Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-27 / 11. szám
FALUSI értelmiségiek A „MÁSODIK HULLÁM” A két világháború közötti években a legnagyobb magyar írók — Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Darvas József, Németh László és sokan mások — érdeklődése a falu felé fordult. Riportokban, szociografikus tanulmányokban, novellákban, regényekben és drámákban a szegény parasztok és agrárproletárok szörnyű helyzetét kiáltották világgá, ébresztgetve az ország lelkiismeretét. A falukutatás „második hullámát" az 1959 -60-as termelőszövetkezeti átszervezés keltette. Az írói-publicisztikai műformák hasonlóak voltak, mint az „első hullám” idején, noha gazdagodtak is rádiós és televíziós műfajokkal, de a művek tartalma gyökerében megváltozott. Az alkotók közvetlen közelről figyelték meg, rótták jegyzetfüzetbe, vették megnetofonszalagra vagy filmre a felszabadulást követő harmadik forradalmi változást: a nagyüzemi gazdálkodás, a paraszti szakosodás kibontakozását. Az újjászülető falu élete, fejlődése Magyarországon közügy. Beszélgetés- és vitatéma a városokban is. Különösképpen izgalmas kérdés, hogy községeink átalakulásában milyen szerepet iátszik a falusi értelmiség. Húsz-huszonöt esztendeje a pap, a jegyző, a tiszttartó és néhány „félig paraszt, félig úr” tanító élt csak községeinkben. Ma már agrármérnökök, egészségügyiek, közigazgatási szakemberek, népművelők, sőt még műszakiak is munkálkodnak falvainkban, mégpedig egyre növekvő számban. Érdemes összevetni, hogy például Baranya megyében hogyan népesedett 1960-tól 1970-ig az értelmiségiek tábora (az adatok Pécs, a megyeszékhely értelmiségijeinek számát nem tartalmazzák): Az értelmiségiek száma 1880-ban 1970-ben Agrármérnökök, Irányítók 351 «37 Orvosok 210 268 Állatorvosok 1» 97 Középiskolai tanárok 93 130 Általános Iskolai tanárok 60S 891 Tanítók 789 759 Összesen 2132 2582 A számbeli gyarapodás megközelíti a 25 százalékot, pedig az utolsó tíz év fejlődési üteme jóval lassúbb volt, mint az 1950. és 1960. közötti fölfutás. A falu fejlődése és az értelmiségiek arányának növekedése egymással szorosan összefüggő, természetes folyamat. Az iparosodás, a szakosodás, a kulturálódás előrehaladtával mind több magasan képzett szakembereket igényelnek községeink; a munkába álló értelmiségiek pedig a fejlődés újabb szakaszát alapozzák meg. Nem kis mértékben rajtuk múlik, hogyan fejlődik a település, milyen a termelő és kulturális tevékenysége, légköre. KÜLÖNBSÉGEK Hogy milyen értelmiségiek kerülnek egyegy faluba, az nem az állásválasztás pillanatában alakul ki, hanem előbb is, később is. Van valami, ami egy-egy községben meghatározza az értelmiségiek többségének minőségét. Van valami, ami kiválaszt, illetve ami választtat. Tegyük föl, hogy egy pedagógus két felkínált hely közül választhat. Az egyik az iparilag, kulturálisan fejlettebb Baranya egyik kis községe, Rózsafa; a másik az elmaradottabb Hajdú-Bihar megye egyik nagyközsége, Hajdúdorog. Ha pedagógusunk — mint ahogyan ez szokásos — „utánanyomoz”, hol találja meg inkább az eredményes alkotó munka alapfeltételeit, csakhamar rájön, hogy Rózsafán. Mert itt nincs tanyavilág, mert itt feleannyian laknak egyszoba-konyhás lakásban, mert itt minden házban villany világít már. A gyerekek, akiket tanítani fog, egész más körülmények között készülhetnek tehát föl, mint a Hajdúdorogiak. De a választás nem egyedül a pedagóguson múlik. A rózsafai iskolaigazgató csak olyan tanerőt alkalmaz, aki az általa állított magas mércét megüti, mert nála sokan jelentkeznek. Égy rosszabb adottságú településen viszont örül az igazgató, ha egyáltalán jelentkezik nála valaki. A háború előtti terhes örökséget, a települések gazdasági—kulturális egyenlőtlenségét nem sikerült, nem sikerülhetett még fölszámolnunk. A fejlettebb tájegységeknek, falvaknak nagyobb a vonzereje az értelmiségiekre — többek között ez is lassítja a kiegyenlítődési folyamatot. így már érthető, ml az oka annak, hogy a Népművelési Intézet, amely 1970—71-ben hat baranyai és hat hajdúi község valamennyi értelmiségijével interjút készített, azt tapasztalta, hogy a vizsgált baranyai falvak lakosságának 3,2, a hajdúiaknak pedig csupán 1,3 százaléka értelmiségi. Ezt az aránytalanságot (és természetesen a többit is, ami már a teljes lakosságot érinti) az ipartelepítési program, az elmaradott megyék fokozott állami támogatása, a fejlettebb településeken munkát vállaló értelmiségiek erőteljesebb anyagi ösztönzése orvosolja majd. AZ ANYAGI MEGBECSÜLÉS Magyarországon nem akad olyan falusi értelmiségi, akinek nélkülöznie kellene. Legtöbbjük saját házában vagy szolgálati lakásban lakik, java részük jól berendezett (a falusi értelmiségiek komfort-körülményei például fölülmúlják a fővárosi összátlagot!), autóval — az országos átlagot magasan meghaladó mértékben — negyedrészük rendelkezik. ‘(Az adatok a már említett, 12 községet érintő szociológiai felvétel anyagából származnak.) Az anyagi gyarapodásnak van azonban káros „mellékterméke” is, az anyagi javakkal való egészségtelen versengés. „Mi, itt, falun, valamennyien belelátunk egymás tányérjába” — mondta egy falusi tanító, jelezve, hogy náluk pontosan tudják egymásról az emberek, ki mennyit keres, ki mikor vásárolt új bútort, ki mennyiért építkezett, ki hány vendéget Invitált. Ez a „nyitottabb” élet, a divat és a szokás falun elevenebben ható ereje hozza magával, hogy a barátságok helyenként nem a kölcsönös érdeklődés, a közös témakör alapján, hanem anyagi megfontolások alapján szövődnek: „Elfogadhatom-e a nagyjövedelmű orvos meghívását — töpreng az alacsony fizetésű pedagógus —, képes leszek-e a viszonthívásnál éppen úgy kinyitni az erszényemet, mint ő tette?” A különböző foglalkozású falusi értelmiségi csoportok jövedelme ugyanis nagyon eltérő, noha tevékenységük társadalmi jelentősége egyaránt óriási. A jövedelem nagysága viszont az életmódot szabályozó egyik legfontosabb tényező. A legnépesebb értelmiségi csoport, a pedagógusok helyzetén jelentősen javított ugyanis egy tavaly megjelent rendelet, amely átlagosan 20 százalékkal növelte a tanárok és a tanítók fizetését. Igaz, érvényben van még egy másik rendelet is, amely a falusi nevelőknek egy hold illetményföldet biztosít művelésre. De az illetményfölddel való munka és a hozzá csatlakozó állattartás azzal járt, hogy a falusi pedagógusok jelentős része, lépést akarván tartani a jobban fizetett értelmiségiekkel, a kelleténél többet foglalkozott kicsiny gazdaságával, és a szükségesnél kevésbé törődött a tanulók tanórán kívüli nevelésével, saját szakmai képzésével, a falu műveltségének gyarapításával. Az illetményföldből származó tiszta jövedelem megközelítően annyi, mint a tavalyi fizetésemelés összege. Megszüntetni az illetményföld-rendszert tehát azt jelentené, hogy a balkéz elvenné azt, amit a jobb adott. Ideiglenes megoldásként a rózsafai gyakorlat kínálkoznék: amíg az állam teherbíró képessége nem engedi meg a pedagógusok fizetésének újabb emelését, a helyi termelőszövetkezet átveszi a pedagógusok illetményföldjét, megműveli, betakarítja a termést, és a tiszta bevételt kifizeti a pedagógusoknak. Persze, ennek alapfeltétele az, hogy a termelőszövetkezet erős legyen. A „MUNlCIÖ” Mitől függ, hogy egy termelőszövetkezet jövedelmezően gazdálkodik-e, hogy egy iskola hatékonyan nevel-e, hogy egy orvos eredményesen gyógyít-e? Attól is, többek között, hogy a falusi értelmiségiek eleget tesznek-e hármas feladatuknak. Ez a hármas funkció: a szakadatlan szakmai ismeretgyarapítás és önművelés; az anyagi és szellemi kultúra tárházának gyarapítása, azaz az alkotás; és nem utolsósorban az ismeretek állandó és széles körű terjesztése a lakosság között. A falusi értelmiségiek éppen az első feladat teljesítése terén vannak hátrányban városi kollégáikkal szemben, hiszen falun se olyan szaktovábbképzési lehetőség, se olyan könyvtár, se annyi művelődési intézmény nincs, mint a városokban. Ennek ellenére, a vizsgált 12 község értelmiségijeinek 15 százaléka tanul tovább szervezetten (egyetemen, főiskolán stb.), vállalja az utazgatást, az éjszakázást, a vizsgák izgalmait — felnőtt fejjel, a kimerítő és felelősségteljes napi munka mellett. Mintegy ugyanennyien tanulnak nem szervezett körülmények között nyelvet, írják doktori disszertációjukat, készülnek szakvizsgájukra. De hogyan fejlődik tovább, halad együtt a szaktudományával a többi 70 százalék? Minden az értelmiségi közösségek „minőségén”, a községi vezetőségen múlik tulajdonképpen. Ismét a rózsafai példa: egy három évvel ezelőtti iskolaigazgató-változás következtében a tantestület egy része eltávozott, helyettük új, képzettebb erők jöttek; és az újjászerveződött pedagógusgárda több mint 50 százaléka hozzákezdett tanulni, hogy lépést tartson a korral, a követelményekkel. Az ismeretek terjesztése tulajdonképpen nem mérhető, hiszen valamennyi értelmiségi munkája közben ismereteket ad át környezetének. Ki úgy, hogy tanít az iskolában, ki úgy, hogy bemutatja egy új gyomirtó használatát, ki úgy, hogy elmagyarázza egy gyógyszer alkalmazását. Azt azonban tudjuk mérni, hogy szakmai kötelezettségein túl milyen arányban vesznek részt az értelmiségiek a népművelő munkában. A 12 községben meginterjúvoltak között mintegy 20 százaléknyi. Többségük pedagógus. De egyre inkább szó esik arról, hogy valamennyi értelmiségi hivatásra készülő egyetemistát föl kellene készíteni ismereteinek tudatosabb, szervezettebb, szélesebb körű terjesztésére. Az értelmiségi életforma így lesz majd teljessé. Ez a tevékenység ugyanis állandó „muníció-gyűjtésre” késztet, és egyben alkotásra is serkent. Garami László Kedvelt kirándulóhely a tatai Fényes tó és környéke. Képeinken: a tatai vár és a régi harangláb (lfj. Novotta Ferenc felv.)
