Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-08 / 1. szám
M l'Jt I Al« í - m® Mária és Erzsébet találkozása, a Szépművészeti Múzeum becses kincse, M. S. a csak névbetűiről ismert középkori magyar festő egyik nagyszerű alkotása. A művész egy nagy oltárképhez tartozó hat oltártablója található még a csehszlovákiai Szentantalon, négy képe pedig Esztergomban. Az esztergomi Feltámadáson láthatók névbetűi és az 1506-os évszám /láttuk, olvastuk, hallottuk... Magyar békemozgalmi küldöttség tartózkodott Oslóban, a Béke-világtanács európai bizottsága tanácskozásán. A delegációban az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságát Bartha Tibor református püspök, az Elnöki Tanács és az OBT tagja képviselte, az Országos Béketanácsot pedig Pethő Tibor alelnök, továbbá Réti Ervin és dr. Nagy Gábor, az OBT tagja. * A hágai állami balettiskola harmadszor hívta meg Roboz Ágnest, az Állami Balett Intézet tanárát, hogy kelet-európai és magyar folklórt oktasson. * A budapesti Madrigálkórus — Szekeres Ferenc vezényletével — Bázelben és az asconai fesztiválon előadta Vivaldi Juditba triumphans című oratóriumát. Az asconai hangverseny rádiófelvételét a svájci rádió felajánlotta a magyar rádiónak, amely rövidesen bemutatja a Svájcban felvett oratóriumot. * Ünnepélyes külsőségek között megalakult Santiago de Chilében a chilei Magyar Kulturális Intézet. Az alakuló ülésen Raul Barra főtitkár, Hugo Miranda szenátor, az intézet elnöke, és Császár Ferenc, a Magyar Népköztársaság ügyvivője mondott beszédet. A nemzetközi Építőipari Egyesületek összekötő bizottsága dr. Sebestyén Gyula profeszszort, az Építéstudományi Intézet igazgatóját választotta elnökévé a múlt év decemberépen Lausanne-ban megtartott konferenciáján. * * Budapesten rendezik meg az első borvilágversenyt, az ehhez kapcsolódó nemzetközi szőlészeti és borászati kiállítást és a szakemberek nemzetközi tanácskozását. A jelentkezési határidő: 1972. április 30. A Horvátországi Magyarok Szövetségének meghívására Pálmonostorán és Eszéken — Jugoszlávia hazánkkal határos városaiban — sikerrel vendégszerepeit a Pécsi Nemzeti Színház társulata. * Mexikói—magyar közös vállalat létesítéséről született előzetes megállapodás Mexikóban. A közös vállalkozás publicolor és egyéb automatikai berendezéseket gyárt majd. * Hazaérkezett Spanyolországból dr. Domonkos Imre, az INSEA művészeti nevelési világszövetség magyar bizottságának elnöke. Az európai, afrikai és közel-keleti regionális tanács granadai ülésén Magyarországot kérték fel a tájékoztató szolgálat vezetésére, s egy időszakosan megjelenő, a művészeti neveléskérdéseivel foglalkozó közlöny szerkesztésére. * Kálmán Imre operettjét, a Csárdáskirálynőt. színes magyar—nyugatnémet koprodukcióban, Szinetár Miklós rendezésében karácsony előtti este mutatták be Budapesten. A címszereplő: Anna Moffo. * Hazaérkezett az a magyar delegáció, amely Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének vezetésével az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának meghívására az USA-ban tárgyalt, ezt követően pedig Angliában tett látogatást. * Közös kutatási programra történt megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia pécsi Dunántúli Tudományos Intézete és az újvidéki Hungarológiai Intézet között. Kutatják a többi közt a magyar és délszláv kapcsolatok alakulását 1849—1919 között, kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak a földrajzi nevek gyűjtésében és különböző természeti és gazdasági jelenségek vizsgálatában. * 77 éves korában elhunyt Tasnádi Ilona, a Nemzeti Színház örökös tagja. A Magyar Nemzetben Mátrai-Betegh Béla írt nekrológot és felidézte a régen nyugalomba vonult művésznő emlékét. Üzembe állították Baján a Kismotor és Gépgyár 5. számú gyáregységének 90 000 négyzetméteres automata galvanizátorát (MTI felv.) I. FEJEZETEK EQV HAJDANVOLT NYOMDÁSZATI SZEDÖLEQÉNY KÉPZELT NAPLÓJÁBÓL Végéhez közeledvén századunk, végéhez közeledik az én éltem fonala is. Illő számot vetnem, mint gazdálkodtam véle. Magam során nem lehet panaszom: Gödöllőn születvén az Úrnak 1820-ik esztendejében, Malatin Antal néven jegyeztek be az öreg anyakönyvbe. Gyermekké cseperedve, a pesti piaristák iskolájában ismerkedék a legszükségesebb tudományokkal ahhoz, hogy a mesterségek közül a míveltebbeknek valók egyikét, a nyomdászatot tanulhassam el. Evégből betűszedő tanoncnak szegődtem Länderer úr nyomdájába, amely a Hatvani utcában álló Horváth-házban működék. Itt nem csupán a betűszedéssel és más, nyomdászati szakmunkákkal nyílott alkalmam becsületesen összebarátkozni, hanem mindazon magas szellemiségű és ékes tehetségű ifjabb és idősebb urakkal is, akik akkor a magyar nyelv és cultúra apostolai valónak. Alighanem nékik köszönhetem, hogy a tudományomat és világösmeretemet szélesítendő vándorutam végeztével — amelynek során bejártam Némethon, Svájc, Elszász tágasabb tartományait éppúgy, mint Csehország és Ausztria számosabb vidékeit —, viszszatérvén Pest városába, ismét Länderer úr nyomdájába szegődék, immár szedőmunkásként. Itten működék 1857-ig, amikoron is Holmeyer Ferenc barátom társaságában Kalocsán saját nyomdát nyiték, s különösebb zavar nélkül, Isten segedelmével vezeték és birtoklék mind a mostani időkig, amikor is már korban előrehaladván, s testben megrokkanván, vagyonom és nyugodalmam biztonságával, átadóm további virágoztatásra Werner Ferenc úrnak. Magam pedig, lélekben és szellemben még töretlennek érezvén, elhatározám, hogy emlékeim javát, szigorúan csak a magam mulatására, papírra vetem. Meglehet, az utókor egyszer felleli, még javára fordíthatja is, de nékem hivalkodni vele nem szándékom, talán éppen azért, mert oly dolgokról írok benne, minőkkel mások — némelyek bizony még kevesebb okon-jogon is! — bőséggel hivalkodnak. Emlékezni szeretnék a többi között dicső, nagyszerű költőnkre, Petőfi Sándorra, kivel ha nem is túl szoros, de gyakori találkozásom esett. Büszkén mondhatom, hogy érdememen felüli barátságával tüntetett ki, de éppen ez int kellő szerénységre is, büszkeségem ne váljék dicsekvéssé, s a költő rokonszenvét ne váltsam át aprópénzre, mint oly sokan cselekszik sajnos, az ő nagyszerű személyének olthatatlan füzénél sütögetve saját sovány kis pecsenyéjüket. Pedig lenne mit előhoznom, hiszen én szedtem ki nyomtatásra ama csodálatos márciusi napon Nemzeti dalát, mivel az Életképek nevezetű divatlapnak is én voltam szedője, s a költő verseit is én szedtem ki, ha Frankenburg főszerkesztő úr megvásárolta őket. De meg egy időt ott lakott is a közelben; 1844- ben Pestre jött és Vahot Imre Pesti Divatlapjához szegődött segédszerkesztőnek. Hanem ezek ismert dolgok, nem vesztegetem reá a szót. Elég az hozzá, Szent Mihály napkor mindketten odaköltözének a Köller-házba, mely a Hatvani és Magyar utca sarkán állott. Vahot lakásában jutott neki egy háromszor négy lépésnyi szobácska; abban írá A helység kalapácsát, meg a János vitézt. Onnan járt át naponta Budára, fel a várba a Gyurján és Bagó urak bérelte M. Kir. Egyetemi Nyomdába, ahol a Divatlap készüle, mivel néki a korrektúra végzése is kötelessége volt. Útja a Dunasoron által vezetett, ahol a Beimel nyomdája állott, abban nyomták ki Petőfi első verseskötetét. Szaktársam és barátom, Forster Dezső szedte ki — az kinek most Miskolcon van saját nyomdája —, és nem egyszer tanakodék velem ama különös versek fölött, amelyek olyannyira elütének az akkoron divatos költeményektől! Mindet ismertük, a költő urakat, meg a költeményeket is, hiszen általunk jutottak világ elé... Hanem ez a mérges, de gyakran víg, kemény, sovány, barna emberke, kiből a szemünk előtt oly óriás lett, abban a vékonyka kis füzetben ugyancsak másként szólt mint a többiek! Semmi negéd, meg „élv”, meg „hókebel” ... Már az első verse is, ami még az Athenaeumhan jelenék meg, akárha csak bármely egyszerű ember mondaná benne: „Gondűző borocska mellett — Vígan illan életem; — Gondűző borocska mellett, — Sors, hatalmad nevetem”. Én eldönteni nem tudom, véletlen-é, vagy a sors rendelése, hogy éppen A borozóval lépett be a nyomtatott irodalomba, s lön a bordalok költőjévé. Annak nyomán meg borissza, korhely ember hirébe keveredők, holott, ma már az iskolás könyvekben is benne vagyon, hogy meg nem itta a bort, ellenkezőleg, beteg lett tőle, ha ráerőltették. Abban a sok mindenben, ami újdonságot hozott, benne volt az is, hogy a versei úgy szólották, mintha magáról beszélne mindenkor, mindenikben. Ami olykor igaz volt, olykor csak a látszat. Az irodalom tudósai, olvastam, helyzetdaloknak, nevezik ama költeményeket, amelyekben a költő valamely vidám, szomorú, szerelmes, epekedő, vagy éppen boros állapotban szólal meg, de nem azért, mert az a saját bánata, őt csalta meg a leányzó, avagy ellenkezőleg —, hanem, mert valamely más okból ez a helyzet, állapot ihlette versre ... Akkoriban a közönség — gyakran ma is — nem teve különbséget a kettő között, s ráhúzó a vizes lepedőt arra, kinek neve odaírva állott. Vénülő fejjel, így hiszem magam is. Noha különös és teljességgel kiismerhetetlen a génius lelke, még ha a tudósok nagyító alatt boncolgatják is. A Versek között található a Jövendölés, amelyet hátborzongató próféciának vallunk valamennyien: „Halál, ne vidd el őt karomból, — ne vidd korán el a fiút... Anyám, az álmok nem hazudnak; — Takarjon bár a szemfödél: — Dicső neve költő fiadnak, Anyám örökkön él”. Csak egyszerű románc lenne, mint maga írta először reá, s mint vélik, szintúgy nem magára érté? Lehet. De sorsa, melyet ugyan még ő se láthatott előre, néki adta e verset. Nem is lehet immár elvenni tőle. (folytatjuk) B. P. JHiÍFt IZÍp.? A Magyar Hírek pályázatot hirdet Petőfi-szerető, irodalomkedvelő olvasói számára: kérjük, írják meg, miért tartják szépnek a lent közölt költeményt? Milyen érzéseket kelt olvasása, esetleg milyen személyes emléket, élményt idéz fel Önökben? A Magyar Hírek címére beküldött írás legalább tíz, de legfeljebb száz sor legyen, és kérjük, a beküldő tüntesse fel a borítékon, vagy levele elején, hogy a MIÉRT SZÉP? pályázatra küldi. A pályázatnak a fenti terjedelmi korlátokon kívül nincs semmilyen megkötése, bárki pályázhat, akár minden közölt vers után is. A legjobb, legszebb írásokat folyamatosan értékes könyv- és hanglemez jutalomban részesítjük és a legjobban sikerűiteket részben, vagy egészben, a Magyar Hírekben is leközöljük. Várjuk olvasóink válaszát Petőfi Sándor versére: MIÉRT SZÉP? PETŐFI SÁNDOR: 'JŐCLZájfduiJL Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat, Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad! Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor plhenék, Fejem fölött míg őszi légen át Vándor daruid V betűje szállt; Midőn az ősi háznak küszöbén A búcsú tördelt hangját rebegém; S a jó anyának áldó végszavát A szellők már régen széthordozák. Azóta hosszú évsor született, És hosszú évsor veszte életet, S a változó szerencse szekerén A nagy világot összejártam én. A nagyvilág az életiskola; Verítékemből ott sok elfolya, Mert oly göröngyös, oly kemény az út, Az ember annyi sivatagra jut. Ezt én tudom — miképp nem tudja más —. Kit ürömével a tapasztalás Sötét pohárból annyiszor kínált, Hogy ittam volna Inkább a halált! De most a bút, a hosszú kínokat, Melyektől szívem oly gyakran dagadt, És minden szenvedés emlékzetét Egy szent öröm könyűje mossa szét; Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén Az anyatejnek mézét ízlelém: Vidám napod mosolyg ismét reám, Hű gyermekedre, édes szép hazám! Dunavecse, 1842. október.
