Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-13 / 10. szám
I I, 7/4 64 rr tl ULtmtt Sgjjjjzem&tt fa tejwifazeiz&jwi mindig éjszakás voltam a Magyar Nemzetnél, akkoriban ugyanié csak egy napilap készült a házban, a Magyar Hírlap később indult. Nem sokkal utóbb férjhez ment egy gépkocsivezetőhöz, aki abban az időben még a MÁVAUT-nál dolgozott, távolsági autóbuszokat vezetett, gyakran volt napokig távol. Később állást változtatott, jelenleg egy nagykereskedelmi vállalat furgonját vezeti, most is vannak vidéki útjai, de ritkábban és rövidebb időtartamra. Az ismeretlen ismerős munkaideje most napi hat óra, ezt a kedvezményt élvezi, mióta visszatért szülési szabadságáról. Kisfia húszhónapos. Ügy vélem, elég nehéz összeegyeztetni a telefonközpontos és a gépkocsivezető, valamint a húszhónapos kisfiú életének időbeosztását. — Tévedés — mondja azon az előzékeny és kedves hangon, amelyet annyiszor hallani naponta a kagylóban —, egyáltalán nem nehéz. A kisfiámat reggel behozom ide, a házba, a negyedik emeleti bölcsődébe, és este hazaviszem. Munkaideje délelőtt tizenegy órakor kezdődik és délután ötkor ér véget. Amikor a kisfiút átadta a bölcsődének, hazasiet, kitakarít, bevásárol és felteszi az ebédet. A befejezés a mama dolga, akivel együtt laknak a Dózsa György úti lakásban. Ablakaik és erkélyük a Városligetre néz, ahol ebben az évben utoljára tartják a Budapesti Nemzetközi Vásárt, jövő tavasszal a város visszakapja a Ligetet. Időbeosztása tehát rendkívül kedvező, éjszakai és vasárnapi ügyeletre sohasem kerül sor, mert a központnak állandó éjszakás munkatársa van, a vasárnapot pedig egy idősebb nyugdíjas látja el Hajlamos vagyok arra, hogy ezt az időbeosztást eszményinek tartsam egy dolgozó asszony és fiatal anya számára s ismeretlen ismerősöm megerősíti, hogy úgy is van. Férje, amíg autóbuszsofőr volt, gyakran töltötte a vasárnapot munkában, most azonban minden vasárnapjuk szabad. — Mit kezdenek ennyi szabad idővel? — kérdezem s az ismeretlen ismerős kék kislányszemébeii mosoly csillan föl. — Van egy autónk, azzal kirándulni járunk s bériünk egy kis telket a Csillebércen, szabad időnkben ott kertészkedünk. Miközben beszélgetünk, a telefonközpont villamos zúgásoktól terhes légkörében, a Az Ismeretlen Ismerős kapcsolóasztal föl-fölvillanó fényeitől korántsem zavartatva — mert munkáját erre a kis időre átvették a többiek —, szakadatlanul érkeznek a hírek, a hívások, e szobán keresztül kapcsolatban állunk az egész világgal. Az jut eszembe, hogy ha egyszer valamilyen kozmikus zavar folytán ebben a szobában leállnának a jelfogók, meg süketülnének a vonalak, vagy rosszullét fogná el a központ fürge kezelőit, az egész New York palota elszakadna a világtól. — Volt arra eset, hogy megszakadt a kapcsolatuk a világgal? — Volt, de csak néhány percig tartott, mert a műszerészek azonnal kijavították a hibát. Az úgynevezett híranyag egy része egyébként nem rajtunk keresztül érkezik, hanem telexen, s a telexgépek nem tartoznak a mi fennhatóságunk alá. Az újság, a szerkesztőség azonban nemcsak távirati hírekkel, jelentésekkel és híranyaggal táplálkozik, van egyfajta személyes kapcsolat az újságírók és az olvasók között. Ez a kapcsolat az esetek nagy többségében telefon útján jön létre. Az olvasó feltárcsázza a lap számát és kéri azt az újságírót, ákivel beszélni akar. Mit tesz akkor ismeretlen ismerősünk, akinek munkája nélkül légüres térben élnénk? — Kapcsolom a kért újságírót. Persze, nekünk tudnunk kell, hogy melyik szerkesztőid diáklány (Novotta Ferenc és MTI Fotó telv.) ségben mikor dolgoznak, mert a hetilapoknál délelőtt van hivatalos idő, a reggeli lapok délután kezdenek és este vagy késő éjszaka végeznek. Éjszaka azonban az olvasó ritkán jelentkezik. Ebből az derül ki, hogy sokkal jobban ismer bennünket, mint mi őt, aki nélkül aligha tudnánk elvégezni munkánkat. Kezdem tisztelettel nézni ismeretlen ismerősöm kislányos alakját, mert hiszen naponta 1200—1500 alkalommal kell külső hívásra válaszolnia s akkor még nem számoltuk a házon belül történő hívásokat. Király Ernöné tehát legszűkebb, legszorosabb munkaterületünkön dolgozik, ha mindeddig nem is voltunk személyes ismerősök. Sietve iparkodom pótolni ezt a mulasztást s megkérdezem őt, aki — úgy tűnik — mindent tud rólunk, milyenek is vagyunk mi, újságírók? — Türelmetlenek. Maguknak mindig minden sürgős. Még le sem tették a kagylót egy távolsági hívás után, már elvárnák, hogy kapcsoljuk Debrecent vagy Párizst. Anynyit azonban hozzá kell fűznöm, hogy az újságírónők általában sokkal idegesebbek, türelmetlenebbek, mint a férfiak. — Szeret újságot olvasni? — Nem nagyon, bár a lapokat megkapjuk. De mire megjelennek, nagyjából már tudom, hogy miről írtak. Baróti Géza gyen ezen a pályázaton. A legjobb munkákat aztán tovább küldik a témákkal foglalkozó nagyüzemekhez. így jutott el az én dolgozatom is a Kőolaj- és Gázipari Tröszthöz. A második díj 1500 forint jutalommal is járt, de az egész ügynek nem az anyagi, hanem az erkölcsi része a „klassz", az az érzés, hogy a szakmámban, úgy látszik, valóban érek valamit. Ilyen pályázatokat mindig ipari szempontból jelentős kérdések feldolgozására adnak ki, így az ember felmérheti, hogy az, amit az egyetemen megtanult, mennyit ér a valóságos világban. A pirulós, kedves kislány egy esztendő elmúltával diplomás vegyészmérnök lesz. Aligha kell bizonygatnom, hogy választott hivatása korunk legizgalmasabb, legnagyobb jövő előtt álló „mesterségei” közé tartozik. — Miért választotta hivatásának a vegyészetet? — Már a középiskolában az úgynevezett reál tárgyak érdekeltek, a matematika, a fizika, a kémia és vonzott a biológia is... — Tapasztalataim szerint a lányok között eléggé ritka a matematikai érdeklődés ... — Azt hiszem, akkor a tapasztalatai nem tökéletesen megalapozottak. A Műszaki Egyetemen évfolyamtársaimnak több mint a fele lány. Gondolom, valamennyien azért választották ezt a hivatást, mert nem Idegen tőlük a matematika, a logika, habár a logikát, mint női tulajdonságot, a férfiak igyekeznek kétségbe vonni. Félretéve a viccelődést, bennem már a gimnáziumi szakkörökben, a szabadegyetemi előadásokon való részvétel közben kialakult az elképzelés, hogy gyógyszervegyész leszek. Ez a szakma azért is „jópofa”, mert gyakorlása közben a kémia összefonódik a biológiával, és tartalmát, célját rendkívül humánusnak érzem. így férkőzhet hozzá a női gyöngédség a reális tudományokhoz. Túl ezen, a magyar gyógyszeripar rendkívül fejlett, a kutatómunkára minden lehetőség adott. Az ember így hivatásának legmélyebb rétegeibe hatolhat, aligha maradhat tétova, vágyaiban kielégítetlen. Az egyetem elvégzése után az. a szándékom, hogy valamelyik gyógyszergyár kutatólaboratóriumába kerüljek. — És ez a szándék, hogy egy régi szólással éljék, „nyitott kapukat dönget”? — A gyógyszergyárak a végzős egyetemistáknak pályázatot írnak ki. Az állást azok nyerik el, akik megfelelnek a pályázat feltételeinek. így hát nincsenek eleve nyitott kapuk, de nincsenek zárt kapuk sem. Sok függ a tanulmányi eredménytől, az egyetemen végzett munkától. — Hányán készülnek az évfolyamán gyógyszervegyésznek? — Az évfolyamon 142-en vagyunk, a gyógyszerész ágazaton 25-en. — Mennyit keres egy kezdő vegyész? — A kezdő fizetés tudomásom szerint kétezer forint körül van. Ez is nagymértékben függ a tanulmányi eredménytől, a sikeres diplomától. Persze, a különböző munkahelyeken, üzemekben nem egyformák a fizetések. Kéthárom év elmúltával egy fiatal vegyész már három-négyezer forintot keres. Azokban az üzemekben gyorsabb az előrehaladás, ahol csak egy-két vegyészmérnök van. Sokat számít a nyelvismeret is; aki több nyelvet beszél, az a szakirodalom alapos ismeretén túl azért is előnyben van, mert gyakran utazhat külföldre. Én a magam részéről németből az idén államvizsgázok, s elég jól beszélek angolul is. — Ügy tudom, hogy a műszaki egyetemisták sokat tanulnak. Ez az a pálya, ahol a tehetségen túl szorgalom is kell. Hogy áll ön a szorgalommal? — Vizsgaidőszakban nehezebb vizsgák előtt napi tíz-tizenkét órát tanulok, ha könnyebb a helyzet, akkor beérem öt-hat órával is. Mentségemre szól, hogy a lányok, ha állítólag nem is kedvelik a matematikát, általában jóval szorgalmasabbak, mint a fiúk. — Bocsássa meg végre előbbi nyel^otlásomat a női nem matematikai talentumával kapcsolatban... — Eleve megbocsátottam. Ez is a női lélek sajátossága. — Napjainkban sok panasz hangzik el, hogy az egyetemekre nehéz bekerülni. Miképpen sikerült ez önnek olyan természetesen és egyszerűen, hogy szót sem érdemes rá vesztegetni? — Kitűnő rendűén érettségiztem az Eötvös Gimnáziumban. A felvételi vizsgám is sikerült, így vált számomra természetessé az, ami sokak számára csak ábránd maradt; azonnal felvettek az egyetemre. Lehet, hogy a felvételi rendszernek valóban vannak hibái, de nekem az az érzésem, aki már középiskolai tanulmányai során komolyan veszi eljövendő hivatását és mindazt, ami vele jár, az aligha reked ki az egyetemekről. A Műszaki Egyetem különben is azok közé az intézmények közé tartozik, ahol a felvétel utón kezdődnek a nehézségek, nem szabad lazítani, azért, hogy a diploma megszerzése is természetes legyen, nap-nap után meg kell küzdeni. Ezért tanulok én olykor tíz-tizenkét órát, ezért nem engedem meg magamnak, hogy pihengessek. A sült galamb senkinek sem repül a szájába. Ez így is van rendjén. Háromszázhatvan forint ösztöndíjat kapok havonta az egyetemtől, természetesen a szüleim is segítenek. Apám is, édesanyám is női szabó. — örülnek, hogy a lányukból mérnök lesz? — Természetes módon annak örülnek, aminek én. Sohasem befolyásoltak az elhatározásaimban. Mindig, mindent megtettek, hogy más gondom ne legyen, csak a tanulás. Jó gyermekkorom volt, csak sajnos testvérem nem született. Bizony sokszor hiányzott. Talán ezért is képzelem úgy a jövőmet, hogy nekem legalább két gyermekem lesz. Az egyedüllét nem jó dolog. — Mivel tölti a nyarakat? — Tavaly hat hétig a Szovjetunióban voltam építőtáborban. Három hetet dolgoztunk, három hetet utaztunk. Nagy élmény volt. Az idén majdnem két hónapot termelési gyakorlaton töltök. Aztán nyár végén az NDK- ba utazom cserealapon. A mi egyetemünk német fiatalokat lát vendégül. Szeretem az irodalmat, a zenét, a színházat, a mozit. Sajnos, az időm kevés. De mégsem lehet az embernek lelkiismeret-furdalása, ha színházba megy. Nem rekeszthetek ki mindent az életemből, ami nem a hivatásomhoz tartozik, — Beszélgetésünk elején azt mondta, mindaz, ami önnel történt, természetes és egyszerű volt... — Eddig minden úgy történt az életemben, ahogy elképzeltem. így hát elégedett vagyok. Amit magam körül látok, amit várható jövőmből megismertem, mások példáján keresztül, az, bármiképpen nézem is, biztató. Nem félek aj övömtől, szívesen megyek elébe. Kristóf Attila Az első szavak úgy hangzanak, mintha menten a riport befejezését is jelentenék: — Mit tudnék én magamról mondani? Minden, ami eddigi életemben történt, egyszerű és természetes. Alig hiszem, hogy érdekelne valakit. Középiskolába jártam, aztán egyetemre kerültem, gyógyszervegyész leszek. Ennyi az egész. Lax Györgyi — kedves arcú, egészen ifjú hölgy — úgy ül velem szemben, mintha ezzel a néhány mondattal valóban elmondta volna az életét. De hát ennél magam is többet tudok róla; elsősorban tudom azt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos diákkörében egy tanulmányával díjat nyert, majd a Kőolaj- és Gázipari Tröszt pályázatán ráduplázott erre a sikerre: az országos mezőnyben második díjat szerzett, s ezzel — úgy mondhatnánk — huszonegy éves fejjel elkezdte sok szépséggel kecsegtető tudományos pályafutását. — Ne használjunk ennyire komoly szavakat — szabadkozik gyermekkori szokása szerint mélyen elpirulva. — Csupán arról van szó, hogy az egyetem minden évben, már hagyományszerűen megrendezi a tudományos diákköri pályázatokat. Akit valóban érdekel a hivatása, az szinte kötelességének érzi, hogy szakterületének valamelyik ágában részt ve-13
