Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-05-13 / 10. szám

I

JCüzdtUm

Á Nek világának, amely ennek a sorozatnak a tárgya, sok küzdelmes árnyalata, érzelmi fénye, telt színe és telítettsége van. A nőknek ebből az ábrázolandó világából egy anya gyönyörű és gyötrelme« küzdelmét szeretném kiragadni.

Egy anya küzdelmét gyermekéért. S a gyermekét, a győzelemért.

Az anya Andrea születését így beszéli el:

— 1954. május 15-én született. Míg érkezésére vártam, egy halálhírt el nem olvastam, egy szomorú hangvételű könyvet a kezembe nem vettem, parafafalakkal véve magam körül, elzárkóztam minden rossz tapasztalástól, én — higyje el — kilenc hónapon át mosolyogtam, én jókedvű gyerekre vágytam, vidám gyereket akartam. Andrea mindig jókedvű és nagyon sokszor nevet.

Az anya ilyen jól „tervezte meg” Andreát? A kislánytól mindenesetre sokszor hallottam a kijelentést: „én olyan boldog vagyok, hogy élek”, vagy azt, hogy „én mindig találok valamit, aminek örülni lehet”.

Az anya úgy „tervezte meg”, hogy gyermekéből úszó lesz, kiemelkedő Úszó, egyenesen Európa-bajnok, mert nagyon mélyen élt benne az a bölcsesség, amelyet a székelyföldi Élőpatakfürdőről származó édesapja örökített rá:

— Egyet soha ne csinálj. Valamit — középszerűen.

El is beszéli, mit ért középszerűségen. Az édesanya is, leánya is, több nyelven beszél.

Olyan korban, amikor három nyelvet már sok ember beszél, nem elég három idegen nyelv. Ilyen körülmények között már csak, mondjuk nyolc nyelvvel lehet kiemelkedni.

Az anya, aki árnyként élt leánya mellett, kiemelkedő Iramot diktált.

— Andrea egyéves korában folyékonyan beszélt. Egyéves volt, mikor beleejtettük a vízbe, Andrea mint egy sózsák merült lefelé, de a víz alól kifújta a levegőt, s mikor kihúztuk, nem félt, nem kapkodott levegő után, hanem kérlelni kezdett: „Még!”. Kétéves volt, mikor már „félig” úszott, négy, mikor háton, mellen, pillangózva már tökéletesen úszott.

A „megtervezett” kislány kilencesztendős karától szinte minden versenyét megnyerte. • -Hatvanhatban a budapesti Margitszigeten öt nemzet tornáján a százméteres pillangózásban első lett. Ugyanebben az esztendőben a hollandiai Oldenzaalban pillangózásban a harmadik. Hatvanhétben 100 méteres pillangóúszásban Svédországban Európa ifjúsági bajnoka lett. A hatvannyolca« olimpián a 100 méteres pillangózásban és a hátúszásban az ötödik. A következő évben Bécsben két ifjúsági bajnokságot nyert, ugyanebben az esztendőben a 100 méteres pillangózásban az amerikai Santa Claraban

Gyarmati Andrea. Úszósportunk csillaga, a müncheni olimpiai játékok nagy magyar reménysége. Édesapja Gyarmati Dezső a világhírű magyar vizipólózó, édesanyja Székely Éva kiemelkedő úszóbajnokunk; mindketten olimpiai bajnokok. Szülei elváltak. Andreát édesanyja neveli, édesanyja folytatja, végzi ezt a szakadatlan, nem szűnő küzdelmet.

— Küzdelmet... miért? A győzelemért? S újra a győzelemért? — kérdezem, közbevetve. Ezt a küzdelmet Andrea vívja, szakadatlanul a másodpercekért. Hogy Ideje egy másodperccel. ha lehet, kettővel kevesebb legyen. Megenni, fölfalni, eltüntetni, semmivé szórni az időt. Új Európa-csúcsot! Űj időt! Ha lehet egy másodperccel még kevesebbet. Negyed hatkor kel, reggel háromnegyed hattól negyed kilencig edzés, ezután iskola, délben kettőtől fél ötig edzés, este egy óra torna. Mindig. Télen nyáron. Télen napi tíz kilométert, nyáron napi hatot úszik.

Az idén, külön engedéllyel, jóval az olimpiai játékok előtt, nehogy a vizsgák befolyásolják az edzést, leérettségizett, kitűnően és felvételit tett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen.

— Nézze — feleli a mama —, kétesztendős korától hatéves koráig asztmában szenvedett. Asztmatikus köhögései miatt éjjel nem aludt, csak nappal tudta magát kipihenni. Három hónapig éltem vele Nápolyban — talán a tengeri levegő a gyógyszer. Nem használt. Azt mondták: allergia. De mitől allergiás? Olyan képtelenségekkel kísérleteztem, hogy paplanéban kicseréltem a pelyhet. Talán a pehely ingerli köhögésre. Mindhiába. Újra festettük szobája faxát. Az asztma nem múlt el. Elvittük egy híres hazai gyógybarlangba, talán annak a levegője segíti. Naponta több órát töltött barlanglevegőn a föld alatt. Végül tudomást szereztünk egy híres hévízi állatorvosról, akinek a felesége súlyos asztmában szenvedett és az orvos eltökélte, hogy meggyógyítja a gyógyíthatatlannak látszót. Gyógyfüvekből szeszes kivonatot készített, gyógyszerét elnevezte Asaranus Hungaricusnak, kigyógyította a feleségét s a gyógyszer tökéletesen meggyógyította a hatesztendős Andreát.

Székely Éva elbeszéli még, hogy egyszer valóban majdnem rájuk szakadt az f jelképesen emlegetett mennyibolt. Nagyon szép öröklakásban laknak Budán,

Anya és lánya

A cél előtt

maga mögött hagyta az egész egyesült államokbeli mezőnyt, 1969-ben pedig a világ legjobb idejét úszta a 100 méteres pillangózásban Budapesten. Az 1970-es barcelonai Európa-bajnokságon második a 100 méteres hátúszásban, s aranyérmes első 200 méteren, a hátúszásban és a pillangózásban. A következő esztendőben, 1971-ben hét magyar bajnokságot nyert és Kecskeméten három nemzet versenyén, a svéd—németmagyar viaskodáson két Európa-csúcsot úszott. Az idén Hannoverben hat nemzet versenyén Európa-csúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást.

A kislány, aki gyermeksége óta csaknem minden versenyét megnyerte,

Minden felhőtlennek, tükörsimának tűnik ebben az emberéletben, még a győzelem is.

— Felhőtlennek? — Székely Éva mosolyog. Kis kesernyés árnyalattal.

— Andrea, kérem — mondóm Gyarmati Andreának —, beszélje el nekem az első tárgyat, az első emléket, amelyre visszaemlékezik.

— Egy injekcióstű — feleli.

Mikor tökéletesnek tetszik a boldogság, mikor tükörsima minden, mikor felhőtlennek látszik az ég, akkor szakad rájuk a mennybolt.

— A menny bolt? — kérdezem.

az Árpád fejedelem út 49 számú épület ötödik emeletén. Az épület sorsa sokat foglalkoztatta a hazai sajtót és a közvéleményt Az egyik fal néhány esztendeje megrepedt, és a lakóépület süllyedni látszott. Anya és leánya életének legnehezebb pillanata volt, mikor egyik éjszaka fél kettőkor rájuk csöngettek, anya és leánya fölriadva az ajtó kémlelőnyílásához futott, a kémlelőn túl sisakot láttak, a tűzoltósisak közepén férfiarcot, a száj megnyílt, s ennyit mondott, mielőtt továbbriasztott volna:

— Tíz perc alatt hagyják el a házat. Süllyed!

A veszélyt azóta elhárították. Az épület hibáit kijavították. Nem fog rájuk szakadni a mennybolt.

Gyarmati Andrea kitünően, idő előtt, még januárban leérettségizett, letette az orvostudományi egyetemen a felvételi vizsgát (gyermekorvos szeretne lenni), menyasszony, jegyben jár a gyermekkori szereimmel, Hesz Mihály mexikói kajakos olimpiai bajnokunkkal, s olyan küzdelmes szépen készült az olimpiai viadalra, a müncheni nagy találkozóra, hogy akár minden idejét a Sportuszodában szerette volna tölteni, mikor...

— Megint ránk zuhant az égbolt — jegyzi meg Székely Éva.

— Februárban kezdődött. Andrea lefogyott, nem evett, nem aludt. Másnál ez a betegség magas lázzal jár, neki csupán hőemelkedései voltak. Ezért ismerték fel nehezen azt, hogy mi a baja. A Pfeifer-féle mirigyláz táihadta meg, a monolucleotis. Minden olyan szép volt, jó volt, nagyszerű és reménnyel teli. Egyszer edzés közben rosszul lett. Ezzel kezdődött. Már hat hete nem „dolgozunk”.

Nem tud edzeni. Nem úszik.

— Még százhúsz napunk van az olimpiáig. Két hét óta újra sikeresen versenyez. Május 15-én lesz tizennyolc éves és München után lesz az esküvő.

Senki másnak nem kívántam még ilyen teli szívből új győzelmeket, mint neki.

Huffy Péter

/íT NŐK >

Minden nap többször találkozunk, de nem ismerjük egymást, látásból sem; olyannyira ismeretlen, mintha egy idegen bolygón élne, tőlünk ezer fényév távolságra, vagy még annál is távolabb.

Lehet, hogy naponta elmegyünk egymás mellett a ház huzatos folyosóin, az örökké hűvös és félhomályos kapu alatt, amely a Nagykörútra nyílik, a mély csendből Budapest legforgalmasabb útvonalának hangtömegére, amely sűrű és áthatolhatatlan, akár egy acél fal.

gyár Hírek olvasóinak a Nők világa című sorozatunkban. A telefonközpont zárt terület, ahová idegeneknek tilos a belépés. De hát idegen vagyok-e abban az épületben, ahol idestova tíz éve dolgozom? Nem, kiderül, hogy nem vagyok egészen idegen, azután — bizonyos izgalommal feltárcsázom őt a 09-es számon. Friss, készséges hangja felcsendül a kagylóban, s amikor elmondom, mit akarok, egy pillanatra megilletődötten elhallgat.

Ijedelmét megértem.

Munkaidőm alatt többször felemelem a telefonkagylót, tárcsázom a 09-es számot, ö jelentkezik, délután ötig mindig és azonnal jelentkezik, mindössze ezzel az egy szóval:

— Tessék?

Olyankor arra kérem, mondaná meg valakinek a házi telefonszámát, hívjon meg távolsági beszélgetésre egy vidéki telefonszámot, vagy továbbítsa sürgönyömet a postához. Párbeszédünk minden alkalommal szűkszavú, hivatalosan udvarias és kimért.

— Kérem sürgősen Balatonfüred nullahét-tizenkettőt.

— Azonnal hívom.

— Köszönöm.

— Kérem ...

Ezután egy kattanás következik, majd a telefonkagylók mélytengeri bugása, jelezve, hogy már semmi sem köt öszsze bennünket, csak a villanyáram közömbös keringése a tekercsekben.

Mindebből nyilvánvaló, hogy ismeretlen ismerősöm, sohasem látott, személyesen nem ismert munkatársam a New York palotában dolgozik, a Lapkiadó Vállalat telefonközpontjában.

Egy nap elhatározom, hogy meglátogatom és megismerem őt, hogy bemutassam a Ma-Mintegy hetven szerkesztőség háromszáz-háromszázötven újságírójával dolgozik, de még soha senki nem nyitotta rá az ajtót azzal a kívánsággal, hogy kifaggassa élete felől. Megállapodunk abban, ho<jy másnap délelőtt tizenegy órakor, munkakezdés után felkeresem a központban. Leteszem a kagylót, azután csöndesen elmosolyodom. Nem tudom, hol van a telefonközpont, csak azt tudom, hogy tárcsáznom kell két számjegyet s ők azonnal jelentkeznek, hogy teljesítsék kérésemet és kérésünket. Megkeresem tehát — útbaigazítás után — a telefonközpontot, bebocsátást nyerek és találkozom az ismeretlen ismerőssel, Király Emőnével. Közepes termetű, karcsú, kislányosan piruló fiatalasszony, akiről meglepetéssel hallom, hogy már harminchat évet. Tizennégy éve dolgozik a New York palotában, tehát régebben, mint jómagam.

Egy szegedi villanyszerelő harmadik gyermeke, aki nyolc általános iskolát végzett, majd az apa korai halála után dolgozni kezdett. Hat évig betanított műszerész volt egy finommechanikai vállalatnál.

— Akkor egy ismerős azt mondta, hogy a Lapkiadónál nyugdíjazás folytán megüresedett egy telefonkezelői állás. Elvállaltam, pedig eleinte

Munkahelyünk: a New York palota

'l Hl'

i

*> * rí

Q1 ^m

tri

12