Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-12-23 / 26. szám
Vörösmarty tér 1. Az új Belváros, a road V. kerül* jellemzésére egyetlen épület, egy házszám — a Vörösmarty tér 1. — történetét szeretném elbeszélni. Ilyen házszám — az 1-es valamikor régen, a Haas-palota idején volt a Vörösmarty téren. Azután nem volt. Sokáig nem volt Most újra van, s jelzi helyét a Belváros tízemeletes új irodaházának, a Kulturális Központnak. A mi várostörténetünk, a mi építészetünk, a budapesti városkép úgy alakult hogy nagy középületeink a nagy városmag területére, a Belvárosra estek. Vannak európai fővárosok, amelyek történelmi negyedeikben, vámegyedeikben emelték a nagy középületeket. Ismerek fővárosokat amelyeknek egész területére szétterült a középület-füzér. Nem mondok véleményt, nem ítélkezem arról, melyik városkép a szerencsésebb? Az, amelynek belvárosa a politikai, pénzintézeti, közéleti, tudományos. oktatási központ, vagy pedig az, amelyben külön-külön központok alakultak ki, esetleg belvárosuktól függetlenül ? A budapesti városképpel már nem perelhetünk, örö- KSttük. Ez a városkép olyan, hogy a mai Belvárosban állnak nagy bankjaink, pénzintézeteink. Itt a tudományegyetem központja, a Tudományos Akadémia, itt épültek' fel, itt működnek a nagy tervezőintézetek, a volt Tőzsdepalotában dolgozik a Magyar Televízió, és az V. kerület, a Belváros a színhelyé a politikai életnek, itt található majdnem minden jelentős politikai középületünk, A Minisztertanács titkársága a Parlamentben működik, az ötödik kerület a Belváros, a Parlament a színhelye az országgyűlésnek, a Belvárosban áll. a Margit-híd mellett a Pártközpont, s néhány budai és egy pesti kivételével a minisztériumok többsége. A Belkereskedelmi, a Belügy-, áz Egészségügyi, az Építésügyi, a Honvédelmi, az Igazságügy-minisztérium, a Küikereskedelmi, a Mezőgazdasági, a Munkaügyi, a Művelődésügyi, a Nehézipari és a Pénzügyminisztérium. Újból a történelmi örökségre hivatkozom: a világvárosi Budapest a századforduló idején alakult ki, középületeinek többsége régi, minisztériumainak jó része is több évtizedes régi középületekben rendezkedett be. A klasszikus, a szecessziós — s néha már nyomasztó — örökség épületrengetege, régi épületláncolata a Belvárosban hirtelen megszakadt. A Vörösmarty tér 1. szám alatt, a háborúban elpusztult Haas-palota telekhelyén 1971-re felépült egy irodaház, új középület, amely vi-Vörösmarty tér 1. — az új palota lágos üvegtömegével, tíz emeletével új hangulatot teremt e téren, és már a mai ember formanyelvén közli az épületek ki nem mondott, de minden irányba kisugárzó mondanivalóját. Mi történt itt? Kulcsár Sándor, a beruházó, a Művelődésügyi Beruházási Vállalat építész műszáki ellenőre mutatja be, s vezet végig az új Ä- és a még épülő B-épületan. Művelődési vállalataink, könyvkiadóink, zenekaraink szétszórtan dolgoztak, a város különböző részein, nem megfelelő elhelyezési körülmények között. S itt állt, a város szívében, a megviselt tömb: a Vörösmarty térre és a Duna-partra nyíló, egymással egybeépült Haas-palota. s a történelmi Vigadó épület. Helyesebben az elpusztult Haas-palota. s a kiégett Vigadó. Néhány éve döntés született: itt kell felépíteni a kulturális központot, abban kell majd elhelyezni művelődési intézményeinket; a homlokzatot és a belső, műemlék jellegű épületrészeket meg-' mentve újjá kell építeni a Vigadót. Ez lesz majd a zene háza, a művelődés háza, az új Vigadó. E tömb. a Duna és Vörösmartynk szobra közt. A súlyos költségeket az állam és a művelődésügyi tárca vállalta. A tervezési megbízást a Középülettervező kapta, a KÖZTI részéről Tallós Elemér irodavezető építész és Hübner Tibor műteremvezető építész, két fiatal mérnök tervezte az új A- épületet, az üveg irodaházat, s egy harmadik fiatal építész, Tiry György tervezi a műemlék jellegét megőrző régi Vigadó újjáépítését. A feladat eléggé nagy volt: az irodaházban 68 ezer légköbmétert kellett, a régi Vigadó-épületben pedig 101 ezret kell majd beépíteni. A tervezés esztétikai szempontból is nehéz, igényes volt: úgy kell újat, vadonatújat teremteni, hogy közben megőrizzük benne a klasszikusan régit, az egykori Vigadót, az egykori Vigadóból annyit, amennyit a lángok meghagytak. A tízemeletes Kulturális Központ, a Vörösmarty térre néző A-épület az egykori Haas-palota helyén 142_millió forintos költséggel felépült, elkészült, az épületbe már beköltöztek művelődési intézményeink. A Dunapartra néző Vigadó, tehát a B-épület is épül, határidőként az 1975-ös esztendőt említik. Mi van itt? S mi lesz itt? A Kulturális Központban majd ezer ember, tizennyolc vállalat, intézmény dolgozik. Ez az épület az otthona sok más közt az Állami Hangversenyzenekarnak s a Budapesti Kórusnak. Itt rendezkedett be a Corvina, s a Magvető Kiadó, itt működik a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Magyar Képzőművészek Szövetsége, a Magyar Pen Klub, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Zeneműkiadó, a Nemzetközi Koncert Igazgatóság. Az A-épület;, a Kulturális Központ lépcsősorait ruszkicai fehér márvánnyal, a folyosókat mahagóni és vörösfenyő lemezekkel borították, a falakat mosható műanyaggal burkolták. Miért említem ezt? Mert az épületbelső yilágát ez a kép, ez a színhatás, ez a márvány ragyogás, ez a mahagóni fény, ez a súlyos könnyedség uralja. Nagy művelődési intézményeink otthona az egyik legszebb alkotás, amelyet az új Budapest épített. S itt el nem hagyható az elegáns képzeletű. arányt és ízlést teremtő házaspár neve: belsőépítészek voltak Moess Tibor és Moessné Hornicsek Klára. A lépcsőket halovány fából ácsolt korlát, s azon belül világos securit üveg szegélyezi. Tizenhét tanácsterem áll az intézmények rendelkezésére. Az épületnek külön étterme, eszpresszója, klubja van. A tervezők nem csupán Otthont teremtettek, hanem sajátos műhelyt is: a mestermű térhatását kelti például az Állami Hangversenyzenekar nagy próbaterme. Van egy kisebb próbaterem és több szóló próbaszoba is. S hogy ebbe a fehér márvány, mahagóni fal ragyogásba és fénybe nem tévedt be egyetlen hiba sem? Ne tagadjuk le a hibákat sem: nyáron elviselhetetlenül melegek a helyiségek. A légkondicionáló berendezés beépítése körülbelül húszmillióval tetézte volna meg a költségeket. A keret ezt már nem bírta. Az már csak a tekintet esztétikáját zavarja, hogy a nagy szőnyeggyár, amely a padlóborításokat szállította, nem Kiállitöterem a kulturális központban tudott minden borítást ugyanabból a halványkék fonalból elkészíteni. Néhány szőnyeg egy-két árnyalattal sötétebb. Anélkül, hogy lementünk volna az utcára, átsétálunk Kulcsár Sándorral a befejezetlen B-épületbe, a Vigadóházba. A Vigadó egy része már újjáépült. A lépcsőház itt is fehér ruszkicai márványból készült, a lépcsősort itt is halovány fakorlát, s azon belül securit üveg szegélyezi, de ez az üveg nem világos, hanem füstszínű. A falakat halovány angol tapéta borítja, a felhasznált falemez nem mahagóni vagy vörösfenyő. hanem amerikai dió. Az egykori Vigadó nagy része még rom; azok közt botladozunk, meg az építőanyag halmai közt, melyek minden zugot beterítenek. Fölsétálunk a „császárlépcsőn”, megnézzük Lotz Károly, Than Mór elpusztult falfestményeit és a láng marta falak közt jegyzem fel azt, mi lesz az újjáépített Vigadó rendeltetése. A földszinten, de a régivel ellenkező oldalon, helyreállítják a Hangli sörözőt. Ugyancsak a földszinten nyílik majd meg a Képzőművészeti Alap kiállítóterme. Eredeti szépségében, ragyogásában, arany díszítésében állítják helyre az előcsarnokot, a lépcsőházat, a nagytermet. Újjáépítik a nagytermet, s egy kétszáz fős kamaratermet is létesítenek. A rádió és a tévé közvetítő szobáit már úgy építik, hogy nem kell külön felvonulást tartani, s huzalokat vonszolni. Egyetlen kapcsolás teszi majd lehetővé a hangversenyek rádiós közvetítését és televíziós sugárzását. A freskókat pedig, ha még menthetők, restaurálva állítják helyre. Az épület eredeti állapotába csak ott avatkoznak be, ahol szükséges: a nagy hangversenyterem légterének egy részét beépítik, ezt az akusztika törvényei kívánják így. Állok a roppant romok közt, ahol valaha Dumas pére állt, tisztelegve, a szabadságharcukat elvesztett magyarok előtt. Negyvennyolc bukása után, hatvankét éves korában olvasott fel itt, s azt mondta, hogy Kossuth volt Magyarország Hérosza, Petőfi a Pindarosza, Jókai a Homérosza. S visszatérek az új Belváros Vörömarty terére, amely — Vörösmarty tér 1. — a magyar művelődés egyik szép központjává vált. A százéves Budapest centenáriumán fel kell idézni azt az anekdotát is, amikor még Schneider Vierecknek, Négy Vágó Saroknak hívta a köznyelv ezt a teret. A tér négy sarkán egy-egy gazdag élt: a szabó, aki ruhát vágott, a bankár, aki kuponokat, az ügyvéd, aki a klienseket vágta, s a sebész, aki a végtagokat. Azóta nemcsak száz év. hanem egy teljes korszak múlt el. Ruffy Péter Feiernd „Budapest mindig kétarcú város volt. Itt szembetűnő határmesgyék nélkül érintkezett a legnagyobb szegénység a legnagyobb fényűzéssel, a kifinomult ízlés a vásári ízléstelenséggel, a bűn az erénnyel, a nagyvárosi mozgalmasság a síri kihaltsággal." A század második évtizedének végén, nem sokkal a világháború után vetette papírra ezeket a sorokat a főváros névtelen krónikása, ki tudja mi okból burkolózva az ismeretlenség lepleibe, majd így folytatta: „Talán csak egy városnegyede van ennek a hirtelen felnövekedett kamaszvárosnak, amelyben nem lehet megtalálni ezeket az ellentmondásokat és élesen elütő színeket: a Belváros, a pesti City, ahogyan az igazi nagyvárosokat majmolva elnevezték ezt a szűk utcákból álló, kopott és levegőtlen városnegyedeket, a pénz otthonát, a mindenható bankok börtönre emlékeztető épületcsordáját.’’ ötven évvel a kesernyés ízű vallomás megjelenése után, a három városrész egyesítésének századfordulóján úgy tűnik, ezek a sorok elvesztették valószerűségüket, Budapest nagyra tágult Belvárosában nem lehet megtalálni ezeket a rikító ellentmondásokat. \ Viel utca éjjel... ... és nappal Vagy mégis? Van egy utca Budapest belvárosában, amely napjainkban a Budapest kétarcúságának jellemzéseként fölpanaszolt ellentmondást olyan kemény körvonalakkal tükrözi, mint egy élesre előhívott fényképen a fekete és a fehér. Ez az utca a Belváros szíve, a minden pesti ember fülébe örökké visszacsengő, könnyű orfeumi dalban megörökített Váci utca, amely átvette a hajdani Dunakorzá szerepét s reggeltől késő estig hömpölygeti szűk medrében a maga emberfolyamát, különösen azóta, amióta a főváros tanácsa kitiltotta a Vörösmarty tértől a Pesti Barnabás utcáig húzódó fél kilométerről az autókat. Kétféle Váci utca húzódik tehát végig a Belvároson, a Dunával párhuzamosan, egy felemás Váci utca. amelynek két szakasza, az Erzsébet-hídtól északra és délre, olyannyira különbözik egymástól, mintha nem is ugyanabban a kerületben, nem is ugyanabban a városban állnának a jobbára száz-százötven évvel ezelőtt épült, vagy e régi pesti házak fundamentumára később telepített, emeletekkel és függőfolyosókkal megtoldott házak. Kétszáz évvel ezelőtt még három neve volt az utcának. Az északi szárnyat Váci utca néven jegyezték be a pest-budai utcanévjegyzék akkor még szegényes lajstromába, mivel ez az utcasor vezetett a hajdani váci kapuhoz. Á Városházával szemközt fekvő sor — amely az akkor még meglevő Városház térre nyílott — a Városház utca, az alsó traktus pedig a Lipót utca nevet viselte. Ebből nyilottak azok a régi dunai mesterségeket elnevezésükben őrző utcák, amelyekben a múlt században még földszintes műhelyek, beszállóvendéglők sorakoztak, míg azután helyüket elfoglalta a mohón terjeszkedő város a maga emeletes bérházaival, s nyomban el is zárta ezt a negyedet a dunai levegőtől. Nézzük először az „északi” Váci utcát, a klasszikusat, a pesti üzleti negyed magvát, amelyet Hild József, Lechner Ödön, Weber Antal, Tallherr József és Pártos Gyula nemes homlokzatú szép, öreg polgárházakkal épített tele, ezek a gazdagságot őrző és jelképező házak azonban az idők folyamán elvesztették sajátos egyéniségüket. Földszintjeiket, szellős passzázsaikat, manzárd helyiségeiket elfoglalta a kereskedelem, kialakítva ezen a rövid útszakaszon Budapest ízlésének, nagyvonalúságának és öltöztető művészetének szertartásos szentélyeit. A XX. század városait megrontó és megszépítő fényreklámok felkúsztak a régies bájjal mosolygó falakra, s miközben átöltöztették, a Váci utcát a világvárosok üzletnegyedének csillogó-villogó fényköntösébe, lehántották igazi' arculatát. Bánkódjunk-e még afölött, hogy jószerivel felismerhetetlenné vált az egykor oly híres Thonet-ház, a Schorndorfer-ház, vagy a „Hét választófejedelem” egykori traktusa, amelynek hangversenytermében 1823-ban a tizenegy éves Liszt Ferenc zongorahangversenyt adott? A „Hét választófejedelem” helyét legalább olyan intézmény foglalta el, amely a művészetnek ad otthont, lévén ebben a házban a Vígszínház kamaraszínháza, a Pesti Színház, amely pár éve költözött ide, mivel régi otthonát a Révai utcában elfoglalta a Vidám Színpad. S mennyi ideig volt ez a jellegtelenné változtatott Váci
