akarja megélhetését bizto­sítani. A vége: nagy szegénységben viszi el a tüdőbaj, mindössze negyvenkét éves korában. Ahogyan kiszakad a nemesi családból, ahogy kialakítja városi életmódját, a kor polgáro­sodás felé törekvő útját jelképezi. E törekvést a középnemesség haladó rétege vezeti. Szinte divattá lesz minden, ami nemzeti: a magyar ipar pártolása, a magyar nyelvű színjátszás, az eredeti nemzeti irodalom. Kisfaludy Károly teljesen megfelel a kor ízlésének. Műveiben megjelenik a tatárjárás, Hunyadi, romantikus keretben a jobbágy— földesúr ellentét, sőt megszólaltatja a népda­lok hangját is. Az első magyar szerző, aki Illusztráció A kérők című vígjátékhoz (Édes Gyula műve) színpadi sikert arat, s ezzel alapozza meg iro­dalmi tekintélyét. A szépirodalom csaknem minden területén alkot. A tragédiák mellett sikeres vígjátékokat, az utóbbi egyike-másika ma is élő, A kérők-bői például nemrég ké­szült vígopera. Számos novellát, verset is írt. Az Auróra című irodalmi évkönyv elindí­tásával (1821) Kazinczy életművének folytató­jává, a hazai irodalmi élet új szervezőjévé lett. Köré csoportosulnak az írók, költők, és Pest válik az irodalmi élet központjává. Az Auróra tervszerűen törekedett női olva­sótábor kialakítására. „Hogy asszonyaink in­kább magyarosodjanak, élelmet kell nekik nyújtanunk” — hirdeti. Kisfaludy „tálalta” is az élelmet: képekkel, zenei mellékletekkel dí­szítette, és a kor divatja szerint az egyes kö­teteket más-más hölgynek ajánlja. A hatás nem is maradt el. Cziráky Mária grófnő 1827- ben így köszöni az ajánlást: „...Gyönyörű munkái tisztelt Uraságodnak jobban meges­­mértettík vélünk is magyar asszonyokkal hazai nyelvünk szépségét, a miért mindnyájan há­­ládatossággal tartozunk.” Nemcsak főúri höl­gyek méltányolták. Karacs Teréz, egy rézmet­sző leánya így emlékezett:......akkoriban Kis­faludyról, az Auróráról s az abban megjelent művekről beszélgettünk főleg összejöveteleink alkalmával. Valódi áhítattól, lelkesedéstől lán­golt egész lényünk ... Barátnőim ... már nem tartották műveltség alattinak magyarul ábrándozni ...sőt magyar népdalokat is kezd­tek énekelni..,” Portré Kisfaludy Károlyról (Telegdy László müve) Kisfaludy Károly érdekes és tragikusan végződő élete a nagy mesemondót, Jókai Mórt is megihlette. „És mégis mozog a föld” című regényének főalakjában nagyrészt az ő sorsa ismerhető fel. TOLLAQI MINT HÁZAS RÉSZLET [Toilagi Jónás viszontagságai (tulajdon leveleiből) és Toilagi mint házas című művének első részében egy vidéki ifjú fő­városi élményeit meséli el, aki falusias tapasztalatlansága miatt mókás kalandok­ba keveredik, majd megházasodik. A má­sodik rész főleg a szép és vidám menyecs­ke miatti féltékenységének története. En­nek egyik epizódját közöljük.] 20a Decembris Tegnap reggel szomszéd kollégám hozzám toppant s magával leánytkérni meghitt; nem örömest mentem, de még boldog időmben megígértem neki, azért engednem kellett. De hogy Rózának ne legyen ideje kinézegetni, számolást (s ehhez igen ért) bíztam rá. Ö mindjárt elérté mit akarok. Mindent megte­szek — mond — csak ne kételkedj hűségem­ről. Én nem kételkedném, csak a katonák ne kételkednének! felelék. Hogyhogy? kérdé Róza. Ha nem kételkednének hűségedről, nem járnának utánad, viszonzám búsan. Az idő kifog minden balítéleten! mond Róza. Tudtam volna rá sokat mondani; de ha az ember szerelmessel készül valahová nincs nyugta; azért kollegámmal szánra telepedvén, elröpültünk nagy csörgettyűsen. A lánykérő mindig kedves vendég, mi is szívesen fogadtatánk. Dictum factum! a lány igent sóhajtott, szüléi utána, s a nősző örömé­ben alig lelte helyét, én pedig gondolám: várj csak kollega! majd megérzed, mi a feleség! Az enyém jó, mégis mennyi gondot ád! Az ebéd sokáig tartott, különben is kollegámnak annyi mondókája volt, hogy már késő este lett, mire hazaértem... a helység végén le­­szállván, bundába burkolva házunkhoz ballag­tam, meglepni vélvén Rózát. Amint a kerítés­hez jutok, mindjárt egy emberi alak ötlik sze­membe, mely merően az ablak alatt áll. Ez a kadét! gondolom s közelebb sunnyogok hozzá és csodálkoztam, hogy semmikép se mozog. Kevésvártatva megszólítám: Uram! nem illik idegen ablak alatt kandikálni! Semmi felelet. Meleg vére lehet az úrnak, hogy ily hidegben is itt ácsorog! mondám ismét és félre akarám tolni — de meghökkenve léptem vissza, mi­dőn a kadétnak vélt alak első tapintásomra lábaimhoz omlott — nézek, nézek s látom: hogy hótetem volt, s reá egy köpönyeg akasztva. Amivel az embernek képzete vesződik, azt látja szeme ... 1971. június 26-i számunk­ban a Magyarok Világszö­vetsége és a Magyar Nem­zeti Múzeum felhívást tett közzé, kérve a külföldi ma­gyarokat, hogy az esetleg birtokukban levő történelmi vonatkozású relikviákat jut­tassák vissza az anyaország­ba. A felhívás utalt A ma­gyar nemzet története a hon­foglalástól 1849-ig című ál­landó kiállításra, amelyet Nemzeti Múzeumunk kiegé­szíteni kíván az utolsó száz év történetének bemutatásá­val. Ehhez nagyarányú gyűj­tőmunka szükséges és ebbe kívánta lapunk bevonni a felhívás közlésével honfitár­sainkat. Azóta másfél esztendő telt el. És amikor a Nemzeti Mú­zeum tudományos munka­társától érdeklődtünk, ered­ményes volt-e a fölhívás: vá­lasz helyett a beérkezett anyagot, illetve egy részét, a legérdekesebb relikviákat rakta elénk. Két rajzot például, ame­lyek La Vinger Arthur Ár­pád festőművész és gróf Ká­rolyi Mihály játékos versen­géséből születtek. Az aján­dékot a művész özvegyétől kapta a Nemzeti Múzeum. La Vingerné kísérő levelé­ben megírja a portrék kelet­kezésének történetét: Káro­lyi 1930-ban New Yorkban felkereste grafikus barátját., aki tüstént lerajzolta. Ami­kor a portré elkészült, Ká­rolyi felszólította a művészt; most ő üljön modellt. A Ma­gyar Nemzeti Múzeum tu­lajdonává lett ajándék bizo­nyítja: Károlyi Mihály raj­zolt és nem is akárhogyan. Mike Gergely Ohióból egy , munkakönyvét és egy segéd­levelet küldött. A két ok­mány rokonáé, Barkóczi Fe­rencé volt, aki 1917-ben sza­badult, mint kovácssegéd, s a díszes okirat tanúsága sze­rint: „az 1913-as év szeptem­ber 1. napjától 1917. már­cius 14-ig Bakajsza György kovácsmester társunknál a mesterség elsajátításában jó előrehaladást tett”. A mun­kakönyvét a Szabolcs me­gyei Nyírbakta községben állították ki. A következő darab, amely elénk kerül, mosolyra derít: egy New York-i szakács­­könyv a századforduló idejé­ből. Szemfüles szerzője a re­ceptgyűjtemény címének hosszúságával a barokk írók körmondatain is túltesz: „A legújabb és legteljesebb amerikai rendszerű magyar szakácskönyv és házi cukrá­szat A leghíresebb magyar La Vinger Arthur portréja Károlyi Mihály rajza szakácskönyvek nyomán (Szegedi, Kugler és a többi) az amerikai viszonyoknak megfelelően összeállította Anna néni”. Anna néni már hetven esztendővel ezelőtt értett a reklámpszichológiá­hoz: tudta, hogy odakint élő honfitársnői számára a sza­kácskönyvet az teszi vonzó­vá, ha Kuglerre és társaira hivatkozik. A múzeum és a Világszö­vetség felhívására sokan je­lentkeztek, de még nem ér­kezett meg a levelekben jel­zett valamennyi küldemény. Nem jutott még el a mú­zeumhoz a József Attila és Illyés Gyula baráti kézfogá­sát megörökítő fotó sem (kó­piáját a Petőfi Irodalmi Mú­zeum őrzi), amelynek készí­tője ez ideig ismeretlen volt. Most kiderült: Julianna George, a Michigan állam­beli Ann Arborból fényké­pezte le annak idején a két költőt, s ő ígéri levelében az eredeti felvételt. Küldemé­nyeket jeleztek honfitársaink Angliából, Ausztráliából, Chiléből, az Egyesült Álla­mokból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Spanyolor­szágból is. A múzeum tudományos munkatársa elmondta, hogy nagyon örülnek minden je­lentkezésnek, s becsesnek tartják már az eddig érke­zett anyagot is, de nagyon várják, hogy történelmi vo­natkozású emléktárgyak ke­rüljenek vissza az óhazába: régi magyar egyesületek zászlói, bélyegzői, plakettek, fényképalbumok, amelyek az egyesületek sok évtizedre visszanyúló tevékenységét tárják fel, egyesületi jubi­leumi serlegek, nevezetes történelmi személyiségek használati tárgyai. Nem ke­vésbé érdekesek a ma élő, világhírű magyar tudósok, művészek személyes haszná­lati tárgyai. Hogy a történelmi vonat­kozású emléktárgyakra való várakozás nem irreális, azt a múzeum tudományos mun­katársa azoknak a honfitár­saknak a példájával illuszt­rálta, akik már a felhívás előtt, s attól függetlenül gon­doltak szülőhazájuk Nemze­ti Múzeumára. Így a többi Karikatúra Károlyi Mihályról — La Vinger Arthur rajza között Londonból dr. Unger Ödön Pestre juttatta Pol­lack Mihály serlegét, Szent­­katolnai Cseh Pálné Cleve­­landból egy tulipános ládát küldött, dr. Ladócsy Károly Luganóból, az Illustrated Pacific States San Francis­cóban 1889. júliusában ki­adott számát küldte el, mely­ben Kossuth fényképe és egy róla szóló cikk jelent meg. Mrs. N. Kozmától Vancou­verből egy arany medallion érkezett, amelyet édesanyja kapott Erzsébet királynétól ajándékba 1877-ben, benne a királyné fényképével. Világ Miklós Angliából 1750-ből váló rézdomborítású Mária Terézia-portréval ajándékoz­ta meg a múzeumot. Albert Mayer New York-i építész egy 158 darabból álló étkész­letet küldött, amely egykor Kiss Ernő tábornoknak, a ti­zenhárom aradi vértanú egyikének tulajdona volt. (Az étkészletet az aradi Deutsch család vásárolta meg a húszas években. Deutsch Marion később Al­bert Mayer felesége lett, s halálos ágyán kérte férjéi, hogy a szabadsághős egyko­ri tulajdonát juttassa el Ma­gyarországra). Beszélgetésünk végére tar­togatott a múzeum tudomá­nyos munkatársa egy leve­let, amely a XIX. században magyarok alapította ameri­kai falvak postabélyegző-le­nyomatait őrző borítékokat tartalmazott. Az egyik ilyen falu Himlerville volt. Mihá­lyi Zoltán Károly —, akitől az ajándék származik — megírja az egykori falu hi­teles történetét: hogyan ala­pított Himler Márton egy tiszta magyar bányavállala-Néhány darab Kiss Ernő 1848-as tábornok hagyatékából New Yorkban kiadott magyar szakácskönyv a századforduló Ide­jéből tot, hogyan nőtt e köré a falu, saját szárnyvasúttal, templommal, iskolával, pos­taépülettel, sok magyar rész­vényessel („nekem is volt benne 2700 dollárom" — ír­ja az adományozó), majd évek múltán hogyan ment tönkre a vállalkozás, hogyan széledtek szét Himlerville magyarjai. Mihályi honfi­társtól származik egy rend­kívül értékes másik ajándék is: az USA kongresszusi nap­lójának 1851-es másolata, két példányban. A naplóban be­jegyzések találhatók Kos­suth amerikai útjáról és kongresszusi szerepléséről. Mihályi Zoltán Károly éveken át tartotta a kapcso­latot a múzeummal, s ez volt utolsó levele: „A télen sokat szenvedtem, asztmám van, nehezen bírok lélegezni, azért sietek mindennel, hogy amíg élek, amit tudok, min­dent el akarok végezni”. A múzeum szeretettel és há­lával őrzi emlékét és a do­kumentumokat, melyeket szülőhazájának ajándékozott. Éppúgy, mint valamennyi ereklyét, mely valaha el­származott és most visszake­rül. S. M. (Jánosi Ferenc felvételei) 11

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents