Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-08 / 1. szám
SlJptafär*-* oldalit istuk: — Hallom, újra férjhez mentél. És ki a férjed? — érdeklődik az egyik, — Várj, azonnal megmondom. Itt kell lennie a névjegyének valahol a táskámban. Két bolha egy mozdulatlan, fekvő elefántot talál. Az egyik megszólal: — Vigyázz rá, hívom a gyerekeket. Remek lakoma lesz. Amikor a gyerekekkel visszatér, az elefántot már nem találja ott. — Képzeld — mondja a másik bolha —, az elefánt élt és elszaladt. — Ne hazudj! Látom, hogy még mindig rágsz! Képzeld, a pszichiáter megvizsgált és azt állítja, hogy én egy esernyőbe vagyok szerelmes. — Egy esernyőbe? — Ilyet állítani. Nem mondom, erős vonzalmat érzek iránta, de szerelmet?/ * Mit csinálnál, ha egy pénztárcát találnál egymillió forinttal az utcán? — Ha egy milliárdosé lenne a pénztárca, megtartanám. Ha azonban egy ágrólszakadt szegény ember veszítette volna el az egymillióját, becsületesen visszadnám neki. * — A rendkívül nyugtalan páciens operáció előtt halálosan kimeríti környezetét különböző aggályaival: baj ne történjen az altatással; nehogy benne felejtsék az egyik sebészkést; biztos diagnózist állapítsanak, meg... A fáradt sebész végül így szól: — Mielőtt hozzákezdenék a műtéthez, asszonyom, szeretnék még valamit tisztázni. A varratokat fehér vagy színes fonállal parancsolja? A kávéház teraszán egy vendég lapozgatja unottan az újságot. A mellette levő asztaltól átszól valaki: — Van valami új a mai lapban? — Igen — válaszol emberünk —, a dátum. * Gratulálhat! Unokám született. Mindenki azt mondja, hogy nagyon hasonlít rám a szeme, az orra és a homloka. — Nem baj, fő, hogy egészséges a kicsi. s oho 6 yí ?^L°° (pi ííOp l. — Mit főzzek holnap ebédre? Hat fiatalasszony feküdt a Hoffman-cseppekről elnevezett szülészeti klinika 19-es számú szobájában, hat vidám kismama, akik valamennyien egy napra várták a babát és a várakozás órái közben már mindent tudtak egymásról. Azt is például, hogy a hat várandós férj között van egy, aki hallani sem akart a babáról, az utolsó pillanatig hadakozott ellene és a legnagyobb aggodalommal tekint az események elé. — Van egy óriási tippem! — mondta Méhészné, aki a legvidámabb volt valamennyiük között, a tréfamester volt a szobában. — Csináljunk egy heccet!... Két nap múlva megcsörrent a telefon Uramfia László hivatali íróasztalán. Izgatott női hang jelentkezett a vonal másik végén: /— Gatulálunk! — mondta elfulladva — azonnal jöjjön be, a kis felesége szeretettel várja! — Fiú vagy lány? — kérdezte Uramfia László, megadva magát a sorsának. — Ne kérdezzen semmit, csak rohanjon! — mondta a női hang. — De legyen elkészülve egy nagy meglepetésre! — Istenem! — mondta Uramfia és összeszorult a torka. — Csak nem ikrek? Halló! De a telefont már letették a vonal túlsó végén, A férfi balsejtelmektől gyötörve kocsiba ült és a klinikára sietett. Útközben kiszállt és néhány szál virágot vásárolt. A tizenkilences szoba előtt egy termetes szülésznő várta, a lehető legszélesebb mosollyal az arcán. — Jöjjön — mondta —, és legyen erős! Uramfia László belépett a szobába és megfordult körülötte a világ: Az ablak előtti ágyon sápadt-pirosan, mosolyogva feküdt a felesége, mellette ... ... És mellette hat kis újszülött! Amikor magához tért, a folyosón ült egy kis széken és a szülésznő barátságosan pofozta az arcát. Néhány látogató kíváncsian leskelődött a közelben. — Nohát, jobban vagyunk? — mondta a madám. — Erre nem gondolt, ugye? Két kisfiú és négy lány! Es mind erős, vasgyúrók! — Kaphatnék egy pohár vizet? — kérdezte Uramfia rebegve. — Máris hozok — mondta az asszonyság —, de addig le ne essen megint a székről! Most jó erőben kell lennie egy ilyen kiváló apukának! Azzal vízért sietett. Néhány látogató közelebb merészkedett: — Jól hallottuk?! — kérdezte az egyik. — Csak nem hatos ikrek? — De igen — suttogta Uramfia László és nehezen szedte a levegőt. — Óriási! — kiáltottak most már többen is körülötte. — Szenzációs! — kiáltozták. —Fantasztikus! * Két órával utóbb erős szorongás uralkodott a 19-es szobában. Néhány perccel előbb mondta be a rádió a déli hírekben, hogy Uramfia Lászlóné hatos Ikreknek adott életet és alig egy perccel ezelőtt távozott a szobából egy arcátlan fotóriporter, aki mindenkit kijátszva bejutott a kórterembe és a magatehetetlen asszonyok szeme láttára lefényképezte a hat kis bébit. — Nem tehetek róla — mondta kezeit tördelve a termetes szülésznő. — Ki gondolta volna, hogy amíg férjének vizet hozok, azalatt kifut a hír a klinikáról! De én nem hazudtam! Én csak annyit mondtam, hogy két kisfiú és négy kislány született! — Úgy van! — mondta Méhészné is erőtlenül. — Senki sem hibáztatható, el sem hangzott, hogy itt ikrek is lennének.. . csak éppen temelletted volt mind a hat!... A férjed értette félre... megzavarodott az örömtől... — Köszönöm szépen!— mondta elkeseredetten Uramfiáné, de jobbat ő sem tudott kitalálni. — Mi lesz ebből! — mondta nehéz sóhajjal... * A 19-es szoba asszonyainál csak a klinika igazgató-főorvosa volt lehetetlenebb helyzetben. Amikor ránézett a délutáni napilap címoldalára, és a szenzációs képre a hat kis újszülöttel/ Uramfia Lászlóné ágya előtt, a fejét a két tenyerébe fogta rémületében. — Azonnal le kell adnunk a cáfolatot! — mondta a kollégáinak. — Közölni kell, hogy ostoba tréfa az egész. Valaki üljön az írógéphez és segítsenek megfogalmazni a hírt! De alig ütötték le az első betűket, a táviratkihordó jött be az irodába és az íróasztalt teleöntötte távirattal. Még Gibraltárból is érkezett dísztávirat, forrón gratulált — többek között — a Brit Nemzetközösségi Szülészeti Hivatal és üdvözletét küldte a Királyi Svéd Anyasági Liga. Az igazgató-főorvos arca most már hamuszürke volt. — Ezek után nem cáfolhatunk — mondta rekedten. — Már késő. Az egész világot nem lehet visszaértesíteni. Ha kiadunk egy közleményt, senki le nem mossa rólunk a gyanút, hogy az ikrek nem maradtak életben és így akarjuk leplezni a balsikert. — Akkor hát mitévők leszünk? — néztek tanácstalanul össze a kollégák. Az igazgató-főorvos pedig lassan, elgondolkodva, így szólt: — Azt hiszem, hogy el fogjuk követni az évezred legnagyobb svindlijét... A világsajtót még egyszer bejárta az Uramfia-hatosikrek ügye, még egy könnyes-szenzációs fordulattal: a hat kis újszülöttnek hat édesanyja lett! Uramfiáné csak egy kislányt tartott meg magának, a többi ötöt az az öt asszony fogadta örökbe, akikkel Uramfiáné egy szobában feküdt, s akik valamennyien azért feküdtek be a klinikára, mert gyermeket szerettek volna... * Amikor a hat boldog mama a hat, egyforma hófehér babakocsival és a hat szakasztott egyforma kisbabával elhagyta a klinikát, ezt az eseményt a világ négyszáz televíziós állomása közvetítette, egyenes adásban. A klinika udvarán egy egész áruházra való ajándék halmozódott fel — a világ minden tájáról —, míg egy fotó- és reprodukciós kiállítás szemléltette azokat az ajándékokat, melyeket az Uramfia-ikreknek küldtek. Egy indiai maharadzsa hat élő elefántot ajánlott fel, egy görög hajómágnás hat kis cirkálót, a hozzájuk való szigetekkel. Csak a kisleányoknak küldött parányi fülönfüggők mintegy hatszáz-hatszáz karát briliánst tettek ki, a fiúcskáknak küldött arany nyakkendőtűk súlya pedig együttesen elérte a másfél mázsát. Mintegy háromezer villa, tízezernél több gyermekkerékpár és kilencvenötezer táskarádió várta kis gazdáikat... Az igazgató-főorvos elgondolkozva állt kollégái körében és az ünnepséget követve csöndesen így szólt hozzájuk: — Látjátok? Az emberiség el van ragadtatva, hogy hat kis gyermeke született! Ha nem gazdálkodunk velük jól, ugyan ki vette volna észre őket? ...
