Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-11-11 / 23. szám
\ i GYULÁT Illyés Gyula kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas költőnek kimagasló irodalmi munkássága és eddigi életműve elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásán megjelent Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Ilku Pál művelődésügyi miniszter. Más azonban, ha megbízásból, vagy szívességből, egyszóval ha másnak kell élményt gyűjtenünk. Ha csak azzal visszük haza a kosarat: válogassatok benne. Bármily furcsán hangzik, a világ sokkal többet leplez le magából, ha azon vagyunk, hogy ne saját szemünkkel nézzük. Ez természetes. Több szem többet lát, s elkerülhetetlen, hogy a sok szem közt, amelyet így vállalunk, a mienk ne legyen ott. Minél több embernek tudsz beszámolni, annál nagyobb beszámoló vagy, s ha úgy fordul: annál nagyobb író. Annál jobban tudsz beszámolni magadról is, vagyis annál jobban megtalálod magad. A fölfedezés és a fölfedés sem véletlenül rokon szó a magyarban. Épp csak azt nem kell hinned, hogy az a legtöbb ember szükségszerűen egy korszak legtöbb emberét jelenti: a közvetlen helyeslést és sikert. Az alkuban inkább azt válaszd, hogy, mondjuk, egymillió olvasód ezerévnyi korszakból teljék ki. Vásárnak a te szempontodból ez a rosszabb, de portékád minőségét — tartósságát — ez szavatolja inkább. Egy szóval, ha nem visznek, vagy nem kénytetnek rá, én már a pusztát, Rácegrest sem hagyom el. Veszélyes távolság és ijesztő idegenség volt már nekem a falu is, Ozora. S fölösleges is — mit kaphatok belőle? Nem fecske-, vagy szarvastermészet voltam én, hanem inkább bokortermészet, ami igen sok író természete is. Talajt szívni, gyümölcsöt érlelni. „De csak tapasztald ki azokat a kathólikusokat” — mondta rácegresi nagyapa, a református. Azért mentem el Ozorára, hogy beszámolhassak Rácegresnek; Rácegrest akartam erősíteni még // ó*Sdérország, tehát azok a transzcendens részek amelyeket a forgatókönyvben nem lehetett lefektetni a részletekig, de amelyek kihatnak az egészre. — Mivel én vagyok a film rendezője is, minden beállítás tőlem indul ki, hogy a film egységét megőrizhessük. Én határozom meg a látványt, az instrukciókat, a kameraszöget stb. Óriási fontosságú a háttérrajzoló munkája, mert a nemzetközi gyakorlatban alighanem először, úgy dolgozunk, hogy a figuráknak és a háttereknek csak együtt van teljes színhatásuk. Disney filmjein például a háttér nagyon gazdag önmagában is. Nálunk csak akkor, ha a figura rákerül. A színek harmóniája nemcsak az időt, napszakot, helyszínt fejezi ki, hanem az érzéseket is; végtére is, a pokolban másféle sötétség van, mint teszem azt, a kertek alján, éjszaka. — Hűségesek vagyunk Petőfihez, de a magunk módján. Oktalanság lenne János vitéz útját egyszerű bolyongásnak, lődörgésnek a világban, ábrázolni. A mesében benne találjuk a jó utat kereső hős alapmotívumát, amelyet kibonthatunk anélkül, hogy iskolásán belemagyaráznánk bármit is. A hős jelleméből fakad, hogy amikor újra és újra válaszút elé kerül — például a betyárok közé állás esetében —, mindig megtalálja a helyes megoldást. Egyes epizódokat a film sodrásának érdekében kihagytunk, másokat viszont gazdagítottunk. A párbeszédek többnyire a verses meséből kiemelt verssorok, de ahol szükség volt, ott narrációs énekkel segítjük a cselekményt. Néhány népmeséi, jelképi elemet aláhúztunk, olyan párhuzamokat alkalmaztunk, amelyek mitológiai jelentése a nemzetközi népmeséi köztudatban is ismert. Minden negatív, baljós cselekmény éjszaka történik, és minden előrevivő nappal; a hold képe egyben mindig a banyát is ábrázolja, kifejezi. A rózsa, amelyet Iluska sírján szakít, a sötétben világító szerelem jelképe. A Sötétség országa számunkra egyértelműen a pokol, amelybe János úgy száll alá, mint Orfeusz szállott a magáéba. S ez a pokol párhuzamban áll a Tündérszigettel... — Mindent egybevetve, filmünk alaphangja romantikus. Izgalmas és érzelmes filmet készítünk, amelyet gyerek és felnőtt egyaránt élvezhet majd. B. P. * Addig is, amíg a film elkészül és sikert arat, remélhetőleg nemcsak Magyarországon, hanem határainkon túl is, a Magyar Hírek elhatározta, hogy az évforduló alkalmából, következő képregényeként a János Vitézt közli folytatásokban, mégpedig a fentebb bemutatott film alkotó kollektívájának közreműködésével, a film alakjainak, rajzainak felhasználásával. Olvasóink tehát még a bemutató előtt megismerkedhetnek a rajzművészek és filmművészek tollán megelevenedett János Vitézzel, Iluskával, és a költői elbeszélés többi alakjával, amelyhez előre is jó szórakozást kívánunk! Ferenczy Béni rajza a Puszták népihez akkor is, amikor megszerettem Ozorát. Az első igazi élményem most — itt a párizsi gyors fülkesarkában ébredek rá —, az a felfedezés, hogy a legnagyobb úti távolság számomra ma is a Rácegres— Ozora közötti. A kinti éjszaka már Franciaországé, egymás után csattognak el alattunk az ismerős állomások váltószerkezetei. Behunyt szemmel álom helyett abba a boldog szorongásba merülök, mint amikor Ozora felé zötykölődtünk: mindig hajnalban, sötéttel indultunk, engem — épp csak átabotában felöltözve — a saroglyába tettek, a lópakrócok alá. Itt, Párizs előtt ezt a saroglyabeli utazást éltem újra, a pakróc meghitt kancaszagát, a simontornyai vashíd csörömpölését, a meghökkent felébredést a pincehelyi szőlőhegyek lábánál; szívem szerint erről tudnék nyújtani beszámolót, tán egy fejezetnyit is. Ez az élmény. De az is igaz, hogy mégiscsak Párizsnak köszönhetem. S minderre a megnyugtató és magyarázó válasz is franciául merül fel emlékezetem mélységéből L’espace qu il faut franchir, ce n’est point la mer. Ki írta ezt a verssort, hol ragadt rám, hogy az emlékezet raktárában épp egy lópokrócra kerüljön? Eh!... Alvás helyett azzal múlatom az időt, hogy több változatban is lefordítom. Nem a térben terül, mi vár reánk, a tenger... A messzeség, mit át kell lábolnunk, nem a tenger,,. Nem tengeré a tér, me-ILLYÉS QYVLA VERSEI &gzk±zájt(L fjdÁ Kis vonat megy nagy domboldalon; terhes kicsi nő a vonaton. Mintha nem pillái közt, de szép szája hosszán szállna a vidék. Nézem úti tájként / a szelíd nőn a tegnap és ma jegyeit. Jár itt is, ha más nem, a szeme; affajta, ki nem röst sohase. Tábla búza, tábla baltacím hagyja szinte ízét ajkain. Jár szemem a terhes kicsi nőn s azt gondolom, itt megy a jövöm. Homloka az ablak üvegén, rázódik a tengely ütemén. Kéklő szőllők, sárga osztagok becézik az alvó magzatot. Visz tovább egy népet: eltakart csempészáruképp hoz egy magyart. Néz ki, bólogatva szüntelen, oldalvást a vastag üvegen. Lebeg az lágy élmény közegén, anyjában is egy nép közepén. Egy ilyen kis nőben rég Babits épp talán anyámat látta így. Nézi, mit a tágas táj kínál; gyermeke helyett is nézi már. Most dől el, mivé s mint alakul: most érinti tán egy titkos ujj. Gondolta, hogy abban él, aki őt fogja fejében hordani? Mosolyog és pillog nagyokat, mint lány, ha szeszt, édest kortyogat. (Ügy becézi, hívja, a világ, mint házából rég mi a csigát. Jár szemem a kedves kis anyán s azt gondolom: itt megy a hazám. Ablakrázta arca szelíden azt bólintja folyvást, hogy igen. Megy szülőmegyémben a vonat; bennem is megy jó sor gondolat. Viszi, mit se tudva, szakadék, örvény fölött Árpád örökét. ízlik neki, lám csak, a világ; száll szemén át park és pusztaság. Így vitt egy kis nő rég engem is; itt alakult az én lelkem is. Benne él talán, ki engemet holtomban is meg-meg emleget! Pusztai menyecske, jelzi ezt üveggyöngye; gyöngyön kis kereszt. Kereszt mellett kis kép: az ura; térdén köteg színes brosúra. Szalad át szemén ház és fasor, szökdel ajkán egyre friss mosoly. Néz, néz a kis asszony, gyűjtöget, termi csöndesként a gyermeket. Hova viszi, honnan, nem tudom; fölvidít, hogy véle utazom. Gondom, hitem, eszmém talaja, örökléten vagy te, kis anya. Néznem is jó téged, — mepbocsásd. Kívánok szerencsés utazást! cízűm&wí tów A mezőn egy fa mutatja az árát Az alkonyaiban leszáll az ősz Te a pálinka habjain lengsz át a napokon, mint az árnyék, éjjel szétfoszlott páráival szemed pattant üvegén reggel összeszúr a táj folyó megtörik, hogy égbe bomlik, égből kifordul a föld, tűnődő bokrokból fölágaskodik a halál. Hová mész? Zsibbadt kezeid meglebbennek a szélben, mint a rongy, fejed fölött a munka számumában gyárkürtök nosztalgiája száll a tavak felé és az égre hal álmaid barna kendői száradnak. Átfut rajtad a szél, tavaszban véred kócos pántlikái a visszahulló dal és a vágy, de megalvadva úszik előtted el a gyermek megfulladva úszik előtted el az asszony ,te átballagsz csak más földjei partján évszakok sármasszáiban hová úsznak az arany búzatáblák? Az én szívemben fájdalmasan kibomlott a mag, csirái égnek, mint a láz a láz a seb minden határárok lázas seb a földben. Megjelent ez egyezült államokbeli ÜJ Előre napilapban, az 1120-ai években.) lyen át kell hajóznunk.., Egyik sem elégít ki. Pe miért ez a konok hódíthatnék? Rendületlenül hazabeszélek. Pillanatkép az Ilylyés-életmü egy érdekes állomásán. 1952—53-ban készült Illyés Gyula „Petőfi és Bem" forgatókönyve alapján a „Feltámadott a tenger” című film. A rendező, Nádasdi Kálmán és az azóta elhunyt világhírű szovjet filmrendező, Pudovkin felkereste az írót tihanyi házában, hogy a film alkotóinak egy csoportjával együtt megvitassa a filmdráma néhány jelenetét. A kép ezt a művész-találkozót örökítette meg. A képen jobbról balra; Nádasdi Kálmán főrendező, Illyés Gyula, Vszevolod Pudovkin és Szántó Miklós. (Az akkori Népművelési Minisztérium vezető munkatársa.) Mögöttük, balról jobbra: Fábri Zoltán, a ma híres rendező, a forgatás idején a Magyar Játékfilmgyár művészeti vezetője, Simon Zsuzsa színésznő, a gyári filmdramaturgia főnöke, Nádassi László és Banódi László, a film rendező-dramaturgjai, ma már ismert rendezők (A költől (ehl i. Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamat, aminő még lehetek, akinek jövőjét az „ihlet óráin" gyanítom; formálom azt is, amivé ti válhattok, — azt munkálom én ki: azt próbálom létre idézni, azt a lényt, ki még csak agyag bennetek s halvány akarat; akire vágytok, amikor sürgetve mondjátok: költő, előzd meg korodatl U. Nagy föladat; mert nemcsak bátor nyelv kell rá, de fül is! Mert valahányszor azt hallani, barátaim, hogy valaki előre rohant a korából egy új, egy tiszta tájig — az csak úgy látszik, a kor maradt csak hátra tőle, még jó, ha nem ekképp süvöltve a föl-fölbukó úttörőre: — Hova fut? Elbújt? Játszik! Ul Játszunk, — így száll csak énekünk fel. Játszunk szavainkkal és életünkkel, mert, ajaj, csak az vagyunk, aminek látszunk. Legyetek értelemmel hát irántunk mert nincs vállalkozóbb s bizakodóbb nemzet minálunk; a rosszat nem szántszándékkal csináljuk, csupán a jót. IV. Ide teszem az akácról az illatot, Ide teszem a Dunáról a fényt, leányról a mosolyt, fiúról a dacot; ebből csinálok költeményt, hogy gazdagodjatok. Mert az illat a fán mégsem kevesebb, sem a vízen a fény; a lány s fiú csak szebb g elevenebb s magam is több vagyok, ha én általam erősödtetek. Semmiből nem lesz semmi? S ára van mindennek, ami valamire jó? Babrálva e világ dolgaiban valami mégis újdonan marad kezünkben olvasói «elem a Népszabadság ISIS. október 29-1 szá)
