Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-09-16 / 19. szám

Dr. Czigány Lorind és dr. Nagy Károly megkoszorúzza Petőfi-szüiőházát

Dunavecsén, a Petöíí-emlékszobában mutatja a költő első könyvelt

.ént: ebben a szobában születet a költő (Novotta Ferenc felvételei)

KVLTúkÁK

Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és Előkészítő Bizottsága augusztusi tanácskozásán Ausztrália Victoria állama közoktatási hatóságainak megbízásából részt vett és felszólalt Szentessy Ferenc melbournel tanár Is. Felszólalásában a magyar nyelvtanítás helyi lehetőségeiről — többek között — a következőket mondotta:

— Azzal kezdem, hogy már a jelenlegi megbeszéléseken való részvételem is Victoria állam közoktatásügyi miniszterének hivatalos megbízása alapján történt. Ennek a küldetésnek persze voltak előzményei...

— 1969-ben egy vidéki középiskolában négyszáz tanuló minden osztályban, valamennyi tantárgyban heteken át tanulhatott Magyarország történetéről, földrajzáról, nyelvéről, művészetéről — természetesen angolul. Ehhez felhasználtuk a Magyarországról küldött kiállítási anyagot. A kísérlet iránt nagy volt az érdeklődés a hivatalos szervek részéről, és az eredmények arról győzték meg az oktatási hatóságokat, hogy érdemes folytatni és kiterjeszteni ezt a formát.

— 1970-ben Melbourne egyik nagy bevásárlási központjában rendeztünk viszonylag nagyszabású magyar kiállítást és az iskolák magyar származású tanulói kezdtek büszkék lenni arra, hogy ők magyarok. Ez lényeges valami, mert a gyermekek az iskolába kerülve általában nem akarnak háttérbe szorulni; sokan közülük szégyellik, hogy nem régi ausztrálok, és ez a származással szembeni idegenkedés adta át a helyét a büszkeségnek, persze csak azoknál, akiket elért a kísérletek hatása.

— Hozzá kell tennem, hogy az említett pedagógiai kísérletezések támogatása is része egy szemléletbeli fordulatnak: az állam közoktatásügyi vezetői ugyanis felismerték, hogy a bevándoroltak kultúrája gazdagodást jelent Ausztráliának is. A kultúrák egymásrahatásának, a kölcsönös gazdagításnak ez az elismerése és az ennek alapján kialakult gyakorlat az utóbbi öt-hat év eredménye.

— Az anyanyelv tanításához a bevándoroltak esetében a szülők szándéka, az ifjú nemzedék érdeklődése szükséges; ezenfelül tárgyi feltételek is: megfelelő tanárok, tankönyvek és helyiségek.

— Megkaptuk az engedélyt arra, hogy az előírt és törvényes iskolarendszer keretein belül magyar iskolát létesítsünk, amennyiben találunk tanárokat, akik az anyanyelvet oktatni tudják és a tanulólétszám folytonossága biztosítható. 1973 februárjától megindul az oktatás és a gyermekek számától, és a nyelvtudás fokától függően 1974-re a magyar nyelv érettségi tárgy lehet.

— Szeretném aláhúzni, hogy a tanárok kinevezése

nem egyik vagy másik egyesület gondja lesz, hanem a közoktatásügyi miniszter kinevezése alapján fognak működni.

— A hivatalos közlönyben és az újságokban hirdetünk pályázatot a tanári állásokra. A tanároknak — az érvényes közoktatásügyi rendelet szerint — képesített pedagógusoknak kell lenniük; a szükséges képesítést akár Magyarországon akár valamely ausztráliai egyetemen vagy tanárképző intézetben szerezhették. Kinevezésüket, fizetésüket a minisztériumtól kapják. Ennek a megoldásnak az a nagy előnye, hogy kikapcsolja az esetleges egyesületi vagy felekezeti féltékenységet és rivalizálást, és a szülők számára is biztosíték az állami oktatás.

— A tankönyvek tekintetében a helyzet az, hogy a tanárok bármilyen könyvet felhasználhatnak. Más tárgyaknál sincs kötelező tankönyv. A Magyarországról kapott tankönyvekből is bizonyára örömmel merítenek majd a tanárok.

— Ez év augusztusának elején újsághirdetéseket adtunk fel, amelyekben körülbelül a következőket közöltük:

Victoria állam közoktatásügyi minisztériuma — az Education Department keretén belül működő és szombat délelőttönként tartott „nyelvi iskolában” — a magyar nyelv oktatását engedélyezte. A középiskolák — akár állami akár felekezeti — tanulói a harmadik osztálytól, (tehát a High School Form 3-tól) szülőik és az iskola igazgatójától kapott engedéllyel jelentkezhetnek felvételre. A magyar nyelv, mint egyik idegen nyelv tanulható. Az oktatás ingyenes. A jelentkezők nyelvtudásuktól függően — és ezen belül számuktól is — kezdő, közepes, vagy haladó osztályokban kapnak helyet. Amennyiben a diákok száma az ötödik osztályban tízen felül van és magyar nyelvtudásuk olyan színvonalú, hogy a kisérettségi követelményeinek megfelel, akkor a magyar nyelv, mint iskolai tantárgy, már 1973-ban a „Leaving Certificate” tantárgya lehet. Amennyiben ezek a diákok a magyar nyelv és irodalom ismeretét tovább akarják folytatni, akkor a következő évben, tehát 1974- ben ez elismert érettségi („Matriculation”) tárgy lehet. A jelentkezők számától függ a magyar nyelv érettségi tantárgyként való elismerése és ennek természetes folyamata az, hogy a magyar nyelv- és irodalomismeret a közeljövőben főiskolai tantárgy, tehát a College of Advanced Education tárgya lehessen.

— Eljövetelemig mintegy százhúsz szülőtől kaptunk értesítést, hogy gyermekeik számára szeretnék biztosítani a magyar nyelvtanulásban való részvétel lehetőségét.

^ FELJALAIO

Bensőséges, de szokatlan kis ünnepség színhelye volt a közelmúltban Miskolcon, a megyei tanács egyik terme: dr. Böszörményi M. István aki több mint ötven esztendeje lelkésze az Amerikai Egyesült Államok egyik magyar közösségének Bridgeportban, egy könyvet nyújtott át a megyei tanács elnökhelyettesének, dr. Pusztai Bélának. E könyv nem mindennapi történetről számol be.

De hadd beszéljen erről dr. Böszörményi István maga:

— Még 1966-ban, egy szép napon bejött az irodámba egy öreg amerikás magyar, Pruckner Antal, két amerikai repülőtiszt kíséretében, és így szólt hozzám: „Tiszteletes úr! En ugyan katolikus ember vagyok, de szeretnék valami fontosat elmondani ezeknek az uraknak itten, és tudom, hogy a tiszteletes úr hűséges tolmácsom lesz ...” Pruckner ugyanis, bár évtizedek óta lakott Amerikában, sohasem tanult meg jól angolul.

— Pedig nem volt nehézfejű, sőt: a maga mesterségében zseniálisnak mondható. ö szerkesztette meg az első repülőgép-robbanómotort, amelynek segítségével ember először tartósan a levegőbe emelkedett és repült. De hadd kezdjem az elején.

— Pruckner Antal Diósgyőrött született munkásember volt, ott tanulta ki a lakatos szakmát, és fiatalon kivándorolt Amerikába, még a múlt század végén. Munkát keresett és kapott egy különös, érdekes, mondhatni megszállott embernél, Whitehead Gusztávnál.

— Whitehead német ember volt, még Weiszkopfnak született, és korán árvaságra jutott. öt testvérével, a rokonság szétosztotta őket, s ö Bridgeportban nevelkedett fel. Már gyerekkorában sem érdekelte más, mint a repülés; a madarak röptét figyelte, lábukra madzagot kötött, hogy tartósan tanulmányozhassa szárnyuk mozgását. Szakmát, mesterséget nem tanult, de ami pénzt munkával össze tudott gyűjteni, abból kis műhelyt épített és abban repülőgépeket próbált összeszkábálni. Nem sok sikerrel, de a repülés a századfordulón „a levegőben volt”, és mindig akadt egy-két mecénás, aki a későbbi siker, és esetleges busás haszon reményében száz, ezer, olykor tízezer dollárral is hozzájárulta kísérletekhez. A gépek azonban nem repültek fel, vagy ha megmozdultak is, összetörtek és a pénz elúszott. Whitehead pedig keresett magának valami munkát, amíg újra öszsze nem kaparta a tőkét szenvedélyéhez.

— Megszállottságában még egy tehetsége volt: értett hozzá, hogy a megfelelő embereket gyűjtse maga köré, akik tudásukkal, ötleteikkel valóra váltották elképzeléseit. Így került a műhelyébe a fiatal Pruckner Antal is, aki sok-sok évvel később ekképp jellemezte főnökét: „Whitehead sosem volt olyan jó mechanikus, mint én, de volt egy ideája”. Ez az idea, a repülés volt.

— Míg végül, számtalan hiábavaló kísérlet után, 1901. augusztus 14-én gépe felemelkedett és harminc láb magasságban, másfél mérföldet repült megszakítás, ugrálás nélkül, folyamatosan, egyenletesen. Mint arról a könyvben idézett korabeli dokumentumok, sajtótudósítások beszámolnak, ez a repülés pontosan két év, négy hónap és három nappal előzte meg a Wright testvérek ismeretes, és mindmáig elsőnek tartott repülését (1903. december 17-én). Whitehead gépe végül ugyancsak összetörött, minden pénze ismét elúszott, még szerszámait is el kellett adnia, és a hivatalos repüléstörténet elfeledkezett róla.

Mindezt pedig azért kellett elmondani, mert Pruckner Antalnak, a diósgyőri munkásfiúnak oroszlánrésze volt

abban, hogy a gép a levegőbe emelkedhetett: ő készítette az első repülésre alkalmas robbanómotort, amely annyi hiábavaló kísérlet után meghozta a sikert.

Az elfeledett sikert: ezt nyomozták, nyilván szakmai érdeklődésből a repülőtisztek, s ezt nyomozta ki Stella Randolph, hogy The Story of Gustave Whitehead Before The Wrights Flew című könyvében beszámoljon róla. Pruckner Antal munkásságát pedig a könyv folytatásában szeretné megörökíteni.

A történet tehát többszörös érdekességű: kiderült, hogy valaki már előbb is repült, mint azok, akiké a „hivatalos” elsőbbség; kiderült, hogy ebben oroszlánrésze volt egy fiatal magyar ezermesternek, aki Diósgyőrből származott el; ez az ezermester öregkorában beszámolt róla kutatóknak, és egy amerikai magyar közösség tiszteletesének, átnyújtva neki a már megjelent könyv egy példányát.

A következőkben pedig a tiszteletes úr, aki nemcsak közösségének vezetője, lelki gondozója, hanem a magyar

anyanyelvnek is hű sáfára, s mint ilyen, előbb részt vett az első Anyanyelvi Konferencián, most pedig a második konferencia előkészítő tanácskozásán, fontosnak és szükségesnek vélte, hogy minderről Magyarországon, és közelebbről: Miskolcon — ennek része ma Diósgyős — szintén tudomást szerezzenek.

— A tanácskozáson — mondotta dr. Böszörményi M. István — többször is szó esett arról, hogj a magyar nyelvet nem lehet csak önmagában „ápolni”, hanem az egész magyar kultúra részeként kell élni vele és tanítani. Azt gondoltam, hogy ebbe a körbe beletartozik egy tehetséges ember, jó munkás és feltaláló emlékének, munkásságának felidézése is. Ezért hoztam el a könyv egy példányát Pruckner szülőföldjére, hogy ily módon is érvényt szerezzek Pruckner Antal szavainak, amelyeket e példányba írt:

„Szolgáljon ez a teljesítmény a mai fiatalságnak és mindenkinek buzdításul az egész emberiség javának szolgálatára.”

Dr. Böszörményi M. István átnyújtja ajándékát, a repülés hőskoráról szóló könyvet, Miskolcon, dr. Pusztai Bélának, a megyei tanács elnökhelyettesének (Novotta Ferenc felv.)