Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-02 / 18. szám
/-* / I I I Rajz a szabad ég ala Ceruzával, agyaggal, ecsettel.., cSfeo-fafi. Zebegényt a magyar festészetnek Szőnyi István fedezte fel. És most a házban, a műtermekben, a tízholdas kertben a Szőnyi István Emlékmúzeum baráti köre ötödik éve fogadja a hallgatókat a nyári képzőművészeti szabadiskolában. Dániel Kornél festőművész, múzeumigazgató emlékszik arra, amikor 1968-ban alig hatvanan ülték körül a modellt, laktak, ettek, ahol tudtak. 1969-ben már nagy katonai sátrakban töltötték az éjszakákat, a nappalokat meg műtermekben, ekkor már nemcsak szobrászok, festők, hanem plakátgrafikusok, keramikusok is eljöttek tanulni Zebegénybe. Két évvel ezelőtt 750 ezer forintot kaptak, hogy faházas kempingben fogadhassák az amatőr képzőművészeket. A komfortos tábort, villannyal, vízzel másfél millióért adták át — mégis: csak 719 ezer forintot költöttek, A többi a társadalmi munkások érdeme: a régi szabadiskolák hallgatói, a baráti kör pártoló tagjai és a katonák feláldozták szabad idejüket, s egy hónap alatt álltak a faházak. Három év múlva pedig Zebegényben különleges általános iskola épül, amelynek helyiségei nyáron műtermekké alakíthatók. Az idén július 10-től augusztus 6-ig több mint kétszázan vettek részt reggel fél kilenctől délután fél egyig a gyakorlati munkákon, s kettőtől az aktfestésen. Este héttől valamennyien művészettörténeti előadásokat hallgattak. A tanárok a legkitűnőbbek: a szabadiskola művészeti igazgatója dr. Végvári Lajos művészettörténész, egyetemi tanár, Hincz Gyula, Kossuth-díjas. kiváló művész a festő-tagozat, Somogyi József Kossuth-díjas, kiváló művész a szobrász-tagozat vezetője. Kilenc festő, szobrász, hét művészettörténész segítette a hallgatók munkáját. A résztvevők többsége mindig fiatal: művészeti gimnazisták, dekoratőrök, kirakatrendezők, s az ország legkülönbözőbb részéből a képzőművészeti szakkörök tagjai. Műszerész és gépészmérnök, református lelkész és kőműves foglalkozik heteket itt szenvedélyével, fest. rajzol szobrászkodik. Az idén először érkezett vendég a tengerentúlról. Singer Annamária valamikor képzőművészeti szakkörben rajzolt, sőt felvették az 1900-as évek elején az Iparművészeti Főiskolára is, csak ahogy mondja, nem volt elég szorgalmas. — Tizennyolc éves koromban, soha nem felejtem el, egy nyáron át tanított Czioány Dezső a festészet titkaira, ő oltotta belém, mi a szép... — emlékezik. Férjhez ment, gyerekeket szült, nem jutott idő már a festegetésre. — 1946-ban fiammal és két lányommal kivándoroltam az Egyesült Államokba. Fiam ma egyetemi tanár Gary ben, matematikát oktat, én lányaimmal Chicagóban élek. Rendben tartottam a házat, vigyáztam az öt kisunokámra, akik idő közben felnőttek. Nem kell félnem már, hogy a kútba esnek, 16—17 évesek, sok a szabad időm. Eszembe jutott, lánykoromban mennyire szerettem rajzolni ... Irt a barátnőjének, nézzen körül, hol tanítaná valaki, s az beíratta a zebegényi szabadiskolába. Singer Annamária 73 éves, elragadtatva beszél mindenről, az oktatásról, a természetről, ígéri — jövőre megint eljön. Ceruzája sebesen örökíti meg a fűben álló modellt, az öreg, korhadó pad mellett, amely oly Ismerős Szőnyi híres képéről. És it* a kerítés széles deszkái, amt’vek a nagy piktor festményein visszacsillannak a tócsában — Zebegényben minden Szőnyi Istvánt idézi. Dániel Kornél így fogalmaz: — Szőnyi művészete ihlető keretet ad ennek a szabadiskolának, s mi mindent megteszünk, hogy a hangulat, az alaphang az ő emlékét idézze ... Esténként felcsendül a hangszórókon egy 1957-ben készített Szőnyi-interjú, melyet a Magyar Rádió archívumából vettek, a vetítőteremben film pereg művészetéről, az emlékmúzeum őrzi a mester faragta ecseteket, a félbehagyott festményt, ked(Gábor Viktor felv.) vés bútorait. A múzeum több mint ötszáz tagú baráti köre — sok közöttük a külföldi — könyvben állított emléket a nagy magyar festőnek, s ez a szabadiskola is ml lenne más, mint tiszteletadás? Az idén először mutatkozhattak be az Iskola hallgatói öt év nyarának alkotásaival Vác város képtárában. Értékesek ezek a zebegényi nyarak, tartalmasak, élményt adók. Nem hiába sok a visszajáró, aki negyedszerötödször tölt el itt két, vagy négy hetet. Nem sajnálják szabadságukat, sőt sokszor fizetetten szabadságot is kérnek, nehogy elmulasszák a július-augusztusi találkozót, amely tulajdonképpen munka : ceruzával, agyaggal, ecsettel. Tamás Ervin Nem múlik el nap, hogy a magyar nyelvű sajtó ne tudósítana a már lezajlott vagy a készülődő Petőfi-ünnepségekről. Ezek közül csak az egyik, a nagybányai iskola osztályfőnökének, Pridál Jenőnek, a romániai Előre című lap egyik júniusi számában megjelent kis tudósítása, amelyben beszámol arról, hogy növendékei kirándulást szerveztek Koltóra, az ottani iskolások meghívására. A látogatás és a találkozás célja az volt, hogy közösen emlékezzenek meg Petőfi Sándor születésének közelgő 150. évfordulójáról. Petőfi rövid és hányatott életében ezen a vidéken töltötte legszebb és legboldogabb napjait az 1847. esztendő őszén. Annak ellenére, hogy az Alföld fiának tartotta magát, s a hegyvidék idegen volt számára, Nagybányát nagyon megkedvelte. A közeli dombokról elébe táruló városkép elbűvölte: „Olyan, mint egy darab középkor, amit itt felejtett az idő" — állapította meg. Sőt. barátainak azt is bevallotta, ha a sors úgy hozná, hogy nem az Alföldön halhat meg. úgy Nagybánya regényes ölén szeretne örök nyugovóra térni. Koltón barátkozott össze Petőfi Teleky Sándorral is, akinek őszinte vendégszeretetét többször is élvezte. S szintén ez a táj idézi Petőfi Sándor és Szendrey Júlia találkozását, itt fogantak a költő utolérhetetlen szépségű szerelmi versei. A koltói somfa alatt természetesen ezek a versek is — Szeptember végén. Itt van az ősz, Az utolsó virágok stb. — felcsendültek az iskolás gyerekek előadásában. A rögtönzött Petőfi-műsor befejezéseként Petőfi-dalokat énekeltek. ..A kirándulást, koltói barátainkkal való találkozást és a műsort szerény mezei virágcsokornak szántuk, melyet a másfél százados születési évfordulóra az öreg somfa alatt nyújtottunk át nagy költőnk emlékének” — zárja írását a tanár. Készül a romániai magyar irodalom, még pontosabban, a romániai magvar írásbeliség több mint félévszázados történetének lexikona. Hol tartanak a lexikon szerkesztésének munkájában? Ez a riporteri kíváncsiság vitte el Balogh Edgár otthonába Beke Györgyöt, akt ..A romániai magvar irodalmi lexikon műhelyében” címmel jelentette meg interjúját ugyancsak az Előre című lapban. A lexikon szerkesztőségének nagv hírű vezetőié elmondotta, hog-v jövőre megjelenik az első és a második kötet. 1974-ben nedig « harmadik é* negvedik. 1919 január elsejével indul a lexikon és az első kötet az 1972. december 31-i adatokig mindent feltüntet. Ez tesz az első tudományos iaényü magyar irodalmi lexikon Romániában. A cikkíró felidézi a pótolhatatlan értékű hajdani kísérteteket. Elsőnek Bőd Péter Magyar Athenasát. amely jó kétszáz esztendővel ezelőtt, 1766-ban jelent meg egy szebeni nyomdában, s félezer írástudó adatait sorolta fel, olyanokét, akik „valami világ eleibe botsátott írások által esméretesekké tettek, s jó emlékezeteket fen-hagyták”. Balogh Edgár is éppen az Athenasra hivatkozva, megjelenésének kétszázadik évfordulóján, 1966-ban tette közzé az Igaz Szóban gondolatait a romániai magyar irodalmi lexikon elkészítésének múlhatatlan szükségességéről. A többi közt így írt: „Mit adott a hazai magyar irodalom félszázad leforgása alatt népnek és országnak, szomszédságnak és nagyvilágnak? Erre ad majd választ minden gyűjtésünk és új irodalmi erőfeszítésünk, s ez a válasz, melyben majd találkozik múltunk és jövőnk, nem lesz érdektelen. Sajátos emberség izzik benne mindabból, ami volt és ami most gerjed, szívből mindörökre.” ■ Bőd Péter annak idején egyedül hordta össze adatait. Lényegében egyéni teljesítmény volt Osvát Kálmán 1929-ben Nagyváradon megjelent Erdélyi Lexikona. Ez a montani nagy, összefoglaló munka se születhetne meg egyéni kezdeményezések, egyéni szorgalom és feladatvállalás nélkül, valójában sok-sok egyéni erőfeszítés közös sommája tesz a négy kötet. Vagy száz külső munkatárssal dolgozik a lexikon szerkesztősége. Újságírók, írók, tanárok, nyugdíjasok vállalkoztak a szép társadalmi összefogásra. Mindannyian városuk, vidékük múltjának — és ezzel a jelenének — kiváló ismerőivé válnak, a lexikon tehát ily módon is serkenti a művelődéstörténeti búvárkodást. Van olyan eset is, hogy nem sikerül megtalálni a keresett adatot. Vegyük példának Bicsérdy Bélát. Nem a lexikon szerkesztőinek a dolga eldönteni, hogy végső soron sarlatán volt-e vagy sem. De mivel a híres „bicsérdizmus” atyjának több könyve jelent meg, sőt sajtóháború is támadt körülötte, el keltett készíteni a címszavát. Nem tudni, mikor és hol halt meg. Nosza, elkezdődött a nyomozás. Kiderült, hogy van egy lánya, aki egy török férfihoz ment nőül, és Ada Kaleh szigetén laktak. De közben eltűnt a sziget és örök nyoma veszett Bicsérdy Béla leszármazottjának. (Nem tudják a férje nevét.) Ez a „kézműipari pontosság” a lexikon rangját adja meg, hiszen ezentúl majd ebből idézik az adatokat, erre hivatkoznak. A készülő lexikon jelentőségét Balogh Edgár úgy sommázta, hogy a romániai magyar írásbeliség e nagy számbavétele a nemzetiségi önismeret kódexe lesz. Egyben persze a román—magyar együttélés, a kölcsönös megismerésre való törekvések, a művelődési kapcsolatok seregszemléje. Az egyéni életutakból, az egyéni művekből — a lexikoni címszavakból — félszázados közösségi múlt, és mai életünk kerekedik ki, az egyéni kicsi tükrök fénye egymást erősíti fel, és nemzetiség életének képét valódi arányaiban rajzol-I
