Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-08 / 1. szám

/ « / SZÁNTÓ MIKLÓS• # ^ 9 , jh^MNDmvm ARCKÉPEK A MÁBÓL Srufl Qé^ui és Kjemiette SehaíLe &tuj.L MŰFORDÍTÓK II. SVÉDORSZÁG. STOCKHOLMI BESZÉLGETÉSEK Qttimka, OhÁ Rohan a kocsi az országúton. Nézem az el­suhanó, erdős tájakat. Megállni volna jó, jár­ni a iák alatt, beszívni az idegen természet il­latát. Autóból nehéz megismerni egy orszá­got. Hát még az embereket... Hétlakattal be­zárt lényegük ritkán nyílik meg önmaguk előtt is. A kocsiban Blanka Bük ül mellettem, a Filmklub szigorú, önmagát is állandóan haj­tó vezetőségi tagja. Kalapkészítő munkás egy műhelyben. Munka után siet haza, főz, taka­rít, és aztán irány a klub. Blanka német koncentrációs táborból ke­rült Svédországba. Lassan és nehezen nyerte vissza egészségét, életkedvét. Otthon senki sem várta, egész családját elnyelte a háború, a fasizmus. Svédországban maradt. Aztán há­zasság, gyerek, munka, új élet. Elhalványult a magyar származás. Amikor évekkel később Beszélgetés a vendéglőben: (beiről jobbra) Péter Pál és Szántó Miklós Nemzeti Színház tagja volt. Azt mondták, te­hetséges fiatal, tele volt reményekkel. A nagy kiugrás késett, kis szerepei voltak és nagy ambíciója. Sikertelen házasság, beteg­ség, türelmetlenné vált; a következő nyáron egy társasutazásból nem tért haza. Nem akart szakítani hazájával, mégis az­zal kezdte új életét, hogy Stockholmba való megérkezése után rosszhangú nyilatkozatot adott az egyik, magyar nyelven sugárzó, Ma­gyarországgal szemben ellenséges, viharos múltú és jelenű rádiónak. Most egy bécsi stílusú stockholmi vendég­lőben hallgatom a csevegését. Jó társalgó, szellemes. Hirtelen, egy mondat közepén ab­bahagyja, szembefordul velem, rekedt a hang­ja, a szakáll ellenére is látom, milyen sápadt. Így folytatja: — A nyilatkozatomról akarok mondani va­lamit. Arról, amit annak a rádiónak adtam. Fél napja voltam itt, amikor Sz. Lajos felke­resett. Ismertem Pestről, rossz híre volt. Mé­gis örültem, hogy ismerőst látok. Megünne­peltük az érkezésem, ittunk derekasan. Az­tán elém tette a mikrofont és kérdezett. A kérdések nem is voltak durvák; válaszoltam, ahogy tudtam és ahogy az ital engedte. Ami­kor utólag meghallgattam az interjút, — he­tekkel később szalagon, egy barátomnál, aki a sárga földig leszidott ezért —, nem ismer­tem rá. Megvágták az anyagot, és az maradt benne, ami vág és szúr. És ami a legrohad­­tabb: utólag átalakították a kérdéseket. Így az is más hangsúlyt kapott, amit mondtam. Az itteni magyarok nem akartak szóhaállni ve­lem; a saját tanárom, egy svéd színháztörté­­nész, mélyen megbotránkozott. Én Sz. Lajos­sal többé nem álltam szóba. Szerette volna, ha csinálok nekik riportokat, de nem vállal­tam se a munkát, se a további ismeretséget. Szeretném, ha ezt megírná. Kérem, hogy ezt az interjút a nevemmel hozza le a Magyar Hírek. Én nem akartam sarat dobálni az ott­honiakra, nem akartam nyilatkozni ennek a rádiónak. Ha itt valaki leszek — most ren­dezést tanulok a főiskolán, mellette asszisztens vagyak a svéd tévénél, szeretnek, önálló mun­kát ígértek —, boldog volnék, ha a magyar­ság jó hírét öregbíthetném. Nem lehet azzal a tudattal élni, hogy az ember végleg eltépte a szálakat. Nemcsak azért, mert a művész ér­zékenyebb, mert otthonról hozza magával a kifejezés eszközeit, ember se maradhat nem­zeti gyökerek nélkül. Szeretném, ha otthon megértenék a helyzetemet; higgyék el, én nem akartam, ami történt; sajnálom és szégyel­lem. Kérem, írja meg, írja meg!... A Svéd—Magyar Filmklub vacsoráján (középen az dió férfi Bessenyei Ferenc, a Nemzeti Színház két­szeres Kossuth-dijas művésze és mögötte áll Blanka Bük) megszületett a Filmklub, magyar filmeket látott, hazautazott, jól érezte magát. „Nin­csenek rokonaim Magyarországon és még­is, számomra csak az a pihenés. Jó ott­hon.” A férje, a fia is — jélenleg teher­autósofőr — gyakori vendég a Filmklubban. Tavaly Magyarországon járt az egész család és a fiatalember megismerkedett egy debre­ceni kislánnyal. „Meglátni és megszeretni egy pillanat”. Az érzéseket érlelő balatoni szép napok végén: eljegyzés. Most a napokat szá­molja, a stockholmi fészket építi, és várja az idei nyarat, az esküvőt. Gyerekkorában be­szélt magyarul, később egyedül a svéd lett a mindennapok nyelve. Ha magyarul szóltak hozzá, értette, de svédül felelt. A kislány ked­véért azonban kénytelen volt előszedni az emlékezet már homályos zugaiba került ma­gyar szavakat. Mostanában szorgalmasan gyakorol, olvas, új mondatokat formál. Ügy látszik, a szerelem a legjobb nyelvtanár. A kocsi falja a kilométereket, Blanka a fiá­ról beszél. Engem azonban az is érdekel, hogy benne hogyan születtek újjá a történe­lem kegyetlen szorítása alatt elpattant szá­lak, amelyek egy szép napon újra a magyar­sághoz fűzték ezt az asszonyt. Miért hajtja magát nap-nap után és miért hajszolja olyan merev-szigorúan a többieket? — A fiam kész ember lett, a családnak nem volt olyan nagy szüksége rám. Sokszor érez­tem, hogy kellene valami új kötelesség. És akkor jött a Filmklub. Az ember csinál vala­mit, nincs egyedül. Mindig történik valami érdekes. Itt volt például Palcsó Sándor, az énekes. Nekem kellett átadni a virágot, elin­dultam a színpadra. A férjemnek tréfából va­laki azt mondta, magyar nótákat fogok éne­kelni, mert nem érkezett meg az énekesnő és a Blanka mindent megcsinál, ha kell. Egy pil­lanatra elhitte és várta, mikor szakad le a mennyezet. Jó volt ott lenni a művészek közt, úgy éreztem a sikerük egy kicsit az enyém is. Tavaly nyáron Füreden voltunk. Ott volt Sinkovits Imre is, aki szintén szerepelt itt a Filmklubban. Eléje álltam a Balaton-parton, kérdeztem, megismer-e. Megölelt és azt mond­ta: „hát el lehet felejteni a Blankát, a Dalaga­­tánról.” Hát ezért csinálom, és ezért érdemes. RIPORTER: A nyelvtu­dás ösztönözte fordításra vagy pedig a műfordítás szándéka késztette a nyelv tökéletes elsajátítására? ENGL: Szerintem a kér­dést másképpen kell fel­tenni. Körülbelül így: ho­gyan lesz valakiből műfor­dító? Senki sem születik annak, hanem amikor mű­fordítóvá lesz, belülről kompromisszumot köt, kí­vülről pedig, az adott al­kalmat használja fel. Kompromisszumot köt, mert minden műfordító, ha valamit ér — egy elvetélt író. Akinek nincs régi kap­csolata az írás művészeté­hez, az nem is lehet valójá­ban jó műfordító. Nálam a dolog úgy kezdődött, hogy fiatal koromban Németor­szágba kerülve, írogattam, majd Magyarországon egy bibliofil kiadót alapítottam. Később a viszonyaim úgy hozták, hogy huszonöt évig közgazdasági pályán mű­ködtem, és amikor ez be­fejeződött, visszatértem ré­gi irodalomszer etetemhez: műfordító lettem. Az, hogy magyarból németre fordí­tok azért van, mert régtől fogva tökéletesen beszélem a német nyelvet. Ehhez já­rul, hogy kitűnő munka­társam van, a feleségem, aki született német. Iro­dalmi érzéke kitűnő, és így egy ideális teamot alko­tunk. RIPORTER: ön a Corvi­na idegen nyelvű kiadó né­met szerkesztője. Mit je­lent ez a munka a gyakor­latban? ENGL: A Corvina 1955- ben alakult, és én kezdettől fogva ott dolgozom, mint szerkesztő. Ez azt jelenti, hogy a kiadásra elfogadott magyar nyelvű könyvek­nek németre való fordítá­sáról, a fordítás nyelvi és szakmai ellenőrzéséről, és szükség esetén átdolgozásá­ról gondoskodom. RIPORTER: Szakmai körökben ismert, hogy ön együtt dolgozik a feleségé­vel. Kérem, beszéljen erről az együttműködésről. ENGL: Üjobban együtt jegyezzük a feleségemmel a fordításokat, de néha én vállalok külön egy-egy munkát, néha meg ő. De gyakorlatban ilyen esetek­^íbes <J)áL Magas fiatalember, ellenállhatatlan svá­­dával. Ehhez szakállas, művészfej. Otthon a Németh Lásxló-ent Kassán A CSEMADOK Kassa északi körzetének helyi szer­vezete, a Batsányi Kör meghívására dr. Vekerdi László budapesti író a kassai Művészetek Házában december 15-én előadást tartott Németh László éle­téről és munkásságáról, az író életének hetvenedik esztendeje alkalmából. Az est nagy érdeklődés mel­lett zajlott le. AZ UTASELLÁTÓ pályaudvari éttermeiben ez évben is biztosítja turista csoportok étkeztetését KEDVEZMÉNYES ÁRON 32 féle menüből választhat, 7 féle úticsomagot rendelhet Megrendelését legkésőbb 7 nappal az igénybevétel előtt írásban a következő címre kérjük küldeni: UTASELLÁTÓ V.: Üzemeltetési Osztály, Budapest, V., Veres Pálné utca 24. sz. Telefon: 189—900, 160 mellék. Turista csoportoknak kívánságra nyomtatott étkez­tetési tájékoztatót küld, telefonon felvilágosítást ad az UTASELLÁTÓ ben is együtt dolgozunk, mert egymás munkáját a lehető legalaposabban el­lenőrizzük. RIPORTER: Kérem, be­széljen arról, hogy milyen könyveket fordítanak né­metre? ENGL: A kérdésre, saj­nos, nem tudok úgy vála­szolni, hogy milyen köny­vekre specializáljuk ma­gunkat. Ugyanis személyes szándékaink nem elsődle­gesek a választásnál, hi­szen a legkülönbözőbb megbízatásokat kell elvál­lalnunk. Ma már egy ki­sebb könyvtárra rúgnak fordításaink. Ebben a „könyvtárban” szerepelnek Mikszáth Kálmán, Szerb Antal, Illés Béla, Németh László, Illyés Gyula, Keszi Imre, Passuth László és Szabó Magda munkái. Per­sze, nemcsak szépirodalmat fordítunk, hanem esszéket és irodalomtörténeti műve­ket is az Akadémiai Kiadó megbízásából. RIPORTER: Mi a véle­ményük az irodalom válsá­gáról? Önök szerint léte­zik-e ilyen, és ha igen, ak­kor visszafordítható folya­matról van-e szó? HENRIETTE SCHADE ENGL: Véleményem sze­rint ilyen válság tulajdon­képpen nem létezik. Ha mégis vannak válságtüne­tek, ez azért van, mert túl sokan hiszik azt, hogy ak­kor is könyvet kell írjanak, ha nincs lényeges mondani­valójuk. Szerintem a vál­ságjelenségek ellen a legha­tásosabb küzdelem olyan művek írása, azok elemző kritikája és tudatos terjesz­tése, amelyek képesek a leg­többre: mégpedig arra, hogy magas színvonalon szóljanak korszakunk fon­tos dolgairól, de ne csak a kiválasztottak számára ért­hető formában. ENGL: Feleségemmel nagyjában egyetértek. Ha az irodalom válságáról be­szélünk, szerintem a válság problémáját ki kell terjesz­teni a többi művészetek, válságára is, amelyet ugyanazok a szociológiai és társadalmi problémák idéz­nek elő. Az irodalom ese­tében helyesen, a könyvki­adás válságáról kellene be-Henriette Schade Engl szélnünk, amely világjelen­ség. Ennek okai között el­ső helyen a tömegkommu­nikációs eszközök verse­nyét és hatását — elsősor­ban a televízióét — szok­ták említeni. RIPORTER: Mit jobb, il­letve könnyebb fordítani, jó könyvet vagy gyengét? HENRIETTE SCHADE ENGL: Azokban a szeren­csés esetekben, amikor az értékes' mondanivaló jó ki­fejezőkészséggel párosul, akkor a jó könyvet jobb és könnyebb is fordítani. ENGL: Jó könyvet for­dítani mindig jobb, mint gyengét, mert a feladat ér­dekesebb. De ez korántsem jelenti azt, hogy a jó köny­vet könnyebb is fordítani. Szép, de nehéz feladat egy stílusművésznek más nyelven való adekvát meg­szólaltatása. A gyenge könyveknél a fordítónak az adhat némi jó érzést, hogy sokat javíthat az eredetin. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál „Lepje meg ma­gyarországi isme­rőseit! Megbízásait telje­síti, ajándék- és virágküldeményeit ön helyett megvá­sárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGA­LAT! CÍM: BUDAPEST, V., BAJCSY-ZSI­­LINSZKY ÜT 20. TELEFON: 123—523, 280—290 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents