Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-01-20 / 2. szám

Betű ország

Az Erzsébetvárosnak nevezett hetedik kerületben, a fővárosnak majdnem a szívében van egy téglalap alakú háztömb, amelynek minden helyisége, minden emelete, majdnem minden köve összefonódott a betűkkel.

A téglalap alakú háztömb téglalapjának hosszabb vonala a Lenin körútra nyílik, két keskenyebb lapja a Rákóczi útra és a Dohány utcára, a téglalap hátsó oldala pedig arra az Osvát utcára, amely mindig a rotációspapír báláikat szállító teherautókkal van tele.

Ebben a négyemeletnyi magas épületrengetegben naponta több kéziratpapír fogy el, mint amennyi nyomópapír egy nagy példányszámú regény kiadásához kell.

Ha valami jellemző a mai Erzsébetvárosra, Budapest hetedik kerületére, leginkább ez a kis betűország, ez a háztömbnyi gondolatország, ez az újságírói, írói, nyomdai műhely a jellemző rá. Budapest szívében születve napról napra megjelenve, három napilap, a Népszava, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap viszi el innen az egész országba híreit, megjegyzéseit, riportjait, vezércikkeit. Három napilap szól innen az egész ország sokaságához, közölve és magyarázva a világ és a kis haza eseményeit. A Népszava az egykori Est-lapok Rákóczi úti épületében dolgozik, és a magyar sajtó mezőnyében a szakszervezeteket képviseli. A Magyar Nemzet, a Hazafias Népfront napilapja, és a Magyar Hírlap, a nagy hagyományú, s jelentős irodalmi múltú körúti New York palotában készül.

A magyar újságírók jelentős része ebben a budapesti épülettömbben dolgozik: a New York-palotában van a Lapkiadó Vállalat székhelye, s ez az állami lapkiadó nem csupán napilapokat jelentet meg, hanem sokaságát a hetilapoknak, folyóiratoknak. A New York palotában készül az Ország-Világ című hetilap, a Film, Színház Muzsika, a fiatal írók folyóirata, az ,Űj írás, itt jelennek meg a magyarországi nemzetiségek lapjai, hogy csak néhányat említsünk a kiadott hetilapok, folyóiratok százaiból.

Ennek a kis betűországnak, ennek a világvárosi házrengetegbe beékelődött újságírói, írói, nyomdai műhelynek nemes és gazdag hagyományai vannak. Nem véletlenül nevezték el Osvát Ernőről, a „fekete napfényről”, a szerkesztők szerkesztőjéről, a Nyugat redaktoráról a háztömb egyik utcáját. Ez újságíró-negyed, szerkesztő-negyed, nyomda-negyed, a betűnek mindig nyomdafesték-illatú tája, ez sajátos alkotói világ, amelynek művei íróasztalon születnek és a szedőgépek ólomsorain át kerülnek a világba.

A Népszava már száz éves újság, az Osvát utcai frontra nyíló Athenaeum Nyomda száznégy esztendős, s a New York-palota földszintjének — ezekben az években restaurált és még el nem készült — New York-Hungária kávéháza az eltelt hetvennyolc esztendő alatt vált a magyar irodalom egyik műhelyévé. Nem idézem irodalmunknak azokat a remekműveit, líránknak azokat a gyöngyszemeit, amelyek a század elején a New York márványasztalai mellett, a Mély Víz-nek nevezett kávéház-részben, vagy az írók Szférájá-nak nevezett szegletben születtek, csak Balzacot hívom tanúnak, aki egyszer azt mondta, hogy „az ember belehal abba az ötvenezer findzsa feketekávéba, amit megivott, mialatt megírja az életről, hogy csak komédia”.

A mettőr — a Magyar Nemzet első olvasója

Ezernél is több ember, újságíró, író, tisztviselő, szerkesztő, nyomdász, öntő, szedő, tördelő, segédmunkás, gépmester, gépírónő dolgozik ebben a Lenin körút—Rákóczi út—Osvát utca —Dohány utca által határolt épülettömbben.

Kit említsünk e sokaságból, a szellemi és a nyomdai műhelyek teremtő emberei közül?

Én a Magyar Nemzet szerkesztőségében .dolgozom, s számomra a nyomdász, a nyomdászok jelképe Szőnyi Sándor. Ez a tagbaszakadt, kerek arcú férfi, ez a nagyon is fiatalos ember a hatvanadik életévében van, pontosan negyvenhárom esztendeje lépett a pályára, mint nyomdásztanonc, a negyvenhárom év alatt végigdolgozta a Tolnai Világlapja, a Népszava, a Magyar Nemzet műhelyeit s már esztendők óta a Magyar Nemzet mettőrje. Rang ez, mert a mettőr, a tördelő á lap nyomdai karmestere, az összeállító dirigens, egy újság

1

A ki* betűország; • New York palota

arculatának a megrajzolója, ö a Magyar Nemzet első — éjszakai — olvasója, mert a nyomdai rend úgy szól, hogy a rotációs gépből kikerülő lap első hat példányát a mettőrhöz küldik fel, s e nyomdai karmester int, ha hibátlan a példány, hogy a rotációs gép düböröghet tovább.

S ebben az épületrengetegben ki képviseli a legméltóbb módon a valaha itt dolgozott nagy irodalmi szerkesztők szellemi örökségét, az Osvát Ernő-i hagyatékot?

A New York palota utolsó, a negyedik emeletének egyik szobájában dolgozik egy vékony, magas, kék szemű, mindig választékosán elegáns, igen halk szavú, nagyon udvarias, de ítéleteiben kérlelhetetlen férfi. Ez a szerkesztő a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója.

Kossuth-díjas író, fordító és esszéista. Színműveit az egész országban játsszák.

»• ' '

Tavaly ünnepeltük hetvenedik születése napját, de ő távolról sem hetvenéves, annyira kortalan és olyan teremtően fiatal.

Ha a „szerkesztők szerkesztője” jut eszembe, én csak őrá gondolok, ö több és más, mint felfedező, új tehetségek elindítója. Az is, természetesen, hiszen sok írót indított pályáján el. De legfőbb értéke és érdeme nem az egyszerű felfedezés, hanem az a műhelymunka, amelyet folytonosan végez.

Mint írtam, halkan beszél. E halk szavakkal úgy tapint rá hibákra, mint kevesen csak. Pengeélességűek ezek a csendes szavak. Amelyekkel irányít. Nem kéz a kézben vezetve, hanem gondolataival, tanácsaival, orientálva az írót.

A szigorúság embere, ha ítélni kell és a leggyengédebb figyelem embere ugyanakkor. S a kettő nem mond egymásnak ellent.

Nincs megírva szerkesztői ars poeticá-ja, de elég hosszú ismeretség alapján állíthatom, hogy ez a meg nem írt, csak gyakorolt ars poetica úgy szól, hogy mindig, mindenkinek meg kell mondani a legkeményebb igazságot, a legzordabb kritikát és mindig, mindenkiben meg kell, mert meg lehet találni azt a szikrát, amelyet fellobbanthatunk benne.

Néhány évvel ezelőtt ő kapta Budapest főváros legnagyobb művészeti kitüntetését.

A téglalap alakú háztömb, e különös betűország egyik negyedik emeleti műhelyének a hetven éves munkását Illés Endrének hívják.

Ruffy Péter

A szigorúság és a figyelem embere: Illés Endre

VII. kerület: I

VVWSAAAfVWVVVVVWVVVVWVVV'VVVVVVVWV

Nemzeti színjátszásunk hoszszú hőskorát az ekhósszekér nyikorgása festette alá: az alapítók s a halhatatlan kiválóságok is vándorszínészként ápolták a magyar nyelvet, szolgálták a közművelődést, mostoha viszonyok és súlyos megpróbáltatások terhe alatt. A színházak államosításával a vidéki városok állandó szerződéssel alkalmazott színtársulatai is megszabadultak a vándorszínészet keserveitől (bár , elég gyakran látogatják úgynevezett tájelőadásaikkal a falvakat), és napjainkban már csak az Állami Déryné Színház — alapítása óta népszerű nevén Faluszinház — művészei élik Déryné, Széppataki Róza és sorstársai életmódját. Persze már nem ekhós szekéren, hanem fűtött autóbuszon.

A Nemzeti Színház, a magyar nyelv nagymúltú temploma azonban — ha másképpen is, mint a régi társulatok, ha vándorlásának egyes szakaszait évtizedekben lehet is mérni — mégis vándorszínház; végleges letelepedésére, évszázadokra épült otthonának elfoglalására még várnunk kell. Ebben az évtizedben, amely magába zárja Budapest egyesítésének századik fordulóját is, a Nemzeti Színház a VII. kerületben működik, hozzájárulva a városrész arcának kialakításához, rangjának emeléséhez. Mert nem lehet közömbös a fényes Nagykörutat és a szűk mellékutcákat egyaránt befogadó Erzsébetváros számára, hogy a Hevesi Sándorról, nemzeti színházkultúránk nagy alakjáról elnevezett hajdani Izabella téren tartja előadásait, 1972-73- ban százharmincötödik évadját, a Nemzeti Színház. S ha majd felépül új, végleges Otthona a Dózsa György úton, akkor sem kerül sokkal meszszebb. A Wesselényi utcát meghosszabbító Dembinsky utca tengelyében, vagy a Dob utcát folytató Dajmanich utca vonalában, a Városliget szélén, tágas térségben helyezkedik majd el, amely Hoffer Miklós és Vajda Ferenc pályadíjnyertes terveit méltó keretbe foglalja. A két világháború között itt működött az Erzsébetvárosi Színház, amelynek nyári operettelőadásain olyan nagy nevek is színpadra léptek, mint Csortos Gyula, Honthy Hanna, Kiss Manyi, a két Latabár, Jávor Pál.

Lapozzunk bele a Nemzeti Színház vándorlásának történetébe.

Vgy kétszáz évvel ezelőtt adott hangot először a nagy nemzeti és politikai nyilvánosság előtt az országgyűlés a magyar nyelv ápolására hivatott magyar színház gondolatának. A színházalapitás a harmadik helyen szerepelt a nemes elképzelések és igények megfogalmazásában. A haladó, nemzeti gondolat hívei első helyen azt szorgalmazták, hogy a magyar nyelvet bevezessék az iskolákba és a közigazgatásba, a második helyre pedig egy maffyar nyelvművelő tudományos társulat alapítását tették. A rangsorolás nem a színház nyelvápoló jelentőségének alábecsülését jelzi, a XVIII. század végén nyilvánvaló volt, hogy az elnyomott, jogaitól megfosztott, s a „felsőbb körökben” nem is használt magyar nyelvet először közkinccsé kell tenni, azután tudományos alapon gondozni, hogy a majdan magyarul megszólaló színház mindenkihez szóljon.

A XIX. század elején — 1808-tól 1812-ig — a „tekintetes karok és rendek” többször és hevesen összecsaptak a magyar nyelvű színház puszta gondolata körül, a konokul maradi főrendek nyomban útját állták az alsóház törekvésének, egyelőre annyit sem sikerült kiharcolni, hogy a magyar és a német nyelvű színház felváltva játsszon Pest- Budán. A bécsi udvar egyetlen császári tollvonással befagyasztotta a pesti magyar nyelvű színielőadások szép terveit. Minél lelkesebben ápolták vidéki városaink — Kolozsvár, Kassa, Debrecen, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár és a kis Balatonfüred — a magyar nyelvű színház gondolatát, minél díszesebb hajlékokat emeltek a magyar színjátszás számára, Bécs annál merevebben elzárkózott a megvalósítás elől. Az 1808— 12-es országgyűlés után még

A Nemzeti Színház jelenlegi otthona

kerek negyed századot kell várni — és küzdeni —, amíg, 1837 augusztusában, felmegy a függöny a Pesti Magyar Színház még enyvszagúan új és meghatóan kicsiny színpadán.

A Nemzeti Színház őse, az első önálló pesti magyar színház a Füvészkert, az ötpacsirta utca és a Grassalkovich uradalmak pesti fűrésztelepe és faraktára között — s részben a helyén — épült fel. (A mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán, a Vili. kerületben, de mindössze néhány lépésre Erzsébetváros határától, mert hiszen a Rákóczi út páros oldala már VII. kerület.) Pestit